56. fejezet - no remember

Na hello! :33 köszi a komit mindenkinek hálás vagyok <3 és beállítottam, hogy ne kelljen kódot írni, mert az tudom mennyire idegesítő :) és persze mostantól névtelenül is komizhattok :D most viszont szintén csak 5 komment után hozom a részt, mert én ilyen kis gonosz vagyok xd

gumicukor:*: köszi :) nem valami sokat gondolkodtam rajta, de örömmel látom, hogy tetszik :D igen összegyűlt ^^ én sem gondoltam volna, hogy össze fog, de szerencsére igen <3
Vickikee Révész: köszi :) nem szeretném még befejezni :D köszönöm *-* <3
Fruzsina Káli: Jajj kutya<3 xdd köszi és nem is gond, hogy nem szoktál :) húú ezt nem értettem de köszi xdd :'D nem készülök még abbahagyni :) köszi Fruzsi imádlak <3 :*
Névtelen: köszi, de lécci majd írj egy nevet a komiknál, hogy tudjam mindig te vagy az ;* köszi :$ húú akkor az oldalmegjelenítések nagy része tőled származik? :o xdd :'D 
G. Tekla: mert ez így izgalmas :) köszi *-* majd visszakapja... talán xdd :D siettem ;* xoxo
I&#39;m special, I&#39;m left-handed: köszi :) pedig nem is volt olyan szomorú, de jó érzés, hogy meghatódtál miattam :D siettem *-*

*Emily*
A napjaim egyre unalmasabbak. Csak Brice és Madison járnak be hozzám. Anyu dolgozik, Peter dolgozik, Tony pedig általában a barátnőjénél van. Igen, megismertem őket is. A véleményem elméletileg nem változott, bár ezt az amnézia miatt nem tudom. A legfurcsább dolog pedig az, hogy hiányzik Louis. Ő azóta egyszer sem jött be. Gondolkodásomat az ajtó csapódása zavarta meg.
-Emily! - ordított Brice.
-Brice! Mi van? - nevettem el magam.
-Ma hazajöhetsz! - ugrott a nyakamba, már amennyire ez lehetséges volt a csövektől és a többitől.
-Jupii! Akkor én most átöltözök, te menj el a zárójelentésemért. - mosolyogtam rá, ő pedig bólintott. Gyorsan átöltöztem, elraktam a cuccaimat és vártam Bricet. Pár perc múlva itt is volt, így elindultunk haza. Nem volt otthon senki, pont ahogy gondoltam.
-Maradsz kicsit? - kérdeztem mosolyogva.
-Maradhatok! - huppant le a kanapéra. Felvittem a szobámba a cuccomat és kicsit szétnéztem. Rengeteg kép lógott a falon rólam és Louisról. Voltak képek, amin csak állunk egymás mellett, vagy éppen átölel, vagy megcsókol. Bár ébresztettek volna fel bennem bármilyen emléket, de nem tették. Hisz ezek csak képek. Találtam egy fotót, amin Brice és én vagyunk, amin elnevettem magam.

Tovább nézegettem a képeket, és volt egy olyan is ami engem és Madisont ábrázol. A papír sarkába véstem pár betűt, ami a kép 'címét' adta, ami az "unalom a könyvtárban" volt.

-Idióták voltatok! - hallottam meg valakinek a hangját. Hátra fordultam és Brice mosolygott az ajtóban.
-Valóban. Bárcsak emlékeznék. Most minden könnyebb lenne. - bújtam oda hozzá, ő pedig átölelte a derekam.
-Igen, de nem mindig a könnyebb a helyes. - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
-De az a legfurcsább, hogy hiányzik Louis. - gördült ki egy könnycsepp az arcomon. -Pedig nem is ismerem.
-De ismered őt! Csak még nem tudod. - húzott közelebb magához mosolyogva. Ekkor csengettek, ezért lebaktattunk a lépcsőn. Az ajtóban Louis állt.
-Akkor én megyek, sziasztok! - szólalt meg Brice.
-Szia! - köszöntünk egyszerre, és ketten maradtunk.

*Louis*
-Hozhatok valamit inni? - kérdezte Emily.
-Nem kell köszi. Csak beszélni szeretnék. - mosolyogtam rá.
-Oké. - válaszolt és leültünk. -Miről? - érdeklődött arcomat vizslatva persze hiába, mert fejem le volt hajtva.
-Kettőnkről... tudom, hogy nem emlékszel. De nem kezdhetnénk előröl az egészet? - kérdeztem és felé fordultam.
-Kérlek várjuk meg, míg visszaemlékszem. - fogta könyörgőre.
-De Emily és nem bírom ki nélküled.
-Furcsa, de a napokban egyre többet hiányoztál. Pedig nem is emlékszem rád. Egy halvány emlék sem jelent meg azóta a fejemben. Még csak elképzelni sem tudtam kettők kapcsolatát, mikor mosolyogva meséltél. - vallotta be érzéseit, ami felért egy visszautasítással.
-Te nagyon idióta vagy Emily! - hallottunk meg egy hangot az ajtóból. Madisoné volt, aki éppen most érkezett.
-Miért? Ő csak egy fiú! - mutatott rám, ami kicsit sértő volt.
-Nem veszed észre, hogy ő nem EGY fiú, hanem A fiú! - jött beljebb teljes nyugodtsággal.
-Nem.. és tudod miért nem? Mert amnéziás vagyok, ha ez eddig nem tűnt volna fel! - sírta el magát.
-Héé lányok! Nyugi! - öleltem meg szorosan Emilyt.
-Engedj el, és kérlek most menj el! - utasított, mire teljesítve kérését elhagytam a házat.

*Madison*
-Látom kellett ez neked! - ültem le sóhajtva a síró barátnőm mellé, és átöleltem.
-De én nem emlékszem semmire. Ez nekem fáj jobban, nem nektek. Emlékezni akarok Madison. - válaszolt és fejét a vállamra hajtotta.
-Elhiszem Em, de neked most kicsit pihenned kéne! Gyere felkísérlek. - mondtam és felálltunk. Egyenesen a szobájába vettük az irányt, ahol egyből el is aludt. Nem akartam itt hagyni, így befeküdtem mellé és azt hiszem én is elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy Emily sírva olvasgat mellettem egy füzetet, amit rózsaszín szőrmés borító fedett.

Csak 2 kérdésem lenne még így a végére xdd
1. Miért gondolja mindenki, hogy befejezem a blogot? :o rengeteg komira adtam azt a választ, hogy még NEM szeretném befejezni... szóval? xdd
2. döntsétek el, hogy melyik fejléc legyen a kettő közül, mert akkor azt teszem majd be :D
 

55. fejezet - újraéltem...

Hali! :3  sajnálom, hogy most csak 3 komim lett... azért meghoztam a részt, de most egy kis ideig /ez tőletek függ meddig/ nem hozok újat! Majd a végén megtudjátok ;) na akkor jó olvasást! ;*
UI.: közben mindenképpen hallgassátok EZT! :) 

Lia: de mégis :D xdd nem akarom, hogy megverj! :/ és most meglátod milye lesz Emilynek xd köszi :$ :*
gumicukor:*: mindjárt megtudod :) igyekszem kevesebb veszekedést belecsempészni *-* folytatoom :) puszi :*
G. Tekla: mert így izgalmas :p <3 majd meglátod mindjárt :D siettem :* xoxo

*Madison*
-Úristen mi történt vele? - kérdeztem, mikor beléptünk a kórterembe. Louis egyből ránk kapta a fejét, szemei könnyesek voltak, valószínűleg veszekedtek. Leültünk mi is és Lou töviről-hegyire elmesélte az egész történetet.
-Az egész az én hibám! - hajtotta vissza fejét Emily kezére.
-Ne hülyéskedj Louis! - simított végig Eliza a fiú kezén. -Eleanor hibája...
-Nem... ez az én hibám. Nem csaltam meg Emilyt, mégis csak bajt hozok a fejére. - mondta egyre hangosabban, mire Em keze megmozdult. Pár pillanat múlva kinyitotta szemeit és furcsállóan nézett ránk. Kitépte kezeit Louisé közül és felült.
-Anyu, Brice! Ők kik? - kérdezte ránk mutogatva. Persze, hogy Bricera is emlékszik, hiszen kiskorúk óta ismerik egymást.
-Tényleg nem ismersz meg?! - kérdezte Louis kisírt szemekkel.

*Emily*
Nagyon erősen gondolkoztam, de semmi nem jutott eszembe. Mikor ránéztem a fiú arcára, az én szemeim is könnyel teletek meg. Hogy miért, azt nem tudom.
-Nagyon sajnálom... nem! - hajtottam le a fejem, ekkor egy orvos lépett be.
-Kérem menjenek ki! - utasította anyuékat, akik távoztak. Az orvos és egy nővér megvizsgáltak, és visszahívták a többieket.
-Nagyon sajnálom Ms. Parker, de magának az elmúlt 2 és fél évből semmi emléke nem maradt meg. - mondta lehajtott fejjel az orvosom. -Így nem emlékezhet magára Mr. Tomlinson, és magára sem Madison. - tette hozzá.
-De... soha többet nem fog emlékezni rám? - erősködött a fiú. Nem értettem milyen szerepet töltött be az életembe, hogy ennyire akarja, hogy emlékezzek.
-Nem maradandó az amnéziája, de hosszú hónapokig is eltarthat. Viszont az is lehet, hogy csak pár napról van szó... ezt nem lehet tudni. Innentől csak egyesével maradhatnak bent. - tájékoztatott és kiment. Legelőször anyu maradt bent.
-Kicsim! - ült le az ágyam melletti székre. -Tényleg nem emlékszel semmire? - simított végig az arcomon.
-Sajnos nem.. - sóhajtottam. -De apu hol van?
-Tudod... ááá mindegy. - legyintett egyet.
-De én tudni szeretnék mindent, ami velünk történt. A fiút hagyd ki, azt majd vele. Bár fogalmam sincs ki volt ő nekem, de nem baj. - mosolyogtam biztatóan.
-Hát legyen... még tavaly szeptemberben apu munkája miatt Doncasterbe kellett költöznünk. A repülőn megismerkedtél egy Tyler nevű fiúval, akivel jártál 2 hónapot, de ez nem lényeges. - mondta, de félbe szakítottam.
-Ezt hogy érted?
-Nem szerelemből jártál vele, hanem felejtésből. De ezt majd Louis. - mosolygott, majd folytatta. Elmesélte, hogy ők elváltak, apu nem itthon él, hanem Amerikában az új családjával. És azt is elmesélte, hogy neki is van új családja, Peter és Tony, és itt élnek velünk Londonban. Elméletileg ők is bejönnek majd látogatni. Fájó szívvel hallgattam végig a szomorúbbnál szomorúbb történeteket, amiket egyszer át is éltem. Aztán pár perc múlva anyu kiment. Brice jött be azzal a lánnyal.
-Nem csak egy ember jöhet be? - kérdeztem értetlenül.
-Psszt! Csak szeretném bemutatni a legjobb barátnődet és az én csajomat. - nevette el magát. -Ő itt Madison! - mutatott a lányra. Elég jóba lettem Madisonnal, talán nem is baj, hogy nem emlékszem rá, mert így is remek barátnők leszünk. Beszélgettünk kicsit, és Brice azt is elmesélte, hogy mi egyszer már csókolóztunk, ami miatt nagy balhé lett Louisssal.
-Csak tudnám milyen szerepet töltött be az életembe. - sóhajtottam.
-Mi kimegyünk, ő bejön és meg is tudhatod. - mosolygott Brice és tényleg kimentek. Az ajtón Louis lépett be.

