32. fejezet - örökre felejts el!

Nagyon imádlak titeket *-* a 6 komi este feldobta a kedvem, de nagyon <3 bocsi, hogy tegnap nem hoztam, de nem voltam itthon :// mondtam már, hogy imádlak titeket? :D <3 na nem húzom az időt, olvassatok nyugodtan! :* 
UI.: a komihatár 4 :) talán meglesz :D

G. Tekla: nagyon szépen köszönöm :D hát igen, mindig veszekednek xdd így izgisebb nem? o.O xd
gumicukor:*: köszönöm :D igen segített xdd :) 
Lia: te vagy az egyik legjobb komizóm mind a két blogon :D imádlak téged is <3 köszi :D
Gréta: 1. nagyon köszi xd 2. bocsi, igyekszem :D 3. igen, most kivételesen nem volt :// 4. igen, de nem lesz rossza biznim >< csak két 4 lesz a többi 5 ^^ xdd :D itt is van.
G. Tekla (utóirat): amint kiteszem ezt a részt nekiállok elolvasni :D 

*Emily*
Beléptem a házba, és mi volt az első? Louis majdnem hozzám vágott egy laptopot, de Harry megállította.
-Az az én laptopom haver! - vette ki óvatosan a barátja kezéből.
-Mi a franc bajod van? - kérdeztem értetlenül.
-Hogy mi? Az, hogy elméletileg te soha nem csókolóztál Briceal a tegnapin kívül. Csak ma igaz? - nyomta az orrom alá a laptopot, amin a kép volt. Való igaz, az a pulcsim volt rajtam akkor, ami most van, de a kép nem ma készült. Hosszú sztori...
-Ez nem is ma készült! - hajtottam le a fejem. Louis megfogta az állam és felhajtotta a fejem, kényszerítve ezzel, hogy szép kék szemeibe nézzek. Amit belenéztem szemébe, egyből éreztem, hogy ma el fogom veszíteni. Az én szemeim könnyel teltek meg, amit ő is észre vett. Gondolkozott egy kis ideig, majd elengedte az állam.
-Nem hiszek neked. - fordult el szomorúan.
-De Louis... - kezdett volna védeni Harry.
-Ne szólj bele! - utasította Louis a barátját.
-De igenis beleszólhat, mert próbálja védeni egy barátját. Te szerencsétlen meg nem hiszel nekem. Tudod akkor nagyon sajnálom! - fakadtam ki. Louis döbbenten nézett rám, majd mikor leesett mit mondtam neki, egyből visszavágott.
-Tudod régebb óta ismerem Harryt és úgy gondolom jobb a viszonyom vele, mint neked. Sőt... most jobb a viszonyom Harryvel, mint veled. - emelte ki a 'veled' szócskát. Akkor törtem össze. Miért hasonlít engem egy barátjához?
-Tudod... - kezdtem halkulni. -Ez igazán fájt, de... rúgj belém még egy nagyobbat és akkor talán el is megyek. - hajtottam le a fejem.
-Sajnálom... - tátogta Harry. Aprót legyintettem, majd tekintetem megint Louis felé kúszott.
-Szakítanunk kell! - jelentette ki. Vállat rántottam, ő pedig nem szólt semmit, így a bejárat felé indultam. Utánam jött és visszarántotta a kezemet. Ránéztem, de még mindig nem mondott semmit. Egy 'ne haragudj' azért jól esett volna, de semmi.
-Örökre felejts el Louis! - téptem ki a kezemet az övéi közül, majd sírva futottam haza.

*Louis*
-Akkora egy seggfej vagy! - vágott hozzám egy párnát Harry, mikor bejöttem. -Fogd fel, hogy nem csalt meg senkivel. Mit vagy úgy oda? Briceot nem szeretni, téged szeret, de nem veszed észre! - oktatott ki.
-Harry ne oktass ki, tudom, hogy nekem volt igazam és nem neki... - folytattam az előbb elkezdett veszekedést, azzal a különbséggel, hogy most Hazzaval vitáztam.
-Volt lehetősége, hogy ne téged válasszon. Volt idő, amikor én is ott voltam neki... most Briceot is választhatta volna. De téged választott mindkét alkalommal te idióta. Jobb is, hogy szakítottál vele, jobbat érdemel nálad! - idegesen felkapta a kabátját, majd elment otthonról. A többiek se voltak itthon, így magamba roskadva ültem a tv előtt, ami nem mellesleg be sem volt kapcsolva. Fájtak Harry szavai, de legjobban az utolsó mondat. "Jobb is, hogy szakítottál vele, jobbat érdemel nálad!". Szavai ott csengettek a fülemben. Féltem, hogy elveszítem Emilyt...
-De hisz már elveszítetted te hülye barom! - vágtam hozzá a saját fejemhez. Egy kis sétára volt szükségem, így felhúztam cipőmet és elmentem a közeli parkban. Nem tartott sokáig, míg odaértem. A park mellett volt egy újságos bódé. Nem igazán olvasok pletyka lapokat, de az egyik újság címlapján Emily díszelgett. Gyorsan megvettem, és úgy döntöttem otthon elolvasom, így haza siettem. Pár perc múlva otthon voltam. Ledőltem a kapaéra és kinyitottam az újságot. Mikor megláttam mit is írnak róla, akkor jöttem rá, hogy én egy igazi barom vagyok...

*Harry*
Nagyot csalódtam Louisban... szakít a barátnőjével és még velem is kötözködik. Veszekedésünk után rohantam Emilyékhez. Senki nem nyitott ajtót, így bementem. Levettem a cipőmet és a kabátomat és megkerestem Em szobáját.
-Emily! Bemehetek? - kérdeztem, miután kopogtam, de akkor válasz nem jött.
-Gyere! - válaszolt szipogva. Bementem és egyből az ágyon fekvő lányhoz siettem. A kezét szorongatta egy vastag ronggyal és sírt. Közelebb mentem hozzá, leültem mellé és láttam, hogy a rongy véres.
-Te mit műveltél magaddal? - kérdeztem hangosan, és elkaptam a kezét.
-Ez fáj te idióta. - húzta el gyorsan.
-Benned is csalódtam Emily! Először egyáltalán nem érdekelt téged Louis... most meg miatta pengét ragadsz. Egymáshoz illőek vagytok az biztos. - mondtam idegesen, majd Emily fürdőszobájába mentem.
-Mit csinálsz? - értetlenkedett.
-Kötszert keresek! - válaszoltam, majd meg is találtam a keresett dolgot, így visszamentem a szobába. Öntöttem egy kicsit egy szivacsra, majd elkezdtem a sebet fertőtleníteni. Emily többször is felszisszent.
-Ez nagyon fáj. - mondta a fogit összeszorítva.
-Nem kellett volna vagdosni magad egy seggfej miatt! - válaszoltam, és tovább tisztítottam a sebet, figyelembe se véve fájdalmát. Pár perc elteltével már be volt kötözve.
-Jobban vagy? - kérdeztem aggódva.
-Jól vagyok, eddig is jól voltam. - törölte le a könnyeit.
-Tudom, hogy hiányzik. - simítottam végig a karján. Az ágyon ültünk és néztünk ki a fejünkből.
-Nem hiányzik. Minden rendben van, én is utálom őt. - mondta és befeküdt az ágyba. Úgy döntöttem hanyagolom a témát.

It's okay, I hate me too...







-És most mi lesz? Megint Doncasterbe fogsz menekülni Louis elől? - kérdeztem sóhajtva miközben befeküdtem mellé.
-Nem... nem fogok többet költözni. Itt maradok, nem érdekel Louis. - mondta és fejét a mellkasomra hajtotta.
-Akkor jó! - mosolyodtam el halványan, legalább nem vesztem el a legjobb barátnőmet. Való igaz, hogy nehéz kiszeretni valakiből, de nekem Emilyből sikerült. Nem érzek már többet iránta, mint barátság. -Amúgy a szüleid hol vannak? - kérdeztem, mert nem voltak itthon.
-San Franciscoban! - válaszolta. -Apu és a nevelőanyám... - javított ki.
-Bocsi.
-Semmi gond! Megszoktam. - válaszolta semlegesen. -Nem költöznél ide pár napra? - kérdezte halkan. -Csak amíg a szüleim nem jönnek! - tette hozzá.
-De, szívesen pátyolgatlak. - nevettem fel. Ekkor csengettek. Emilynek fájt a keze, így én nyitottam ajtót.

31. fejezet - ebből nagy veszekedés lesz

Megint csak hihetetlenek vagytok *-* imádlak titeket drágáim! <3 meg is hoztam a részt, de a napi 2 részhez ne szokjatok ám hozzá, mert most csak azért van annyi időm, mert szünet van. De sajnos már nem sokáig :// Na jó olvasást drágák! ;) amúgy a fejléc hogy tetszik? :)

G. Tekla: hát megpróbálok hosszabb részeket írni :) örülök, hogy tetszik és most gyorsan hoztam :D
Lia: meg is tudhatod :D köszi :* 
Dinaa L: köszi a komid :)
gumicukor:*: köszi a komid, igyekszem a hosszabb részekkel okés? mondjuk ez sem lett hosszú xdd igen sok mindent kaptam, de az egyik rokonomnál még nem is voltam :'D te se kaptál keveset :)
Netti: bocsi a rövid rész miatt :// nehogy mán' ezen akadj fenn! xdd amúgy azt írtad tetszett... miért eddig nem szokott? :( xd

*Louis*
-Öööhmmm... - vakargattam zavaromban a tarkóm, azon gondolkodva mit is mondjak. -Ő a barátnőm legjobb fiúbarátja. - mondtam el az igazat.
-Erre is számítottunk Louis, de ez a kép sem egy barátságról árulkodik. - válaszolta a mikrofonjába, én pedig megint a monitorra emeltem a fejem. Az a kép volt, amin Briceval csókolózik tegnap este. Ideges voltam, hogy a hülye lesifotósok mindenhol ott vannak.

Lehajtottam a fejemet, és úgy válaszoltam.
-Erről nem szeretnék nyilatkozni... - mondtam elhalló hangon, amit szerencsére megértett. Felnéztem és a közönségen -akik a rajongóink voltak-, láttam a csalódottságot és a meglepettséget. Jó érzéssel töltött el, hogy szeretik Emilyt.
-És te Louis? - zökkentett ki a gondolkodásomból a műsorvezető.
-Tessék? - kérdeztem értetlenül. Egyáltalán nem figyeltem a kérdésre. Végül feltette kedves kérdését, amire szívélyesen válaszoltam.
-Emilyvel vagy Eleanorral volt jobb a kapcsolatod? - kérdezte hatalmas vigyorral az arcán.
-Emilyvel nem volt, hanem van. És amúgy Emmel sokkal jobban kijövünk. - adtam egyértelmű választ. Feltett még pár kérdést, mikor végre eljött a műsoridő vége. Az öltözőbe mentünk, én azon belül is egyből a telefonomhoz. Emily háromszor hívott. Gondoltam visszahívom, így kimentem az öltözőből, és tárcsáztam a számát.
-Szia Louis! - röhögött a telefonba.
-Szia Emily! Na mi volt? - kérdeztem idegesen.
-Majd otthon elmesélem, de mennem kéne, mert Brice mindjárt lehúzza rólam a cipőmet! - visított (??) a telefonba.
-Oké. Szia! - sóhajtottam.
-Szia! - kiabált bele egyszerre a két jó madár. Akaratlanul is elnevettem magam, mert ezek soha nem nőnek fel és mindig ilyen idióták lesznek.

*Emily*
-Tegyééél már le te idióta állat! - ütögettem Bricet, mikor felvett a hátára.
-Sohaaa! - röhögött 'gonoszan', majd futni kezdett velem. Futottunk egy ideig, mikor a szerencsétlen beleesett egy szökőkútba (!!!) és magával rántott.
-Nesze te nyomorék, kellett ez neked. - álltam fel szitkozódva.
-Ne haragudj, menjünk fel hozzám és megszárítkozol. - nevette el magát. Egy "seggfej" kíséretében, csurom vizesen elindultunk Bricehoz. Útközben egy nagy lánycsapat támadt le, hogy adjak neki autogrammot. Furcsálltam, de oké... az utolsó lány egy kb. 13 éves aranyos 'kislány' lehetett.
-Szakítottatok Louissal? - kérdezte szomorúan.
-Dehogyis... ezt miből gondolod? - kérdeztem nevetve.
-Hát... ott az a fiú. - mutogatott a pár méterrel arrébb álló Bricera, aki rám várt.
-Ő a legjobb barátom, köztünk semmi nincs. Én csak Louist szeretem. - válaszoltam mosolyogva, miközben a papírjára firkantottam a nevemet. Ekkor kaptam észbe, hogy a lánynak lehet igaza volt. Ma egy kicsit túl vetettem a sulykot, mikor nem beszéltem 2 mondatnál többet Louissal, és sokat voltam Briceval.
-Köszönöm! - fogadta el a papírt.
-Én köszönöm. - mosolyogtam rá, majd odafutottam Bricehoz.
-Nekem mennem kell bocsi. - nyomtam egy gyors puszit az arcára, majd futni kezdtem hazafelé.
-De... - hallottam még fél mondatát mögülem, de többet nem.

