8. fejezet - van köztetek valami?

*Niall*
-Mi van Louis? - vettem fel a telefont.
-Gyertek át Emilyhez.. megismerkedni! - hallottam vigyorgó hangját.
-Oké... akkor hamarosan ott vagyunk! - szóltam, majd letettem. -Gyerekek! Menjünk át Emilyékhez! - kiabáltam fel, mert a többiek mind Louis szobájában gubbasztottak. Hihetetlen, hogy van teljes egy hónapunk!
-Megyünk! - futott előre Harry. Gyorsan elkészültünk és már mentünk is.
-Hello! - köszöntöttük a már egyszer látott Emilyt.
-Sziasztok srácok, gyertek beljebb! - invitált be. -Bocs, hogy először olyan rossz passzban voltam, mikor találkoztunk. - kezdett el mentegetőzni.
-Hé.. nyugi, semmi gond! - nyugtatta Liam, mi pedig helyeseltünk.
-Akkor mit csináljunk? - kérdezte Louis, mire mindenki gondolozni kezdett.
-Ismerkedjünk! - nevetettem fel. -Mesélj magadról Emily! - mondtam, ő pedig mesélni kezdett.

*Emily*
Hát a fiúk... ez kész! Niall tényleg egy kis cuki ír manó, és rengeteget tud enni. Liam kissé visszahúzódó, de nagyon jó fej. Zayn egyszerűen egy totál jó pasi... mind külsőre, mint belsőre. És hát Harry... ő csak Harry. Vicces, jó fej, kedves és sajnos perverz...
-Akkor most mit csináljunk? - kérdeztem, miután töviről-hegyire leszámoltam az életemmel.
-Twisteeer! Megint.. - kezdte Louis.
-Ruhára. - folytatta Harry.
-Az mit tesz? - értetlenkedtem.
-Ha elesel leveszel egy ruhadarabot. - mosolygott kajánul.
-Ezt neked! - mutattam fel a középső ujjam. -Amúgy tegnap meghallgattam az új albumotokat! - mondtam egyre hangosabban, mert közben kimentem a konyhába.
-És..?! Van esetleg kedvenc számod? - kérdezte Liam.
-Őőő.. ja.. a Summer Love. - mosolyogtam. -Elismerésem Niall... olvastam, hogy te írtad!
-Köszi. - pirult el kissé.
-Akkor nem játszunk? - kérdezte szomorúan Harry.
-Nem! - nevetettem.
-De.. akkor mit csináljunk? - kérdezte Zayn.
-Üljetek le! Most én kérdezek ti válaszoltok. - ültettem le őket a kanapéra.
-Na... milyen érzés sztárnak lenni? - vigyorogtam, mint a tejbe tök.
-Remek, de néha kicsit fárasztó.. meg az a sok rajongó. - sóhajtott Liam. A többiek is ilyen és ehhez hasonló válaszokat adtak, majd feltettem még pár kérdést.
-Van még valami? - kérdezte Harry.
-Utolsó... kinek van barátnője? - kérdeztem. Egyedül Zayn tette fel a kezét, amin meglepődtem.. 5 ilyen jó pasi közül /mert valjuk be elég helyesek/ csak egynek van barátnője.
-Louis? - kérdeztem rá véletlen, mert ez rájt a fejemben.
-Nem rég szakítottam a barátnőmmel, ezért jöttem ide egy kicsit pihenni. Vagyis nem én vele, hanem ő velem.. - csuklott el a hangja.
-Ne haragudj! - mentem oda mellé és megöleltem.
-Semmi gond! - mosolyodott el halványan.
-Nem akartok elmenni este bulizni? - kérdeztem mosolygova.

*Harry*
Tetszett Emily ötlete, miszerint elmehetnénk ma valami partyra.
-Nekem bejön! - válaszoltam egyből.
-Nekem is jó! - hangzott a következő válasz Liamtől.
-Aha jó ötlet! - rántott vállat Zayn.
-Felőlem is mehetünk! - egyezett bele Niall is.
-Louis? - fordultam a haverom felé.
-Legyen... - sóhajtott. Elbúcsúztunk Emilytől és átmentünk Louishoz átöltözni. A hely még nincs meg, de biztosan kitalálunk majd valamit.
-Akkor mehetünk? - kérdezte Louis, szinte kiabálva. Mindenki bólogatott, ezért mentünk Emilyhez.
-Hűűű, csini! - dícsérte meg Louis a lányt.
-Csak a ti kedvetekért! - emelte fel lábát, amin magassarkú volt.

-Köszönjük! - öleltük meg sorba Emilyt, majd hívtunk egy taxit. A kocsiban megcsörrent Em telója.
-Szia!
-Igen, szívesen fogadnálak.
-Aha.
-Mennyi időre jönnél?
-Szerintem kevés, de majd kihasználjuk azt az időt!
-Oké szia! - ezeket a mondatokat hallotuk a beszélgetésből.
-A barátod volt? - kétdezte Louis.
-Ja nem.. nincs barátom. Brice volt, ő egy gyerekkori jó barát. - mosolygott, mire megérkeztünk a kiszemelt klubba.

*Louis*
-Szabad egy táncra? - mentem oda Emilyhez. Sokat voltunk együtt az este folyamán, de mikor megcéloztam a bárpultot ő nem tartott velem.
-Mennyit ittál? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nyugi, nem sokat! - mondtam és odanyújtottam a kezem. Elfogadta, ezért mentünk táncolni.
-Na és találkoztál valakivel? - kérdeztem mosolyogva.
-Látod ott azt a fiút? Vele ma táncoltam! - mutatott oda valahova. A keze irányába néztem, ahol Harryt találtam egy vörös csajjal.
-Hazza felkért?! - néztem furcsán. Aranyosan bólogatott, majd egy lassú szám következett.
-Akarsz még táncolni? - kérdeztem.
-Inkább most nem. - húzta a száját, ezért leültünk a fiúk asztalához.
******

