Harry-s novella

Sziasztok itt a novella :D remélem tetszeni fog, a komikra majd válaszolok a következő résznél, de most megyek mert töri óránk van xdd puszi :*
UI.: majd véleményt kérek ;)

Soha nem voltam egy érzelgős kislány… sőt soha nem mutattam ki, ha valami fáj, vagy éppen örülök valaminek. Ha szerettem valakit, azt csak eltaszítottam magamtól. Soha nem mutattam fájdalmat, ahogy szeretetet sem. Pont ez volt, azon a napon is.
„-Hééé Niall! Nem kellene már mennetek? – kiabáltam fel az emeletre a testvéremnek.
-De, megyünk. – jött le sóhajtva a lépcsőn, a többiek pedig mögöttük. Harry, a barátom rám mosolygott. A többiek kimentek, ő pedig bent maradt velem pár percig. Leült mellém a kanapéra és átkarolta a derekam. Soha az életben, egyszer sem mondta nekem, hogy szeret. Egyszer nem ölelt át úgy, hogy éreztem a melegségét, az illatát, a szeretetét. Most pedig ezt tette… éreztem azokat a fránya pillangókat a hasamban, amiket soha nem akartam. Fejemet a vállára hajtottam, amin meglepődött. A kapcsolatunk amolyan „mert miért ne?!” volt, szóval nem szerettük egymást. Vagyis én szerettem Ő- t, Ő nem tudom, hogy szeretett-e engem.
-Szeretlek [T/N]! – mondta, majd megpuszilta az arcom.
-Tényleg? – fordultam vele szemben.
-Igen.. azt hiszem. – mosolyodott el. Én is elmosolyodtam, de ekkor megfogta az állam.
-Komolyan gondoltam! – jelentette ki és megcsókolt. Csókja égető volt, még soha nem kaptam ilyet tőle, sőt senkitől sem. Mintha búcsúzkodna…
-Menned kellene! – toltam el magamtól. Szomorúan bólintott, majd a többiek után ment. Aznap este a kórházból telefonáltak, hogy a barátom autóbalesetet szenvedett.”
Sírva borultam az ágyamra az emlékek fájdalmas érzése miatt. Ennek már vagy 2 éve, de bármikor előveszem azt az újságot a szívem összeszorul, könnycsatornáim megerednek. Felültem az ágyban, megtöröltem a szemeimet és az ágy másik végébe dobott pletykalapra néztem. Utána nyúltam és még egyszer elolvastam a fájdalmas sorokat:
„Harry Styles autóbalesetet szenvedett. A híres énekes a helyszínen meghalt. Barátnőjét kérdeztük a történtekről, de őt egy pszichiátrián kezelik, nem tudta feldolgozni a frontember halálát. A One Direction nevű banda ebben az évben feloszlott, sok rajongó szívét összetörve ezzel.”
Mikor újra olvastam a pár szívbemarkoló sort a fájdalom eluralkodott rajtam. Megfogtam az újságot és széttéptem. Azóta már régen kikerültem a pszichiátriáról, de még mindig nem tudom elengedni Ő-t. A bátyámmal azóta sem beszéltem… nem gondolkoztam tovább, felvettem a csizmámat, a sálamat és a sapkámat, a kabátomat, majd a vázában lévő Neki szánt virágot kivettem onnan és elindultam a temető felé. Útközben a hideg hó rátapadt fedetlen arcomra, amitől az piros lett, mint a levelek kora ősszel. Pár perc múlva már a temető előtt találtam magam. Bementem, megkerestem szerelmem sírját. A vázába helyeztem a virágot és mellé álltam.
-Legalább te itt vagy nekem! – hallottam a szófoszlányokat a mellettem lévő sírnál. Egy lány száját hagyták el a szavak, aki barátja nyakába borulva zokogott.
–Szeretlek! – tette hozzá. Összeszorult a szívem és legördült egy könnycsepp. Egyszer nem mondtam Neki, hogy szeretem, pedig ez pontosan így volt. Nélküle az életem egy fekete üresség….