*Louis*
-Szia! - mosolyogtam a lányra, mikor beléptem az ajtón.
-Szia! Kérlek ülj le és mondd el, hogy ki vagy te nekem, mert halvány fogalmam sincs. - mondta, mire leültem és mesélni kezdtem a pités megismerkedéstől egészen a mai napig. Mosolyogva hallgattam saját mesémet kapcsolatunkról, mintha csak unokáimnak mesélnék a nagymamájukról. Néhol könnyek gyűltek a szemembe, de nem szólt közbe. Mintha újra éltem volna a saját történetünket... Ő csak figyelemmel, néha mosollyal, izgatottan követte az eseményeket. Azt hittem emlékszik, de rá kellett jönnöm, hogy nem.
-Ennyi... itt vagyunk most. - sóhajtottam, mikor végig értem szerelmünk történetén. Nem is történetén, történelmén.
-Sajnálom, de még mindig nem emlékszem. Sem az üzenetre, se semmire. - mondta és lehajtotta a fejét.
-Értem.... semmi gond. Azt hiszem hazamegyek. Mondanám, hogy hívlak, de nincs értelme. - válaszoltam és kimentem az ajtón. Szomorú tekintetem láttán a kint állók nem kérdeztek semmit, csak hagytak elmenni.
***************
-Louis! - ugrott a nyakamba Harry, mikor hazaértem. -Hol voltál?
-Kórházban. - mondtam és leültem a kanapéra.
-Mit kerestél te ott? - kérdezte Zayn. Sóhajtottam és mesélni kezdtem.
-Akkor meglátogathatjuk? - kérdezte aggódóan Niall.
-Bocsi szöszi, de nincs értelme. Nem akarom, hogy még jobban összezavarodjon. - mondtam és ott hagytam őket, elmentem lefeküdni.

NA SZÓVAL... RÉSZ ADDIG NEM LESZ, MÍG ÖSSZE NEM GYŰLIK 5 KOMMENT. SAJNÁLOM, DE EGYRE KEVESEBBEN NÉZITEK ÉS ÍGY SEMMI ÉRTELME AZ EGÉSZ BLOGNAK... PEDIG 55 RÉSZ NEM KEVÉS SZERINTEM... :(

54. fejezet - életre szóló következmény...

Itt a következő rész! :) köszi a kommenteket az előző részhez. :D amúgy tettem ki szavazást a következő blogommal kapcsolatban. Az alapsztori már meg van, már csak a főszereplő kellene hozzá, szóval légyszi szavazzatok, hogy minél előbb el tudjam kezdeni. Persze ez sem lesz befejezve, ha nem szeretnétek :) 

Pal Bianka: köszi, meg is hoztam :)
Gréta: igen tudom, és köszi :D már meg van írva pár rész, mint tudod :p és meghoztam a következőt szóval remélem ez is tetszeni fog :*
G. Tekla: köszi :$ nem lesz nagy dolog, ebből nem akarok veszekedést, de mindjárt megtudod :) siettem ;* xoxo
gumicukor:*: köszi, de neked is mondom nem lesz nagy szám :D ui.: tuti nem igaz, a képen Joe Jonas van. akkorát röhögnék annak a képébe, aki ezt kitalálta és pluszba még fel is pofoznám ;) hát én Perrie-t és a Little Mix-et is a kezdetektől fogva bírtam, sőt azt hiszem előbb lettem mixer mint directioner xdd de ez nem biztos.. én is, remélem Pezz sem fog hinni ennek az ostoba pletykának... -.-* ;*

*Louis*
-Igen? - szólt bele az ismeretlen hang.
-Emily hol van? - kérdeztem meglepetten.
-Őőő.. azt hiszem Madisonnál. Itthon felejtette a telefonját. - mondta elgondolkozva. -Ja amúgy hello Louis, Tony vagyok. - nevetett a telefonba.
-Szia Tony! - fújtam ki az eddig bent tartott levegőt én is nevetve.

*1 hónappal később*
-Srácooook! - ordítottam el magam. -Mindjárt ott vagyunk! - kiáltottam a repülőn ülve. Hihetetlen, hogy 1 hónapja nem láttam Emilyt, és már csak pár perc választ el tőle.
-Tudjuk Louis, de ne ordibálj! - csitított el a mellettem ülő Harry.
-Oké na! - huppantam le a székemre. 2 percen belül leszállta a gép. Lepakoltunk mindent, és elindultunk a várakozóba, ahol megpillantottam a barátnőmet, aki háttal állt nekünk. Ledobtam a kezemben lévő bőröndöt és Emilyhez rohantam. Felkaptam a kezembe, ő megkapaszkodott a nyakamba és megpörgettem.

-Louis te nem vagy normális! - ordított el magát nevetve, és hosszú csókot lehelt ajkaimra.
-Te mégse hagytál el 3 hónap alatt. - vigyorogtam önelégülten.
-Jogos Louis... - ölelt meg szorosan. Pár pillanat múlva a srácok is ideértek és köszöntek Emilynek. Mind a hatan a közös lakásunkba mentünk és kipakoltunk.
-Én átmentem Daniellehoz. Zayn jössz? - kérdezte Liam a fiú felé fordulva. Zayn bólintott, majd elindultak.
-Mi meg kajálni mentünk. - baktatott le a két jó madár, Harry és Niall. -Sziasztok! - köszöntek és már mentek is.
-Ketten maradtunk! - mosolyogtam Emilyre.

*Emily*
-Louis... felteszek egy kérdést, de ne sértődj meg! - ültem a kanapén ülő barátom ölébe. Átkarolta a derekam, majd kérdőtekintettel meredt rám.

-Mi az szívem? - nyomott egy puszit az arcomra.
-Miért vagy mindig ilyen kanos? - kérdeztem és elröhögtem magam, ahogy ő is.
-Hát melletted! - mért végig, mire oldalba ütöttem.
-De most komolyan! Mi tetszik rajtam? - kérdeztem értetlenül.
-Mindened! - csókolt meg.
-Te tudod! - rántottam vállat. Betettünk egy romantikus filmet és azt hiszem elaludtam rajta. Telefon csipogására keltem fel, ami azt jelezte üzenetem érkezett.

Vagyis nem nekem, hanem Louisnak. Mivel ő aranyosan szuszogott, ezért a telefonhoz léptem és megnyitottam az üzenetet.

"Megismételhetnénk a múltkori éjszakát. Mi van Emilyvel, hogy 

ilyen kielégítő voltál Louis? :) 

I love you: Eleanor..." 

Nem hittem a szememnek, mikor végig olvastam az üzenetet. Louis megcsalt... méghozzá vele. A szemem a telefon órájára kúszott, ami hajnali 2 órát mutatott. Idegesen dobtam le a telefont a megnyitott üzenettel, és kirohantam az ajtón. Akkora fájdalmat éreztem a szívemben, mint még soha. Az ember akkor kapja a legnagyobb csalódásokat, mikor szerelmes, mikor nem számít rá. Nem tudtam mi őrültséget tudnék most csinálni, csakhogy kidühöngjem magam, de gyorsan megkaptam a választ. Hazáig futottam, ott bementem a kocsikulcsért és beültem a kocsiba. Nem, nincs jogsim, de vezetni nagyjából tudok. A gázra léptem, és elindultam valamerre. Végül a főúton kötöttem ki, ahol egyre gyorsabban mentem, aminek sajnos meglett a következménye... életre szóló következménye.

*Louis*

A telefonom vad csörgésére ébredtem. Kinyitottam a szemem, de Emily sehol sem volt. Az asztalon lévő órára néztem. Reggel fél 9 volt. A telefonom keresésére indultam, de mire megtaláltam az illető letette. A kezembe vettem a készüléket és egy megnyitott üzenet tárult elém.

"Megismételhetnénk a múltkori éjszakát. Mi van Emilyvel, hogy 

ilyen kielégítő voltál Louis? :) 

I love you: Eleanor..." 

Az üzenet nem nagyon érdekelt, természetesen nem igaz. Nem feküdtem, és soha nem is feküdnék össze Eleanorral. Jobban izgatott, hogy hol van Emily és hogy az üzenet miért van megnyitva. Mi van ha ő találta meg?

-Jaj ne... - kaptam a számhoz, és megnéztem a számot, ami az előbb hívott. A mentősök száma volt, így gyorsan tárcsáztam. Amit ott hallottam soha nem kívánnám senkinek. Emily autóbalesetet szenvedett. Neki ment egy fának és a fejét nagyon megütötte. Egyből átöltöztem és a kórházba mentem. 

-Jó napot! Emily Parkert keresem! - lihegtem a recepción.

-Második emelet 22-es ajtó. - mondta, én pedig futni kezdtem az említett terem felé. A kórterem előtt orvosok serege diskurált valamiről.

-Elnézést! Emily Parker orvosát keresem! - mentem oda.

-Itt vagyok. - jött félre egy negyvenes éveiben járó férfi. 

-Elnézést, de hogy van a barátnőm? - kérdeztem idegesen, mire még arrébb hívott.

-Nagyon sajnálom... de Ms. Parker állapota nagyon rossz. Ha felépül, akkor is lehetnek maradandó károsodásai. - mondta és várta a reakciómat. Szemeim könnyel teltek meg és nem tudtam válaszolni. 

-Bemehetek hozzá? - kérdeztem meg végül.

-Persze, de még nincs ébren. - válaszolta és az ajtóhoz vezetett. Beléptem és a látvány szörnyű volt, noha Emily még csövekbe burkolózva is gyönyörű volt.

Leültem az ágya mellett lévő székre és megfogtam a kezét.

-Kérlek kicsim... ne hagyj itt! - tettem fejemet a kezére. Ekkor belépett az ajtón Brice, Madison és Emily anyukája.  

53. fejezet - ebből a látogatásból se lett sok...

Na megjöttem... szomorúan látom, hogy egyre kevesebben nézitek a blogom. Az oldalmegjelenítéseken, a komikon, és a megnézettek számán is látszik :/ na nem baj... itt a rész puszi:*
UI.: ugye senki nem hiszi el innen, hogy Zayn megcsalta Perrie-t? :oo mert én nem -.-*

gumicukor:*: örülök, hogy tetszik :D sajnos nem tudtam aznap hozni részt, mert későn lettek meg a komik :) és most megtudhatod miért hívja :) remélem tetszeni fog ;*
Pal Bianka: köszi :D igyekeztem a résszel :) mint mondtam már 4 is megvan, de csak azért mert a hetem zűrös lesz, egy nap se tudok írni. de így előre megírtam, hogy tudjak hozni nektek :D írós hétvégém volt :*
Lia: jaaj te zizi <3 xdd megmondtad :D örülök, hogy tetszett remélem ez is fog :) ;*
G. Tekla: köszi :$ hát igen, Louis kicsit kanos volt xddd na itt a rész :*

*Emily*
-Mit akarsz Brice? - szóltam bele a telefonba, amint felvettem.
-Tudom, hogy még haragszol ránk, de... - lihegett a telefonba.
-De mi? - kérdeztem értetlenül.
-De anyukád... anyukád... - mondta szaggatottan.
-Mi van vele? - kezdtem ideges lenni.
-Kórházban van! - mondta ki egy szuszra.
-Úristen. A következő géppel repülök haza, majd mindent elmesélsz! Szia Brice. - tettem le gyorsan. Louis felé fordultam és értetlen tekintetével találtam szembe magam.
-Mi történt kicsim? - kérdezte és szorosan átölelt, mert én ekkor már sírtam.
-Anyu.. anyu kórházban van. - mondtam halkan.
-Istenem! Pakolj, én is megyek veled. - válaszolt és felkapta a legközelebb lévő bőröndöt.
-Nem Louis! Nem jöhetsz velem, turnéd van és itt maradsz. - mentem a szobába pakolni.
-De... - jött utánam.
-Nincs semmi de Louis! Csak én megyek. - mondtam, ő pedig beletörődve segített pakolni.
**********
Már a kórterem előtt várakoztam idegesen. Anyu bent volt, Brice és Madi pedig még nem voltak itt. Pár perccel később kézen fogva jöttek oda hozzám. Próbáltam nem a kezüket nézni, és nem ezzel a dologgal törődni.
-Mégis mi történt? - kérdeztem.
-Anyukád autóbalesetet szenvedett. Azt hiszem Lilly-ékhez ment. - hajtotta le a fejét Madison. Szemeim könnyel teltek meg és sírni kezdtem. Barátnőm egyből elengedte Brice kezét és szorosan megölelt. Tudta... tudta, hogy dühös vagyok, mégis megölelt és nyugtatott. Ilyen az igaz barátnő. Leültünk a székekre és tovább vigasztaltak, míg pár perc múlva kijött egy orvos.
-Mi történt? - ugrottam fel egyből.
-Maga a lánya? - kérdezte unottan az orvos. Aprót bólintottam, mire folytatta. -Az édesanyja kocsijának neki ütközött egy autó. Apró sérülései vannak, még alszik, de különösebb baja nincs. Holnap reggel hazamehet. - mondta és elindult, de utána szóltam.
-Bemehetek? - kérdeztem, amire egy 'igen' lett a válasz, ezért beléptem az ajtón. Anyu éppen ébredezett, így leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét. Lassan kinyitotta a szemeit és elcsodálkozott.
-Kicsim.. neked most Louissal kéne... - kezdte, de közbevágtam.
-Tudom anyu, de te most fontosabb vagy. - szorítottam meg a kezét. Rám mosolygott, és kicsit ébredezett még, majd beszélgettünk egy kicsit.