*Harry*
Mikor hazaértünk egyből a szobámba mentem. Valami miatt nem éreztem jól magam, de nem tudom mi volt az oka. Elővettem a laptopomat, majd felnéztem twitterre. Semmi érdekes nem volt, éppen ki akartam lépni, mikor megakadt a szemem egy képen.
-Jaaajj ne... - tettem a kezemet a szám elé meglepettségemben. Egy képet láttam Briceról meg Emilyről, amin éppen vadul falják egymás ajkait. De nem az a kép volt, ami tegnap este készült. Ezen a képen egy londoni játszótéren csókolóztak.

Egyből lefutottam a nappaliba, ahol szerencsémre csak Louis volt és bámulta a tv-t.
-Lou mutatnom kell valamit! - huppantam le mellé a laptoppal a kezemben.
-Mi az tesó? - kérdezte mosolyogva. Felé fordítottam a képernyőt. Amint meglátta lehűlt a mosoly az arcáról.
-Ezt nem hiszem el... Brice egy féreg! - állt fel idegesen.
-Louis! Nyugi. Tuti nem ma készült. Vagy ha igen akkor biztos meg tudja magyarázni. - próbáltam nyugtatni, de ideges volt. Ekkor kopogtak, és Louis idegességét figyelembe véve én nyitottam ajtót.
-Szia Harry! Beszélnem kell Louval. - mondta mosolyogva Emily.
-Az lehet, hogy most... - kezdtem, de Louis megjelent mellettem.
-Ki az? - kérdezte, de mikor meglátta eltűnt az ajtóból. Sóhajtva beengedtem Emilyt... ezek után egy hatalmas veszekedésnek lettem a szemtanúja.

Na szokásos a komihatár, remélem tetszett! :D komizásraaa fel! :D xd megőrültem ma este :'D (ezt Netti tapasztalhatta is xdd)
ui.: olyan jó volt azt látni, hogy 5 komim is volt :) megoldhatjuk ezt most is? :D *-*

30. fejezet - nem vagy az esetem...

Hihetetlenek vagytok *-* kitettem a részt és már délelőtt meg volt a 3 komment, a 4. pedig délután. Nagyon imádlak titeket :D amúgy láttátok az új fejlécet? :) apukámmal csináltam (xdd), de nekem nagyon tetszik *.* na mindegy, nem is kertelek, jó olvasást! puszi :*

Lia: örülök, hogy tetszik. Köszi a komidaaat *-* :*
G. Tekla: itt is van, köszi :$
Netti: Emilou? oO oksi Netti, tőled mit is vártam xd majd meglátod mit miért tett Brice :) amúgy facebook-on igazán visszaírhatnál ám :'D xdd  Ja... és pénzt, 1D-s pólót, 1D-s pulcsit, 1D-s karkötőt, csokit, arany gyűrűt és Victoria Scott-a nem várt valóság című könyvét *-* (tudod ez egy fanfiction :D) és te mit kaptál? :)
gumicukor:*: köszi a komid :D majd mindjárt meglátod mi fog ebből kisülni :) és amúgy igen kaptam 1D-s dolgokat, ezt Netti komi válaszában láthatod *-*. és te mit kaptál? :)

*Emily*
-Az mi? - kérdeztem a virágra mutogatva, mikor odaértem Brice elé.
-Virág. - nevetett fel.
-Azt tudom. De nem úgy értettem... hanem. Ajj hiszen tudod, hogy hogyan értettem! - röhögtem el magam.
-Csak azért hoztam, mert ma van a névnapod. - tette védekező állásba kezeit. Tényleg... rájöttem, hogy Bricenak igaza van, és ma van a névnapom. Elfogadtam tőle a virágot, és elindultunk sétálni. -Meg szeretném magyarázni, hogy miért csináltam AZT tegnap. - emelte ki az 'azt' szót.
-Parancsolj! - utasítottam, közben pedig egy padra mutogattam, hogy üljünk le.
-Szóval... tegnap délelőtt szakított velem Ashley. - kezdett bele sóhajtva.
-Még mindig nem értem. - továbbra is rideg voltam vele. Hiányzott a barátsága, és az az énem, aki mellette voltam.
-Szokásomhoz híven egy szakítás után, a kocsma volt a cél. - hát igen... mikor szakított valakivel, jól bebaszott és minden újra szép volt. -És találkoztam az egyik haverommal. Folyton azt hajtogatta, hogy semmi értelme siránkozni. Meg azt, hogy itt vagy te, tuti, hogy nem csak barátok vagyunk meg minden. Egy percre kiment a fejemből Louis, és hallgattam a haveromra. Ezért csináltam tegnap azt, amit. - fejezte be a magyarázatát.
-Akkor ugye nem vagy belém zúgva vagy valami ilyesmi? - fúrtam a szemeimet az övéibe.
-Dehogyis. Ezt ne vedd sértésnek, de nem vagy az esetem. Csak mint egy húgocska. - válaszolt gondolkodás nélkül, én pedig egyből a nyakába ugrottam.
-Annyira hiányoztál. - öleltem meg szorosan.
-Te is Emily. - tolt el magától, majd rám mosolygott. A délután további részét együtt töltöttük és újra régi barátok lettünk. Tiszta idiótákként mászkáltunk egész délután az egész városban. Hihetetlen volt, hogy újra együtt hülyülhetünk. Egy kicsit se zavart, amikor felvett a hátára és az összes ember megbámult.

Fiú mint barát:  
- ő az, aki megmondja, hogy valami jól áll vagy éppen elég gáz.. 
- ő az, aki elmondja, ha épp egy hülye p.csa vagy. 
- ő az, aki nem féltékeny 
- ő az, aki nem fog veled összeveszni pasi miatt 
- ő az, aki megvéd, vagy verekedik, ha valaki bánt 
- ő az, akiben megbízol, és elmész vele bárhova, mert megvéd 
- ő az, aki őszintén megmondja a kiszemelt pasiról, hogy érdemes-e kezdeni vele, vagy sem 
- ő az, akivel hatalmasat bulizol, de amíg részeg vagy haza sem visz, hanem veled van 
- ő az, aki nem használna ki soha 
- ő az, akinek a családja nem találgat, hogy szerelmesek vagytok-e, hanem családtagnak tekint 
- ő az, aki iszik utánad, vagy ad a fagyijából 
- ő az, akivel nevettek minden baromságon 
- ő az, aki bátyám helyett a bátyám és a barátom

*Louis*
Emily már elég régóta elment, még mindig nem hívott, és kezdtem kicsit aggódni. Mi van ha Brice megint kikezd vele? Vagy még rosszabb... úgy döntöttem végül, hogy felhívom. Kicsen, kicseng, kicseng... végül felvette.
-Igen? - szólt bele Brice a telefonba. Csak enyhén ment fel bennem a pumpa.
-Hol van Emily és mit keres nálad a telefonja? - kezdtem idegesen kérdezősködni.
-Nyugi Louis... kibékültünk Emmel és ő éppen wc-n van a városi plázában. - röhögött bele a telefonba.
-Mondd meg neki, hogy hívjon majd fel. Na csőő! - tettem le egyből a telefont. Pár percig tétlenül ültem a stúdió folyosóján. Ugyanis hamarosan kezdődik interjú.
-Srácok, nyomás befelé! - szólt George, az operatőr. A fiúkkal beálltunk a helyünkre. A műsorvezető felkonferált, majd beléptünk. A közönség hangos ujjongásba kezdett, mi pedig csak mosolyogva integettünk.
*********
A műsorvezető nagyon sok dolgot kérdezett. Végig kérdezte a fiúkat a szerelmei életükről, engem a végére hagyott. Eleinte nem értettem miért nem kérdez, de sajnos rájöttem....
-Na és te Louis? Hogy vagytok Emilyvel? - kérdezte mosolyogva.
-Remekül megvagyunk. - mosolyogtam biztatóan.
-Értem... sajnos ez a kép nem erről árulkodik. Ma készült. - mutatott a kis képernyő felé, amin pár pillanat múlva meg is jelent egy kép Emilyről és Briceról. Az említett éppen a hátán tartja a barátnőmet a város valamelyik szegletén...

Na hát remélem tetszett ez a rész is. :) szokásos komihatár van, de tudjátok milyen jó lenne egyszer azt látni, hogy "5 megjegyzés"? :D hihetetlen érzés lenne ez nekem *-*. Megteszitek? :) na sok komit akkor! <3

29. fejezet - ő volt az egyetlen barátom...

Meg is hoztam a részt! :) bocs, hogy eddig nem volt, de nekem sincs sok időm ilyenkor, ha ünnep van. Remélem azért nem haragszotok rám! :DD Ja és köszi az új rendszeres olvasómnak *-* Na jó olvasást! ;)

Ófii07: köszi mindkettőt :) kellemes volt, remélem neked is :*
Netti: örülök, hogy tetszik :) hát igen a 'poént' facen lőtted le, de nem volt igazad :P majd most megtudod ;) tudom, hogy akkor volt a szülinapja és rendesen meg is ünnepeltem :) remélem te is *-* köszi kellemes volt, remélem neked is :D és drága egyetlen Crazy girl-öm. Facebook-on is elmondtam milyen hónap van ;) kb. január vége. :)
G. Tekla: köszi, de Niall-t és Madison-t nem szeretném összehozni, mert van egy másik blogom, ami eredetileg nem Niallos, de kezd azzá válni, ami nem jó ilyen szempontból. Ezt a blogomat meg nem szeretném elcseszni :) de azért még párszor fel fog tűnni Madison :D. Neked is köszi, kellemes volt, és remélem, hogy neked is. 
 
*Louis*
-Én nyitom ki! Én nyitom ki!!!! - ordította Emily, mikor olyan este 9 fele csengettek.
-De akkor én nem megyek le. - biggyesztettem lefelé ajkaimat.
-Akkor nem jössz. - dugta ki rám a nyelvét, majd megindult a bejárati ajtó felé. Pár perc múlva sem ért vissza, én pedig úgy döntöttem lemegyek. Halkan, hogy apukája és Christine ne ébredjen fel lesomfordáltam az előszobába. Csattanást hallottam, utána pedig Em kezét láttam Brice (??) arcán.
-Itt meg mi történt? - kérdeztem értetlenül, mire a válasz még egy pofon volt Bricenak.
-Semmi. - vágta rá a fiú.
-Ez alól meg ne próbálj kibújni te szemét! - mutatta fel az ujját a barátnőm, majd hozzám fordult. -Megcsókolt! - kiabált 4 oktávval feljebb, bennem pedig felment a pumpa.
-Hogy mit csinált? - kérdeztem én is hangosan, mire Emily apukája lejött.
-Mit keresel itt? - fordult jelentőség teljesen Brice felé. Tényleg, hiszen Thomas mondta, hogy nem bírja a fiút. Most már én se.
-Megcsókolta Emilyt! - emeltem fel a kezem, mire az apja is dühös lett, végül kidobta őt.
***********
-Miért csinálta? - kérdeztem, már fent Emily szobájában. Ő a mellkasomon pihentette fejét, én pedig simogattam azt.
-Nem tudom. - rázta meg a fejét rosszallóan. -Pedig ő volt az egyetlen barátom. - folyt le egy könnycsepp az arcán.
-Akkor beszéld meg vele. - kijelentésemen saját magam lepődtem meg, nemhogy ő. Rám emelte tekintetét, óriási szemei most még nagyobbra nyíltak a csodálkozástól. -Komolyan...
-Lehet, hogy tényleg meg kéne. - ismerte be. -De most aludjunk. Jó éjt Boo Bear. - nyomott puszit a számra, majd megfordult és elaludt. Pár perc után követtem példáját.

