5. fejezet - a találkozás

Naomi Panda: nagyon örülök, hogy tetszik :D Remélem rendszeresen várhatok tőled komikat :) <3. Itt a kövi *-*

Hát itt a kövi rész, remélem tetszeni fog :D

*Emily*
-Na és honnan jöttél? - kérdezte, már egy park felé menet Louis.
-Londonból. De eredetileg magyar vagyok. 14 éves koromig Magyarországon éltem, aztán Londonba kellett költöznünk apum munkája miatt... most is ez van! - magyaráztam neki a tényállást.
-Nem örülsz, hogy ideköltöztetek?
-Nem igazán... - hajtottam le a fejem.
-Amúgy cuki az akcentusod. - nevetett fel, mire én is elmosolyogtam, majd tátogtam egy 'köszi'-t. Míg nem értünk oda a parkba egész csendben haladt az út. Leültünk egy padra és csak néztünk magunk elé. Nagyon elgondolkodhattam, mert ezt Louis is észrevette.
-Min gondolkozol annyira? - kérdezte.
-Hát... nekem most olyan szerencsésnek kéne éreznem magam. - kuncogtam.
-Miért? - értetlenkedett.
-Mégis csak Louis Tomlinsonnal ülök egy padon. - mondtam halkan, majd egy sikítást csaptam hozzá.
-Művészi. - nevetett. -De te nem is ismertél fel... tudod ki vagyok?
-Aha... érdekelt, hogy miért kellett felismernem téged. Aztán tudod, google a barátod. - mosolyodtam el.
-Ja. - rántott vállat. Ezután körbejártuk szinte az egész várost. Remek turista vezető /vagy mi?! xd/ lenne belőle. Végig röhögtük az egész utat.. mondjuk Louissal min nem lehet röhögni? Komolyan olyan volt, mintha már évek óta ismernénk egymást.

*Louis*
-És a fiúkat nem szeretnéd megismerni? - kérdeztem már hazafelé. Remek időt töltöttem el Emilyvel, és jó volt, mert ő nem kérdezett rólam semmit... csak én róla.
-De szívesen. - zökkentett ki gondolatmenetemből. -Apropó... meddig maradsz itthon? - kérdezte.
-Hogy érted?
-Tudom, hogy Londonban laksz, és csak egy kicsit ugrottál haza. - nevetett fel.
-Ja.. kb. egy hónapot. De most kivételesen a fiúk is itt lesznek velem végig. - mosolyodtam el.
-Az jó... megérkeztünk. - mondta az igazat Emily.
-Tudom. - nevettem.
-Ja tényleg, itt laksz. - nevetett ő is.
-Megadod a számod? - kérdeztem.
-Aha. - mondta, és kikapta a kezemből a telefont. Beírta a számát, majd ő is odaadta az övét.
-Akkor... - mondtam volna tovább, de megcsörrent a telefonja. Ránézett a képernyőre, majd megszólalt:
-Egy perc. - válaszolt gyorsan, majd felvette a telefon, és odébbállt.
"-Nekem most jó...
 -De akkor ne siess légy szíves.
 -Oké, de nem veszek fel a te kedvedért magassarkút.
 -Az más volt, anyum nagy hatással van rám.
 -Oké, majd gyere. Szia." - ennyit hallottam a beszélgetésből, ő pedig visszajött.
-Ki volt az? - kérdeztem egyből mosolyogva.
-Egy barát. De nekem most mennem kell készülődni. Szia Louis! - mondta, és már nyitotta is az ajtót.
-Szia! - intettem, majd hazamentem.

*Emily*
Épp beszélgettem Louissal, mikor megcsörrent a telefonom. "Tyler hív" - jelezte a telefon, én pedig szóltam Louisnak, majd felvettem.
-Szia nem lenne kedved valamikor elmenni vacsizni. Mondjuk most? - kérdezte.
-Nekem most jó. - válaszoltam kicsit meglepődötten.
-Oké, akkor készülődj.
-De akkor ne siess légy szíves. - kértem meg.
-Jó, de valami elegánsat vegyél fel. - válaszolta vidáman.
-Oké, de nem veszek fel a te kedvedért magassarkút. - nevettem bele a telefonba.
-Múltkor is az volt rajtad, mikor a szüleiddel ettél. - mondta.
-Az más volt, anyum nagy hatással van rám. - nevettem megint.
-Jó mindegy, siess!
-Oké, majd gyere. Szia! - mondtam, és gyorsan kinyomtam. Visszamentem Louishoz.
-Ki volt az? - kérdezte egyből.
-Egy barát. De nekem most mennem kell készülődni. Szia Louis! - válaszoltam, és már nyitottam az ajtót.
-Szia! - intett, és -gondolom- hazament. Gyorsan lezuhanyoztam, és kiválasztottam valami szoknyát, és egy cipőt. Nem, nem magassarkút. (:D)

-Anyu, elmegyek vacsorázni Tylerrel. Nem baj ugye? - meresztettem rá kutyapofit.
-Nem, dehogy. - nevetett fel. -Jó szórakozást. - mondta.
-Köszi. - válaszoltam, és kiléptem az ajtón. Vártam kb. 5 percet, és Ty már itt is volt.
-Szia, remekül festesz. - mosolygott, mikor beültem a kocsijába.
-Köszi. - mondtam, és már mentünk is.

Kicsit rövid lett, de remélem azért tetszett. :) Komizzatok.! *.*