*Madison*
-Ezt nem hiszem el... - ültem le Brice mellé sóhajtva. -Még mindig haragszik ránk.
-Kicsim... most nem ez a legfontosabb. Holnap beszélünk vele oké? - fogta meg a kezem. Kicsim?! Még soha nem hívott így... most igazából azt sem tudom, hogy járunk-e. Szoktunk találkozgatni, de nem különösebben. Gondolkozásomból az ajtó nyitódása ébresztett fel.
-Hogy van? - ugrottam fel.
-Jól. - mosolygott Emily. -Reggel bejövök érte, de azt mondta most menjek haza. Nincs kedvetek megenni valamit?
-De. Együnk meg egy pizzát valahol. - néztem Bricera, aki bólintott. Elindultunk egy közeli pizzázóba és beültünk.
-Amúgy milyen volt Louissal? - húzta fel a szemöldökét Brice perverzen.
-Hülye... - ütötte oldalba Emily. -De nagyon jó volt, csak kevés idő. Egy napot sem voltam ott. - szomorodott el.
-Igaz, de most ne légy szomorú. Hiszen ma vagy 19 éves. - öleltem át.
-Tényleg. - csillogtak a szemei.
************
-Emily nem alszol ma nálunk? - kérdeztem félénken, mikor már a szobájában unatkoztunk.
-Alhatok ott, de előbb beszéljünk meg valamit. - nézett ránk.
-Oké.. kérdezz nyugodtan. - mondta Brice, és megfogta a kezem.
-Miért nem mondtátok el? Jártok most? Vagy egyáltalán hogyan jöttetek szóba egymásnál? - tette fel a sok kérdést. Bricera néztem, aki bólintott, így ő válaszolt.
-Azért nem mondtuk el, mert nem gondoltuk, hogy bármi lesz belőle.  Szerintem igen... nem tudom. Amikor először találkoztunk a plázában, akkor elhívtam Madisont moziba. Ennyi.. - tájékoztatta Emilyt. A "szerintem igen" résznél én is megakadtam.
-Járunk? - néztem rá értetlenül, mire mind a hárman elnevettük magunkat.
-Nem tudom... leszel a barátnőm? - kérdezte Brice.
-Leszek. - mosolyogtam és nyomtam egy puszit az arcára.
-Oké, nem haragszom.. cukik vagytok együtt. - mosolygott Emily. Elköszöntünk egymástól, és megbeszéltük, hogy majd este átjön.

*Louis*
-Srácok, öltözzetek fel, ha nem vagytok ruhába! - lépett be röhögve Harry, a szemét takarva. -Mondjuk Emilyt megnézném ruha nélkül. - tette hozzá.
-Beverjem a képed? - kérdeztem teljes komolysággal, mire levette a kezét a szeméről. Észrevette, hogy nincs valami hűű de jó kedvem, ezért leült mellém a kanapéra, a többieket pedig felküldte az emeletre.
-Mi a baj? - aggodalmaskodott.
-Emily anyukája kórházban van, ezért haza kellett mennie. - válaszoltam. -Most megint nem látom egy hónapig.
-Nyugi Louis... az anyukája biztos rendben lesz, ti pedig nagyon szeretitek egymást. Ez fontos. - mondta mosolyogva.
-Köszi Harry! Amúgy kit szeretnél te ruha nélkül látni? - kérdeztem és játékosan ökölbe szorítottam a kezem.
-Öhmm... szerintem hívd fel Emily! - bújt ki kezeim közül és az emeltre futott. Elnevettem magam és tárcsáztam a barátnőm számát. Csak sajnos nem ő vette fel.... a telefonba egy számomra fel nem ismert férfi hang szólt bele....

52. fejezet - a vihar előtti csend

Itt vagyok! :D De kérlek ne haragudjatok rám... :( Két napja nem volt rész és ezt nagyon sajnálom. Tudjátok... ez részben egy ember miatt van, de úgysem értenétek. Lényeg, hogy csütörtökön fáradt voltam és sokat kellett tanulnom, azért nem hoztam részt. Tegnap pedig kibaszott /elnézést/ színház volt, utána meg alsós farsang, időm sem volt írni. De most itt vagyok és ha kb. 4-ig összehoztok nekem 3 komit, akkor ma kiteszek még egyet TALÁN! Addig is jó olvasást! :*

G. Tekla: wáááááá köszi :D xd aki kíváncsi hamar megöregszik xd :p :D de azért köszi még egyszer és most meg is tudhatod! :) siettem, de most kicsit késtem... bocsi :/
Lia: cukika?! xdd hát köszi :) és most majd te is meglátod. :D*
Pal Bianka: majd mindjárt fény derül a 7 pecsétes titokra xdd ne haragudj, hogy ilyen későn hoztam, igyekeztem azért :) és hogy érted, hogy történjen már valami? :o xd  köszi :$
gumicukor:*: igen megint itt :D xd köszi :) siettem és most te is megtudod :$$ hahi:'3 ui.: hogy is tudnék haragudni bármelyik olvasómra? :) életem részei vagytok<3 :* és én is örülök, hogy nem haltál meg xd
Netti: semmi gond, én is így vagyok és nekem sem lesz már mindennap rész sajnos:/ mint minden tanácsodat, megfogadom majd ezt is :D a következő részben Madisonról és Briceról is tudni fogsz nyugi ^^ hát ezt már előre megírtam, majd most meglátjátok :p kicsit pörögtél túl? ez komoly? xd akkor jó :) köszi :* ui.: veled álmodtam :'D xd majd facebook-on elmesélem :)

*Louis*
Nem hittem a szememnek, mikor Emilyt pillantottam meg, aki nagyban mosolygott.
-Hercegnőőőm! - kaptam a kezembe és fordultam vele egy kört. -Te mégis? Itt? Hogyan? - zúdítottam rá a kérdések hadát.
-Hát.. hiányoztál. Ma van a szülinapom, mégsem hagyhatom, hogy te gyere el. - vigyorgott még mindig. Még egyszer szorosan magamhoz öleltem és nyomtam egy puszit a szájára.
-Te is hiányoztál! - suttogtam.
-Na jó, menjetek szobára! - üvöltötte el magát röhögve Harry. Vállat rántottam, majd nevetve a szobámba húztam Emilyt.
-Boldog szülinapot kicsim! - nyomtam a kezébe egy dobozkát, miután lepakolta a táskáját.
-Ez mégis mi? - kérdezte értetlenül.
-Nyisd ki. - válaszoltam, mire felnyitotta az ékszeres dobozt.
-Louis ez csodálatos! - ugrott egyből a nyakamba, mikor kivette belőle a nyakláncot.

-Feltehetem? - csillogtak a szemeim. Aprót bólintott, megfordult és felfogta hullámosra sütött haját. Beharaptam alsó ajkaimat és feltettem neki a láncot. Bekapcsoltam, majd egy csókot nyomtam a nyakára. Felém fordult, belenézett a szemembe, majd megcsókolt. Ekkor Harry nyitott be.
-Bocsi srácok! De boldogot Emily! - nyomott valamit a kezébe, majd kiment.
-Mi az? - kérdeztem, mert be volt csomagolva, Emily pedig az ágyon ülve bontogatta.
-Ááááá ez cuki. - mosolyodott el, majd felém mutatta az ajándékát. Egy maci volt, ami egy szívet tartott a kezében, amin egy 'Stay strong' felirat díszelgett.
-Igen.. de Hazz se tudott jobbkor jönni. - morogtam és leültem mellé.
-Louis.. nyugi már! Előttünk van még 2 nap. - mosolygott.
-Oké.. akkor kezdhetjük mondjuk ezzel. - kacsintottam, majd megcsókoltam a nyakát és az ágyra döntöttem.
-Louis! Nem kezdhetjük mással? Beszélnünk kell! - tolt el magától.
-Mi a baj? - kérdeztem félve.

*Emily*
-Mi a baj? - kérdezte félve Lou.
-Tudod... ez a 2 hónap ráébresztett valamire. Nekem nagyon hiányzott az, hogy megcsókolj. Hogy átölelj... és minden más egyéb ami veled kapcsolatos. Nem tudok távkapcsolatban élni Louis... - sóhajtottam, mire láttam hogy szomorú. Elmosolyodtam és folytattam. -De veled kibírom, ha most 2 napig is, de együtt lehetünk. - tettem hozzá.
-Akkor nem szakítasz velem? - kérdezte csillogó szemekkel.
-Dehogyis te lüke! - öleltem meg szorosan.
-Ne szívass! - lökött az ágyra, majd megint a nyakamat kezdte csókolni.
-Lou! Lassíts már. - nevettem el magam.
-De annyira hiányoztál! - csókolgatott tovább, majd levette a pólómat, de ekkor Niall nyitott be.
-Bocsi húgi nem láttam semmit! - tette a kezét a szemére.
-Nem gond szöszi! Mit akarsz? - kérdeztem és felvettem a pólóm. -Felvettem ám a felsőm! - nevettem el magam, mert keze még mindig a szemén volt.
-Ja. - nevetett ő is és levette kezeit. -Hogy hiányoztál! - mosolyodott el, majd odajött egy ölelésre.
-Ez komoly? Emiatt jöttél be pont most? - röhögte el magát Louis. Niall aranyosan bólintott, majd kislisszolt a szobából. Leültem Louis mellé az ágyra. A barátom a hátára feküdt, én pedig a mellkasára tettem a fejem. Feljebb húztam pólóját és apró köröket kezdtem el leírni hasán.
-Te most komolyan kínzol engem? - kérdezte és magához húzott.
-Persze. - mosolyogtam és folytattam tovább. -Louis... kísérj el vásárolni! - szólaltam meg kb. fél óra csend után.
-Nem akarok 20 ruhaboltot végigjárni. - sóhajtott, én pedig kutyaszemeket meresztettem rá. -Jó.. menjünk. - mondta, ezért felkeltem és rendbe szedtem magam.
***********
-És ez milyen? - kérdeztem, mikor kiléptem a próbafülkéből. Louis csak unottan ült és a telefonját babrálta, mert vagy ez a tizedik bolt, és csak ebben a boltban körülbelül a huszadik ruha.
-Csodás.. - mondta unottan, majd felnézett és felcsillantak a szemei. -Ez eddig a legjobb! De lehetne jobb is. - mosolygott kajánul.

-Hogyan? - kérdeztem értetlenül, mire felállt, betuszkol a próbafülkébe, a tükör felé fordított, átölelte a derekam, fejét pedig a nyakamba temette.
-Mondjuk ha ez nem lenne itt! - kezdte el lehúzni rólam a pántját, közben pedig nyakamat csókolgatta.
-Louis! Ez mégis csak egy bolt, nyugi már! - nevettem el magam és eltoltam magamtól.
-Akkor menjünk már haza! - ment ki durcázva a fülkéből. Sóhajtottam, visszaöltöztem, majd utána mentem. Kifizettük a ruhát és Lou kérését teljesítve hazamentünk.

*Louis*
-Végreee itthon! - törtem be a házba üvöltve, ahol senki sem volt. -Hát ezek?
-Ott egy papír a hűtőn te észlény. - kuncogott Emily és a hűtő felé sétált.

"Elmentünk enni, tietek a ház egy kis ideig,

de nem rosszalkodni ám...

                                            Harry" - olvasta fel hangosan a levelet. 