*másnap Emily*
Reggel nagyon fáradtan keltem fel. Egész éjszaka alig aludtam, végig a Briceos dolgon kattogott az agyam. Gondoltam felhívom, de nem volt erőm hozzá. Amikor felkeltem löktem magamon egy nagyot, azaz megfordultam, minek hatására Louis a földön koppant.
-Ne haragudj! - tettem a kezemet a szám elé, hogy el ne nevessen magam. Ekkor egy hangos nevetést adott ki, mire én is felnevettem.
-Semmi gond. - kelt fel röhögve a padlóról. -Elég nyúzottnak tűnsz, mi a baj? - kérdezte aggódva, majd leült az ágyam szélére.
-Brice... - mondtam halkan. -Azt hiszem megkérem, hogy találkozzunk.
-Okés. - nyomtam a kezembe a telefont. -Én addig a nappaliban megvárlak. - ment ki mosolyogva. Pár percig figyeltem az ajtót, és elgondolkoztam. A látványon amit eddig nyújtott. Összekócolt haj, egy szál alsógatya, kómás tekintet... ahww. A kezemben lévő telefont nyomkodni kezdtem, tárcsáztam Briceot.
-Igen? - szólt bele álmosan.
-Fe-felébresztettelek? - kérdeztem félénken.
-Aha, de neked bármit megbocsátok. - húzódott mosolyra a szája, amit tisztán hallani lehetett.
-Én már nem olyan könnyen.. - motyogtam halkan. -Őőő... lenne kedved találkozni ma? Meg kéne beszélnünk valamit. - tettem hozzá, nehogy félre értse.
-Persze. Szokásos hely és idő? - kérdezte. A szokásos hely alatt a London Eye-t értette, idő alatt pedig 11 órát.
-Oké. Ott leszek, szia. - tettem le a telefont, majd lebaktattam Louishoz.
-Na mi volt? - kérdezte és kezeit a derekamra fonta.
-11-kor a London Eye előtt találkozunk. Nem kísérnél el? - néztem rá kutyapofival.
-Ne haragudj, de interjúm lesz. És ez nem is lenne olyan remek ötlet. - vakargatta a tarkóját.
-Semmi gond. - sóhajtottam, majd leültem az asztalhoz és rágcsálni kezdtem a pirítós kenyeremet.
************
-Akkor holnap találkozunk. - nyomott egy puszit az orromra Louis, mire én elmosolyodtam.

-Rendben. Szia. - viszonoztam a tettét, én azonban a szájára adtam a puszit. Épp indult az interjúra, még csak 10 óra volt.
-Szia. - köszönt el még egyszer és megölelt, majd elment. Felszaladtam a szobámba, felöltöztem, kisminkeltem magam egy kicsit, és visszamentem a konyhába apuékhoz.
-Kicsim... mi nem leszünk itthon kb. két hétig. - mondta apu mikor leértem. Vállat vontam, mert már nem nagyon izgat ami velük történik, általában csak aludni járok haza. Christinet is megszoktam már.
-Amúgy hova mentek? - kérdeztem, mert ez talán egy kicsit érdekelt.
-San Franciscoba. - adta a választ Christ.
-Oké.. én viszont megyek, majd valamikor jövök. - a kezembe vettem egy almát, intettem nekik és kiléptem az ajtón. Egyenesen a London Eye felé vettem az irányt, ahol Brice egy csokor virággal a kezében várt...

Remélem tetszett :D a komihatár szokásos :) szóval komizzatok! ;)

28. fejezet - my love, my hero, my everything

 Meg is hoztam a részt *-* bocsi a tegnapiért, de tényleg nagyon rosszul éreztem magam, de már itt is vagyok! :D akkor hát jó olvasást! ;)

Ófii07: köszönöm :D láttam, hogy bejelöltél és köszi :) :*
Netti: köszi Crazy girl :) szívesen teszem fel ezt a részt is nektek :D 
gumicukor:*: köszönöm :D siettem, ahogy tudtam :D és nincs mit! <3

*Louis*
Bementünk a vendégszobába, nekem pedig a szívem a torkomban dobogott. Nem akarom megélni ezt az álmot.
-Szóval mi a baj? - kérdeztem, talán kicsit túl ridegen.
-Christnie... gyereket vár. - fakadt sírva. A felismerés nagyot csapott bennem... odarohantam az ágyon síró Emilyhez, és megöleltem. Fél órán keresztül csak sírt, és sírt.
-És veled mi van? - szipogta egy halvány mosoly kíséretében.
-Most ne velem foglalkozzunk jó? - simítottam végig a hátán.
-De... mesélj! Milyen volt a turné? - faggatott.
-Jó volt, de... nagyon hiányoztál. - fordítottam felé -az eddig lehajtott- fejem.
-Te is hiányoztál Louis! - ölelt szorosan magához.
-Akkor megbocsátasz? - kérdeztem mosolyogva.
-Mint egy barátnak! - vágta rá, az arcomról pedig eltűnt a mosoly.
-Akkor mi most nem... - kérdeztem, de megcsörrent a telefonom. Előcsúsztattam a zsebemből és felvettem.
-Mi van?
-Bocsi haver, ha megzavartam valamit. - kuncogott a telefonba Niall. -De kéne jönnöd, interjú.
-Oké, ott leszek. Szia! - tettem le a telefont.
-Szóval? - fordultam vissza Emilyhez.
-Majd megbeszéljük... de neked menned kell igaz? - sóhajtott.
-Mennünk kell! - javítottam ki. -Interjúnk lesz, de jössz te is. - húztam nagy mosolyra a számat. Nagy nehezen, de belement, ezért elindultunk az interjú helyszínére.

*Emily*
Fél óra alatt beértünk a stúdióba, ahol az interjú lesz. Egyből elvitték a fiúkat öltöztetni, sminkelni. Persze ebből sajnos én sem maradhattam ki. 20 perc múlva behívtak minket. Izgulva szorongattam a kanapén ülve Louis kezét, aki tettemért vezérelve rám mosolygott. Soha nem voltam még ilyen... izé... interjún. Most gyűlölöm Louist, hogy elrángatott ide. A műsor elkezdődött, a műsorvezető leült velünk szembe egy fotelba. Feltette a szokásos kérdéseiket, majd ilyen "kérdezz-felelek" játékot játszott.
-Oké, most te jössz Louis! Miley Cyrus vagy Selena Gomez? - tette fel a kérdését. Louis rám nézett, elmosolyodott, majd visszafordult a műsorvezetőhöz és válaszolt.
-Emily Parker! - mondta mosolyogva. A közönség 'húúú' -zásba kezdett, én pedig csak felnevettem.
-Akkor ti most újra együtt vagytok? - jött a következő kérdés. Tudtommal nem szakítottunk, csak nem beszéltünk majdnem egy hónapig. Mindenesetre Louis rám emelte tekintetét és tanácstalanul nézett. Elgondolkoztam pár másodpercig, majd bólintottam egy aprót, hogy csak ő lássa.
-Igen! - válaszolt büszkén mosolyogva. Még feltettek pár kérdést, és el is mehettünk. Megint elraboltak az öltöztetők, stb...
*********
-Akkor haza vinnétek? - kérdeztem már a stúdió előtt állva.
-Nem... mi most nem haza megyünk! - jelentette ki Louis. -Sziasztok srácok. - köszönt el a többiektől, majd kézen fogva elhúzott a kocsitól. Pár percig meg sem álltunk, amíg egy mólóhoz értünk. Leültünk és a lábunkat a vízbe lógattuk.

-Tehát megbocsátasz?
-Már mondtam...
-De nem mint barátnak. Én nem barátként szeretlek. - csusszant közelebb. Sóhajtottam egyet, majd válaszoltam a kérdésére.
-Én se barátként szeretlek Louis. Megbocsátok! - mondtam szem forgatva. Ő nem mondott semmit, csak átölelt. Pár csendes percig ültünk így, mikor én zavartam meg a csendet a mormolásommal.
-My love, my hero, my everything. - kezdtem el dúdolni kedvenc duettemet.
-Szeretlek Emily. - fordított maga felé Louis.
-Ki mondta, hogy neked szántam? - nevettem fel, mire ő gyengén oldalba vágott.
-Hééé! - kiáltottam rá mosolyogva. -Mennünk kéne. - céloztam arra, hogy hamarosan besötétedik. Louis bólogatott, majd elindultunk haza. Szintén figyelembe se vettem otthon apuékat.
-Biztos ne maradjak itt? - kérdezte Lou aggódva, mikor felértünk a szobámba.
-Nem kell, menj csak haza.
-De én szívesen maradok veled. - erősködött. Megforgattam a szemeimet, majd motyogtam egy "Oké" -t.
***********
-Én nyitom ki! Én nyitom ki!!!! - ordítottam, mikor este 9 körül csengetett valaki.
-De akkor én nem megyek le. - biggyesztette lefelé ajkait Lou.
-Akkor nem jössz. - dugtam ki rá a nyelvem, majd megindultam felé. Kinyitottam az ajtót, és meglepődve láttam, hogy Brice áll ott.
-Emily! - nézett rám mosolyogva.
-Brice! Annyira hiányoztál! - borultam az előttem álló fiú nyakába.
-Hidd el, hogy te is... te is Emily! - sóhajtott.
-Baj van? - engedtem el, majd mélyen a szemébe néztem.
-Hát... nem nevezném bajnak... inkább... - gondolkozott a szavakon. -Mutathatnák valamit a beszélés helyett? - kérdezte sejtelmesen.
-Persze. - vágtam rá egyből mosolyogva, ő pedig megcsókolt...

 



~A legnehezebb dolog azt nézni, ha az a valaki akit szeretsz, mást szeret...~





Na akkor mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánok :D! Gondolom nektek sem lesz időtök a sok karácsonyozás mellett olvasgatni a blogot, és nekem sem lesz időm írni ://. Szóval majd ha lezárult nagyjából a karácsony, akkor hozok részt! :) ami nálam a 27.-ét jelenti xdd. Addig is még egyszer kellemes ünnepeket! ;) kapjatok sok ajándékot, legyetek rosszak! <3 puszi :*

Előzetes

Bocsi manóók, de ma nem tudok részt hozni. Tudom, hogy meglett a 3 komi... de nagyon szarul érzem magam. Azért, hogy ne utáljatok meg annyira, hoztam nektek egy apró előzetest.! <3

*Emily*
Izgulva szorongattam a kanapén ülve Louis kezét, aki tettemért vezérelve rám mosolygott. Soha nem voltam még ilyen... interjún. Most gyűlölöm Louist, hogy elrángatott ide. A műsor elkezdődött, a műsorvezető leült velünk szembe egy fotelba. Feltette a szokásos kérdéseiket, majd ilyen "kérdezz-felelek" játékot játszott.
-Oké, most te jössz Louis! Miley Cyrus vagy Selena Gomez? - tette fel a kérdését. Louis rám nézett, elmosolyodott, majd visszafordult a műsorvezetőhöz és válaszolt.
-Emily Parker! - mondta mosolyogva. A közönség 'húúú' -zásba kezdett, én pedig csak felnevettem.
-Akkor ti most újra együtt vagytok? - jött a következő kérdés. Tudtommal nem szakítottunk, csak nem beszéltünk majdnem egy hónapig. Mindenesetre Louis rám emelte tekintetét és tanácstalanul nézett.

********

-Annyira hiányoztál! - borultam az előttem álló fiú nyakába.
-Hidd el, hogy te is... te is Emily! - sóhajtott.
-Baj van? - engedtem el, majd mélyen a szemébe néztem.
-Hát... nem nevezném bajnak... inkább... - gondolkozott a szavakon. -Mutathatnák valamit a beszélés helyett? - kérdezte sejtelmesen.
-Persze. - vágtam rá egyből mosolyogva, ő pedig megcsókolt...

Húúú vajon ki lehet?! xdd remélem felkeltettem az érdeklődéseteket ;) holnap délelőtt megpróbálom hozni a következő részt, de lehet, hogy csak délután tudom. Egy biztos, nagyon hosszú lesz xd :D na puszi :*

27. fejezet - painful dream...

