Gréta: köszi, sajnos ez nem lett valami szupi ://
Édua Netta Székely: itt is van máár :) neked is mondom/írom, hogy ez nem a legjobb rész (sőt szerintem az eddigi legszarabb), de talán megteszi. :D
*Emily*
Egy pillanatra azt sem tudtam ki vagyok... visszacsókoltam, majd beletúrtam göndör fürtjeibe. Ekkor kapcsoltam, egyből ellöktem magamtól. Csókja édes volt, nekem még sem az övé kellett.
-Ne haragudj, én nem tudom mi van velem... - hajtotta le a fejét. Nem válaszoltam, csak felálltam a padról, ráálltam a deszkámra, és gurulni kezdtem. Eleinte csak mentem, de később célom is volt. Kopogás nélkül törtem be a fiúk közös házának ajtaján, majd nem érdekelve, hogy a többiek is itt vannak, Louishoz futottam. Szorosan megöleltem és sírni kezdtem.
-Sajnálom... - nyögtem ki egy szót. Nem tudom miért tettem ezt, hiszen nem is járunk. Lou intett a többieknek, hogy menjenek fel, és leültetett a kanapéra.
-Elmondod mi történt? - simogatta a hajam. Én megráztam a fejem, hogy nem szeretném elmondani, ő pedig megértette. Ekkor lépett be Harold.
-Louis, ne haragudj! - jött oda a kanapéhoz. Ezzel mindent elrontott...
*Louis*
-Miért kéne? - értetlenkedtem, mikor Harry bocsánatot kért.
-Hát.. öhm.. - ekkor Em felé nézett.
-Srácok, nyögjétek már ki, mi van! - álltam fel idegesen.
-Megbántott!
-Megcsókoltam! - vágták rá egyszerre. Harry mondatán megakadtam...
-Mi van?! - kérdezték megint egyszerre és egymásra néztek.
-Mondjátok már el az igazat... - förmedtem rájuk. Erre mindketten lehajtották a fejüket.
-Sajnálom, haver... - nézett fel Harry. Szeme csalódottságot tükrözött.
-Szóval te mondtál igazat? - fordultam barátom felé. Mindketten egyszerre bólogatni kezdtek. Harry nagyon jól tudta, hogy nekem Emily tetszik... sőt, szeretem őt. Mégis ezt csinálta, bevallom nagyon rosszul esett. -És te nevezed magad a legjobb barátomnak. - motyogtam, miközben felbattyogtam az emeletre. Összepakoltam a cuccaimat, és úgy döntöttem hazamegyek egy kicsit. Átöltöztem, és visszaindultam a nappaliba.
-Elmész? - Emily hangja elhalló volt, féltem itt hagyni.
-El. - adtam rövid választ. Ekkor Harry felkelt a kanapéról és "lelkesítő beszédet" tartott.
-Képes vagy itt hagyni Emilyt? Ő miattad jött ide, miattad hagyta ott az anyukáját. Ne rá haragudj, én csókoltam meg. Annyira hülye vagy Louis Tomlinson! - vágott hozzám egy párnát, majd felment az emeletre.
*Emily*
Louis felment a szobájába, én pedig lent maradtam Harryvel. Semmi kedvem nem volt vele beszélni... tudtam, hogy Louis féltékeny típus... de ennyire?!
-Kérlek bocsáss meg... legalább te! - könyörgött már vagy huszadszorra.
-Fogd már be. - rivalltam rá.
-Bocs. - vágta vissza flegmán. Ekkor Louis jött le egy nagy sporttáskával.
-Elmész? - kérdeztem cérna vékony hangon, majdnem a sírás határán.
-El. - válasza rövid volt, nekem mégis nagyon rosszul esett. Miatt jöttem ide... Harry felállt mellőlem, és örömömre vagy bánatomra, de kiállt mellettem.
-Képes vagy itt hagyni Emilyt? Ő miattad jött ide, miattad hagyta ott az anyukáját. Ne rá haragudj, én csókoltam meg. Annyira hülye vagy Louis Tomlinson! - végszóként hozzávágott egy párnát, majd felsietett az emeletre. A lépcsőfordulóból még rám mosolygott. Tudtam, hogy értem tette, ezért hálás is vagyok neki. Muszáj volt elröhögnöm magam, amit Louis is követett.
-Ne röhögj, megbántottál! - huppant le mellém a kanapéra, és oldalba vágott.
-Bocsánatot kértem. - rántottam vállat. Könnyebb volt úgy tenni, mintha nem is érdekelne. Pedig legbelül sírtam, hogy most valóban itt hagy.
-Ezt viszont nem értem. Miért kértél bocsánatot? - értetlenkedett. Alig bírtam kinyögni valamit, de végül kipréseltem magamból ezt a 4 szót.
-Mert szeretlek, te idióta. - röhögtem el magam. Az ő arca viszont rezzenéstelen és komoly volt.
-Kérdezhetek valamit? - érdeklődött tapintatosan.
-Kérdezz! - adtam választ, és egyből szólásra nyitotta száját.
Ugye milyen érdekfeszítő? xdd szokásos komi és kiteszem a kövit :).
jóó lett *--*
VálaszTörléshozd a kövit ! :)<3
kövit.! :$ <3
VálaszTörlés