-Istenem kicsinálom! - röhögtem el magam, majd közelebb lépkedtem Emilyhez és átkaroltam a derekát. -De mienk az egész ház. - suttogtam halkan.

-Mit szeretnél Tomlinson? - fordult felém vigyorogva, és kezeit a nyakam köré csúsztatta.

-Téged. - mondtam halkan és megcsókoltam. 

-Louis.. - tolt el magától egy kicsit.

-Baj van? - kérdeztem aggódva. 

-Köszönöm.. ez volt az eddigi legszebb szülinapom! - mosolyodott el.

-De még nincs vége. - mondtam én is mosolyogva és tovább csókoltam nyakát. Ekkor megcsörrent Emily telefonja. Az elején nem foglalkoztunk vele, de a vonal másik végén nagyon kitartó ember tartózkodhatott, ezért Em a telefonjához ment. Pár pillanatig csak nézte a képernyőt, de nem csinált semmit. 

-Ki az? - kérdeztem értetlenül.

-Brice... - mondta és a füléhez emelte a telefont. 

51. fejezet - pocsék nap(ok)

Hy.! :) meghoztam az új részt, ami remélem tetszeni fog. nem dumálok sokat, mert elég szarul voltam egész nap, még most is :/ úgy volt nem hozok, mert írni sem volt kedvem nagyon, de összehoztam valamit (szart) nektek. csak annyit a részről, hogy kicsit gyorsan írom le a 3 hónapot, de szerintem ez nem olyan nagy gond :) akkor jó olvasást! :*

gumicukor:*: nagyon szépen köszönöm :D és nem baj, hogy ne komiztál az előző részekhez, nem mindig kell :) amúgy nem haragszom, csak azt hittem meghaltál :o xd nagyon örülök, hogy megint itt vagy, mert a te komijaidat is imádom olvasni :D köszönöm <3 UI.: köszönöm :*
G. Tekla: majd most meglátod :) siettem :D 
Lia: nem hiszem, mert most megyek és leütlek, hogy te ne üthess le! xdd siettem ááám :*
Pal Bianka: köszi :$ megpróbáltam kicsit hosszabbat írni, de rájöttem, hogy az nem az erősségem xdd ezért remélem egyenlőre beéred ezzel :)*

 "the biggest killer ... lack of ... i miss you"

*Emily*
*visszatekintés*
-Hiányozni fog! - dőltem Tony vállára, mikor a fiúk elhajtottak a házunk előtt.
-Tudom húgi, de a ti kapcsolatotok kibírja! - mosolygott, majd maga felé fordított és megölelt.
-Találkozom azt hiszem Madisonnal! - öleltem vissza és elengedtem. Anyuék nem voltak itthon, így el sem kellett kéretőznöm. Gyorsan átöltöztem és átmentem Madisonhoz.
*********
-Unatkozooook! - borult a vállamra Madison.
-Nekem meg hiányzik Lou! - nyafogtam, majd felcsillantak a szemeim, amikor megláttam a pláza másik végében Bricet. -Bemutatok neked valakit! - húztam magam után a barátnőmet, majd a fiúhoz és a haverjához mentem.
-Emily! - ölelt meg szorosan.
-Szia! Ő itt a barátnőm Madison! - mutattam a lány felé, aki csak zavartan integetett.
-Hello Brice vagyok! Emily legjobb barátja. - fogtak kezet.
-Hűű haver, nem mondtad, hogy ilyen csinos barátnőd van! - bökte oldalba a srác Bricet. Elmosolyodtam, majd négyen folytattuk utunkat. Vagyis csak ketten Brice haverjával, mert Madiék elvoltak ketten.

*jelen*
Hitetlenkedve álltam a nyitott ajtónál. Madison és Brice a kanapén nagyon elvoltak egymással. Brice Madi nyakát csókolgatta, és én csak akkor tűntem fel nekik, mikor köhögtem egy erőltetettet.
-Emily! - kapott észbe Brice és leszállt a barátnőmről.
-Szánalmasak vagytok... - motyogtam és kifutottam az ajtón. Jogosan gondoljátok most azt, hogy én mégis miért vagyok féltékeny. Nem vagyok féltékeny... csak rosszul esik, hogy a két legjobb barátom nem mondd el nekem semmit sem. Vajon Louisnak milyen napja volt? Mert nekem pocsék...

*Louis*
-Louis, az Istenért szedd már össze magad! - kiáltott rám Paul. A mai napom elég szar volt.. egy koncert, amin vagy 3 szólómat is elrontottam, egy dedikálás, amin majdnem lesmárolt egy fan... és még sorolhatnám.
-Nem pihenhetnénk egy kicsit? - kérdeztem nyúzottan. Paul bólintott, mi pedig lementünk a színpadról. Az öltözőbe vettem az irányt és a telefonomhoz léptem. Tárcsáztam Emily számát.
-Pocsék napom volt! - szóltunk bele egyszerre, mikor felvette a telefont.
-Neked is szia Louis! - nevetett a telefonba.
-Szia kicsim. Na mi miatt volt olyan szar napod? - kérdeztem figyelmesen.
-Csak Brice... de ezt majd egyszer elmesélem. - válaszolt. -Na és neked ki okozott rossz napot?
-Te... nagyon hiányzol. - sóhajtottam.
-Te is, de ez még csak 1 hónap volt Louis... - szomorodott el. -De komolyan... mi volt olyan pocsék Mr. Tomlinson napjában? - kérdezte és hallani lehetett, hogy mosolyog.
-Tudja Mrs. Tomlinson. - nevettem a telefonba, amin ő is felnevetett. -egy koncerten elbasztam a szólóimat, bevertem a lábam, de nagyon fáj, nem tudom a koreográfiát megcsinálni és majdnem lesmárolt egy fan a dedikáláson. - soroltam egy szusszal.
-Hogy... le.. lesmárolt? - röhögött a vonal másik végén. Olyan szinten röhögőgörcsöt kapott, hogy kb. 2 percet várnom kellett, mire megszólalhattam.
-Persze, mert olyan ellenállhatatlan vagyok. - nevettem én is.
-Az vagy drágám, de nekem mennem kéne. - válaszolt kicsit szomorúan.
-De miért? - kérdeztem elnyújtva a 'miért' szót.
-Emily a francba is vidd már el innen ezt a kibaszott dögöt! - ordított a háttérben Tony, és azt hiszem Dustyra célzott.
-Tudod a választ. - röhögte el magát... megint.
-Már igen. Akkor szia kicsim! - köszöntem és kinyomtam.

*1 hónap múlva* 
Ma van 2 hónapja, hogy eljöttünk a turnéra. Nem történt sok dolog... naponta legalább 4 koncert, dedikálások, pihenés stb... ezeket a dolgokat csináljuk a srácokkal napi szinten. Nincs sok szabadidőnk, a napjaim pedig egyre pocsékabbak. De sajnos Emily hiánya egyre rosszabb...
-Kicsim, de én haza akarok menni hozzád! Holnap lesz a szülinapod, és csak egyszer leszel 19 éves... - nyafogtam a telefonba.
-Nem Louis! - erősködött már vagy 10 perce.
-Lebeszélem Paulal. - próbáltam győzködni, de semmi értelme nem volt. -Vagy nem akarsz látni?
-Dehogynem, de neked most ott kell lenned! Nekem viszont mennem kell. A holnapi buli részleteit szervezzük, szóval szia Lou! - köszönt el gyorsan.
-Szia, majd holnap felhívlak! - sóhajtottam és kinyomtam. Fáradtan dőltem az ágyamra. Csend ült a szobán, mert a fiúk elmentek kajálni valahova. De ezt a csendet hangos ajtócsapódás zavarta meg, pár másodperccel később pedig Niall lépett be a szobába.
-Louis! Csirkeszárnyat? - nyomta az orrom alá.
-Nem kell! - toltam el a kezét.
-Mi az haver? - ült le mellém az ágyra és falatozni kezdett. Niall olyan aranyos, amikor eszik.
-Holnap lesz Emily születésnapja, de nem engedi, hogy hazamenjek hozzá. Csak egy nap.. - sóhajtottam és visszadőltem az ágyra.
-Biztos meg van rá az oka.. nyugi haver! Már csak egy hónap. - biztatott Niall, nem sok sikerrel.
-Remélem kibírom... most azt hiszem lefürdök és alszok! - mondtam és felkeltem. Nialler kiment, én pedig lefürödtem és elmentem aludni.
****************
-KELJ MÁR FEL TE LUSTA DISZNÓ! - ugrált rajtam valaki. Fordultam egyet, mire a valaki -aki Harry volt- leesett az ágyról. -Utállak! - nyögte a fejét fogva.
-Én utállak téged Harry! Mi a fasznak kell felkelteni ilyenkor? - kérdeztem felháborodva.
-Ne légy már ennyire morcos... mi a bajod?
-Semmi... nem fontos! - keltem ki az ágyból. Elvégeztem reggeli teendőimet, és lementem a többiekhez, akik éppen reggeliztek.
-Szia Louis! Tessék! - rakta le elém a reggelit Liam.
-Hello! Köszi. - köszöntem meg és nekiálltam falatozni. A már jó pár perce tartó csendet Zayn zavarta meg.
-Haver... tudjuk, hogy van valami bajod! - szólalt meg halkan. A fiúk mind velem szemben álltak, amit nem értettem.
-Nincs.. - motyogtam és ettem tovább.
-Mondd el, jobb lesz! - biztatott Hazza.
-De ha nincs akkor mégis mit mondjak el? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
-DE MI TUDJUK, HOGY VAN! - kiáltották egyszerre.
-Oké... elegem van ebből az egész turnéból! 2 hónapja nem láttam a barátnőmet, most meg azt sem engedi, hogy hazamenjek hozzá. Pedig ma van a szülinapja! - álltam fel idegesen.
-Mi sem láttuk Perrieket, de most nyugodj le és fordlj meg! - utasított Zayn. Nem értettem miért mondja, de megfordultam. Nagyon meglepődtem, amint megláttam a már velem szemben álló embert... 

50. fejezet - félelem

Hát sajnálattal látom, hogy most csak ketten komiztatok! :( de a 7000-t túlléptük *-* akkor jó olvasást! :*

Pal Bianka: köszi, majd meglátoood :) nem nagyon szeretnék másokat összehozni, mert az előző blogomat ezzel csesztem el xdd visszajelöltem :'D itt a kövii! :33
G. Tekla: mert így izgibb xd tudom, visszajelöltem :) majd most meglátood *-* siettem! :D köszi :* <3

*Louis*
-De mégis mitől? - kérdezte értetlenül Niall.
-Hogy elhagy... hogy nem vár meg... hogy nem fog már szeretni... félek a jövőtől Niall. - suttogtam halkan.

-Istenem Louis... ne gondolj ilyen baromságokra! Emily igenis szeretni fog téged mindig! Érted? Mindig! Ti egymásnak lettetek teremtve. - oktatott ki.
-Eleanornál is ezt mondtad. - vágtam oda kicsit sem kedvesen.
-Nyugi haver... az csak kedvességből volt! - mosolyodott el egy pimaszul. -De ilyen hülyeségeken ne gondolkodj! - ütögette meg a vállam és felállt. Kicsit elgondolkodtam, és talán igaza van Niallnak. Ha Emily eddig szeretett, akkor megvár, ha meg nem vár meg, akkor eddig sem szeretett... amit azért kétlek. Gondolkodásomat a telefonom csörgés zavarta meg. Meg sem nézve ki az, a fülemhez emeltem a telefont.
-Igen? - szóltam bele.
-Louis! Már most nagyon hiányzol... - válaszolt Em, ami nagy mosolyra késztetett.
-Te is kicsim, de kibírjuk! - próbáltam biztatni, de én magam sem voltam benne biztos.
-Remélem! - sóhajtott. Még beszélgettünk kicsit, mikor megkezdtük a leszállást. A gép pár percen belül már a földön volt, így ki is szállhattunk. A hotelba érve egyből felhívtam Emilyt.