Meg is hoztam nektek a 27. fejezetet, ami remélem, hogy tetszeni fog :D *-* aztán komizzatok ám! ;) jó olvasást manóók! <3 :*

 Netti: nem mondtam, hogy együtt vannak ;) meg is hoztam Crazy girl :* xdd remélem ez a rész se lett unalmas, mondjuk ebből nem tudtok meg sokat, de a "bejelentés" meg lesz ;) köszi a komid Netti :*
Ófii07: köszönöm szépen :D amúgy te jelöltél be face-n? :oo 
gumicukor:*: itt is van, és örülök, hogy neked is elnyerte a tetszésedet a blogom :D köszikeee :*

*Louis*
Miután beszéltem Emilyvel kicsit elszontyolodtam. Most biztos dühös rám, de időm tényleg nem volt sok. Mikor letettem a telefont Paul egyből szólt.
-Srácok gyertek, itt a gép! - kiabált, mi pedig sorba beültünk a szárnyasba. Egész úton csak a kapcsolatunkon tudtam gondolkodni. Egy fél óra elteltével be is aludtam.
-Emily!!! Tudod mennyire hiányoztál? - öleltem szorosan magamhoz a lányt.
-Louis... te is. - válaszolt szipogva. -Ne kérdezz rá! - suttogta a fülembe, mert tudta a fejemben csak egy kérdés kavarog: Mi történhetett?
-De... miért ne? - kérdeztem valami mást, ami egyből eszembe jutott. 
-Csak ne kérdezz rá. Beszélnünk kell! - szorította meg a kezem. Bólintottam, ezért beültünk a kocsiba és elindultunk hozzájuk. Behúzott a vendégszobába, és beszélni kezdett.
-Tudod... ma orvosnál voltam. - hajtotta le a fejét.
-Igen és? - kezdtem aggódni, majd megszorítottam a kezét biztatásképp. 
-Hát... a nőgyógyászom azt mondta, hogy... öhmm... szóval... - halkult el.
-De mi még nem.... - válaszoltam elhalló hangon.
-Ne haragudj Louis....! - fakadt sírva. Meg akart ölelni, de ellöktem magamtól. 
-Legalább megmondod, hogy ki a gyereked apja? - kérdeztem reménykedve.
Ekkor Niall kezdte el rázogatni a vállam. Igen, ez csak egy álom volt.
-Haver... ébredj már fel, megérkeztünk. - rázogatott.
-Emily! - csúszott ki egy név a számon. -Őőő... ébren vagyok. - kaptam a fejemhez, mikor a fiúk kérdő tekintetével találtam szembe magam. Nem foglalkoztak vele, hogy mi történt, inkább a holmikat összeszedve mentünk haza.
-Bocsi srácok, de engem itt kitennétek? - kérdeztem, inkább Liamat, aki vezetett.
-Persze. - válaszolt az említett, majd megállt a szép világoskék ház előtt.
-Sok sikert haver! - veregette meg a vállam Harry. Igen, ő tudja a telefon beszélgetést, és az álmom egy részét is. Bólintottam, és az ajtó felé vettem az irányt. Kopogtattam, de csak sírást és kiabálást hallottam. Már épp menni akartam, mikor Emily nyitott ajtót, és csak úgy sírt és sírt... nem mondott semmit egyből a nyakamba borult és még jobban sírni kezdett.
-Emily!! Tudod mennyire hiányoztál? - fájt, de mégis azt a mondatot mondtam ki, ami az álmomban volt. Nem válaszolt, a rossz előérzet még mindig bennem kavargott. -Elmondod mi történt? - kérdeztem a hátát simogatva. Bólintott, majd apját és Christinet figyelembe sem véve, behúzott a.... vendégszobába!

*Emily*
-Szóval mit szeretnétek mondani? - kérdeztem egy álmosollyal.
-Hát tudod.... - kezdte Christine.
-Én és Christ... - folytatta apa, de egyikük sem tudta kinyögni.
-Mondjátok már az Isten szerelmére! - kezdtem kicsit izgulni. Mi van ha valami jó történt, de nem bírják kinyögni?!
-Hát...tudod... én... - megint dadogott Chrsitine. -állapotos vagyok. - tette hozzá mosolyogva.
-Hogy mi van?! - kérdeztem felháborodottan, és a kezemben lévő telefon kiesett a kezemből. A fejemen tisztán látható volt szerintem a WTF?!. Hogy mit éreztem én akkor? Azt nem kívánom senkinek... éreztetek már olyat, mintha a szívetekben több száz kés állna? Na most nekem olyan volt... mintha valaki meghalna körülötted... én most az apámat éreztem halottnak. Nem is házasodtak össze még -amit nem kéne-, de már itt a gyerek. Nem is magamat tekintem szerencsétlennek, hanem azt a kisbabát, aki meg fog születni. Milyen anyja lesz... és milyen apja? Nem bírtam megszólalni... fogalmam sem volt, hogy annyit mondjak, "Gratulálok", és csaljak hozzá egy műmosolyt... vagy összerogyva zokogjak a padlón, azt várva, hogy jön valaki és megvigasztal. Úgy döntöttem -inkább a lábaim-, hogy az utolsót választom.

Védtelenül estem a földre, és mindent kisírtam magamból. Nem jött oda senki, hogy vigasztaljon, tudták nekem most így jobb. Pár perc után úgy ahogy megnyugodtam.
-Ne haragudj kicsim! - jött közelebb apu, de ellöktem magamtól.
-És én vagyok felelőtlen? Nem én üdvözöllek azzal, hogy terhes vagyok... - ordítottam el magam.
-Kérlek, ne mondj olyanokat, amit később megbánsz! - jött oda Christine is.
-Te ebbe ne szólj bele! - kiabáltam rá is. Ekkor kopogtak, de senki nem nyitotta ki. -Elegem van mindkettőtökből, csak szegény gyereket sajnálom. - vágtam hozzájuk még mindig sírva, majd ajtót nyitottam. Louis állt az ajtóban, aki épp menni készült, de mikor meglátott felcsillant a szeme. Nem mondtam semmit, egyből a nyakába vetettem magam, és tovább sírtam. Ő sem mondott semmit egy ideig, de végül megszólalt.
-Emily! Tudod mennyire hiányoztál? - mondata után nyelt egy nagyot, nem értettem miért. Nem válaszoltam semmit, csak öleltem tovább. Annyira hiányzott az ölelése, az illata és mindene. -Elmondod mi történt? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta. Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Beljebb jöttünk, és apuékat figyelembe se véve, bementem a szobába.... a vendégszobába.

Na meghoztam a mai részt :D Remélem tetszett ;) olvassátok, komizzatok sokan *-* karácsony előtt még kaptok majd egy részt ááám :D
UI.: az egyik tanárom 'elméletileg' elolvasta a blogom... okééés :'D xdd köszönöm Tamás bácsi! :pp xd

26. fejezet - lett volna rá idő, hogy felemeld a telefont...

 Ne haragudjatok, hogy tegnap nem hoztam részt, de se időm se ihletem nem volt. Az ihlet most sincs nagyon meg, ez is unalmas lett. De remélem nektek azért tetszeni fog :)
UI.: EZT a számot hallgassátok, miközben olvassátok a részt :D én imádoom <3 *-*

Pal Bianka: nagyon szépen köszönöm a komid :D és örülök, hogy tetszik a blogom <3
Lia: köszi, semmi baj :D
Netti (mostantól így írom oksi?): köszi nagyon Crazy girl <3 itt van ez a rész is, de kicsi unalmas. bár a cím az nekem tetszik xdd

*Louis*
-Mi az, hogy nem jössz? - kérdeztem háborodottan.
-Nem akarok apámmal meg Christinevel lakni! - kelt fel az ágyról.
-Héé neked komolyan ez a bajod? Hozzám költözöl és ennyi. - álltam fel én is, odamentem hozzá és átöleltem a derekát. -Megoldjuk! - suttogtam.
-De én nem költözök hozzád. - hajtotta le a fejét.
-Akkor kérlek költözz apudékhoz. Én nem bírom ki nélküled.
-Én se nélküled, de Christinével sem. - nevette el magát halkan.
-Majd csak aludni jársz haza. - mosolyodtam el. -Vagy azért se. - tettem hozzá halkan, egy kaján mosoly kíséretében.
-Hülyeee vagy. - csapott rá gyengéden a mellkasomra, majd kezeit ott pihentette.
-Igen, nem tagadom. - röhögtem el magam.
-De az én hülyém. - adott egy hosszú csókot.
-Akkor ugye jössz Londonba? - kérdeztem reményteli mosollyal.
-Megyek! - sóhajtott, majd pakolni kezdett. Mikor végzett felhívta az apukáját, és nagyjából kibékültek, és az apukája megengedte, hogy hozzá költözzön. Másnap kora reggeli géppel indultunk.

*2 hónappal később*
*Emily*
Visszaköltöztem Londonba... a napjaim nagy része unatkozással, moziba járkálással, és még több unatkozással jár. Hogy mi van Louissal? Egy hónapos turnén vannak, kb. 3 hete. Eleinte mindig felhívott, de egy ideje már nem beszéltünk. Én sem kerestem... hogy járunk-e? Magam se tudom... nem is nagyon érdekel az utóbbi időben. Az viszont igaz, hogy hiányzik és őt senki nem tudja helyettesíteni...

-Kicsim gyere le, szeretnénk mondani valamit! - kiabált fel Christine. Már megint ez a 'kicsim'?!
-Jó, de ne hívj így. - kiáltottam vissza. Kikeltem az ágyamból, felöltöztem /tekintettel arra, hogy reggel 8 van/, és lerohantam apuékhoz.
-Na mi kéne ha volna? - vettem ki egy kakaós csigát az asztalra készített tányérból.

Kakaós csigaaa *-* xdd











-Szeretnénk bejelenteni valamit. - állt fel Christine. Már épp szólásra nyitottam a szám, hogy nyugodtan mondják, de megcsörrent az asztalon lévő telefonom. Ránéztem a mobilomra, "Louis hív" - jelezte a telefon.
-Egy perc, ezt fel kell vennem. - néztem apuékra, majd felfutottam az emeletre.
-Igen? - szóltam bele szaggatott hangon. Vajon mit szeretne ennyi idő után?
-Szia Louis vagyok! - szólt bele vidáman. Komolyan neki semmit nem jelentett az a majdnem egy hónap, amiben nem beszéltünk? Az se lepne meg, ha felszedett volna valami csajt. Nem tudtam beleszólni, fogalmam sem volt mit mondhatnék. -Itt vagy Em? -szólt még egyszer Louis.
-Ja.. igen.. csak... elgondolkoztam. Ne haragudj, mit szeretnél? - kaptam végre észhez, és csodák csodájára kinyögtem egy mondatot.
-Régen hallottam a hangod. Hiányoztál! - szavai sértőek voltak. Hogy miért? Nem hívott egy hónapig, most pedig felhív, hogy hiányoztam neki. Csodálatos... te is nekem? Erről eszembe jutott egy dal, pontosabban 2 sora:
"Lett volna rá idő, hogy felemeld a telefont,
Hiányoztál te is nekem. - ezt kell, hogy belemondd".
-Nem hívtál már egy hónapja. Mégis mit vársz tőlem, mit mondjak? - fakadtam ki.
-Talán azt, hogy én is hiányoztam. És esetleg kérdőre vonhatnál. - mondta elkeseredetten.
-Semmi értelme... nem érdekel mit csináltál. - ezt a pár szót is nehéz volt kimondani.
-Ne haragudj! Jogos amit mondasz, de nem volt semmi szabadidőm. Ha nem koncerten vagy dedikáláson voltam, akkor aludtam. De tényleg, ne légy rám dühös kérlek! - hallottam a hangjában a megbánást, mégsem törődtem azzal, amit mondott. Persze csak látszólag.
-És mikor jöttök haza? - kérdeztem terelve a témát.
-Hamarosan indul a gép, holnap reggelre hazaérünk... - folytatta volna mondandóját egy "nem haragszol?" -al, de félbe szakítottam.
-Akkor majd találkozunk, szia! - válaszoltam és gyorsan kinyomtam. Visszamentem, és apuékhoz fordultam.
-Szóval mit szeretnétek mondani? - kérdeztem egy álmosollyal.
-Hát tudod.... - kezdte Christine.

Na itt is van, remélem tetszett. :D Próbáltam izgin befejezni a végét, de lehet nem igazán sikerült :') xdd na 3 komi és hozom is a kövit *-*. de ugyebár holnap világ vége xd ki hisz ebben rajtam kívül? xd Szóval meg ne haljatok ám <3! Na puszi :*

25. fejezet - családi perpatvar...

Husiiik :'3. Itt is a rééész :D Örülök, hogy ilyen hamar meglett a 3 komi :) És hamarosan 3000 oldalmegjelenítés gyerekek! ;) egyre jobban haladunk! Kéne egy kis segítség... ha valaki tudna nekem ötleteket adni, az legyen szíves facebook-on bejelölni, és megdobni egy üzivel :D /persze csak jelképesen xd/: http://www.facebook.com/boglarkan1?ref=tn_tnmn

Ófii07: én meg téged imádlak <3 xdd köszi nagyon :*
Édua Netta Székely: köszi megint a csodálatosan fantörpikus (xd) komidat <3 te is bejelölhetnél fb-n, és akkor ott segíthetnél nekem a remek ötleteidben :D imádlak :* és köszi, hogy szerinted több komit is megérdemelnék, de szerintem nem :'D
Pal Bianka: megpróbálom, hogy így maradjon :D köszi neked is :* amúgy te rendszeres olvasóm vagy nem?! :)

*Emily*
-Megjöttünk! - kiabáltam.
-Jöttetek? - kérdezte apu.
-Igen, Louissal. - fogtam meg a kezét, hiszen láttam, hogy ideges Louis miatt. Elmeséltem neki mindent... -Kibékültünk. - mosolyogtam.
-Jó estét! - szólalt meg először Lou.
-Szia Louis, gyere csak beljebb! - invitálta anyu kedvesen.
-Ne jöjjön be, menjen haza... - állt fel apu idegesen.
-Apu, kibékültünk és kész! Ezen te sem tudsz változtatni..
-De hisz megcsalt! - jött közelebb.
-Nem csalt meg érted? - kiáltottam rá, majd Louist kézen fogtam, és felhúztam a szobámba.
-Nyugi kicsim.. én megértem apukádat. - ölelt át.
-Én viszont nem. Nem csináltál semmit. - pityeredtem el.
-Hééé nyugi! - simogatta a hátam. -Üljünk le! - mondta, és az ágyhoz húzott. Kicsit közelebb csusszant hozzám, átkarolta a derekam, én pedig fejemet a vállába temettem.