*Emily*
Nem tudom, hogy hogyan, de valahogy haza kerültünk. Vagyis én nem haza... reggel iszonyat fejfájással ébredtem. Kinyitottam a szemem, és ekkor két kart éreztem a derekamon. Óvatosan megfordultam, hogy a mellettem lévő személyt nehogy felébresszem. Egy szuszogó Louissal találtam szembe magam, amin elmosolyodtam. Ekkor ő is felébredt.
-Hopp, egy Louis! - nevettem fel, mire ő észbe kapott és kezeit egyből levette rólam.
-Óóó... ne haragudj! - kezdett el mentegetőzni.
-Ugyan... semmi gond! - legyintettem. -Amúgy csak én nem tudom, hogy hogy kerülünk ide? - kérdeztem, mire fejét jobbra-balra kezdte el rázni, jelezve ezzel, hogy nem, ezt ő sem tudja.
-Akkor megnyugodtam. - nevettem fel, mire nagy ajtócsapódást hallottunk. Louis szobájának ajtaja /később kiderült, hogy az ő szobájában aludtunk/ nyitódott ki, amin az összes fiú betódult. Harry odafeküdt közénk, és állát kezei közé vette. Először rám, majd Louisra nézett, és ezt vigyorogva folytatta... én-Louis, én-Louis...
-Te megkukultál? - kérdezte röhögve Louis.
-Van köztetek valami? - mosolygott kacéran Harry, figyelmen kívül hagyva Lou kérdését.
-TE! - vágtuk rá egyszerre, mire mindenki felnevetett.
-Ja bocsi, akkor mi nem is zavarunk! - léptek ki a szobából egyszerre.
-Meghülyült! - merengtem az ajtó felé.
-Már rég az volt. - nevetett Louis, és kikászálódott az ágyból. Én is követtem a példáját, majd egyből hozzávágtam egy párnát.
-Megtennéd, hogy felveszel kicsit több ruhát? - fordultam el, mert csak egy boxer volt rajta.
-Szerintem cuki... de persze! - nevetett fel, majd öltözni kezdett. Gyorsan lementünk és megreggeliztünk. Reggeli után egyből felvettem a tegnapi cipőmet, és már mentem is.. volna...
-Várj, hazakísérlek! - kiáltott utánam Louis, mert már kiléptem. Magára kapott egy pulcsit, és jött velem.

Twister! *-* velük élmény lenne :D <3









Komizzatok! :D Most kivételesen, csak 2 komi után teszek ki új részt. Remélem tetszett... :) *-*

7. fejezet - csokis a szád

Bocs, hogy 'régen' tettem ki részt.. de mostanában alig van időm valamire. Utálom a sulit. És azt hiszem most egy kicsit az ihletem is elszállt. Mondtam már, hogy utálom a sulit?! ;) -.-* Na mindegy, itt a rész, remélem tetszeni fog. Komizzatok ám! :D
UI.: Gyarapodott a követőim száma, ezt nagyon szépen köszönöm. 
                                           Dream girl xx

*Emily*
"Louis hív" - jelezte ki a telefonom. Gyorsan felfutottam a szobámba és megnyomtam a 'fogad' gombot.
-Hello Lou! - köszöntem boldogan.
-Szia! Jobban vagy? - kérdezte.
-Fogjuk rá. Majd megszokom, hogy mától csak anyuhoz járok haza. - nevettem fel cinikusan.
-Már ha azt meg lehet szokni... na mindegy. Nincs kedved sétálni egyet? - kérdezte, ezzel terelve a témát.
-De, de van. Csak... - kerestem egy órát a közelben, ami az ébresztő volt. -Adj 30 percet, addig megebédelek. - mondtam.
-Oké, akkor 30 perc múlva nálatok. Szia!
-Hello! - és kinyomtam. Gyorsan felvettem egy szürke trikót, egy szürke-sárga csíkos sálat, egy farmer nadrágot fehér kantárral, egy szürke masnis nyakláncot, és egy elmaradhatatlan fekete tornacipőt...

igen, most olyan szürkés hangulatom van.
-Anyu! Elmehetek sétálni Louissal? - kérdeztem mosolyogva.
-Persze, de most hívott a főnököm, hogy be kell mennem. Későn jövök, nyugodtan feküdj le! - nyomott egy puszit az arcomra, majd lelépett.
-Öhmm... oké. - mondta furcsállva. Leültem az étkező asztalhoz és nekiálltam az ebédnek. Hüü.. gyümölcs leves és rízs rántott hússal.. megteszi. Körülbelül 10 perc alatt megettem mindent, majd gyorsan elmosogattam. Ekkor csengettek.
-Szia. Hát te? - mosolyogtam rá meglepődötten.
-Szia. Ne haragudj, hogy előbb jöttem, de a húgom már ki készített. - nevetett fel, kínosan. Én is elnevettem magam.
-Mondd, nem lehetnénk inkább itt fent? Csak mert semmi kedvem sétálni, fáradt vagyok. - sóhajtottam.
-De nekem így is jó... de akkor nem kéne bemenni? - nevetett fel.
-Ja de. - röhögtem, majd bementünk.
-Mit csináljunk? - kérdeztem reménykedve Louist, hogy esetleg van valami ötlete.

*Louis*
-Ümmm... mondjuk... süssünk valamit! - dobtam be a tervem.
-Jó ötlet. - mosolygott Em. -Mit szeretnél?
-Tiramisu! - vágtam rá.
-Oké. - mondta és 'kivonszolt' a konyhába. Elődobáltuk a hozzávalókat, szerencsére minden volt.
-AKKOR KEZDJÜK! - kiabáltam.
-Hülye itt állok melletted. - nevetett fel Emily.
-Ja bocs. - mosolyodtam el, végül nekiálltunk. Együtt kisütöttük a tésztát, utána Emily csinálta a csokikrémet, én pedig a habot.
-Most már kivehetjük? - nyavalygott.
-Ne légy cukrász. - forgattam a szemem, mert már vagy huszadszorra kérdezte meg.
-Nem terveztem. - ült le a pulthoz, én követtem példáját. Felém fordította fejét, majd hangosan hahotázni kezdett.
-Mi yan vicces? - értetlenkedtem.
-Az orrod... ha-hab.. habos. - itt szinte már sírt a röhögéstől. Gyorsan letöröltem az említett részt egy szalvétával.
-Ne röhögj, neked meg csokis a szád! -  nyújtottam ki rá a nyelvem. Kezeit a szája elé emelte, majd elkezdte törölgetni.
-Hagyd, segítek! - vettem röhögve a kezembe egy szalvétát és letöröltem a csokit a szájáról. -Nesze hülyelány. - nevettem még mindig. Ekkor csipogni kezdett a sütő, jelezve ezzel a sütemény elkészültét.
-Én töltöm meg bíbíbí! - ujjongtam.
-Hány éves vagy, 5?! - nevetett fel.
-Ki tudja.. - adtam értelmes választ, majd megtöltöttem a sütit, amit egyből megkezdtünk.
-Hűű.. ügyesek vagyunk. - mosolyodtam el, mikor megkóstoltam.
-Ja. - válaszolt tömören Emily.
-Nincs kedved ma megismerni a fiúkat? - kérdeztem.
-Őőő.. ja... vagyis.. de. - mondta szaggatottan.
-Baj van? - kérdeztem megint aggódva.
-Nem.. csak a tegnapon kattogott az agyam. Ne haragudj, hogy egyből hozzád rohantam. - mentegetőzött.
-Semmi gond. - mondtam, majd megöleltem. -Na, akkor áthívhatom a fiúkat? - kérdeztem.
-Aha! - mosolygott, én meg felhívtam a többieket... pár perc múlva itt is voltak.

6. fejezet - elválás :/

Juuuj gyerekek *-* van még egy követőm :D Köszönöm szépen az oldalmegjelenítéseket, rendszeres olvasókat. :) Remélem ez a rész is tetszeni fog. 
                         Dream girl xx

Naomi: köszi a komid :D és nem tudom, hogy neked mit jelent az hogy hamar, de itt a kövi, remélem tetszeni fog :D.