*Emily*
Gondolkodtatok már azon, vajon milyen érzés lehet elhagyni valakit 3 hónapra, akit mindennél jobban szeretsz? ... hát még én sem. Azonban most itt van 3 kerek hónapom, hogy ezen gondolkozzak és át is éljem. Sajnos nem tehetek ellene, ha anyu nem engedett el...
************
-Anyu én meglátogatom Madisont! - kiáltottam a konyhában sürgőforgó anyukámnak. Már 1 hónap telt el, mióta a One Direction Amerikába ment. Nem mindennap beszélünk Louissal, de már nagyjából megszoktam a távolságot. Ne értsetek félre, még mindig imádom és nagyon is hiányzik, de bele kell törődni.
-Oké kicsim! - kiáltott vissza, így a gardróbom elé léptem és kerestem egy összeállítást.

-Anyu, anyu!! - kiáltottam, de nem találtam sehol.
-Nincs itthon, elment boltba. Mit szeretnél? - kérdezte Peter.
-Hát csak meg akartam kérdezni, hogy ez az összeállítás jó lesz-e. - mondtam.
-Szerintem csini vagy! - mosolygott, és úgy nézett rám, mintha a saját lánya lennék. Szeretem Petert, mert úgy tekint rám, mint a saját gyerekére. Ha valami jó dolog történik, akkor büszke rám, vagy örül velem.
-Te miért hagytad el a feleséged? - kérdeztem, mert ez egy kis ideje foglalkoztatott.
-Ülj le! - kérte, én pedig teljesítettem ezt. Mellém ült és szembefordult velem. -Tudod... volt egy 8 éves kislányom... egyik nap éppen a feleségem ment el érte iskolába. Gyalog jöttek haza. A lányom nagy lelkesedéssel mesélt az aznapi táncversenyéről, amit megnyert, mikor megtörtént a tragédia. Körülnézés nélkül léptek le a járdáról és egy kamion óriási erővel ment nekik. A kislányom a helyszínen életét vesztette, a feleségem túl élte. 2 hónap után felépült, de belehalt a lányunk hiányába... - gördültek le a könnycseppek egymást követve a már idősödő arcán.
-Én nagyon sajnálom! - öleltem magamhoz szorosan.
-Köszönöm, de ők már ott vannak! - mutatott fel az égre, amin elmosolyodtam. Ekkor anyu lépett be a bejárati ajtón, Peter pedig letörölte a könnyeit és tátogott: "nem mondtam semmit". Bólintottam és elköszöntem tőlük, majd Madisonhoz mentem. Odaérve kopogtam, aztán csengettem, de nem nyitott ajtót.
-Madi! Majom jöttem látogatni, itthon vagy?! - kiabáltam be, de megint nem válaszolt. Lenyomtam a kilincset, nyitva is volt, ezért bementem. Azonban Madison nem egyedül volt...

49. fejezet - az utolsó esténk...

Megjöttem *-* remélem tetszeni fog a rész, komizzatok, iratkozzatok fel.! :) na jó olvasást, puszi! :*

Pal Bianka: köszi Bianka :D amúgy mondtam, hogy majd kezdek blogot, de még dolgozom rajta :) a fejléc már megvan xd de majd úgyis belinkelem :) lécci te is jelölj be face-n, de csak ha akarsz: http://www.facebook.com/boglarkan1?ref=tn_tnmn 
Netti: tudom, szeretek az lenni *-* xdd mert itt izgalmas, ha befejezem :) xdd majd camozunk még? *.* <3 xdd és igyekszem megfogadni a tanácsaidat Crazy Girl :) 
G. Tekla: nem csinált rosszat, már meg is tudod mindjárt :) köszi :) te is bejelölhetsz ha szeretnél :D 
Lia: nem véletlen, mert direkt volt, de a képen úgy találtam xdd köszi, te is siess ám Lilly-m <3 :*
 
*Louis*
-3 hónapos turnéra kell mennünk a srácokkal! - nyögtem ki nagy nehezen, mire Emily elengedett és rám nézett. Szemei egyből könnyel teltek meg, nem is csodálom.
-Ezt nem tudtad előbb mondani? - kérdezte felemelve a hangját.
-Nem tudom... - hajtottam le a fejem. Emily nem szólt semmit csak újra átölelt.
-Szakítani akarsz velem?! - kérdezte elhalló hangon. Leültem az ágya szélére, ő követett, majd az ölembe húztam.

-Hogy gondolhatsz ilyet? - öleltem magamhoz szorosan. -Csak nem akarok neked fájdalmat okozni azzal, hogy elmegyek 3 hónapra és itt hagylak egyedül. - mondtam halkan.
-Szóval igen... - állapította meg sóhajtva.
-Talán neked ez lenne a legjobb! - vigyorogtam rá.
-Te ezt viccesnek tartod? - kérdezte felháborodottan és kiszállt az ölemből.
-Egyáltalán nem... csak tudod van itt még egy kis apróság. - mosolyogtam titokzatosan.
-Mégis mi? - felálltam és sétálni kezdtem a szoba másik sarkába.
-Csupán annyi, hogy te is jöhetsz velünk a turnéra. - mondtam, ő pedig a nyakamba ugrott.
-Annyira utállak! - nevetett fel.
-Igen? Mégis miért? - nézte rá egy meglepett vigyorral, majd combjánál fogva az ölembe emeltem, lábait pedig a derekamra fonta.
-Mert ezt eddig nem bírtad kinyögni. - vágott egy olyan 'én most bedurciztam ám' képet.
-Ne haragudj. - mosolyodtam el, majd megcsókoltam.
-Nem gond... amúgy mikor indulunk? - kérdezte egy nagy vigyorral.
-Holnap este. - válaszoltam kis gondolkodás után.
-Oké... aludnunk kéne, hajnali 2 van. Takarodj! - szállt ki az ölemből és az ágyra mutatott. Nem kellett kétszer mondani, ugyanis elég fáradt voltam. Emily pár perc múlva befeküdt mellém. Átöleltem a derekát és így aludtunk el.

*Emily*
Reggel arra ébredtem, hogy valaki becsapta maga mögött az ajtót.
-Kicsim, ne haragudj nem akartalak felkelteni! - tette le a kezében lévő tálcát.
-Nem gond. Mi van abban? - kérdeztem mosolyogva, miközben felültem és a tálcára mutogattam.
-Reggeli. Én sütöttem! - vágott egy büszke arcot.
-Nekem?! - kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Nem... Tonynak. - forgatta meg a szemét, majd az ölembe rakta a tálcát és leült mellém.
-Köszönöm. - vettem le egy gofrit a tálról. Louissal gyorsan eltakarítottuk a reggelit, és neki álltunk a pakolásnak.
-Én azt hiszem elmegyek Madisonhoz és elbúcsúzok tőle. - mondtam és felálltam a bőröndöm mellől, amit alig tudtunk becipzározni.
-Okés, én meg hazamegyek és én is összepakolok. - nyomott egy puszit a számra és gyorsan átöltözött. Lebaktattunk a nappaliba, ahol anyu és Peter reggelit csináltak maguknak.
-Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre Louissal.
-Sziasztok! Nem tudtam, hogy Louis itt aludt. - jött oda anyu és átölelt.
-Baj? - kérdeztem értetlenül.
-Ja nem dehogyis. Mi a tervetek mára? - érdeklődött és visszament a sütőn hagyott tojáshoz.
-Upssz... tényleg. - vakartam meg a tarkóm.
-Mi az kicsim? - fordult megint felénk anyu.
-Elmondjam? - nézett rám Louis. Féltem megkérdezni anyutól, hiszen kicsit szigorú. Aprót bólintottam, anyu pedig nagy figyelemmel követte az eseményeket.
-Eliza... megengedné, hogy Emily velünk jöjjön egy turnéra? - kérdezte Louis határozottan.
-Visítozó lányok, hangos zene és folyamatos utazás? Szó sem lehet róla... - rázta meg a fejét.
-De anyu... - kezdtem, de Peter közbevágott.
-Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdezte, mire meglepődtem és ahogy láttam anyu is.
-3 hónap... - hajtotta le a fejét Louis.
-Gyerekek ez nagyon sok idő. - anyu még mindig tiltakozott... klassz!
-Anyu... nem választhatsz el minket egymástól 3 egész hónapig. - szontyolodtam el.
-Sajnálom kislányom, de nem mehetsz el ennyi időre. - ölelt át szorosan, Louis pedig szomorúan nézte az eseményeket. Kimásztam anyu kezei közül és a barátomhoz léptem, majd szorosan magamhoz öleltem. Kezeit a hátamról a derekamra csúsztatta és még közelebb vont magához.
-Ne haragudj, de nem mehetek! - suttogtam, hogy csak ő hallja, de anyuék csendben figyelték a jelenetet, így ők is meghallották.
-Nem haragszom... de lécci várj meg! - fordított magával szembe.
-Hogy gondolod, hogy nem?! - mosolyodtam el, és már sírva bújtam hozzá.
**********
-Kicsim ne haragudj! - nyitott be anyu a szobámba. Louis elment összepakolni, de azt mondta, hogy estig még visszajön.
-Anyu én nem haragszom rád, csak nem értem miért nem tudtál elengedni. - mondtam szomorúan. Sóhajtott egy nagyot és leült mellém az ágyamra.
-Tudod kicsim, ezt csak akkor fogod megérteni, ha gyereked lesz. A lényeg csak az, hogy nagyon féltelek. Tudom, tudom... te már 18 éves vagy, érett felnőtt nő. De én mindig aggódni fogok érted. És mégis csak egy másik kontinensre szeretnél menni... ez nem egy belföldi turné, hanem maga Amerika. Nem engedhetlek el. Sajnálom... - válaszolt szomorúan és megölelt. A könnyeimmel küszködve bólintottam, ő pedig kiment. Úgy fél óra telt el, mikor csengettek. Lusta voltam lemenni, ezért azt hiszem Tony nyitotta ki.
-Szia hercegnőm! - tolt be a fejét Louis a résnyire nyitott ajtón. A kezemben lévő könyvet letettem és felültem az ágyban.
-Szia Louis, gyere csak be. - invitáltam be, mondhatom nem kellett neki kétszer mondani.
-Van egy aprócska jó hírem! - mosolyodott el, miközben bejött és leült mellém.
-Na mi az? - kérdeztem kíváncsian.
-Hát csak holnap indulunk Amerikába, ezért ezt az estét még együtt tölthetjük! - jelentette ki egy nagy mosollyal.
-Végre egy jó hír. - öleltem át.
-Szeretném, ha az utolsó esténk különleges lenne.. - bújt közelebb hozzám.
-Én is Louis, de nem lehetne, hogy ma csak beszélgetünk? - kérdeztem nyúzottan.
-A beszélgetés is lehet különleges. - mondtam, majd megcsókoltam. Tényleg különleges volt a beszélgetésünk. Őszinte volt, és olyan dolgokat tudtam meg Emilyről, amit elképzelni nem tudtam volna.

*Niall*
Reggel egész kipihenten keltem, aminek okát nem igazán értem. Gyorsan kipattantam az ágyamból, felöltöztem és lementem reggelizni. Már mindenki lent volt nagy bőröndökkel.
-Niall siess! Mennünk kell Louisért és a gép is mindjárt felszáll! - sürgetett Harry.
-De még nem is ettem... én éhes vagyok! - nyafogtam a kaja után. Ki más, ha nem Niall Horan?!
-Majd eszel a repülőn! - tuszkolt ki Liam az ajtón.
-Oké na! - mondtam és beszálltam a kocsiba. Elmentünk Emilyékhez, felszedtük Louis és elbúcsúztunk a lánytól.
-Irány Amerika! - kiáltottam el magam a kocsiban ülve.
-Kuss már Niall! - intett csendre Louis. Eléggé maga alatt volt Emily miatt, de mit lehet tenni.... jobbnak láttam, ha csendben maradok.
-Srácok szálljatok már fel! - kiáltott Paul és a magángépünkbe tuszkolt, majd ő is beszállt.
-Akkor én eszek! - foglaltam egyből helyet, amin mindenki felnevetett. Louis egész úton csak ült a repülőn csendben, ezért az út felénél lehuppantam mellé.
-Mi a baj haver?! - kérdeztem kicsit szomorúan.
-Félek! - mondta és egy könnycsepp gördült le az arcán.
-De mégis mitől? - kérdeztem értetlenül.