-Annyira jó, hogy itt vagy. - fordultam vele szembe.
-Én is örülök neki. - válaszolt mosolyogva, majd megcsókolt. Valamilyen hirtelen felindulásból elkezdett csikizni.
-Neee, hagyd már abba! - dőltem hátra röhögve az ágyon. Pár könyörgő perc múlva végre befejezte. Ráültem a csípőjére, és közelebb hajoltam hozzá. Már várta, hogy megcsókoljam, de nem tettem. A füléhez hajoltam, és suttogni kezdtem.
-Ha még egyszer ezt csinálod nem állok jót magamért. - suttogtam halkan, mire pimaszul elmosolyodott.
-Miért mit csinálsz? - kérdezte ő is halkan.
-Még nem tudom, de majd kitalálom...

*Louis*
-Ha még egyszer ezt csinálod nem állok jót magamért. - suttogta Em halkan, mire pimaszul elmosolyodtam.
-Miért mit csinálsz? - kérdeztem.
-Még nem tudom, de majd kitalálom... - kuncogott. Derekára tettem a kezeimet, majd közelebb húztam.
-Hamar találd ki. - mosolyodtam el, majd megcsókoltam. Visszacsókolt, én pedig váltottam helyzetünkön, az ágyra döntöttem, így fölé kerültem.

-Louis... ne! - szólt rám Emily, mikor a nyakára, majd egyre lejjebb tértem át.
-Ne haragudj. - szálltam le róla és mellé feküdtem.
-Semmi gond Louis, te ne haragudj! De még csak most békültünk ki. - hajtotta le a fejét.
-Ugyan, szóra sem érdemes. - nyomtam egy puszit az arcára. Elmosolyodott, szólásra nyitotta a száját, de az anyukája megzavart.
-Kicsim gyere, apádék mennek. - nyitott be.
-Megyek. Várj meg itt! - adott egy gyors csókot, majd kiugrott mellőlem. Körbenéztem a szobájában, ami tipikus lányszoba volt. Nem sokkal később vissza is jött.
-Na itt vagyok. - huppant le mellém.
-Azt látom... - nevettem el magam. -Beszélnünk kéne! - fordultam vele szemben.
-Mondjad. - mosolygott.
-Tudod, hogy nekem vissza kell mennem Londonba ugye?
-Persze... - hajtotta le a fejét.
-Ezt annak veszem, hogy te nem jössz velem. - sóhajtottam, és elfordultam.
-Nem... én csak... nem tudom. - csapkodott a levegőbe.
-Amikor ezt csinálod tök cuki vagy. - mosolyodtam el.
-Hahaha... - tettetett nevetést.
-Na de most komolya, ugye visszajössz? - kérdeztem, és izgulva vártam a válaszát.
-Nem megyek Louis... - gördült ki egy könnycsepp a szemén.

Na hát... van egy kis baj :/. Én tényleg nem tudok mindennap új részt hozni, pedig tudom, hogy nektek ez tetszik. A komihatár marad 3, de lehet, hogy nem fogom egyből hozni a frisst. Azért remélem nem utáltok meg :D <3

24. fejezet - karácsonyi csoda *-*

Meg is jöttem a résszel skacok! :D Hihetetlenül örültem, mikor megláttam, hogy 4 komim is érkezett :) Nagyon imádlak ááám benneteket *-* <3 De nem is szaporítom a szót, itt a 24. fejezet, ami remélem tetszeni fog :D
PS.: a szavazás le lett zárva, az eredmény pedig: 2 "Jól :)", 16 "Remekül :D". köszi nektek <3 

Gréta: nagyon szépen köszönöm Pali :'D xdd amúgy szerintem lenne mit kritikázni, de ha szerintetek nem, akkor jó :) <3
Dinaa L: köszi Dina :) örülök, hogy tetszik :D
Ófii07: köszönöm szépen :D :* jó látni, hogy neked is tetszik :D
Lia: köszönöm neked is a komikat :)*

*Emily*
Amikor hazaértem gyorsan ledobtam magamról a ruháimat. Felvettem egy világosbarna rövid gatyát és egy fekete trikót. Kiültem az ablakpárkányra, és néztem a csillagokat.

Vártam... vártam Louist, hogy utánam jöjjön, és a karjaiban vigasztalást találjak. Sírni tudtam volna, de nem ment. A könnycsatornáim már nem bírtak megeredni valamiért... ekkor egy hullócsillag suhant el szemem előtt. Kívántam, és rájöttem, hogy megéheztem, ezért csendben -hogy anyu fel ne keljen- leballagtam az emeltre és ettem valamit. Ezután szomorúan feküdtem le aludni.
Szomorú voltam, szinte a sírás fojtogatott. Már 25.-e van, karácsony. Louis tegnap nem jött utánam, pedig én megbocsátottam volna neki. Rettentően hiányzik, és utálom magam, mert ezt eddig nem vettem észre. 
-Kicsim, gyere, apuék mindjárt itt lesznek! - kiabált fel anyu. Na igen... "a család töltse együtt a karácsonyt" szöveget már utálom... nem vagyunk mi egy család, sőt Christine is jön.
-Megyek! - sóhajtottam, majd gyorsan felöltöztem. Megreggeliztem, és apuék már itt is voltak. Elbeszélgettünk, megebédeltünk, ajándékoztunk. Nem is volt olyan rossz karácsonyom...
-Én azt hiszem elmegyek sétálni. - álltam fel az asztaltól vacsora után.
-Jó, de siess kicsim! - kiabált utánam anyu. Egy "persze" kíséretében kiléptem az ajtón. Elindultam valamerre, de a szomszéd háznál megálltam. Felpillantottam az ablakba... Louiséba. Lou állt ott, de szerencsére csak háttal nekem. Gyorsan elmentem onnan, mielőtt még megfordulhatna. Elsétáltam a Shieffeld parkba, ott pedig leültem egy padra.
***********
Több, mint fél órája ülhettem ott, mikor elkezdett esni az eső.
-Klassz! - tettem a fejemre a sapkámat, amit anyu kedvéért hoztam magammal. Ekkor megszólalt valaki mögülem.
-Nincs szükséged egy esernyőre? Egy ilyen szép lány nem ázhat meg! - hallottam egy mosolygós hangot.
-Köszi, de nincs semmire, senkitől szük... - közben fordultam a hang irányába, így megpillantottam Louist.
-Szerintem pedig de! - nyújtotta oda, én pedig végül elfogadtam. -Sétálunk?
-Felőlem. - rántottam vállat, majd felálltam. Elkezdtünk sétálni, majd egy sikátorba tévedtünk.

*Louis*
-Louis... itt voltunk múltkor, amikor eltévedtünk. Megint elfogunk... - pánikolt be Emily.
-Elárulhatok neked valamit? - kérdeztem mosolyogva. Bementünk egy sikátorféleségbe, így az esernyőt lehúzhattuk, mert fedett tér volt. Ledobtam a földre, mire Emily összerezzent, de követte példámat.
-Nyugodtan. - válaszolt előbb feltett kérdésemre. Közelebb léptem hozzá.
-Tudtam hol vagyunk. De tudod, eltévedni romantikus. - suttogtam, mintha attól félnék valaki meghallja szavaimat, és érzi súlyát.
-Nem vagy normális. - csapkodott a levegőbe, de elkaptam a kezét és magamhoz rántottam.
-Normális vagyok, csak szerelmes. - mosolyodtam el pimaszul.
-Hagyj Louis! - futott ki az esőre, majd utána eredtem. -Miért nem tegnap voltál szerelmes, miért nem jöttél utánam?
-Tegnap is szere... várjunk csak, te erről honnan tudsz? - kérdeztem, és megint elmosolyodtam. -Te voltál igaz? - léptem még közelebb.
-Igen.. - válasza halk volt, én mégis értettem. Fejét lehajtotta így nem nézett a szembe. Felhajtottam állát, majd egyre közelebb hajoltam. Ajkaink összeértek, mégse csókoltam meg.

-Miért nem csókoltál meg? - kérdezte, és távolabb lépett.
-Azt akartam, hogy te csókolj meg engem. Nem gondoltam, hogy elmész. - hajtottam le én is a fejem, hisz tudtam, hogy hülyeséget csináltam.
-Látod ezt rosszul gondoltad. - nevetett fel cinikusan, majd futni kezdett. Jó ideig futottam utána, ekkor már tisztára vizesek voltunk, mert az eső csak szakadt.
-Vááárj máár! - kiabáltam utána, erre visszafordult.
-Mit akarsz? Magyarázatot adni.. megint?
-Nem.. már mindent megmagyaráztam... te döntésed, hogy megbocsátasz-e.
-És ha nem? - jelent meg egy halvány mosoly az arcán.
-Csak könyörgök, bocsáss meg! - léptem hozzá közelebb. Megszüntette a köztünk lévő távolságot, és megcsókolt. Kezemet szokásosan derekára helyeztem, ő pedig beletúrt a hajamba.











Csókunk után homlokomat az övének döntöttem, és rámosolyogtam.
-Megbocsátok! - válaszolt, majd adott még egy csókot.

*Emily*
-Te vagy az én karácsonyi csodám! - ölelt meg Louis. Annyira hiányzott a csókja, az ölelése.
-Szeretlek. - öleltem vissza.
-Én is, de mennünk kéne nem gondolod? - nézett az égre, mert még mindig szakadt az eső.
-De! - bólintottam, majd kézen fogott, és mentünk is.
-Ő AZ ÉN KARÁCSONYI CSODÁÁÁM! - énekelgette Lou egész úton, amin végig röhögtem. Végül amikor a házunk elé értünk befejezte az ordibálást.
-Bejössz? - kérdeztem mosolyogva.
-Ha nem zavarom meg a karácsonyozást. - mondta kicsit félénken.
-Dehogyis... de itt van Christine. - nevettem fel, majd a kilincs után nyúltam, de visszahúzott. -Mi az?
-Szabad egy táncra? - hajolt meg előttem.
-Louis... esik az eső!
-Tudom... de ez romantikus. Csók és tánc az esőben. - hajolt közelebb. Elfogadtam kezét, majd keringőzni kezdtünk a szakadó esőben. Őszintén? Nagyon élveztem...

-Most már bemehetünk? - kérdeztem nevetve, mikor befejeztük az angol táncot. Ő aprót bólintott, majd bementünk. Őszintén szólva nem arra számítottam, ami otthon történt ezután....

Mivel most több, mint 2 komi lett, ezért úgy döntöttem a komihatár mostantól 3 lesz, mert nincs mindennap időm kiírni :// De remélem azért nem utáltok meg :( xdd na puszi :* 

23. fejezet - hullócsillag

 Hamar meg lett a 2 komi, amin én is nagyon meglepődtem. :) Így hát itt is van az új rész, kicsit szar, kicsit érzelgős... de talán majd a következő :'D ebben a részben szándékosan csak Emilyről és Louisról lesz szó, a többi fiúról nem. Tudjátok másoktól is szívesen várnék tanácsokat /nem csak Nettától :)/. :DD Na mindegy... jó olvasást! :*
PS: a komihatár a változatosság kedvéért 3, de ha 2 lesz meg az is elég :)

Sz Marii:): köszönöm szépen, örülök, hogy neked is tetszik és itt is van az új rész :D :*
Ófii07: csak a ti kedvetekért rakom ki még ma :D köszi a komid Ófii :*

*Louis*
Mivel anyuék kint voltak a vásáron, ezért csak ketten voltunk nálunk Emilyvel.
-Kérsz valamit? - kérdeztem, mikor levettük a kabátokat, cipőket.
-Nem kell köszi. - mondta, majd otthonosan a kanapéra ült. Megrebegtette szempilláit, amin felnevettem, de ő is. -Mit szeretnél?
-Elmondani, hogy mi történt aznap. - hajtottam le a fejem. -Amúgy ti jártok? - céloztam a vásárban látottakra, majd leültem mellé.
-Igen.. de ez nem fontos... mond, amit akarsz, és én itt sem vagyok. - siettetett, láthatóan kerülte a témát.
-Oké... szóval Eleanor felhívott, hogy találkozzunk. Mondtam neki, hogy nem, mert semmi megbeszélni valónk nincs... - de itt közbevágott.
-Mégis elmentél.
-Befejezhetem? - kérdeztem, mire lesütötte szemét, majd aprót bólintott. -Szóval.. megfenyegetett, hogy bánt téged, ezért elmentem a titkos helyünkre. Soha nem volt ott egy fotós sem, de most igen... tehát találkoztunk, és ő azt mondta, hogy szeret és megcsókolt. Időm sem volt ellenkezni, mert vakuvillanást hallottam mögülünk. Ellöktem magamtól és elmondta, hogy ezt ő tervelte ki. Aztán hívtál te... ő direkt belekiabált valami baromságot, te pedig bevetted. Soha nem csaltalak volna meg Emily, mert teljes szívemből szerettelek... és még most is. - az utolsó mondatnál mélyen a szemeibe néztem, amik megteltek könnyekkel. Egy könnycsepp a többit gyorsan kielőzve lefojt tökéletes arcán, amit egyből letöröltem.
-Louis... ne! - tolta el a kezem. -Én Tylerrel járok...
-De tisztán látszik rajtad, hogy nem szereted. - álltam fel.
-Ez pedig nem a te dolgod! - állt fel ő is idegesen, majd kiviharzott a házajtón. Beletúrtam a hajamba, és gyorsan utána futottam. Nem szóltam semmit... csuklójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.