*Emily*
Nagyon jól éreztem magam Tylerrel, de az estém szörnyű volt. Amikor beléptem a ház ajtón egyből egy hatalmas ajtó csapódást hallottam.
-Itt meg mi történt? - kérdeztem meglepődötten. Anyu sírva jött le a lépcsőn, apu szemében pedig haragot, csalódást és dühöt véltem felfedezni. Kérdésemre a válasz annyi volt, hogy apu kirohant a házból, és becsapta maga mögött az ajtót.
-Anyu! Anyu! - szólongattam. Ekkor SMS-em jött, ezért egy pillanatra hanyagoltam anyut.
"Szívesen megismételném a mai napot, megkedveltelek :)"
Louistól jött az üzenet, ezért gyorsan visszapötyögtem neki, hogy én is, és visszafordultam anyuhoz.
-Na szóval? - kérdeztem rá megint, mert kicsit lenyugodott.
-Én és apád... - kezdett bele, de megint sírva fakadt, én pedig nyugtattam. -elválunk. - fejezte be a mondatát, én lesokkoltam. Nem tudtam mit mondani... a szüleim, akik példa szülők voltak most elválnak. A szívemben egy szúró érzést éreztem, és sírni kezdtem. Könnyeim záporozva hullottak. Valamilyen oknál vezérelve felkeltem anyu mellől, és átfutottam a szomszédba.. igen, Louishoz. Csengetni kezdtem, és egy göndör hajú fiú nyitott ajtót. Nem láthatta, hogy sírok, mert lehajtottam a fejem, ezért csak bekiabáltott Louisnak, hogy őt keresik.
-Szia Emily! Ennyire hiá... - kezdett bele, de meglátta a kisírt szemeim. -Úristen, mi történt? - kapott a fejéhez. Nem válaszoltam csak szorosan megöleltem. Nem kérdezett tovább, csak behívott. Leültünk a kanapéra, és mind a hatan csak ültünk egymással szemben.
-Akkor elmondod mi történt? - kérdezte Louis, mikor kicsit lenyugodtam.
-A szüleim... el-elválnak. - szipogtam.
-Mi? De hisz azt mondtad, hogy jól meg vannak. - képedett el Louis... valóban ezt mondtam, mert így gondoltam.

*Louis*
Kicsit sikerült lenyugtatnunk Emilyt, és úgy döntöttünk eltereljük a figyelmét erről a témáról. Felajánlottuk, hogy twisterezünk. Egy kicsit húzta a száját a lány, de végül beleegyezett.
-Mi lenne, ha ma itt maradnál? - kérdeztem, mikor Emily ment volna.
-Nem szeretnék zavarni... - hajtotta le a fejét. -És meg kellene beszélnem a dolgokat anyuval. Szóval sziasztok! - mondta, és kilépett az ajtón, de én utána mentem.
-Várj! Tudom, hogy nem most kéne... de, akkor megismételjük a mai napot? - húztam mosolyra a számat.
-Majd hívj! - intett egy erőltetett mosollyal. Tök jó.. ezzel nem kaptam választ. Na mindegy. Visszamentem a fiúkhoz, és még egy kicsit beszélgettünk, majd mi is elmentünk aludni.

*Emily*
Hazamentem, és csak remélni tudtam, hogy mire belépek minden megoldódik. Ám ez nem így lett... mikor beléptem a házba apu már otthon volt, és a cuccait pakolta.
-Akkor már biztos? - kérdeztem elhalló hangon. A szüleim csak szorgosan bólogattak, majd leültettek a kanapéra.
-Kicsim... apáddal már régóta problémáink vannak, de nem mutattunk. Most viszont már nem bírjuk, így úgy döntöttünk elválunk. - mondta anyu.
-Igen.. ezt már tudom. - válaszoltam majdnem sírva. Mi történt a házasságukkal, amit nem vettem észre?!
-Azt a döntést viszont rád bízzuk, hogy kivel akarsz továbbra is lakni. Apád is itt marad Doncasterbe, de innen elköltözik. - folytatta.
-Klassz! Akkor most nekem döntenem kell köztetek. Köszi. - mondtam flegmán. -De én akkor is itt maradok. - jelentettem ki és felemetnem a szobámba.
Hát igen... mától én is csonka családban nevelkedek.. remek! - ezekkel a gondolatokkal aludtam el.
*reggel*
Valamiért fájt a fejem mikor reggel felkeltem.
-Kicsim! Gyere reggelizni, megyünk vásárolni. - kiabált fel anyu.
-De mégis mit kell venni? - battyogtam le a lépcsőn.
-Nincs itthon kaja. - jelentette ki mosolyogva.
-Látom megnyugodtál. - mosolyodtam el én is.
-Egy kicsit. Tessék itt van apád címe. Bármikor elmehetsz! - nyomott a kezembe egy cetlit.
-Köszi. - pusziltam meg az arcát, majd elvettem egy kakaóscsigát a tálamról. Felfutottam az emeletre és bementem a táncterembe. Nem volt kedvem táncolni, csak bömböltettem a zenét. Hamar megreggeliztem és mentem is öltözni. Ezt találtam:

-Mehetünk anyuuu! - kiáltottam le.
-Oké akkor irány a kocsi! - mondta és kitessékelt. Kb. 10 perc alatt kiértünk egy bevásárló központhoz. Gyorsan vettünk egy-két dolgot, és mentünk is haza.
-Segítesz kipakolni? - kérdezte anyu.
-Persze! - bólintottam aztán gyorsan bedobáltam a dolgokat a helyére. Ekkor megcsörrent a telefonom...

5. fejezet - a találkozás

Naomi Panda: nagyon örülök, hogy tetszik :D Remélem rendszeresen várhatok tőled komikat :) <3. Itt a kövi *-*

Hát itt a kövi rész, remélem tetszeni fog :D

*Emily*
-Na és honnan jöttél? - kérdezte, már egy park felé menet Louis.
-Londonból. De eredetileg magyar vagyok. 14 éves koromig Magyarországon éltem, aztán Londonba kellett költöznünk apum munkája miatt... most is ez van! - magyaráztam neki a tényállást.
-Nem örülsz, hogy ideköltöztetek?
-Nem igazán... - hajtottam le a fejem.
-Amúgy cuki az akcentusod. - nevetett fel, mire én is elmosolyogtam, majd tátogtam egy 'köszi'-t. Míg nem értünk oda a parkba egész csendben haladt az út. Leültünk egy padra és csak néztünk magunk elé. Nagyon elgondolkodhattam, mert ezt Louis is észrevette.
-Min gondolkozol annyira? - kérdezte.
-Hát... nekem most olyan szerencsésnek kéne éreznem magam. - kuncogtam.
-Miért? - értetlenkedett.
-Mégis csak Louis Tomlinsonnal ülök egy padon. - mondtam halkan, majd egy sikítást csaptam hozzá.
-Művészi. - nevetett. -De te nem is ismertél fel... tudod ki vagyok?
-Aha... érdekelt, hogy miért kellett felismernem téged. Aztán tudod, google a barátod. - mosolyodtam el.
-Ja. - rántott vállat. Ezután körbejártuk szinte az egész várost. Remek turista vezető /vagy mi?! xd/ lenne belőle. Végig röhögtük az egész utat.. mondjuk Louissal min nem lehet röhögni? Komolyan olyan volt, mintha már évek óta ismernénk egymást.