48. fejezet - nem mesevilágban élünk...

Mégis hoztam részt manóók.! :D remélem örültök neki, bár nem a legjobb :// habár ezt mindegyik résznél leírom, de nekem egyetlen egy rész sem tetszett, amit írok. De azért örülök neki, hogy nektek tetszik amit csinálok. Imádalk titeket 1D family :* jó olvasását ^^

Pal Bianka: köszi, tudom, hogy rövid lett, de nem értem... mire írtad, hogy rossz?! :oo :(( csak a te kedvedért hoztam ma is részt xdd :*
gumicukor:*: köszi :) hát igen, a 47 nem kis szám, éppen ezért fantáziálok már a befejezésről, de még ötletem sincs :) szóval egy ideig be van biztosítva a blog xd :) végül is szorult egy kis időm a mai napba, hogy tudjak hozni :D
G. Tekla: szia! :D de amúgy nem kell ám köszönni xd <3 itt is van a rész, és megtudod, hogy kibékülnek-e majd :) de ez még a jövő titka, ami max. pár perc xdd igyekeztem gyorsan hozni:* szeretlek xoxo
Lia: tudom, direkt áám :) xd én is tudom, hogy zizi vagy<3.! köszönöm Lia:*







-Nem értem. Ez itt a valóság? Vagy mesevilág? 
-Mesevilág? Oh nőj fel, Lily!
Mesevilág teljesen máshogy néz ki, mint ez itt...











*Louis*
-Tessék itt vagyunk! - mosolyogtam, mikor a kiszemelt helyhez értünk. Emily nagyon meglepődött, de látszott rajta, hogy tetszik neki a hely. Eléggé romantikus volt egy esetleges béküléshez. -Na tetszik? - kérdeztem, mert nem szólt semmit.

-Louis.. ez csodálatos! Hogy találtál te ide? - kérdezte hitetlenkedve, miközben egy padra ültünk le.
-Egyik nap sétáltam Harryvel és akkor találtuk pont naplementekor. - mosolyogtam.
-Csodálatos... - ámuldozott még mindig.

-Pont, mint te! - csusszantam közelebb hozzá, majd átkaroltam derekát, amit nem ellenzett. Viszont egy idő után távolabb ült mellőlem és szembefordult velem.
-Louis miért vagy velem ilyen kedves? - kérdezte lehajtott fejjel.
-Tudod mire jöttem rá, amikor beszéltem Liammel, mikor ott voltál a veszekedésünk után? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
-Ü-ümm. - válaszolt röviden.
-Arra, hogy soha nem hallgatlak meg... - mondtam, mire hirtelen a semmiből záporozva kezdett esni az eső, de hisz ez itt London.
-Úristeen! - nevette el magát Emily, majd feje fölé kapott. -Menjünk innen! - fogta meg a csuklóm és egészen a házukig futottunk.  Tiszta vizesen léptünk be a házba, ahol szerencsére nem volt senki otthon.
-Ezt nem hiszem el!
-Mi van Tomlinson cukorból vagy?! - húzogatta a szemöldökét Em.
-Cseszd meg, te sem szeretsz elázni! - vágtam rá.
-Igaz, szóval átöltözök. - futott fel a lépcsőn.
-Nekem nem tudnál adni valamit? - mentem utána egy száraz ruha reményében, de ekkor megpillantottam egy kiscicát. -Mióta van macskád?
-Ma kaptam Madtől. - jött ki nadrágban és melltartóban a szobájából, egy száraz férfi pólót tartogatva kezében, amit hozzám vágott.
-Direkt csinálod? - kérdeztem apró felháborodással.
-Mégis mit? - arcán egy parányi huncut vigyor jelent meg, mire közelebb léptem.
-Tudod, hogy megőrülök érted... vegyél fel egy pólót. - öleltem át a derekát.
-Nincs kedvem. - folytatta.
-Hmm... akkor nekem sem kell! - bújtam ki a felsőmből.
-Louis.... nem járunk! - tolt el magától, mire visszavettem a pólóm és neki is dobtam egy száraz felsőt.

*Emily*
-Nem nézünk valami filmet? - kérdeztem, mikor mindketten száraz ruhában, a kanapén ültünk egymást bámulva.
-De, de légyszi ne vígjátékot. - kérte, de betettem A felhők felett 3 méterrel című filmet.

-Miért mi a bajod a vígjátékokkal? - ültem vissza mellé, és megint felé fordultam.
-Az, hogy mindig tiszta happy minden és soha nincs veszekedés. A mi kapcsolatunk miért nem lehet ilyen? - csapott a combjára, amit egy 'Aúúú' felkiáltás követett.
-Mert mi nem mesevilágban élünk Louis... - motyogtam és a tv felé fordultam. Mikor végignéztük a filmet Lou még nem akart hazamenni, ezért a Szerelmünk Lapjai-t is betettem.

-Még megnézzünk valamit? - kérdezte Louis, mikor a második filmnek is vége lett.
-Szívesen kínoználak még, de mindjárt elalszom. - eléggé fáradt voltam, így is Louis ölében volt a fejem.
-Akkor menjünk fel aludni. - mosolygott.
-Én megyek aludni, te pedig mész haza. - ültem fel álmosan.
-De nem akarok! - vágott fancsali képet Louis, amivel elég viccesen nézett ki.
-Én meg nem akarom, hogy itt maradj! - válaszoltam erősködve, mire vészesen közel jött.
-Biztos nem akarod? - kérdezte egy nagy vigyorral.
-Nem... - hajtottam le a fejem, amit egyből felhajtott.
-Akkor maradok. - mosolygott még mindig.
-Nem Louis! - próbáltam felállni, de nem tudtam, mert letámadt és mézédes ajkaival vad csókot lehelt enyémekre. Visszacsókoltam, mire kezét derekamra helyezte. Hosszú percekig csókolóztunk, kezei pedig lassacskán megindultak felfelé.
-Louis! - szóltam rá, mikor érzékeny pontomat érintették mancsai, és unszolásképp még bele is markolt azokba. -Fejezd be Louis Tomlinson, az emeltre! - rivalltam rá.
-Mit is akarsz te velem az emeleten? - kérdezte egy pimasz mosollyal.
-Kidobni az erkélyről! - válaszoltam, majd megindultam a szobámba, de visszarántott.
-Anyudék szobájában nagyobb az ágy. - húzott közel magához.
-Louis! - kiabáltam rá nevetve.
-Most nem gondoltam rosszra... csak ott kényelmesebben tudnánk aludni. - vigyorgott.
-Aham... na gyere már! - húztam magam után a saját szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, majd bebújtam az ágyba. Louis is megcsinálta az esti dolgait és befeküdt mellém.
-Akkor most nem haragszol rám ugye?! - nyomta arcát az orrom elé.
-Nem. - nevettem el magam és kitoltam a fejét az arcomból.
-Oké... akkor MÉG nem... - emelte ki a 'még' szót lehajtott fejjel.
-Mi történt Louis? - kérdeztem idegesen.
-Hát... figyelj ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni. - pattant ki az ágyból és fel s alá kezdett el rohangálni a szobában.
-Attól függ, hogy mi lesz..
-Hááát... tudom, hogy most békültünk ki, de... van egy kis gond! - jelentette ki, majd én is felálltam és szorosan megöleltem.
-Mondd nyugodtan... - kértem halkan, mire beszélni kezdett.

47. fejezet - leghűségesebbek...

Ne haragudjatok, hogy csak most hozom, de én egy akkora hülye vagyok... tegnap este ennek a résznek a megírására rengeteg időt szántam és én béna ma délután meg ügyesen kitöröltem. Na mindegy... lényeg, hogy így most nem is lett olyan jó, mert újra meg kellett írnom és most szarabb :// remélem ezért nektek tetszeni fog:) előre szólók, hogy holnap nem biztos, hogy lesz rész, de lehet. Na puszi:*

Lia: nyugi nem nyírom ki Louis.. ilyen szívtelennek ismersz kedves Lili? ;) xd köszi a komid:*
Pal Bianka: ugye a Lia tiszta zizi! :oo xd amúgy köszi a komid, itt is van a rész, ami elég gagyi lett... :((
G. Tekla: köszi itt is van :) én meg téged imádlak <3
gumicukor:*: örülök, hogy tetszik :) amúgy nyugi, ha kinyírnám, akkor a blognak vége lenne, amit még egy jó ideig nem szeretnék xdd siettem, ahogy tudtam, de mint írtam én béna letöröltem ezt a részt ._. köszi :*

*Emily*
Féltem... rettentően féltem, hogy Louis bármi baromságot csinálhatott. Izgulva vártam Harry válaszát, nem hiába.
-Mi-mi tör-történt? - kérdeztem még mindig félve.
-Louis autóbalesetet szenvedett, de szerencsére csak a lába törött el. - mondta és kifújta az eddig bent tartott levegőt. A 'csak' szó elég furcsán hangzott, de ebben az esetben ez volt a legjobb.
-Sietek szia! - nyomtam ki a telefont, majd Madisonhoz fordultam. -Figyu Mad! Nekem el kell mennem, de majd mesélek! - mondtam és megöleltem, majd a kórházba siettem.
************
-Jól van?! - kérdeztem lihegve a kórterem előtt álló Eleanort (!!!). Most legkevésbé érdekelt, hogy ő itt van, és láthatólag most őt se zavarta a jelenlétem.
-Most vizsgálják, hamarosan kijöhet, de sajnos nem a saját lábán. - szontyolodott el a végére.
-Akkor csak várhatunk ugye? - kérdeztem és leültem az egyik székre. Sóhajtva huppant le mellém.
-Ja... - mondta és ezzel lezárult beszélgetésünk, hiszen nincs miről fecsegnünk. Pár perccel később kijött az orvos, mögöttük a fiúkkal, legvégül Louissal. Mikor meglátott egyből egy lesajnáló pillantást vetett felém. Értettem a célzást.
-Sziasztok srácok! Látom jobban vagy, úgyhogy én megyek is... - köszöntem és elindultam.
-Várj Emily! - kiáltott utánam Hazz.
-Nincs miért Harry! - mondtam és könnycseppek indultak meg az arcomon, amit látva Louis lehajtotta a fejét, én pedig haza indultam. Otthon annyira rám tört a sírás, hogy a hazaérkező anyukámnak, Peternek, de még Tonynak sem tudtam elmondani mi bajom van. Felfutottam az emeletre, becsuktam az ajtómat és sírva csúsztam le annak mentén a földre.

Kérlek, hagyd abba a bántásom...







*2 héttel később*
-Kicsim megjöttek Lillyék! - kiáltott fel anyu. Lilly a 2 éves unokatesóm és látogatóba jöttek a nénikémmel. Hogy mi is történt az elmúlt 2 hétben?! Semmi... nem beszéltem senkivel Madisont kivéve.
-Megyek! - ugrottam ki nagy lelkesedéssel az ágyamból, majd hangos robajjal lebaktattam.
-Óóó Emily szia! Gyönyörű vagy kincsem! - ölelt magához a nénikém.
-Te is! - öleltem vissza mosolyogva, hiszen Lisa néni mindig is nagyon fiatalos lesz korához képest.
-Emijji! - futott hozzám az unokahúgom.
-Lilly kicsim szia! - kaptam a kezembe. Kicsit beszélgettünk, majd Lillyvel felmentem a szobámba.
-Kamejja! - mutogatott a laptopomon lévő webkamerára.
-Csináljunk egy képet pöttöm? - kérdeztem mosolyogva. Aranyosan bólogatott, ezért felvettem díszszemüvegemet, Lillyt az ölembe ültettem, majd pózoltam.

-Nadon szép vad! - mosolygott, miután egy apró pillantást vetett az elkészült képre.
-Te is prücsök! - nyomtam egy puszit az arcára, majd feltettem a képet facebookra.
-Kicsim gyertek ebédelni! - kiáltott fel anyu.
-Megyünk! - szóltam le, majd Lillyt ölembe véve mentünk enni. Hamar megebédeltünk és beszélgettünk még kicsit, de Lisaék korán hazamentek. Délután kicsit gépeztem, olvastam és unatkoztam, este pedig hamar lefeküdtem.