*Emily*
Annyira hiányzott már a csókja, ezért akaratom ellenére is visszacsókoltam, de ekkor hangos köhögést hallottam a hátam mögül.
-Tyler... én... - fordultam felé, hiszen a barátom állt előttem.
-Nem kell mentegetőznöd... titeket Isten is egymásnak teremtett. - szólt szokásos, bariton hangján, majd könnyes szemekkel elfutott.
-Nézd meg mit csináltál! - kiabáltam Louisra, aki megint megcsinálta előző tettét, és megcsókolt. Most eltoltam magamtól, és nemes egyszerűséggel felpofoztam. Tettemet megint egy csókkal jutalmazta, szintén eltoltam magam tőle. -Meddig csinálod még?
-Ameddig azt nem mondod, hogy igazam van, és engem szeretsz! - jelent meg egy kisfiús, pimasz mosoly az arcán.
-Na azt már nem. - téptem ki kezeimet az ő védelmező karjai közül. Egyből Tyler után futottam, és a házuk melletti parkban rá is találtam.
-Ne haragudj rám kérlek... szeretlek. - suttogtam, mikor leültem mellé.
-Semmi baj.. én is szeretlek, de... tudod, hogy ezt nem folytathatjuk így. - fordult velem szembe.
-Igen, igazad van... - hajtottam le a fejem.
-Na menj, és békülj ki vele. - mosolyodott el.
-Köszönöm. - nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, majd elindultam vissza. Nem tudtam, hogy Louishoz megyek, vagy szimplán csak haza... 

*Louis*
Mikor Emily elment szomorúan rogytam le a földre. Azt hiszem nekem tényleg ő volt az a bizonyos "nagy Ő"... de sajnos csak volt. Hiányzik... de nagyon. Elgondolkozva váltottam pózt, így az ülésből fekvés lett. Kint feküdtem a házunk előtt és bámultam a csillagokat.

Minden álmom... veled nézni a csillagokat <3








Egyszer csak lefeküdt mellém valaki, és egy papírt nyomott a kezembe.
-Kérlek ne nézz oldalra! - állt a papíron.
-Jó, de miért ne? - értetlenkedtem, persze én már hangosan. Ekkor kikapta a kezemből a papírt, és ráírt.
-Nem akarom, hogy tudd, ki vagyok. Én írok, te beszélsz. Csak egy jó barát, bízz bennem! Van valami, amit kiadnál magadból? - írt megint a papírra.
-Van! - válaszoltam hangosan. Ekkor a papírra vetett egy kérdőjelet, én pedig folytattam. -Tudod, van egy lány, aki azt hiszi megcsaltam... és elhagyott. Pedig úgy érzem nekem ő az igazi. De most mással jár. - öntöttem ki a szívem. Fogalmam sem volt ki az, mégis elmondtam neki mindent. Mondjuk nem értem ezt a "ne nézz oldalra" dolgot, mert ha odanéznék se látnám a vaksötétben az arcát.
-És megcsaltad? - kérdezte megint írásban.
-Nem... nem tudnám megtenni vele. Nagyon hiányzik. Hiányzik, hogy úgy csókoljam meg, hogy ő se ellenkezzen. Hiányzik, hogy visszacsókoljon, hogy magához öleljen. - sóhajtottam. Ekkor a titokzatos valaki felállt, odadobta a cetlit, majd elment. Rápillantottam a színes papírra.
-Beszélj vele... ha eddig nem hallgatott rád, most biztos fog! - nem tudom miért, de hittem ennek az embernek, bárki is volt. Felálltam, még egyszer rápillantottam az égre, amin pont elment egy hullócsillag.

 


*Külső ember*
Az ég sötét volt, tele csillagokkal. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy szemed káprázásával a csillagok ragyogtak. Különleges este volt, hiszen hullócsillagot jósoltak a mai napra.

Én magam is bíztam abban, hogy ez nem csak egy babona. Egy téveszme, miszerint ha hullócsillagnál kívánsz minden teljesül. Két másik ember is nagyon bízott ebben a mai napon. Emily és Louis is...
-Bárcsak megbocsátana! - kívánta Louis.
-Bárcsak utánam jönne! - kívánta vele egy időben Emily. Igen, utána... Emily volt a titokzatos ember Louis mellett a ház előtt. Hogy Louis utána ment? Ezt már ti is tudjátok. De ki tudja, hogy Emily megbocsát-e neki....? Mindenben bízni, hinni kell! 

22.fejezet - talking about him and blushing

Na itt is van a 2 komi után a rész, remélem tetszeni fog. Iratkozzatok fel, komizzatok! ;) Amúgy a szavazatok eddigi eredménye 13 a "remekül"-re, és 2 a "jól"-ra, és holnap fog lezárulni, addigis szavazzatok még :D.

 Édua Netta Székely: úristeen :oo. Én úgy imádlak téged, hogy közben nem is ismerlek. xdd de komolyan, jó ötleteket adsz, rendszeresen olvashatom a jobbnál jobb komijaidat. :D de a komira visszatérve... Brice is benne lesz majd hamarosan, nyugi. És majd próbálok Zaynről és Perrieről is írni kicsit többet, és a csavart most nem Harryvel hoztam, hanem egy visszatérő szereplővel. De ezt majd most meglátod ;). *ténylegimádlaaak xd* <3
Dinaa L: itt is van, köszi a komid! :D 

*Eleanor*
Mikor Louis felvette a telefont, egyből tudtam, hogy Emilyvel beszél. Hamar ki kellett találnom valamit, amivel csőbe húzhatom Louist.
-Szia! - vette fel idegesen a telefont, ami eddig még hangosan csörgött. Ő is, ahogy én is biztosra tudtam, hogy az előbb készült képpel tele lesz holnapra a város. Valamit kérdezhetett tőle Emily, mert szólásra nyitotta a száját, azonban nem ő válaszolt.
-Gyere már ide Louis... kezdek fázni egyedül az ágyban! - nyafogtam direkt a telefonba, hogy ezt Em is meghallja. Tuti, hogy felismeri a hangom, és akkor volt románc, nincs románc. Cinikusan Louisra vigyorogtam, aki a szemével ölni tudott volna.
-Emily, félreérted! - kiabált bele a telefonba, de késő volt. A telefon túlsó végéről csipogást lehetett hallani, ami olyan hangos volt, hogy én is tisztán hallottam. A csipogás pedig azt jelentette, hogy a vonalat bontották.
-Ez neked mégis mire volt jó? - dühöngött Louis.
-Mondtam már... nem hagyom, hogy közénk álljon. - húztam magamhoz, de ő erővel ellökött, így a földre zuhantam.
-Nincs köztünk semmi Eleanor, gyűlöllek. - ordította, majd elment. Nem bírtam felkelni, elsírtam magam....

*Emily*
Soha nem éreztem még ekkor szúró fájdalmat a mellkasomban, mint most. Bármennyire is dühös voltam rá, kellett volna, hogy megöleljen. Hogy azt suttogja, nem történt semmi. De ez nem így volt. Hosszú ideig még sírtam, mikor valaki, vagyis valakik benyitottak.
-Emily! Apud engedett be! - futott be kiabálva Niall, utána pedig a többiek. Mikor meglátták, hogy sírok odafutottak az ágyamhoz, és vigasztalni kezdtek.
-Mi történt? - kérdezte Perrie, miközben kezemet simogatta. Igen, ő is eljött, csak Danielle és Liam nem, gondolom Leeyum lába miatt.
-Louis... megcsal... Eleanorral. - tagoltam a mondatot a sírás miatt.
-Hogy mi?! - ugrott fel a helyéről Harry.
-Mondj el mindent Emily! - parancsolt rám Niall. Halványan felnevettem, mert jól esett a törődésük.
-Itt voltunk... nálunk. És Louist hívta valaki, és mondta, hogy mennie kell. Vártam egy kicsit, majd felhívtam, hogy hol van. Aztán nem ő, hanem Eleanor szólt bele, hogy fázik egyedül az ágyban. - próbáltam utánozni Eleanor nyávogós hangját, mikor kicsit lenyugodva elmondtam a történteket.
-Biztos, hogy nem csal meg! - ölelte át a vállam Harry. Pont ő, aki tudtommal belém zúgott... de legalább bízik a legjobb barátjában.
-De igen... hallottam! - keltem fel, és megint sírva fakadtam. Ekkor csengettek, és mivel apuék elmentek a fiúk jövetele után, ezért nekem kellett kinyitnom. Az ajtóban Louis állt, kisírt szemekkel.
-Mi a francot akarsz? Nem Eleanort kéne melegítened az ágyban? - csuktam volna be az ajtót, de odatette a lábát.
-Nem igaz, amit mondott. Én nem feküdtem le vele. - fordította felém a fejét, és könnycsatornái megint megeredtek. 
-Hallottam, amit hallottam Louis! Nem kérek a magyarázkodásodból. Felejts el... ÖRÖKRE! - mondtam ki a legnehezebb szavakat, és becsuktam az ajtót, most már lába nem akadályozta ezt. Visszamentem az emeletre, és megkértem a többieket, hogy menjenek el. Magányra volt szükségem...

*2 hónappal később*
Ma van karácsony napja, és én itthon ülök, Doncasterben. Igen, megint itthon lakom, a Louisos eset után hazaköltöztem. Beletörődtem a dologba, és most sem vagyok szingli. Emlékeztek még Tylerre? Hát.. ő is ideköltözött az unokatestvéréhez, így többet találkoztunk, amiből végül kapcsolat lett. Nem tudom, hogy szeretem-e igazán, de eltereli a figyelmemet Louisról. Apropó Louis... azóta szerencsére nem keresett, de híreket nem hallottam, miszerint megint együtt lennének Eleanorral. Őszintén nem is érdekel. Épp az utolsó simításokat végeztem magamon, mert ma van egy karácsonyi vásár, ezért Tylerrel elmegyünk... csak ketten.
-Kicsim, itt van Tyler! - kiabált fel anyu. Lebattyogtam a földszintre, majd rutinszerűen nyomtam egy csókot Ty szájára.
-Mehetünk drágám? - mosolygott.
-Persze! Majd jövök, anyu! - nyomtam puszit az arcára, és összekulcsolt kézzel kiléptünk az ajtón.
-Min gondolkodsz? - kérdezte vidáman Tyler, miközben a vásárba mentünk.
-Miért gondolkodnék bármin is? - bújtam hozzá.
-Elpirultál... ilyenkor mindig gondolkodsz valamin. - nevetett fel. Furcsa, mert igaza van. Ha Louisra gondolok mindig elpirulok, de ezt ő nem tudja. Lehet, hogy nem szeretem Tylert, mint fiút? Mindenesetre vállat rántottam, hogy nem tudom miért pirultam el, majd tovább mentünk.

  

Ha rád gondolok, mindig elpirulok. :DD








************
-Te idióta, ez már a második alkalom, hogy VÉLETLEN a pólómra öntesz valamit! - röhögtem el magam, mert Tyler rám öntötte a forralt borját.
-De nem haragudhatsz rám. - vágott kutyapofit. Elnevettem magam, majd hosszan megcsókoltam, jelezve, hogy nem haragszom rá. -Körül nézünk még?
-Aha, menjünk. - fogtam meg a kezét. Rengeteg ember volt, szinte lökdösték egymást, mert ez a vásár nagyon híres, és nem is kicsi. Végül a koncert résznél kötöttünk ki, ahol Taylor Swift énekelt éppen.
-Hogy kerül ő ide? - értetlenkedtem.
-Ki tudja. - rántott vállat Tyler. Fejemet oldalra fordítottam, és ekkor megláttam egy embert, akit nagyon nem akartam. Gyorsan visszafordítottam a fejem, nehogy észrevegyen, de sajnos késő volt.
-Emily! - kiabált oda, majd közelebb jött.
-Szia Louis. - köszöntem és felé fordultam.
-Szia. - köszönt neki Tyler is. Ekkor Louis az összekulcsolt kezünkre pillantott, majd szomorúan lehajtotta a fejét. A pár másodperce beálló kínos csendet én zavartam meg.
-És, hogy van Eleanor? - mosolyogtam rá, mire felhajtotta a fejét.
-Honnan tudjam, 2 hónapja nem is láttam. - rántott vállat. Elképedtem... mi az, hogy nem látta? -Nem beszélhetnénk meg ezt a egész dolgot? - kérdezte halvány mosollyal. Tyler felé pillantottam, aki bólogatott, majd adott egy puszit a számra, elköszönt és elment.
-Menjünk fel hozzánk, mert te vacogsz. - nevetett fel. Szem forgatva követtem, és pár csendes perc után a házukhoz értünk.