*Louis*
-És a fiúkat nem szeretnéd megismerni? - kérdeztem már hazafelé. Remek időt töltöttem el Emilyvel, és jó volt, mert ő nem kérdezett rólam semmit... csak én róla.
-De szívesen. - zökkentett ki gondolatmenetemből. -Apropó... meddig maradsz itthon? - kérdezte.
-Hogy érted?
-Tudom, hogy Londonban laksz, és csak egy kicsit ugrottál haza. - nevetett fel.
-Ja.. kb. egy hónapot. De most kivételesen a fiúk is itt lesznek velem végig. - mosolyodtam el.
-Az jó... megérkeztünk. - mondta az igazat Emily.
-Tudom. - nevettem.
-Ja tényleg, itt laksz. - nevetett ő is.
-Megadod a számod? - kérdeztem.
-Aha. - mondta, és kikapta a kezemből a telefont. Beírta a számát, majd ő is odaadta az övét.
-Akkor... - mondtam volna tovább, de megcsörrent a telefonja. Ránézett a képernyőre, majd megszólalt:
-Egy perc. - válaszolt gyorsan, majd felvette a telefon, és odébbállt.
"-Nekem most jó...
 -De akkor ne siess légy szíves.
 -Oké, de nem veszek fel a te kedvedért magassarkút.
 -Az más volt, anyum nagy hatással van rám.
 -Oké, majd gyere. Szia." - ennyit hallottam a beszélgetésből, ő pedig visszajött.
-Ki volt az? - kérdeztem egyből mosolyogva.
-Egy barát. De nekem most mennem kell készülődni. Szia Louis! - mondta, és már nyitotta is az ajtót.
-Szia! - intettem, majd hazamentem.

*Emily*
Épp beszélgettem Louissal, mikor megcsörrent a telefonom. "Tyler hív" - jelezte a telefon, én pedig szóltam Louisnak, majd felvettem.
-Szia nem lenne kedved valamikor elmenni vacsizni. Mondjuk most? - kérdezte.
-Nekem most jó. - válaszoltam kicsit meglepődötten.
-Oké, akkor készülődj.
-De akkor ne siess légy szíves. - kértem meg.
-Jó, de valami elegánsat vegyél fel. - válaszolta vidáman.
-Oké, de nem veszek fel a te kedvedért magassarkút. - nevettem bele a telefonba.
-Múltkor is az volt rajtad, mikor a szüleiddel ettél. - mondta.
-Az más volt, anyum nagy hatással van rám. - nevettem megint.
-Jó mindegy, siess!
-Oké, majd gyere. Szia! - mondtam, és gyorsan kinyomtam. Visszamentem Louishoz.
-Ki volt az? - kérdezte egyből.
-Egy barát. De nekem most mennem kell készülődni. Szia Louis! - válaszoltam, és már nyitottam az ajtót.
-Szia! - intett, és -gondolom- hazament. Gyorsan lezuhanyoztam, és kiválasztottam valami szoknyát, és egy cipőt. Nem, nem magassarkút. (:D)

-Anyu, elmegyek vacsorázni Tylerrel. Nem baj ugye? - meresztettem rá kutyapofit.
-Nem, dehogy. - nevetett fel. -Jó szórakozást. - mondta.
-Köszi. - válaszoltam, és kiléptem az ajtón. Vártam kb. 5 percet, és Ty már itt is volt.
-Szia, remekül festesz. - mosolygott, mikor beültem a kocsijába.
-Köszi. - mondtam, és már mentünk is.

Kicsit rövid lett, de remélem azért tetszett. :) Komizzatok.! *.*

4. fejezet - egy átlagos fiú... vagy mégsem?!

Gréta: köszi, örülök, hogy tetszik <3 :*
NaomiPanda: habár nem 'most' - vagyis akkor amikor írtál - hoztam, de remélem azért ez is tetszeni fog :D

*Emily*
-Szia! - köszöntek egyszerre, én pedig a szomszéd felé vettem az irányt... Egy nagy kertes, kb. 3 emeletes luxus házhoz értem. Ledobtam magam mellé a deszkámat, majd becsengettem.
-Szia! - nyitott ajtót egy rövid, barna hajú fiú, akinek szép csoki barna szemei voltak.
-Szia! Új szomszédok vagyunk.. hoztam pitét. - nyomtam a kezébe. -Vigyázz forró! - nevettem fel, mikor majdnem kiejtette a kezéből.
-Louis, neked nincsen macskád? - kiáltott valaki bentről.
-Nincs Hazza, mert megnyúznád. - fordult hátra kiabálva.
-Emily Parker vagyok! - mosolyogtam rá, és kezet nyújtottam.
-Örülök Emily! - mondta és elfogadta a kezem, mire felvontam a szemöldököm. És én honnan a francból tudjam a nevét?
-Várj... te nem ismersz meg? - nézett rám furcsállóan.
-Honnan kéne? - kérdeztem.
-Ááá semmi.. semmi. Amúgy Louis Tomlinson vagyok. - válaszolt.
-Öhm... oké. Na akkor szia! - köszöntem el tőle.
-Szia! - köszönt vissza, majd becsukta az ajtót. Fejemre vettem a sisakot, ráálltam a deszkára, és már mentem is.

*Louis*
-Ki volt az? - kérdezte Harry, mikor beértem.
-Az új szomszéd.. hozott nekünk pitét. - mutattam oda a gőzölgő süteményt.
-Áááá pite! - csillogott Niall szeme.
-Csaj?! - kérdezte Zayn.
-Aha. - bólintottam.
-Csini? - kérdezte egyszerre Harry és Zayn. Elnevettem magam, majd körül írtam a lányt. Végül megállapították a többiek, hogy szép lány lehetett... tényleg szép volt.
-És mi volt az a csattanás? - kérdezte Niall, célozva /gondolom/ az ajtó nyitás előtti hangra.
-Gondolom ledobta a gördeszkáját. - rántottam vállat, mire kérdő tekintetek jöttek felém. -Igen, deszkázik. - mosolyodtam el. -Ennek tetejébe nem is ismert fel. - néztem furcsán.
-De hisz ez valamilyen szinten jó. - mondta Liam. Bólogattam, majd elkezdtük enni a pitét.