*Madison*
Reggel arra ébredtem, hogy valaki csenget. Kómásan levánszorogtam a földszintre és ajtót nyitottam. Kicsit meglepődve néztem, mikor Harryt pillantottam meg.
-Szia! - köszöntem nagy szemekkel, és egy parányit elpirultam, mert pizsamában voltam és valljuk meg Harry eléggé helyes.
-Szia Madison! Tudom, hogy nem ismerjük annyira egymást, de most Emilyről lenne szó! - hadarta gyorsan, én pedig félre álltam az ajtóból és beengedtem.
-Na és mi van Emilyvel? - kérdeztem, miközben letettem elé egy pohár narancslevet.
-Épp ez az... múltkor a kórházban csak úgy ott hagyott minket és azóta fel sem hívott. - mondta, de én a kórház szónál megakadtam. Rákérdeztem, ő pedig szívélyesen elmesélte, mi is történt Louis és Emily utolsó veszekedése után.
-És miben tudnék én segíteni? - kérdeztem értetlenül.
-Esetleg beszélhetnél vele! - csillantak fel a szemei.
-Jó, akkor megreggelizek, felöltözök és beszélek vele. - válaszoltam mosolyogva.
-Akkor én megyek is. Köszi mindent. - mondta és felállt.
-Szívesen, szia Harry! - kísértem ki az ajtóig.
-Remélem még találkozunk, szia! Ja és cuki a pizsamád. - szem forgatva és mosolyogva csuktam be mögötte az ajtót. Átöltöztem, megreggeliztem, vettem egy kis ajándékot Emilynek és már mentem is hozzá. Csengettem, ő pedig kómás fejjel nyitott ajtót.
-Szia Emily! Gondoltam meglátogatlak. Anyudék? - kérdeztem, miközben beinvitáltam magam a házba.
-Dolgoznak, Tony pedig a barátnőjénél. De minek köszönhetem kedves látogatásod? - kérdezte egy mosoly keretében.
-Hiányoztál és hoztam neked valamit! - nyomtam a kezébe a mozgó dobozkát.
-Ez mi ez? - kérdezte, miközben kihalászta a dobozból az apró csöppséget.
-Egy macska, te igenokos! - csaptam a homlokára.
-Úúúú de cuki köszönöm. - ölelte magához. -Anyu tuti megengedi, hogy megtartsam.
-Szerencse, sokat költöttem rá. - huppantam a kanapéra, amin felnevetett, majd a macska felé fordult.
-Dusty lesz a neved! - mosolygott rá, majd letette és adott neki tejet, végül mellém ült. -Mi a terved mára?
-Igazából délre mennem kell dolgozni. Te mit fogsz csinálni? - kérdeztem aggódva.
-Elleszek nyugi. Anyuék csak éjjel érnek haza, Tony pedig a csajánál alszik. - sóhajtott én meg bólintottam egyet. Végül betetettünk egy filmet, közben beszélgettünk mindenféle témáról és még közös képet is csináltunk. Délben pedig elmentem dolgozni.

*Emily*
Miután Madison elment, úgy döntöttem felmegyek a szobámba. Átöltöztem és kerestem egy könyvet, hátha az olvasás leköt, de semmi. Végül játszottam egy kicsit Dustyval, aztán a gép elé ültem. A cicám befurakodott mellém és kapott egy 'eszkimó puszit'.

  

-Nee Dusty, menj innen! - nevettem fel. Dorombolni kezdett, majd végül elment, azt hiszem a földszintre. Ebben a pár napban rájöttem, hogy a leghűségesebb társak a kisgyerekek, az állatok és a legjobb barátnőd... felléptem twitterre, de semmi érdekeset nem találtam. Már éppen ki akartam lépni, de megláttam egy képet, amit Louis tett fel, méghozzá rólam.

@Louis_Tomlinson

Nekem volt a legszebb barátnőm... :// de csak volt... #imissyouEmily

Pár percig furcsállva néztem a képet, mikor arra riadtam fel, hogy csengetnek. Kikapcsoltam a gépet és lementem a földszintre, majd ajtót nyitottam. Meglepődésem még nagyobb lett, amit az ajtóban álló Louis (!!) is észrevette. 

-Szia Emily! Jól vagy? - kérdezte aggódva.

-Ő.. mi? Ja persze... szia Louis! - köszöntem dadogva.

-Ne haragudj, hogy eddig nem kerestelek, de pihentetnem kellett a lábamat, és nem mozdulhattam ki nagyon otthonról. Most megbeszélhetnénk a Tyleres dolgot? - kérdezte reménnyel csillogó szemekkel.

-Gyere! - sóhajtva elálltam az ajtó elől, hogy be tudjon jönni. 

-Inkább sétálnék! - mondta mosolyogva, mire kezembe vettem a házkulcsot és bezártam az ajtót. 

-Louis... tulajdonképpen hova is megyünk? - kérdeztem, mikor már azt sem tudtam hol vagyunk és a nap kezdett lemenni.

-Majd meglátod, meglepetés! - mondta, és mit tehettem volna, beletörődtem.  

46. fejezet - nem is ismerem igazán...

Alohaaa mindenkinek! xdd meghoztam a részt, és köszi a komikat mindenkinek :) szeretlek titeket! :* <3

Lia: ejj hajoljon le érte saját maga -.-* xdd amúgy köszi :$$ remélem ma tőled is kaphatunk részt! :*
Netti: Nettike drága... a prológusban benne volt, hogy nincsenek lány barátai xdd és más szemszögéből nem nagyon fogok írni, de igyekszem :) és a suli dolog is benne volt az első pár részben, hogy magántanuló. Képzelj bele egy tanárt! xdd és a hónapról én is lemaradtam xdd számolj vissza ha érdekel! :** xd köszi megint Crazy Girl. Amúgy akkor ma webcam-ozunk? *-*
G. Tekla: Szia!:) és köszi nagyon :D akkor lehet, hogy hétvégén kezdem is írni a blogot, de még egy kicsit talán várni kell :) majd azt meglátod :)) puszi:*
gumicukor:*: köszi <3.! majd most meglátod :) xdd siettem csak NEKED :'D arra még várni kell kicsit, de igyekszem :)

"Legnagyobb fájdalom, mikor rájössz: 

nem is ismered igazán az általad 

legjobban szeretett személyt..."

 








Én nem tudtam, hogyha hiányzik valaki, az ekkora fájdalommal jár...






 


*Emily*
-Jól hallottam, hogy csengettek?! - jöttem ki a fürdőből Tyler nadrágját mosva, de ekkor már a baj megtörtént. Louis megsemmisülve és hitetlenkedve állt az ajtóban, amit Ty nyitott ki természetesen alsógatyában.
-Sajnos jól... - motyogta Tyler, mire Louis kitört.
-Sajnos mi?! Mégis mit zavartam meg? Féreg vagy Tyler, hogy képes vagy lefektetni a volt barátnődet, akinek mellesleg pasija van. - mondta el véleményét.
-De Louis... - próbáltam mondani bármit is, de nem engedte.
-Te pedig Emily... azt hittem tényleg szeretsz. Igen nagyon sokat veszekedünk, de annál jobb amikor kibékülünk. Ez most nem így lesz! - vágta a fejemhez, majd kiviharzott az ajtón.
-Itt a nadrágod, öltözz fel és menj el! - dobtam Tyler felé az említett ruhadarabot.
-De Emily... - kezdte de közbevágtam.
-Nincs semmi de... jól hallottad rengeteget veszekszünk, de én szeretem Louis és TE ezt tönkre tetted! - vágtam a fejéhez, majd kirohantam az ajtón. Louis kocsija már nem állt a házunk előtt.
-Átkozott jogosítvány... - motyogtam és gyalogolni kezdtem. Utam alatt elgondolkoztam és ennek következtében el is sírtam magam. Hogy lehetek ekkora hülye?! Persze, hogy félreérti... 10 perc alatt odaértem a fiúk házához, de Louis nem volt otthon. Nagyon féltem, hogy valami hülyeséget csinál, de csak egy helyen lehet...

*Louis*
Nagyon fájt őket együtt látni. Életem szerelmét és a volt barátját.
-Seggfej! - vágtam fejem a kormányba, mire az autó megszólalt, de ezt alig hallhatta pár ember, mert egy eldugott parkban voltam. Igen, a seggfej jelző tulajdonosa megint én voltam... soha nem engedem, hogy bármit is megmagyarázzon. Telefonom elkezdett csörögni, mire kicsit összerezzenve, de kihalásztam a zsebemből. A név megnézése nélkül emeltem fülemhez a készüléket.
-Haver hol a jó francba vagy?! Emily itt keresett, mert azt mondta összevesztetek,de egy normális szót nem bírt kinyögni a sírás miatt. - ordított a telefonba Liam, ami nem szokása. Hiba volt felvenni?! Igen... hatalmas bűntudatom lett.
-Figyelj Liam.. ez a mi dolgunk. Semmi közötök hozzá és Emily megcsalt. Most már nem fogunk kibékülni, szóval üzenem neki, hogy ne keressen többet! - nyögtem ki nagy nehezen a szavakat, amik nekem fájtak a legjobban.
-Akkora egy seggfej vagy Louis. Meg sem érdemled Emilyt! És ez nem az én véleményem, ez tény Louis! - válaszolt még mindig ingerülten. Idegesen nyomtam ki a telefont és az anyós ülésre dobtam, ami kicsit félrement és leesett meg persze el is tört. Ez lenne most a legnagyobb gondom. Dühösen indítottam be a kocsit és a gázra tapostam. Eszeveszetten gyorsan hajtottam, aminek a következménye is meg lett.

*Emily*
-Srácok én megkeresem Louis, tudom hol van! - álltam fel szipogva. A fiúk alig, de nagy nehezen elengedtek. Gyorsan fogtam egy taxit és a Temzéhez vitettem magam. Louis mindig idejön ha valami baja van, egy szóval biztos ott lesz.
-Köszönöm! - motyogtam a taxi sofőrnek, mikor odaértünk, majd pár fontot nyomtam a kezébe. Beljebb sétáltam a folyóhoz. Csalódottan vettem észre hogy Louis nincs itt, és ekkor tudatosult bennem minden. Ennek a kapcsolatnak vége, én nem is ismerem Louist. Hiszen ha úgy ismerném, mint a tenyeremet, akkor most itt lenne. De nincs itt... gondolatmenetemet a telefonom eszeveszett csörgése zavarta meg. Zsebembe nyúltam és gyorsan megnéztem ki az. Madison... kalssz!
-Igen?! - vettem fel a mobilom, és próbáltam higgadt maradni.
-Sziamiaaa Emily! Na mizujs? Szilveszter óta nem is láttalak! - szomorodott el a végére. Alig bírtam megszólalni, nem akartam, hogy megtudja ezt a veszekedős dolgot.
-Ja igen... hiányzol is és azóta sok dolog történt, de nem most van a megfelelő alkalom arra, hogy elmondjam ezeket. - mondtam és a végére sajnos elsírtam magam.
-Úristen Emily! Hol vagy? Oda megyek! De mi történt? - kezdett el idegeskedni.
-A Temzénél vagyok, de ne siess! - nevettem el magam igyekezetén, amit nekem célzott, hiszen rettentően félt, nem hiába ő a legjobb barátnőm.
-De sietek, de el ne menj!
-Óóó a francba, lebuktam. - forgattam a szemem és kinyomtam a telefont. Leültem a folyópartra és felhúzott lábakkal gondolkodtam. Miért nem jön össze semmi Louissal? Vagy a volt barátnője kavar be vagy az én volt pasim... mi nem lettünk egymásnak teremtve, noha ezt rengeteg ember szájából hallottam már az életben.
-Húgii mi történt megint? - telepedett le pár perccel később mellettem Madison.
-Akkor egy hülye vagyok! - tettem a fejem a felhúzott lábaimhoz.
-Nem vagy hülye, de mondd el mi történt! - ölelte át a nyakam. A szilveszteri bulitól kezdve mindent elmeséltem neki, és együtt megállapítottuk, hogy komolyan nagyon hülye vagyok... ezért szeretem Madisont. Megmondja a véleményét.
-De úgyis kibékültök, hiszen egymásnak lettetek teremtve. - biztatott, mikor megcsörrent a telefonom.
-Egy perc! - álltam fel Madi mellől és pár méterrel arrébb lépkedtem, hogy nyugodtan tudjak beszélni. Harry hívott, így egyből fel is vettem.
-Szia Hazz, mondjad!
-Szia Emily siess a kórházba! - zihálva szólt bele, melyből megállapítottam, futott. Mikor eljutott a tudatomig mit is mondott megsemmisülve álltam és féltem. Nagyon féltem, hátha Ő valami hülyeséget csinált és ennek bármi súlyos következménye lehet.
-Mi-mi tör-történt?! - kérdeztem a választól félve, ami jogos volt...