Remélem ez a rész is tetszett, most próbáltam kicsit izgalmasabbra, ami szerintem sikerült is :D de döntsétek el ti! ;) komizzatok, mert szokásos után jön a kövi.

21. fejezet - az nem lehet...

Meg is jöttem az ígért résszel a 2 komi után. :) Na, akkor remélem ez a rész is tetszeni fog. De lécci, ha elolvastátok komizzatok, mert így nincs nagy értelme :// és nagyon szépen köszönöm a szavazatokat :D na jó olvasást! :*

Ófii07: köszönöm a komid, itt a következő rész :D

Gréta: ahogy ígértem itt is a rész <3 :D

*Emily*
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy Liam lábra tud-e állni. Végül talán csak a csoda segített, de felállt. Danielle egyből odarohant hozzá, és megölelte.
-Kicsim, azért nem vagyok a legjobb állapotban. - nevetett fel, de még mindig szorosan ölelte barátnőjét.
-Annyira örülök! - szólt megint Dani. Az orvos kiküldött minket, és amikor kijött elmondta a szokásos dolgokat. Meg kell várnunk a zárójelentést, és vigyázni kell Liamre. De persze sokáig bajlódtak egy darab papírral. Végül is fél óra múlva elhagyhattuk a kórházat. Viszont ezt nem tettük a legjobban, mert fotósok százai álltak kint. Én persze fogtam Louis kezét, aki nem engedte el azt. Pedig azt hittem nem akarja világra hozni a kapcsolatunkat.

*******

-Megjöttem! Vagyis jöttünk. - nevettem el magam, mikor Louissal az oldalamon beléptem a házba. Apuék a nappaliban enyelegtek. -Azt hiszem felmegyünk. - fintorogtam, majd felfelé húztam a barátom. 

-Mit csináljunk? - mosolygott kacéran, majd átölelt. 

-Beszélgessünk! - romboltam szét mosolyogva minden perverz álmát. Leültünk az ágyra, ő pedig az ölébe húzott. -Mi volt az a kézfogós dolog? - kérdeztem rá első gondolatomra.

-Hát járunk nem? 

-De. De azt mondtad, hogy nem akarod elmondani a médiának. - nyeltem nagyot.

-Tudom... de szeretlek, és ezt nekik is meg kell tudniuk. - nyomott puszit a számra. 

-És mi lesz a rajongóitokkal? - kérdeztem félve.

-Akik nem fogadnak el, azok nem igazi rajongók. - mosolygott, de meghálálni sem tudtam megértését, mert megcsörrent a mobilja. 

*Louis*

-Sajnálom, de el kell mennem! - nyomtam egy gyors puszit Em arcára, majd mentem is. Nem vártam meg válaszát, mert nem akartam elmondani hova megyek. Eleanor hívott, hogy találkozni akar velem. Persze, hogy nem mentem volna bele, de megfenyegetett... méghozzá Emilyvel. 

-Mit akarsz? - kérdeztem, mikor odaértem a szokásos helyünkre, és megláttam. Itt szoktunk találkozni régebben, mert ez egy kicsi sikátor, itt nem találnak ránk a fotósok. Ami a romantikázásra mindig jó volt, utána pedig vagy az ő, vagy az én lakásomon kötöttünk ki. Megráztam a fejem, hogy ezek a rossz emlékékek menjenek ki belőle, mire ő idefordult.

-Neked is szia Louis! - át akart ölelni, de nem hagytam.

-Megismétlem... mit akarsz? - kérdeztem már dühösen.

-Téged, Louis. - válaszolt, majd -lehetőséget sem hagyva az ellenkezésre-, megcsókolt. Ekkor egy vakuvillanást hallottam a hátam mögül. 

Egyből ellöktem magamtól Eleanort. 

-Ezt te tervelted ki igaz? - néztem rá nagy gyűlölettel. 

-Ki más.. - nevetett fel cinikusan. -Nem hagyom, hogy egy Emily fajta ribanc elvegyen tőlem... - folytatta volna, de félbeszakítottam.

-Ne beszélj így a barátnőmről. - idegességemben már kiabáltam. 

-De Louis... ő nem szeret téged! - próbálkozott más módszerekkel. Ekkor megcsörrent a telefonom. Emily hívott.

*Emily*

Nagyon rossz volt, hogy Louis egy szó nélkül itt hagyott, mégsem hívtam fel. Aztán gondolkoztam kicsit, és arra jutottam, hogy mégis felhívom. Kezembe vettem a telefont, majd kikerestem Lou számát, és tárcsáztam. Kicseng, kicseng, kicseng... és végre felvette.

-Szia! - szólt bele idegesen.

-Hol vagy Louis? - kérdeztem mosolyogva. De ekkor lefagyott a mosoly az arcomról, mert nem Lou válaszolt vissza. 

-Gyere már ide Louis... kezdek fázni egyedül az ágyban! - nyafogott a háttérben valaki. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. De az nem lehet... Eleanor. A telefon kiesett a kezemből, majd sírva borultam az ágyamra. Egyenesen sírógörcsöt kaptam... 

Komizzatok, mert szokásos után hozom a kövit :D de szívesen látnám, hogy esetleg most mások is komiznak :D lepjetek meg! ;) :D <3 :*

20. fejezet - gyűlölöm a kórházakat...

Itt vagyok, ragyogok! :D Bocsi, hogy tegnap nem tettem ki részt, de nem volt sok időm írni. Mindenesetre itt az új rész. Ez nem szól annyira Emilyről és Louisról, inkább Liamről és Danielleról. Remélem azért ez is tetszeni fog. :) Köszi a komikat emberek! *-*

Lia: köszi, itt a kövi rész :D
Édua Netta Székely: köszi, tényleg imádom a komijaidat, egyszerűen feldob :D próbálok kis csavart csempészni a dolgokba, de nem megy egy könnyen xdd. azért remélem tetszik :) köszi :*
Ófii07: köszi, örülök, hogy rendszeresen komizol :D

*Emily*
Reggel Louis telefonjának hangos csörgésére ébredtem. Ő még erre sem kelt fel, ezért odafutottam a telefonjához, és megnéztem ki az. Harry hívta, így gondoltam felveszem.
-Szia Harry. - szóltam bele vidáman.
-Szia Emily! Oda tudnád adni Louist? - kérdezte ő is olyan hangnemben, mint az enyém.
-Az most nem lesz lehetséges. Alszik. - mosolyogtam meg kijelentésem.
-Jó akkor neked mondom. Gyertek be mihamarabb a kórházba!
-De ki van bent? - ijedtem meg.
-Liam, majd elmondom mi történt. - válaszolt semlegesen. -Amúgy mit keresel te Louisnál? - húzta mosolyra a száját, amit lehetett hallani. Upssz, tényleg! Ők még nem is tudják, hogy együtt vagyunk.
-Neked is szia Harry! - gyorsan kinyomtam a telefont, mire Louis felébredt. Elmeséltem neki a történteket, és ő nagyon aggódott. Gyorsan megreggeliztünk, felöltöztünk és mentünk is a kórházba.

*Harry*
Az orvos kijött, mi pedig egyből odarohantunk hozzá, és megkérdeztük mi történt. Annyit mondott, hogy nincs életveszélyben, de arról szerintem fogalma sem volt, hogy mi még azt sem tudjuk mi baja Liamnek.
-Elnézést... még is mi történt vele? - kérdezte Dani.
-Óóó, hát maguk ezt sem tudják? - talált-süllyedt, egy pont ide. -Valaki meglőtte a lábát, és elájult. A gólyót eltávolítottuk, de lehet, hogy le fog bénulni. - hangja elkeseredett. Szúró érzés tört a mellkasomba... Liam volt a csapat feje... nem bénulhat le. Az orvos elment, mi pedig próbáltuk vigasztalni Daniellet, aki sírógörcsöt kapott.
Reggel felhívtam Louist, de a telefont Emily vette fel, ami kicsit furcsa volt. Mindenesetre Em megígérte, hogy sietnek. Liam még mindig kómában volt, nem ébredt fel. Danielle egy kicsit lenyugodott szerencsére. Gondolkodásomat Louisék zavarták meg, akik kézen fogva jöttek végig a kórház folyosóján.
-Ti jártok? - kérdezte halvány mosollyal Niall.
-Most nem ez a fontos. Mi van Liammel? - kérdezte aggódva Louis. Biztos, hogy járnak hiszen fogják egymás kezét, és terelik a témát...
-Meglőtte valaki a lábát, és lehet, hogy lebénul. Amíg kómában van, addig semmit sem tudunk meg. - sóhajtott Zayn.
-Kómában? - sikított négy oktávval feljebb Emily. Mindenki bólogatott. Szomorúan ültek le mellénk a várakozóba, mivel be sem mehettünk hozzá.
-Gyűlölöm a kórházakat. - sóhajtott Em, amivel mindenki egyet értett. Pár perc múlva az orvos jött, hogy egy hozzátartozó bemehet. Persze Danielle ment be.

*Danielle*
-Könyörgök Liam, ébredj fel! - zokogtam a még mindig mozdulatlan fiú felett. Egyedül felső teste mozgott, jelezve ezzel, hogy még lélegzik, él. Több, mint fél órán keresztül könyörögtem, hogy ébredjen fel.
-Tudod, azt mondják, hogy aki kómában van, az hallja amit mondanak neki. Én most elmondom neked, hogy tudd, szeretlek Liam! És felébredhetnél már. - pityeregtem. Kezét végig fogtam, amin most egy apró szorítást éreztem. -Liam? - került mosoly az arcomra. Ekkor még egy szorítást éreztem a kezemen, majd vártam. Vártam, hogy gyönyörű barna szemeit kinyissa. Nem vártam pár percet sem, mire tényleg felébredt.
-Liaaaaaam! - öleltem át, már amennyire így lehet.
-Danielle... mi történt? - kérdezte értetlenül. Ekkor bejöttek az orvosok, és kiküldtek, mert megvizsgálják Liamet.

*Eközben kint a várakozóban*
*Emily*
-De most komolyan... jártok? - mosolygott felénk Zayn.
-Ne nyaggassatok már! Fáradt vagyok, és még aggódok is Liamért. - csapkodtam idegességemben a levegőben, minek következtében a többiek, de még én is elnevettem magam.
-Nyugi Em. - ölelt át Louis. -És igen, járunk. - mosolygott a többiekre. Ekkor Harry egy szó nélkül kiment a várakozóból. Tudtam, hogy miattam ment ki, ez az én hibám. Utána mentem, persze én előtte szóltam a többieknek.
-Harry... várj már meeeg! - kiáltottam utána, mikor végre megtaláltam a kórház kertjében.
-Nem a pasiddal kéne lenned? - bevárt, így utána együtt folytattuk utunkat.
-Nem tudom mit vagy úgy oda... - sóhajtottam kicsit flegmán.
-Tetszel nekem Emily, érted... - állt meg, majd szembe fordított magával.
-De... én Louist szeretem. - hajtottam le a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
-Tudom... - sóhajtott. -Esélyem sincs ugye? - nézett fel reménytelien.
-Sajnálom... barátok? - nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
-Legjobbak... - mosolygott ő is, és elfogadta a kezem. Visszamentünk a várakozóba, ahol Louis félrehívott és elmondtam neki mi történt. Ekkor jött ki Dan mosolyogva a kórteremből.
-Felébredt. - ugrott a nyakunkba. Pár perc múlva az orvosok is kijöttek, majd megmondták, hogy bemehetünk egyszerre.