*Tyler*
-Végre itt vagy! - álltam fel a padról, mikor Em megérkezett. -Te gördeszkázol? - kérdeztem mosolyra húzva a szám.
-Nem úgy látszik? - kérdezte.
-Ja de... - rántottam vállat. -Amúgy szia. - nevettem, majd megöleltem. Visszaölelt, majd odament Lucyhoz.
-Szia! - ölelte meg őt is.
-Hello! - mosolygott az unokatesóm. -Akkor merre? - kérdezte.
-Mi itt még nem ismerünk semmit. - nevetett Tyler.
-Ja tényleg! - nevetett Luc. -Gyertek! - mondta, majd elráncigált minket egy közli folyóhoz.

*Emily*
-TYLER SMITH! Hogy a francba fogom én ezt innen kimosni? - ordítottam vele egy kávézó közepén, mikor "véletlen" leöntötte a felsőm.
-Ott a mosógép. - rántott vállat. Na, azt már nem...
-Komolyan te fogod nekem kimosni. - dühöngtem. Csak rázta a fejét, jelezve ezzel, hogy ő aztán biztos nem.
-Na jó álljatok már le! - röhögött Lucy.
-Ideje lenne hazamenni. - nevettem én is.
-Okés, elkísérünk. - mondta Tyler, majd fizetett. Elkísértek haza, én pedig egyből az ágyba dőltem. Nagyon kifáradtam, de a napnak sajnos nem volt vége. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat, és lementem vacsorázni.
-Milyen napod volt kicsim? - kérdezte anyu vacsora közben.
-Nagyon jó.. Lucy és Tyler tök jó fejek! - lelkesedtem.
-És milyen a szomszéd? - kérdezte apu.
-Milyen lenne? Egy átlagos fiú. - nevettem. Apuék vállat rántottak, és folytattuk tovább a vacsorát. Hamar megettem az elém tett ételt, és rohantam a szobámba. Mióta találkoztam ezzel a Louissal /vagy kivel/, nagyon foglalkoztat, hogy miért kellett volna nekem felismernem. Mindegy... bedőltem az ágyamba, kezembe vettem a laptopom és rákerestem a nevére. Legelsőnek egy youtube-s videó jött ki, gondoltam megnézem. A videó tetszett, a zene jó volt.. és akkor... akkor felismertem az egyiket. Ő Louis. Felnéztem a címhez, ami ezt adta ki : "One Direction - one thing". Rákerestem a banda nevére, és rájöttem, hogy Louis ebben a bandában játszik.
-Felvilágosodás! - kiáltottam fel, mikor minden leesett. Innen kellett volna felismernem. Sok videót megnéztem róluk még este, és megszerettem ezt a bandát. Nem lettem az a hirtelen nagy fanatikus, csak kedvelem a zenéjüket.
******
Reggel fáradtan keltem fel, mert sokáig fenn voltam. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, de sajnos muszáj. Mikor leértem a nappaliba, egy cetlit találtam.
"El kellett mennünk dolgozni. Sajnáljuk, hogy nem keltettünk fel, de még kora volt. Kaja a hűtőben, pénz a helyén. Menj el valamerre, nézd meg a várost. Szerintünk gyönyörű hely.

Puszi anyu és apu :*"

-Remek! - mormogtam, és elindultam a hűtő felé. A konyhába menet megnéztem, hogy mégis hány órakor keltem fel. -Jézusom! - kiáltottam fel, mikor láttam, hogy már 11 óra. Ettem valami kaját, majd gyorsan felöltöztem. 

-Szia Ty! Nem lenne kedved találkozni? - hívtam fel a fiút.

-Szia. Bocsi, de ma az unokatesóm családjával megyek valahova. - mondta, és hallatszott, hogy nem nagyon fűlik a foga ehhez.

-Ááá semmi gond, majd elleszek. - nevettem.

-Tényleg ne haragudj. 

-Nem haragszom, de most megyek. Szia Ty! - visítottam az utolsó mondatot, amin felnevetett. 

-Szia! - röhögött a hangszóróba, majd letette.

-Remek, akkor most mit fogok csinálni? - kérdeztem, igazából magamtól. Aztán a szemem a nagy képernyős tv-re tévedt, és úgy döntöttem beteszek egy filmet. "A rettegés háza" című horrort kerestem elő, és benyomtam a lejátszóba. Körülbelül a film közepénél tarthattam, mikor valaki csengetett. Kicsit megijedtem, de felálltam és odamentem az ajtóhoz. 

-Szia! - mosolygott rám az ajtó túloldaláról.

-Szia! - néztem rá furcsán. 

-Bocsi, csak visszahoztam a tálat. - mondta és átnyújtotta. -Amúgy finom volt. - mosolyodott el.

-Anyukám csinálta. - nevettem fel, és elvettem tőle a tálat.

-Nincs kedved sétálni? - kérdezte. -Gondolom még nem láttad a várost.

-Nem igazán. - néztem rá. -Szóval van kedvem. - mosolyogtam. -Csak egy perc. - mondtam, és felfutottam az emeletre. Írtam pár sort anyuéknak, majd eltettem a telefonom. 

-Mehetünk! - mondtam mikor leértem, és már itt sem voltunk. Louissal az oldalamon kiléptem a házból.

Remélem tetszett. :D komizzatok, iratkozzatok fel! ;)

3. fejezet - tökéletes vacsora

Itt az új rész. :D Iratkozzatok, komizzatok *-* 
Hope you like it! 
                                     Dream girl xx

*Emily*
-Igen is! - szalutáltam és indultam pakolni, hogy holnap körbe tudjak nézni. Rengetek időt töltöttem csak a ruhák kipakolásával. Igaz, nem vagyok az a pláza cica, aki egy nap háromszor átöltözik, de a ruháim száma nem mondhatni kevésnek.
-Kicsim végeztél? Elmennénk vacsorázni valahova. - kiáltott fel anyu.
-Nyugodtan menjetek kettesben, nekem még sokat kell pakolnom! - válaszoltam, mire anyu feljött.
-Majd holnap délelőtt folytatod, kérlek gyere! - könyörgött.
-Rendben... - sóhajtottam, és betettem az utolsó pulcsimat a szekrénybe.
-Köszönöm. - ment volna ki anyu, de visszafordult. -Kérlek valami elegánsat! - nézett rám.
-Mit tesz az, hogy elegáns? - kérdeztem szem forgatva.
-Szoknya, magassarkú.... - próbálta lassan adagolni.
-Na, azt nem! - mutattam felé. -Te felöltözhetsz ribinek, de én biztos nem. - nevettem fel.
-Csak most az egyszer. - tette össze két kezét.
-Meglátom... - törtem meg kicsit.
-Köszi kicsim! - berohant és adott egy puszit, majd távozott. Gyorsan lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Most a szekrényemnél állok egy szál törölközőben. Aztán kb. fél óra válogatás után megtaláltam az igazit:

 Hát igen.. anyu rávett a magassarkúra 

:'33

-Készen vagytok? - kiáltott apu - gondolom - a nappaliból.
-Igen! - szólt anyu.
-Mehetünk! - mosolyogtam és becsaptam a szekrény ajtót. Vetettem még egy pillantást magamra a tükörben, és mentem is.
*******
Az étterem valami csodálatosan elegáns volt. Nagyon jól elbeszélgettem a szüleimmel, és remekül éreztem magam. Soha nem álltam még ilyen közel a szüleimhez. Tényleg nagyon megértőek, sőt még azt is megengedték, hogy levelezőn fejezzem be a sulit.
-Ááááá, ez szupi! Köszönöm! - ugrottam a nyakukba a hír hallatán. Levelezőn az egyetem csodálatos dolog lehet.
-Nincs mit kincsem! - mosolygott apu. -Fizetnénk! - intett az egyik pincérnek.
-18 font lesz! - mutatta a számlát. Apu fizetett, mi pedig távozni készültünk. De akkor az egyik asztalnál egy ismerős arcot pillantottam meg.
-Ty! - kiáltottam oda, mire anyu egy kicsit mérgesen nézett rám, hogy egy étterem közepén ordibálok.
-Emily, szia! - jött oda, és megölelt. Furcsálltam, de persze visszaöleltem.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozunk. - nevetett fel a tarkóját vakargatva, mire a lány aki vele volt idejött.
-Én sem. - mosolyodtam el. -Emily Parker! - nyújtottam a kezem a lánynak.
-Lucy Smith! - fogadta el mosolyogva. -Tyler unokatesója. - tette hozzá.
-Ááá, akkor Tyler Smith? - mosolyogtam rá, hiszen a vezetéknevét nem tudtam. A fiú csak bólogatott.
-Értem, akkor én azt hiszem megyek is! Sziasztok! - öleltem meg mindkettőjüket, és anyuékkal mentem is. Otthon még megnéztem az 'Igazából szerelem' című filmet, és hamar elaludtam.

*Reggel*
Hamar felkeltem, és gyors pakolásba kezdtem. A kimaradt ruhákat berendezgettem a szekrénybe, utána pedig a bútorokat kedvemre húzogattam a szobán belül.
-Hűű, itt nagy munka folyik! - jött be apu, mikor az egyik szekrénnyel bajlódtam.
-Nem segítenél inkább? - nevettem fel, mire bejött és segített elhúzni. 10 perc múlva már minden úgy volt, ahogy szerettem volna. Oda szökdécseltem apuhoz, és nyomtam egy nagy puszit az arcára.
-Mi ez a nagy jó kedv? - nevetett.
-Nem tudom. - rántottam vállat, mire elmosolyodott és kiment. Kivettem a bőröndömből még azokat a dolgokat amik benne voltak, és akkor jöhetett az utolsó lépés. Táskám legkisebb fiókjából kihúztam egy mappát. A mappa rengeteg posztert tartalmazott, amiket rég fel akartam rakni az otthoni falamra.
-És végül ezt ide! - tettem fel az utolsó képet a falra, mikor megcsörrent a telefonom.

*Tyler*
Furcsa volt este abban az étteremben találkozni Emilyvel... mindegy. Miután mi is megvacsoráztunk Lucyval, egyből haza vettük az irányt.
-Szép barátnőd van. - jegyezte meg.
-Mi? Nem is a barátnőm... - pirultam el egy kicsit.
-De tetszik nem? - mosolygott rám Lucy.
-Őőőő.... nem ismerem annyira. - sütöttem le a szemem.
-Jó, inkább hagylak. - nevetett fel, mikor látta, hogy zavarba hozott.
-Köszi. - mosolyodtam el, és hazaértünk. Hamar elnyomott az álom. Reggel olyan 10 körül keltem, és úgy döntöttem felhívom Emilyt, hátha van kedve találkozni.
-Szia Emily! Nincs kedved ma találkozni? - kérdeztem.
-Hello Tyler! De persze! Hol, mikor? - érdeklődött kedvesen.
-Hol laksz? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, mire felnevetett és diktálni kezdte a címét. -Az tök jó, két sarokra van innen. Tudod, hol van a közeli park?
-Azt hiszem láttam az étteremből haza fele jövet... oda találok. - nevetett.
-Oké, akkor egy óra múlva ott.
-Oks, szia! - köszönt és kinyomta. Megreggeliztem, és készülődni kezdtem.

*Emily*
Húsz perccel 11 előtt gyorsan felöltöztem, és kezembe vettem a bukósisakomat meg a gördeszkámat, és indultam volna a parkba.
-Anyuuu! Találkozom Tylerrel a közeli parkban. Majd valamikor jövök! - kiabáltam be a konyhába.
-Várj egy kicsit! - szólt, mielőtt kiléphettem volna. Kijött a konyhából kezében egy tál meggyes pitével. -Ezt kérlek vidd át a szomszédba! - nyomta a kezembe a forró tálat, amit majdnem kiejtettem a kezemből.
-Áúú, ez forró! - üvöltöttem, mire anyu elvette tőlem, nehogy kiejtsem a kezemből.
-Ezért vidd ezt is! - nyomta vissza a kezembe, immár egy konyharuhával.
-Oké, na majd jövök sziasztok! - az utolsó szót kicsit hangosabban mondtam, hogy apu is hallja a szobából.
-Szia! - köszöntek egyszerre, én pedig a szomszéd felé vettem az irányt...

Meggyes pite *-*

2. fejezet - pár perc választ el egy rémségtől...

Gréta: köszi nagyon :D

Remélem tetszeni fog a rész :D Szóval jó olvasást! Iratkozzatok fel, komizzatok.! *-*

