Netti: nem mondtam, hogy együtt vannak ;) meg is hoztam Crazy girl :* xdd remélem ez a rész se lett unalmas, mondjuk ebből nem tudtok meg sokat, de a "bejelentés" meg lesz ;) köszi a komid Netti :*
Ófii07: köszönöm szépen :D amúgy te jelöltél be face-n? :oo
gumicukor:*: itt is van, és örülök, hogy neked is elnyerte a tetszésedet a blogom :D köszikeee :*
*Louis*
Miután beszéltem Emilyvel kicsit elszontyolodtam. Most biztos dühös rám, de időm tényleg nem volt sok. Mikor letettem a telefont Paul egyből szólt.
-Srácok gyertek, itt a gép! - kiabált, mi pedig sorba beültünk a szárnyasba. Egész úton csak a kapcsolatunkon tudtam gondolkodni. Egy fél óra elteltével be is aludtam.
-Emily!!! Tudod mennyire hiányoztál? - öleltem szorosan magamhoz a lányt.
-Louis... te is. - válaszolt szipogva. -Ne kérdezz rá! - suttogta a fülembe, mert tudta a fejemben csak egy kérdés kavarog: Mi történhetett?
-De... miért ne? - kérdeztem valami mást, ami egyből eszembe jutott.
-Csak ne kérdezz rá. Beszélnünk kell! - szorította meg a kezem. Bólintottam, ezért beültünk a kocsiba és elindultunk hozzájuk. Behúzott a vendégszobába, és beszélni kezdett.
-Tudod... ma orvosnál voltam. - hajtotta le a fejét.
-Igen és? - kezdtem aggódni, majd megszorítottam a kezét biztatásképp.
-Hát... a nőgyógyászom azt mondta, hogy... öhmm... szóval... - halkult el.
-De mi még nem.... - válaszoltam elhalló hangon.
-Ne haragudj Louis....! - fakadt sírva. Meg akart ölelni, de ellöktem magamtól.
-Legalább megmondod, hogy ki a gyereked apja? - kérdeztem reménykedve.
Ekkor Niall kezdte el rázogatni a vállam. Igen, ez csak egy álom volt.
-Haver... ébredj már fel, megérkeztünk. - rázogatott.
-Emily! - csúszott ki egy név a számon. -Őőő... ébren vagyok. - kaptam a fejemhez, mikor a fiúk kérdő tekintetével találtam szembe magam. Nem foglalkoztak vele, hogy mi történt, inkább a holmikat összeszedve mentünk haza.
-Bocsi srácok, de engem itt kitennétek? - kérdeztem, inkább Liamat, aki vezetett.
-Persze. - válaszolt az említett, majd megállt a szép világoskék ház előtt.
-Sok sikert haver! - veregette meg a vállam Harry. Igen, ő tudja a telefon beszélgetést, és az álmom egy részét is. Bólintottam, és az ajtó felé vettem az irányt. Kopogtattam, de csak sírást és kiabálást hallottam. Már épp menni akartam, mikor Emily nyitott ajtót, és csak úgy sírt és sírt... nem mondott semmit egyből a nyakamba borult és még jobban sírni kezdett.
-Emily!! Tudod mennyire hiányoztál? - fájt, de mégis azt a mondatot mondtam ki, ami az álmomban volt. Nem válaszolt, a rossz előérzet még mindig bennem kavargott. -Elmondod mi történt? - kérdeztem a hátát simogatva. Bólintott, majd apját és Christinet figyelembe sem véve, behúzott a.... vendégszobába!
*Emily*
-Szóval mit szeretnétek mondani? - kérdeztem egy álmosollyal.
-Hát tudod.... - kezdte Christine.
-Én és Christ... - folytatta apa, de egyikük sem tudta kinyögni.
-Mondjátok már az Isten szerelmére! - kezdtem kicsit izgulni. Mi van ha valami jó történt, de nem bírják kinyögni?!
-Hát...tudod... én... - megint dadogott Chrsitine. -állapotos vagyok. - tette hozzá mosolyogva.
-Hogy mi van?! - kérdeztem felháborodottan, és a kezemben lévő telefon kiesett a kezemből. A fejemen tisztán látható volt szerintem a WTF?!. Hogy mit éreztem én akkor? Azt nem kívánom senkinek... éreztetek már olyat, mintha a szívetekben több száz kés állna? Na most nekem olyan volt... mintha valaki meghalna körülötted... én most az apámat éreztem halottnak. Nem is házasodtak össze még -amit nem kéne-, de már itt a gyerek. Nem is magamat tekintem szerencsétlennek, hanem azt a kisbabát, aki meg fog születni. Milyen anyja lesz... és milyen apja? Nem bírtam megszólalni... fogalmam sem volt, hogy annyit mondjak, "Gratulálok", és csaljak hozzá egy műmosolyt... vagy összerogyva zokogjak a padlón, azt várva, hogy jön valaki és megvigasztal. Úgy döntöttem -inkább a lábaim-, hogy az utolsót választom.
Védtelenül estem a földre, és mindent kisírtam magamból. Nem jött oda senki, hogy vigasztaljon, tudták nekem most így jobb. Pár perc után úgy ahogy megnyugodtam.
-Ne haragudj kicsim! - jött közelebb apu, de ellöktem magamtól.
-És én vagyok felelőtlen? Nem én üdvözöllek azzal, hogy terhes vagyok... - ordítottam el magam.
-Kérlek, ne mondj olyanokat, amit később megbánsz! - jött oda Christine is.
-Te ebbe ne szólj bele! - kiabáltam rá is. Ekkor kopogtak, de senki nem nyitotta ki. -Elegem van mindkettőtökből, csak szegény gyereket sajnálom. - vágtam hozzájuk még mindig sírva, majd ajtót nyitottam. Louis állt az ajtóban, aki épp menni készült, de mikor meglátott felcsillant a szeme. Nem mondtam semmit, egyből a nyakába vetettem magam, és tovább sírtam. Ő sem mondott semmit egy ideig, de végül megszólalt.
-Emily! Tudod mennyire hiányoztál? - mondata után nyelt egy nagyot, nem értettem miért. Nem válaszoltam semmit, csak öleltem tovább. Annyira hiányzott az ölelése, az illata és mindene. -Elmondod mi történt? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta. Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Beljebb jöttünk, és apuékat figyelembe se véve, bementem a szobába.... a vendégszobába.
Na meghoztam a mai részt :D Remélem tetszett ;) olvassátok, komizzatok sokan *-* karácsony előtt még kaptok majd egy részt ááám :D
UI.: az egyik tanárom 'elméletileg' elolvasta a blogom... okééés :'D xdd köszönöm Tamás bácsi! :pp xd
ez a rész is nagyon jó lett.! és nem jelöltelek még be, de most már igen :)) és csak egyet tudok mondani: így tovább <3 ;)
VálaszTörlésnagyon jó rész lett :) és nagyon izgalmas =) a többit majd facen :'D köszönjük a karácsony előtti részt (bár nem kaptuk még meg nagyon is kedves hogy teszel fel <3 ) gyorsan következőt :P
VálaszTörlésImádtam !!:) szó szerint :$ siess a kövivel és köszi ezt a részt is :*
VálaszTörlés