12. fejezet - élmény volt eltévedni veled...

Itt a rész, remélem tetszik! :D Iratkozzatok fel, ha tetszik :)

Édua Netta Székely: köszi a komid :D és semmi gond, hogy nem komiztál, de remélem továbbra is fogok tőled kedves komikat kapni. Még egyszer köszönöm :*
Gréta: nem is kell, mert tudom, és NEM, ismétlem NEM cserélem le! :pp amúgy köszi Muki :*

*Emily*
-Na? - néztem apura.
-Ezt szeretném csak 6 szemközt. - célzott a még mindig itt lévő Louisra.
-Elmondanám neki, szóval mondhatod előtte! - rántottam vállat, majd lehuppantam a kanapéra apu és Louis közé.
-Hát.. tudod mivel én és anyád már papíron is elváltunk, ezért úgy döntöttem... - de nem fejezte be.
-Nyögd már ki! - parancsoltam rá.
-Oké... szóval visszaköltözök Londonba. - itt lefagytam. De akkor mégis mi lesz velem? Nem maradhatok itt? Nem fogok találkozni apuval? Vagy esetleg anyut kell itt hagynom... és Doncastert? Elég hamar beleszerettem ebbe a helybe.
-De.. de akkor én? - kérdeztem értetlenül.
-Megint csak eldöntheted mit szeretnél. Ha esetleg velem jönnél, akkor újra a megszokott környezetben élnél. És ott van Brice is. - valamilyen szinten igaza van. Mesés életem volt Londonba, és Brice is hiányzik.
-Oké, meddig dönthetek? - kérdeztem.
-Holnap este megy a gépem. Addig. - válaszolt apa.
-Oké, meglesz. - próbáltam mosolyt erőltetni, de nem igazán sikerült.
-Nekem most mennem kell. Majd reggel hívlak! - nyomott az arcomra egy puszit, majd távozott.
-És te Louis? - fordultam felé.
-Már elnézést... - nézett anyura. -De ez tényleg csak kettőnkre tartozik. - fordult vissza felém.
-Menjünk fel a szobámba. - mondtam, mire megindult, amin felnevettem.

*Louis*
-Szóval miről szeretnél beszélni? - kérdezte Emily.
-Itt maradsz? - kérdeztem.
-Nem tudom... de tuti nem erről akartál beszélni. Szóval? - ültünk le az ágyára.
-Hát... emlékszem a tegnapra. - hajtottam le a fejem.
-Értem... - mondta.
-Ugye eljössz Londonba? - fordítottam felé a fejem.
-Nem tudom... nem akarom itt hagyni anyut. - gondolkozott el.
-Én viszont szeretném, ha a közeledben lehetnék. - mosolyodtam el.
-A tegnap történtek után is? - nézett rám furcsán.
-Felejtsük el ami akkor történt oké? - mosolyogtam rá, mire heves bólogatásba kezdett. -Nem megyünk el sétálni? Gondolom így könnyebben döntesz.
-Menjünk. - mosolyodott el, majd gyorsan átöltözött, addig én lementem a nappaliba, ahol az anyukája főzött.
-Hogy döntött? - kérdeztem Em anyukája.
-Nem döntött még. Igazából fogalma sincs. Nem akarja itt hagyni magát.
-Ááá, miattam nem kell aggódnia. Sokkal inkább miattad! - mosolyodott el.
-Miattam? - nem értettem kijelentését, ezért rákérdeztem.
-Igen... Louis, én nem vagyok vak. - húzta megint vigyorra a száját.
-Még mindig nem értem. - vakargattam a tarkóm és lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy egy kicsit elpirultam.
-Tudom, hogy tetszik a lányom. És megsúgok neked valamit. Te sem vagy számára közömbös! - hajtotta le hangját, én pedig megint elpirultam.
-Na mehe... - jött le a lépcsőn Emily. -Louis, te mitől vagy ennyire piros? Ugye jól vagy? - futott oda hozzám és kezét egyből a fejemre helyezte.
-Jól vagyok nyugi! - nevetettem fel. -Akkor mehetünk? - kérdeztem mosolyogva. Bólintott, ezért elindultunk egy közeli parkba. Most viszont nem a szokásos helyre mentünk, ezért szépen el is tévedtünk.

*Emily*
Louissal eltévedni az elején még vicces volt, de a végén kezdtem aggódni.
-Louis! Itt laksz születésed óta, és fogalmad sincs, hogy hol vagyunk? - kiabáltam vele az utca közepén.
-Ne haragudj, de itt még soha nem jártam. - nézett körbe. Kifújtam a levegőt, majd én is körbenéztem. Ekkor megpillantottam egy ismerős személyt.
-Tyleeeeeeer! - kiabáltam neki.
-Emily! - jött oda hozzám, majd szorosan magához ölelt.
-Hát te? Nem úgy volt, hogy hazamentél? - kérdeztem.
-De, de tegnap előtt a szüleimmel visszajöttem, de ma megyünk is. - szomorodott el a végére.
-Áááá értem. Amúgy ő itt Louis, egy barátom. És eltévedtünk. - nevettem fel cinikusan. -Louis Tyler, Tyler Louis!
-Hello! - fogtak kezet egymással.
-El tudnál vezetni minket Emilyékhez? - vakargatta a tarkóját Louis.
-Persze! - mondta, majd elindultunk. 20 perc alatt elértünk hozzánk, majd gyors búcsút vettem Tylertől.
-Ne haragudj! Tényleg nem jártam még arra.... - hajtotta le a fejét Louis.
-Hééé, semmi gond. - léptem közelebb. -Élmény volt eltévedni veled! - nevettem fel, mire felhajtotta a fejét. Ajkai szinte súrolták enyémeket, de ezt a távolságot pár pillanat alatt meg is szüntette. Lágy csókot lehelt ajkaimra, ami most nem ment át hevesebbé.
-Ugye nem vagy másnapos? - rázogattam a feje előtt a kezem.
-Nem... nem vagyok az. - nevetett fel, mire Lotti kilépett a házajtójukon.
-Rómeó, befelé! - invitálta be 'kedvesen' testvérét.
-Lotti, nem vagyok Rómeó. És majd megyek! - vágott vissza, mire a húga bement. -Szóval, hol tartottunk? - kérdezte mosolyogva.
-Hát ott, hogy nem vagy másnapos... - nevettem el magam.
-Ja... nem vagyok. - tájékoztatott röhögve. -Szóval erre most emlékezni fogok. - mosolygott.
-Louis... döntöttem! - gondolkoztam el beszéde alatt, mire rám emelte tekintetét.

Komizzatok.! :'3