*Emily*
Hát igen.. háromnegyed 8 van, és itt ülök a bőröndömön  a szüleimmel a reptéren... álmomban se jobbat. Amikor már alig bírtam ki az unalmat, akkor hallottam meg a nevem.
-Emily! - ordított valaki a távolból.
-Brice, te meg mit keresel itt? - kérdeztem addigra már ideérő barátomat.
-Téé-téged.. el akartam búcs-búcsúzni. - mondta szaggatottan, gondolom a sok futás miatt.
-Jaaaj, de édes vagy! - öleltem magamhoz.
-Nagyon fogsz hiányozni! - suttogta a fülembe. Itt vége volt... nem bírtam tovább, elsírtam magam. Még csak most jöttem rá, hogy holnaptól nem lesz London, Hyde park, és Brice... -Sss! Ne sírj! - mosolyodott el, és hátamat kezdte simogatni.
-A Doncasterbe tartó utasok megkezdhetik a beszállást. Mindjárt indul a gép! - hallottuk meg a hangosbemondót.
-Akkor szia Brice! - öleltem meg utoljára, és könnyeimet letöröltem az arcomról.
-Szia húgi! - integetett. Beszálltam, és még 10 percig gondolkodhattam, hisz addig nem szállt fel a gép. Hát, akkor most nézek elébe egy 5 órás útnak. Mit fogok én addig csinálni? A választ nem sokkal később kaptam meg....
-Kicsim, nekünk hátrébb lesz a helyünk, szóval majd ha leszállt a gép, találkozunk. - mondta anya, mire bólintottam, ők pedig távoztak. Ekkor mondták be, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert felszállunk. Becsattintottam az övet a helyére, és éreztem, ahogy elhagyjuk a talajt. Negyedóra múlva már ki lehetett kapcsolni az öveket, amit egyből kihasználtam... felálltam és elmentem WC-re. Visszaérve megbotlottam egy fiú lábában.
-Ne tedd ki a lábad, hülye gyerek! - mordultam rá, mikor még nem néztem fel.
-Ne haragudj, én nagyon sajnálom... nem direkt volt... - kezdett el mentegetőzni, aztán felnéztem. Egy gyönyörű ég kék szempár találkozott az enyémmel.
-Hagyd csak, én is figyelhettem volna jobban. - álltam fel.
-Nem, tényleg én voltam a hibás. - nézett rám.
-Egyezzünk meg abban, hogy te is meg én is. - nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott.
-Oké. Amúgy Tyler vagyok. - nyújtotta felém a kezét.
-Emily... Emily Parker. - fogadtam el.
-Nincs kedved mellém ülni? Szabad a hely! - kérdezte félénken.
-De, legalább nem unatkozok. - mosolyogtam, és a helyem felé vettem az irányt. Fogtam a táskám, hátraszaladtam anyuékhoz, és szóltam nekik. Bólintottak Tyler ötletére, ezért visszamentem hozzá.
-Na, és miért mész Doncasterbe? - kérdezte, mikor lehuppantam mellé.
-Apumat áthelyezték a londoni cégétől, ezért oda kell költöznünk. - mondtam kicsit unottan.
-Látom nem repesel. - nevetett fel.
-Nem, de ez nem téma. - legyintettem. -Te miért mész Doncasterbe?
-Unokatesómhoz. Egy veled egykorú lány lehet... tényleg, hány éves vagy? - érdeklődött.
-18. És te? - kérdeztem vissza.
-19. - vágta rá határozottan. Ilyesmi dolgokról beszéltük végig az 5 órás utat. Tök jól ki jövünk, nagyon jó  fej, és nagyjából egy az ízlésünk.
-Kapcsolják be az öveiket, a leszállást megkezdjük! - mondta egy kellemes női hang.

*Tyler*
Emily nagyon jó fej, tényleg jól kijövünk. És ami nem kizáró tényező, hogy nagyon szép is.
-Kapcsolják be az öveiket, a leszállást megkezdjük! - mondta be az egyik stewardess.
-Akkor én azt hiszem visszaülök a helyemre. - mondta Emily, és a cuccaival együtt indult is.
-Várj! - húztam vissza. -Számcsere? - mosolyogtam rá.
-Oké.. az én kedvencem a 25, szívesen neked adom. - nevetett. -Amúgy tessék, itt a számom. - húzott elő a zsebéből egy névjegykártyát.
-Köszi, akkor majd hívlak! Szia! - köszöntem el tőle.
-Szia, remélem még találkozunk! - integetett. Mondtam neki még egy "Én is"- t, és bekapcsoltam az övemet. Hamar sikerült a leszállás, én pedig egyből az unokatesómékhoz vettem az irányt.

*Emily*
-Nem mehetnék vissza? - nyavalyogtam a taxiban.
-Kicsim, a gépen semmi bajod nem volt. - szólt rám anyu.
-De akkor még nem voltunk ilyen közel... pár perc választ el egy rémségtől. - folytattam, mikor apu már megelégelte a viselkedésem.
-Ha nem akarsz itt lakni, akkor költözz vissza egyedül Londonba. - förmedt rám.
-Befogtam! - húztam össze magam a kocsi szélére. Tényleg odaértünk pár perc alatt. Visszavonom, amit az előbb mondtam... ez a ház nem rémség.
-Ez... ez.. ez egyszerűen gyönyörű! - ámultam el. Egy két szintes, nagy kertes álomház tárult elém.
-Mindent megteszünk, hogy jól érez magad, ha már miattunk kellett ideköltöznöd. - simított végig anyu a hátamon.
-Bemehetek először? - kérdeztem mosolyogva. A szüleim bólintottak, ezért kikaptam apu kezéből a házkulcsot, és mentem is be. A ház belseje még csodálatosabb volt. Egy két emeletes csoda. Minden cuccot bedobtunk a nappaliba, és együtt indultunk "felfedező túrára". A földszinten volt egy konyha, egy ebédlő és persze a nappali. Az első emeleten volt két ajtó. Az egyik mögött ez én szobám, ahonnan még egy ajtó nyílt, ami a fürdőszobát rejtette. A másik ajtó a szüleim szobája, ami mögött szintén egy fürdő volt.
-És akkor mi van a 2. szinten? - értetlenkedtem.
-Az csakis a TE szinted! Mi terveztük apáddal, nézd meg! - mosolygott biztatóan anyu. Felmentem az emeletre, ahol megint két ajtó volt. Megfogtam az egyik szoba kilincsét, és lenyomtam.
-Úristen! - kiáltottam a terem láttán. Egy táncterem volt berendezve mindenféle eszközzel. Ugyanis én nagyon imádok táncolni a gördeszkázáson kívül. A sikításomra a szüleim feljöttek.
-Tetszik? - kérdezte reménykedve apu.
-Még szép, hogy tetszik, köszönöm! - ugrottam a nyakukba.
-Nézd meg a másikat! - mondta anyu, és odatuszkolt. Beléptem a szobába, ami nem is szoba volt.. inkább egy beltéri helység.
-Áááá, ez még jobb! - ugráltam örömömben, ugyanis egy beltéri medencét pillantottam meg.
-Örülünk, hogy tetszik. - öleltek meg. -Remélem tudod, hogy addig nem mehetsz sehova, amíg be nem rendezed a szobádat és ki nem pakolsz! - mutatta fel mutatóujját apu.
-Igen is! - szalutáltam és indultam pakolni, hogy holnap körbe tudjak nézni.

*A ház*

Emily szobája:

Emily fürdőszobája:

A szülők szobája:

A szülők fürdőszobája:

Ebédlő/étkező:

Konyha:

Nappali:

Medence:

Táncterem:

1. fejezet - együtt töltött nap

Hihetetlenül boldog vagyok :D Az oka pedig az, hogy ez a második blogom, és a előző nem ment ilyen jól... már a prológusnál 3 komment és persze 2 rendszeres olvasó. Már most imádlak titeket <3<3
Érdekelne valakit a másik blogom? ;)

V.: köszönöm a komid, itt az első rész. Remélem ez is tetszeni fog :D
Noémi Závodszki: örülök, hogy tetszik :)
Fanny: nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy :) Itt az első rész, de ez egy kicsit unalmas lett, még a fiúk nincsenek benne. :)

*Emily*

-Hazajöttem! - csaptam be magam után a házajtót.

-Azt halljuk! - förmedt rám anyu. -Minek kell csapkodni az ajtót?

-Bocs.. - motyogtam, és felmentem a szobámba. Ledobtam a deszkám és a pulcsim, majd az éjjeliszekrényből előkaptam a fülhallgatómat, és elkezdtem zenét hallgatni. Végighallgattam a kedvenc lejátszási listám, és kopogásra lettem figyelmes.