*Liam*
Iszonyatosan fájt a fejem, mikor felkeltem. Klór szaga csapta meg az orrom, és meghallottam Danielle hangját.
-Tudod, azt mondják, hogy aki kómában van, az hallja amit mondanak neki. Én most elmondom neked, hogy tudd, szeretlek Liam! És felébredhetnél már. - kezeit az enyémek közt éreztem, és minden erőmet összeszedve megszorítottam azokat. -Liam? - kérdezte már boldogan. Még egyszer megszorítottam a kezét, ő pedig várta, hogy kinyissam a szemem. Nem kellett sokat várni, elnehezedett szemeimet végül kinyitottam.
-Liaaaaaam! - ölelt meg Dani.
-Danielle... mi történt? - kérdeztem kómásan, mert nem sokra emlékeztem. Ekkor orvosok jöttek be, kiküldték a barátnőmet, majd elmondtak mindent, és megvizsgáltak. Kb. fél órával később kimentek és a többiek jöttek be helyettük. Elbeszélgettük az időt, azt is megtudtam, hogy Emilyék járnak. Aztán kicsit később egy orvos jött be.
-Elnézést, de ellenőriznünk kell, hogy nem bénult-e le. - mondta. Lebénulni?!
-Oké. - nyögtem ki ennyit. A többiek bent maradhattak, én pedig felültem az ágyon. Letettem a lábaimat, és vártam. Reménykedtem, hogy fel tudok állni...

Szokásos a komihatááár *-* Ja és ha valaki eddig nem tette, és tetszik neki a sztorim, az legyen szíves feliratkozni <3 köszi :*

19. fejezet - memories

Na hát itt az új rész :oo. xdd viccet félretéve fáradtan, de 2000 oldalmegjelenítésnél többel jelentkezem. Remélem ez a rész is tetszeni fog, szóval olvassátok csak, aztán komizzatok pls. :D 
UI.: bocsi, ez a rész kissé hosszú lett, és unalmas is. 

Ófii07: szintén köszi a komid :D <3 itt a kövi, remélem tetszik :D
Dinaa L: köszi :D :*

*Emily*
Mielőtt nekiálltam főzni, gyorsan felhívtam Louist, hogy 7-re jöhet át. Húslevest és rántott csirkét csináltam hasábburgonyával. Tudom, kicsit általános magyar ételek, de hisz onnan származok, nem de? Desszertnek tiramisut készítettem, ami az egyik kedvenc süteményem. Már fél 7 volt mikor az órára pillantottam, ezért megterítettem az asztalt 4 személyre, majd felmentem átöltözni. Felvettem egy szoknyát és magassarkút, aztán kisminkeltem magam. Pár perc múlva csengetésre lettem figyelmes, de apu bekiabált, hogy kinyitja, ezért tovább készültem.
-Kicsim, itt van a barátod! - kiáltott fel Christine. Kicsim? (-.-)
-Megyek! - szóltam vissza kedvesen. Ma nem fogom neki megszerezni azt az örömöt, hogy bosszanthasson, mint amikor főztem. Már ezalatt a két óra alatt -mióta itthon vagyok- megutáltam Christinet.

*Louis*
-Srácok, én elmentem, majd jövök! - kiáltottam fel az emeletre a fiúknak, mert már háromnegyed hét volt. Visszakiabáltak egy "Szia"- t, így már indultam is. Pár perc alatt a világoskékre festett házhoz értem. Becsengettem, és azt hiszem Emily apukája nyitott ajtót.
-Jó napot, Louis Tomlinson vagyok! - nyújtottam kezemet.
-Tomas Parker! - mosolyogva fogott velem kezet. -Gyere be! - kérését teljesítve beléptem, de Em még nem volt lent.
-Kicsim, itt van a barátod! - kiáltott fel Emilynek az apja barátnője. Hát... tényleg nem a korosztálya.
-Megyek! - kiabált vissza kedves hangon a barátnőm. Pillanatok elteltével kopogást hallottunk, amit Em cipője okozott. Egy gyönyörű ruhában jött le, arcán halovány sminkel, haját pedig hagyta, hogy vállára omoljon.
-Meseszép vagy kicsim! - öleltem meg, majd nyomtam egy puszit az arcára.
-Köszönöm Louis. - mondta, majd megcsókolt, utána pedig egy gúnymosolyt küldött az apja felé. Nem értettem, miért viselkedik így. -Üljünk le enni. - vezetett minket mosolyogva az étkezőbe.
*******
-Nagyon finom volt. - dicsértem meg Emily főztjét.
-Köszönöm. - vágta rá egyszerre Emily és Christine.
-Khmm... én főztem. - mosolygott erőltetetten a 'mostohájára'.
-Igazad van, ne haragudj. - követte Emily példáját.
-Nők. - sóhajtott Tomas, mire én elnevettem magam, a lányok pedig sértődött képet vágtak.
-Én is szeretlek Louis. - állt fel diadalittasan Em az asztaltól, majd összeszedte a tányérokat.
-Tudod, hogy én is. - mosolyogtam rá. -Megyek segítek. - álltam volna fel az asztaltól, de Emily apukája visszahívott. Elküldte Christinet segíteni, majd rátért a lényegre.
-Tudod, sohasem kedveltem a lányom volt barátait. Például itt van Brice... - kezdett bele a hegyi beszédbe.
-De ők nem jártak. - szakítottam félbe, mire kaptam egy becsmérlő nézést. -Elnézést.
-Semmi gond. Tudom, hogy nem jártak, de nem kedvelem az a fiút. Te viszont nagyon kedves vagy a lányommal, de nem szeretném, ha összetörnéd a szívét. - nézett rám jelentőségteljesen.
-Ígérem, hogy nem fogom. Szeretem a lányát. - mosolyodtam el, mert beugrott egy emlék.

-Valóban szeretsz? - tette fel a nem várt kérdést.
-Nem tudom... azt hiszem. - hajtottam le a fejem.
-Ettől függ a döntésem. - mosolyodott el.
-Akkor igen. - nevettem fel.
-Akkor nem megyek.
-Akkor nem szeretlek. - röhögtem el magam.
-Így mégis megyek! - csapott bele a tenyerembe, én pedig megszorítottam azt, majd közelebb rántottam magamhoz.
-Tényleg beléd szerettem. - suttogtam.

-Még egy dolgot kérdezhetek? - szakította félbe nosztalgiázásomat.
-Persze. - válaszoltam határozottan. Ekkor feltett egy kérdést, amire hirtelen nem tudtam válaszolni, és meg is lepett. Igaz egy apuka biztos csak ilyenekre kíváncsi, ha a lányának barátja lesz.
-Lefeküdtetek már? - kérdezte egyből. Elgondolkoztam, majd gyorsan válaszoltam.
-Nem. - vágtam rá határozottan, mire a lányok jöttek be a konyhából. Megint előjött egy emlék a kérdéstől.

-Neked most csajoznod kéne...! - gondolkozott hangosan Emily. A nappaliban a kanapén ültünk, és néztük a kikapcsolt tv-t.
-Azt hiszem azt csinálom. - mosolyogtam, majd közelebb hajoltam és lágyan megcsókoltam. Ő visszacsókolt, majd a lágy csókból egyre hevesebb lett. Felemelt az ölembe, majd felvittem a szobámba. A szoknya már nem volt rajta, mikor észbe kapott és eltolt magától.
-Louis! Tiszta részegek vagyunk. Te felejteni akarsz... semmire nem emlékeznénk holnap... vagyis ma. - javította ki magát, mert már hajnali 3 volt.
-Igazad van... ne haragudj! - kaptam észbe én is, majd végig mértem.
-Tomlinson! - ütött vállba, majd visszahúzta szoknyáját, mire kajánul elmosolyodtam. Bennem sokkal több alkohol volt.

-Mi nem? - mosolygott rám Emily, majd az ölembe ült.
-Soha nem hagynálak el. - nyomtam egy csókot ajkaira.
-Gyere, megmutatom a szobámat. - fogott kézen, majd felráncigált az emeletre.

*Emily*
-Hűű, csinos, otthonos. - mosolygott Louis, mikor körbeszemlélte a szobámat. Megakadt egy poszteren, amin a fiúk voltak, az ő feje köré pedig egy szívecske volt rajzolva. -Az mikori?
-Őőő... kb. 2 hónapos. - hajtottam le a fejem. Most rájött, hogy én már akkor szerettem... hupszikaa. Elmosolyodott kijelentésemen, de nem válaszolt semmit.
-Amúgy apud tök jó fej. - nevette fel.
-Mit csinált? - kérdeztem kissé idegesen, mégis csak ismerem a saját apám.
-Hát mondta, hogy bír meg, hogy ne törjem össze a szíved. - de itt megállt egy kis darabig. Tudtam, hogy nem végzett a mondandójával. -És megkérdezte, hogy lefeküdtünk-e már. - kuncogott.
-Édesistenem... és te erre? - fordultam felé egy pillanatra.
-Hát mondtam, hogy nem. Akkor jöttetek be Christinevel. De... igazából majdnem. - jött közelebb, majd kezeit a derekamra helyezte.
-Részegek voltunk Louis. - nevettem fel, mire Chris és apu nyitottak be az ajtón.
-Mikor voltatok részegek? - vont felelősségre apu. -Nyugi nem hallgatóztunk, csak gondoltuk szólunk, hogy gyertek le... ezt a mondatot pedig elcsíptük. - tette a végégre mosolyogva.
-Semmikor apuci, semmikor. - röhögtem el magam, majd a nappaliba vettük az irányt. Beszélgettünk és ittunk egy-két pohár bort, ami talán apu jelenlétében is megengedett.
-Louis, nem alszol ma itt? - kérdeztem a kanapé másik végében ülő barátomat. Christine láthatóan flörtölni próbált Louissal, ami nálam kiverte a biztosítékot. Persze ezt Lou is észrevette, mert néha egy "Ments meg" -et küldött felém, természetesen csak tátogva. Kérdésemmel én lettem az egyetlen mentsvára.
-De szívesen, és elég fáradt vagyok, úgyhogy mehetnénk is. - kelt fel egyből a kanapéról. Nevettem egyet, majd felmentünk az emeletre.

*Louis*
Mivel nem számítottam itt alvásra, ezért csak egy boxer volt rajtam, Emily pedig csak egy bugyit és egy hosszított pólót vett fel.
-Tényleg fáradt vagy? - kérdezte, miközben befeküdtünk az ágyba.
-Nem... de ki nem állhatom ezt a nőt. - sóhajtottam.
-Hát... én mondtam. Csak egy kicsit volt feltűnő, hogy mennyire rád mászott. - fordította oldalra a fejét, amit egyből visszahajtottam.
-Hmm... csak nem féltékeny valaki? - mosolyodtam el.
-Erre? - értetlenkedett, közben pedig az alsó szint felé mutatott.
-Elég csinos, meg kell hagyni. - húztam az idegeit.
-Köszi Louis... - fordult kifelé.
-Tudod, hogy csak vicceltem. Nekem csak te vagy szép, senki más. - öleltem át a derekát, mire végre visszafordult.
-Tényleg? - mosolygott rám.
-Igen. - mondtam és, hogy biztosítsam kijelentésem, egy hosszú csókot nyomtam ajkaira. Pár perc múlva elaludtunk.

*Eközben a fiúknál*
*Harry*
Pár perc alatt beértünk a kórházba... igen, kórházba kellett mennünk. Az 'áldozat' pedig Liam volt. Egyből felhívtam Daniellet, aki pár perc elteltével be is ért.
-Mi történt? - rohant oda egyből hozzám. Liam hiányában én voltam az egyetlen gondolkodni tudó ember.
-Mi sem tudjunk. Éppen hozzád indult... egy óra múlva pedig csörgött Niall telefonja, hogy bent van a kórházban. Azóta nem jött ki az orvos a műtőből. - mégis Zayn szólalt meg helyettem. Nem tudtam válaszolni, mert tényleg fogalmunk sincs, mi baja van.
-Műtét? Úr isten, minden az én hibám. - sírta el magát Danielle. Nagyon aggódott Liamért, igazán szerette őt. Azt hiszem én is szeretek valakit, de nem lehetek vele. Emily... beugrott egy emlék.

Ekkor egy padhoz értünk, oda leültünk, és beszélgetni kezdtünk.
-Szép a szemed! - mélyedtem el a két kék "csodában".
-Köszönöm. Szép a mosolyod! - bókolt ő is. Ezt célzásnak vettem, ezért közelebb mentem hozzá, és megcsókoltam.

Gondolkodásomból kizökkenve a többiekre pillantottam. Mindenki körmöt rágva, pattanásig feszülve várta az orvost, aki még mindig nem jött ki a műtőből. Nem tudtunk mást tenni, mint várni....

Remélem tetszett *-* szokásos a komi határ, de azért megkérlek benneteket, hogy komizzon aki elolvasta, mert nem tudom, hogy mi tetszik benne, illetve mi nem. Ha valami nem tetszik, akkor szívesen olvasnám a kritikát. Szóval kérlek próbáljátok meg megfogalmazni a gondokat, hiszen nem vagytok olyan sokan, akik olvassák. De nekem ez is bőven elegendő <3 :D puszi mindenkinek :* <3