45. fejezet - még egy galiba kezdete...

Hát nem bírtam ki, hogy ne hozzak nektek :D köszönöm azt a sok-sok komit, szám szerint hetet. Végülis nem tartottam 1 hetes szünetet, de nem is akarok! :) de mostantól nem biztos, hogy mindennap lesz, mert tényleg nincs sok időm. Éppen ezért nem írom, hogy 3 a komihatár, mert szeretnék többet látni, mint 3 :) de majd ha időm és ihletem engedi hozom a kövi részt, ami szerintem holnapra várható! :D amúgy a címet lehet nem fogjátok megérteni, de a végén majd meglátjátok ;) na puszi:*
UI.: a 6000-t túl léptük, köszi *-* a plusz 1 feliratkozót is nagyon köszönöm <3 ja és légyszi, aki arra szavazott, hogy a blog csak 50-60 rész legyen, az legyen szíves megmondani miért gondolja így? egyáltalán nem zavar, csak kíváncsi lennék :D köszi neki előre 
 
Barbara Pistai: köszi :)
G. Tekla: semmi gond, nem kell mindig :) örülök, hogy ennyire tetszik :D de biztos nem haltál volna bele egy pár napos szünetbe, de azért itt van :) köszi xoxo
Pal Bianka: köszi, de nem tartottam szünetet -látom- örömötökre :) sokan mondták, hogy jól írok, de ez 12 -lassan 13- éves fejjel nem elég egy írói szakmához xdd pedig az a tervem :)
Lia: köszi Lili :) de igazából bekopogtam abba a szobába ahol mondtad, hogy ott leszel, de egy öreg bácsika szólt ki :// azért remélem ha legközelebb teszek látogatást oda, akkor ott leszel :// xddddddddd
gumicukor:*: köszi neked is :* és igen, szerintem minden Directioner valamilyen szinten perverz >< xdd és itt is a rész, előbb hoztam :)
Bery: persze, hogy abban voltam :'D xd #directionerforever xdd köszi amúgy imádlak <3 ui.: remélem megkaptad a könyvet :)
Netti: azta Netti :oo de dilis vagy :oo xd de ezt eddig is tudtuk :pp xd de nagyon imádlaak köszi :$ és nem gond, hogy nem komiztál eddig, most örvendek neked <3 xdd és megírtam mára, de nyugodtan jöhetsz ide hozzám :DD xdd

*Emily*
Kibattyogtam a nappaliba, hogy csörgő telefonomat vegyem fel. Meglepődve néztem a kijelzőt, ami Tyler nevét mutatta.
-Igen? - szóltam bele meglepődötten.
-Szia Emily! Rég találkoztunk, nincs kedved összefutni? Épp Londonban vagyok. - válaszolt vidáman.
-De persze! Mikor és hol? - kérdeztem én is lelkesen.
-A Temzénél egy óra múlva?
-Rendben, akkor ott találkozunk, szia! - köszöntem el gyorsan.
-Szia! - köszönt ő is, majd kinyomta. Visszasiettem a konyhába Louishoz.
-Na ki volt az?! - kérdezte kíváncsian mosolyogva.
-Tyler! - mondtam, még mindig furcsálva a dolgot.
-És mit akart?! - kérdezte már kevésbé kedves hangnemben.
-Találkozni akar. De nyugi... legalább nem unatkozok! - nyugtattam meg mosolyogva, mire közelebb húzott magához.
-Vigyázz magadra! - és szorított ölelésén amin elmosolyodtam. Jól esett, hogy ennyire törődik velem.

-Okés, de menjünk öltözni! - tessékeltem az emeltre. -Ez nem jó, ez sem jó és ez... áááá ez sem.. - dobáltam ki a szekrényből a ruháimat.
-Istenem! - csapott a homlokára  Louis. -Mindegyikben gyönyörű vagy, de nem randira készülsz! - nézett szúrós szemekkel.
-Oké na.. - sóhajtottam és kikaptam egy összeállítást a szekrényemből.
-Mehetünk?! - kérdezte pár perc múlva Lou az ajtóban állva, míg én sminkeltem.
-Egy pillanat! - válaszoltam és a kezembe vettem a szemceruzám.
-Hogy foglak én téged feleségül venni... többet készülsz, mint az angol királynő! - sóhajtott.
-Kibírod! - mosolyogtam meg elképzelését jövőbeli esküvőnkről, amit bár sokszor felemlegetett... nagy valószínűséggel csak erős fellángolásból mondta. Egy "mehetünk" kíséretében elindultunk. Louis kitett a Temzétől pár méterre és elment. Hosszú perceket vártam, mire Tyler végre ideért.

*Louis*
-Megjöttem! - kiáltottam be a házba, miután Emilyt kitéve hazaértem.
-Végre! Na mi volt...?! - ugrott elém lélegzet visszafojtva Harry. Elnevettem magam és röviden elmeséltem a tegnapot.
-Ez mind csodás, de mennünk kéne. - mondta Liam. Gyorsan mindenki átöltözött és már mentünk is. Pár perc alatt Alan Carr stúdiójához értünk, ugyanis egy Chatty Man showban fogunk szerepelni. Hamar színpadra léptünk, persze mindezt csak az épületbe jutás és gyors sminkelés után.
-Köszöntsétek nagy szeretettel ezt az 5 idiótát! A One Direction! - konferált fel minket Alan.. kedves mit ne mondjak. -Sziasztok srácok! - köszönt, miután elfoglaltuk végleges helyünket, melyet egy apró csata övezett a legjobb helyért... a kanapé széle.

-Hello! - köszöntünk egyszerre.
-Na srácok! Mit szóltok ehhez a rengeteg rajongóhoz, akik miattatok jöttek el?! - Liam épp szólásra nyitotta a száját, de Alan hagyott egy halk megjegyzést, amin még mi is felnevettünk. -Vagy Jessie J miatt, aki a második fellépőnk lesz.
-Köszi Alan, köszi! - nevetett még mindig Liam. -Viccet félretéve nagyon örülünk, hogy a Directionerek száma még 2 év után sem csappant meg. - mosolygott.
-Hát figyeljetek, ennél már csak jobb lehet! - poénkodott megint Carr.
*************
-Na és Louis, ti mit csináltatok Emilyvel tegnap délelőtt a reptéren? - fordult felém műsorvezető barátunk.
-Hosszú történet! - sóhajtottam. Mégsem adhatom ki a barátnőm életét a médiának.
-Sok időnk van. Na jó annyira nem, mert még 10 perc van a műsoridőből! - tekintett az órájára egy értelmes fej keretében, ami megint nevetésre késztetett.
-Csak kicsit összekaptunk és Emily a reptéren kötött ki, de nem komoly. - váltottam komolyra a szót. Alan csak bólintott, majd más témára tért át.

*Emily*
-Tyler, szia! Régen láttalak. - öleltem meg mosolyogva a most érkező fiút.
-Szia Em! Tényleg rég találkoztunk, de most itt az egész nap. - mosolygott, majd hosszas gondolkodásba estünk, azt elemezve, vajon hova is menjünk az elkövetkezendő pár órában.
-London Eye?! - fedtem fel pár perce kigondolt ötletemet.
-Legyen. - egyezett bele és elindultunk az említett hely felé. Sokat beszéltünk, amiből egy 'szerelmi vallomás' bontakozott ki.
-És hogy állsz a pasikkal?! - kérdezte útközben Ty.
-Kibékültem Louval. - mosolyogtam, mire eddig felém fordított fejét most elfordította. -És te?!
-Sehogy... nekem még mindig te tetszel, és valamilyen szinten reménykedtem benne, hogy szingli vagy, de megcsesztem. - nevetett fel kínosan. Éreztem, hogy attól még szívesen barátkozik velem, így nem reagáltam hirtelen jött vallomására. Tovább mentünk és felszálltunk a hatalmas óriáskerékre.
-Csodaszép a látvány. - már vagy tizedszerre ülök fel rá, de megunhatatlan az a kép, amit innen fentről ez a gyönyörű város mutat. A szép kertes házak, az autók, a Temze, a Big Ben és számos más londoni nevezetességet belátni innen.

-Igen, tényleg az! - zökkentett ki gondolatmenetemből Tyler.
-Hihetetlen milyen gyönyörű ez a hely! - ámuldoztam még mindig, noha már rengetegszer láttam. Bár amikor Briceval ültünk fel, akkor mindig az ökörködéseit figyeltem, amikor pedig Louissal, akkor a gyönyörű szép szemeivel vagy éppen mézédes ajkaival voltam elfoglalva.
-Leértünk! - kocogtatta meg a vállam, hiszen túlságosan is elmerengtem ez idő alatt.
-Ja! - nevettem el magam, majd volt barátom segítségével kilépten a buborékból. -Most igyunk egy kávét! - parancsoltam, mert elég fáradt voltam, bár ki nem állhatom azt a löttyöt, mégis segít az ébrenmaradásban. Míg elértünk egy közeli kis kávézóhoz sokat beszélgettünk. Közelebbről megismertem Tylert, és szerencsés lánynak tartottam magam, hogy járhattam vele, de nekem most ott van Louis és teljes mértékben őt szeretem.
-Háhá visszavágtaaam! - visítottam (??) már egy kávét szürcsölgetve, mikor leöntöttem Ty-t.
-Most akkor mosd is le! - fonta össze mellkasa előtt kezeit.
-Megiszom a kávét és nálunk lemossuk! - kuncogtam és gyorsan lehúztam a folyadékot. Fizettünk és már el is indultunk.
-Tony itthon vagy?! - ordítottam az emeletre, de nem érkezett válasz, így megállapítottam, hogy egyedül vagyunk.
-Ki az a Tony?! - kérdezte Tyler. Elmeséltem neki mindent, míg ő kihalászta magát a nadrágjából és felsőjétől is megszabadult, mert arra is jutott a boszzúmból. A fürdőszobába mentem, ő pedig leült a kanapéra egy szál alsónadrágban.

*Louis*
A műsor vége előtt a szokásos 'táncharc' sem maradhatott ki, amin persze megint Alan győzött.

-Köszönöm, hogy eljöttetek srácok! - kezdte el a búcsút Alan.
-Máskor is. - válaszoltam mosolyogva. A közönségtől is elbúcsúztunk és lementünk a színpadról. Beszéltünk még kicsit Jessie J-el és elindultunk ki az épületből. Mivel az én kocsimmal jöttünk, ezért hazavittem a srácokat, én pedig elmentem Emhez, gondoltam már úgyis itthon van. Csengettem, de mikor nyílt az ajtó meglepődtem és dühös voltam, meg persze összetörtem...

Bocs, ha ez megint a szokásos rövid szar rész lett :// de sokat kellett gondolkoznom... nem, nem a blog befejezéséről, mert azt nagyon nem szeretném. De tudjátok nekem ez már a 2. blogom és még mindig jön az ihlet. Szóval szeretnék még egy blogot elkezdeni, de szeretném megkérdezni ki olvasná. Röviden egy Summer nevű lányról szólna, aki történetesen Niall kishúga. És Niallék írországba nyaralnának a bandával, így közelebb kerülne az egyik fiúhoz. A főszereplő fiú még titok lenne egy kis ideig, mellékesen Summer nem bírja a bandát, de a bátya miatt eltűri a közelségüket. Na kinek lenne kedve ezt olvasni? :)