-Gyere! - adtam utasítást, és anyukám lépett be az ajtón.

-Ne haragudj kicsim, de muszáj elköltöznünk. - ült le az ágyam szélére.

-Mondtam, hogy nem haragszom, de fáj itt hagyni Londont. - hajtottam le a fejem. Soha nem voltam egy bajos csaj, mindig megértettem, ha kötelességeim vannak.

-Tudom, igazából én sem akarok elmenni.. de tudod, hogy apádat áthelyezték. 

-Igen, tudom.. - sóhajtottam.

-Bepakoltál? - mosolygott. Bólintottam, és ezzel ki is ment. Az egész napot Brice-al töltöttem, ezért elég késő volt. Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem, és bebújtam az ágyamba. Küldtem még egy SMS-t Bricenak.      

"Holnap gyere a London Eye-hoz 9-re...

                               Em xx"

Hamar jött egy "Okés" válasz, ezért aludni mentem. 

*Brice*

Reggel korán felkeltem, hogy minél több időt Emilyvel tölthessek. Megreggeliztem, felöltöztem
-Anyu, ma találkozok Emmel, mert holnap költöznek. - kiáltottam be a konyhába.
-Oké, jó szórakozást!
-Köszi! - mondtam, és már mentem is. Elsétáltam a buszmegállóba, és felszálltam az első buszra. Hamar odaértem a megbeszélt helyre.
-Szia! - öleltem meg az óriáskerék előtt álló barátnőmet.
-Szia Brice! - ölelt vissza. -Hova lesz a séta?
-Ez az utolsó nap, szóvaaal....
-Big Ben! - mondtuk egyszerre. Kiskorunk óta ismerjük egymást, és már akkor megbeszéltük, hogy ha el kell válnunk, akkor az utolsó napunk a Big Ben-nél lesz. Hogy miért, azt nem tudjuk... Az egész napot együtt töltöttük. Voltunk a Hyde parkba, az St. James parkba, a Big Ben-nél és a London Eye-ra is felültünk.
-Akkor haza? - sóhajtottam, mikor már besötétedett.
-Nem megyünk még el valahova vacsorázni? - kérdezte.
-De menjünk! - fogtam meg a kezét. Egy közeli elegáns étterembe mentünk. Megvacsoráztunk, elhülyéskedtünk. Nosztalgiáztunk is, ami egy kicsit hangosra sikeredett, ezért ránk is szóltak, amin jót röhögtünk. Kb. 10 körül hazakísértem Emilyt, és búcsút vettünk a másiktól.
-Nagyon fogsz hiányozni te lány! - öleltem szorosan magamhoz.
-Te is, de... megfojtasz. - nevetett fel.
-Bocsi... - nevettem én is.
-Akkor majd skype, face, twitter meg stb. - közölte, hogy min fogjuk tartani a kapcsolatot.
-Megbeszéltük. - fogtam vele kezet nevetve.
-Akkor szia Brice! - nyomott puszit az arcomra, és utoljára megölelt.
-Szia! - viszonoztam tettét, és elindultam haza.

*Emily*
Mikor hazaértem egyből a fürdőbe vettem az irányt. Anyuék már aludtak, így kimaradhattam a kioktatásból, hogy egy 18 éves lány mit mászkál vak sötétben. Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem, és egyből az ágyba huppantam. Hamar elnyomott az álom.
******
-Kicsim kelj fel! - rángatta a vállam anyu.
-Ébren vagyok, ne ráncigálj! - förmedtem rá kómásan.
-Jól van na... gyere enni! - mondta, és kiment. Felvettem valami lengébb ruhát, mert jó idő volt, Doncasterben pedig meleg az idő.

-Reggelt! - köszöntem a szüleimnek.
-Jó reggelt, mindjárt indulunk! - közölte apu. -És lesz egy meglepetésünk. - mosolygott.
-Oké. - vontam vállat, és leültem enni. Olyan 7 fele indultunk a reptérre...

Prológus - szereplők

....A telefonom hangos csörgésére keltem fel. Jelezte, hogy fel kellene kelni, hiszen már 8 óra. Igen, reggel 8 óra van, szombat. Kipattantam az ágyamból, megmosakodtam, és felöltöztem. Felkaptam a szobámba lévő gördeszkámat, és elindultam ki a szobámból. Akaratlanul is szüleim szobája felé vettem az irányt. Benéztem a  narancssárgára festett szobába, ahol összebújva alvó szüleimet találtam. Egy pillanatra elmosolyodtam, de eszembe jutott a tegnap este. Itt kell hagynom Londont.. nem akarok elköltözni. Édesapámnak egy jól menő cége van, ezért valami Doncasterbe kell költöznünk. Elegem van... Londonba is így jöttünk, eredetileg magyar vagyok, de folyékonyan beszélek angolul, a sok költözés miatt. A gyűlölet úrrá lett rajtam, ezért becsaptam az ajtót magam mögött. Kiléptem London hűvös utcájára, ráálltam a gördeszkámra, és már mentem is a közeli parkba.
-Emily! Emily! - kiáltott utánam egy ismerős hang. Megálltam, és leszálltam a deszkáról. Hátra fordultam, ahol Brice-t láttam meg. Levettem a fejemről a bukósisakot, és magamhoz öleltem a fiút.
-Annyira hiányozni fogsz! - szipogtam. Elfecsegtem... pedig ő még nem is tudja, hogy hamarosan nem leszek már itt.
-Héé! - tolt el magától. -Hova mennél? - nevetett fel.
-Doncasterbe költözünk. - fakadtam ki, és sírni kezdtem. A lábaim felmondták a szolgálatot, és a földre rogytam. Nem akarom itt hagyni Brice-t. Ő az egyetlen barátom, a lányok mindig kiközösítettek, mert kicsit fiús vagyok..
-Mikor mentek? - kérdezte, és már ő is a sírás határán volt.
-Holnap után... - hajtottam le a fejem. -Korán reggel.. - tettem hozzá még halkabban.
-Bepakoltál már? - állt fel, és kezet nyújtott. Elfogadtam és én is felálltam. Bólogatni kezdtem, hogy igen, bepakoltam. -Akkor holnap az egész napot együtt töltjük. Az utolsót! - mosolygott biztatóan.
-Remek ötlet.. - mosolyogtam. Elindultunk együtt a park felé, és nosztalgiáztunk kicsit, hogy sok emlék megmaradjon.

Szereplők

Emily Parker

Emily a történet főszereplője, aki eredetileg Magyarországon született. Apja munkája miatt Londonba, és most Doncasterbe kell költöznie. 18 éves, életvidám lány, nagy hobbija a gördeszkázás. Brice a legjobb barátja.

Brice Silver

Brice egy 19 éves londoni fiú. Emily legjobb barátja, szinte testvéreként szereti őt. Szeret focizni, amit nem csak hobbiként űz.  









One Direction

Világos már, hogy kerülnek a történetbe? ;)