UI.: Gyarapodott a követőim száma, ezt nagyon szépen köszönöm.
Dream girl xx
*Emily*
"Louis hív" - jelezte ki a telefonom. Gyorsan felfutottam a szobámba és megnyomtam a 'fogad' gombot.
-Hello Lou! - köszöntem boldogan.
-Szia! Jobban vagy? - kérdezte.
-Fogjuk rá. Majd megszokom, hogy mától csak anyuhoz járok haza. - nevettem fel cinikusan.
-Már ha azt meg lehet szokni... na mindegy. Nincs kedved sétálni egyet? - kérdezte, ezzel terelve a témát.
-De, de van. Csak... - kerestem egy órát a közelben, ami az ébresztő volt. -Adj 30 percet, addig megebédelek. - mondtam.
-Oké, akkor 30 perc múlva nálatok. Szia!
-Hello! - és kinyomtam. Gyorsan felvettem egy szürke trikót, egy szürke-sárga csíkos sálat, egy farmer nadrágot fehér kantárral, egy szürke masnis nyakláncot, és egy elmaradhatatlan fekete tornacipőt...
igen, most olyan szürkés hangulatom van.
-Anyu! Elmehetek sétálni Louissal? - kérdeztem mosolyogva.
-Persze, de most hívott a főnököm, hogy be kell mennem. Későn jövök, nyugodtan feküdj le! - nyomott egy puszit az arcomra, majd lelépett.
-Öhmm... oké. - mondta furcsállva. Leültem az étkező asztalhoz és nekiálltam az ebédnek. Hüü.. gyümölcs leves és rízs rántott hússal.. megteszi. Körülbelül 10 perc alatt megettem mindent, majd gyorsan elmosogattam. Ekkor csengettek.
-Szia. Hát te? - mosolyogtam rá meglepődötten.
-Szia. Ne haragudj, hogy előbb jöttem, de a húgom már ki készített. - nevetett fel, kínosan. Én is elnevettem magam.
-Mondd, nem lehetnénk inkább itt fent? Csak mert semmi kedvem sétálni, fáradt vagyok. - sóhajtottam.
-De nekem így is jó... de akkor nem kéne bemenni? - nevetett fel.
-Ja de. - röhögtem, majd bementünk.
-Mit csináljunk? - kérdeztem reménykedve Louist, hogy esetleg van valami ötlete.
*Louis*
-Ümmm... mondjuk... süssünk valamit! - dobtam be a tervem.
-Jó ötlet. - mosolygott Em. -Mit szeretnél?
-Tiramisu! - vágtam rá.
-Oké. - mondta és 'kivonszolt' a konyhába. Elődobáltuk a hozzávalókat, szerencsére minden volt.
-AKKOR KEZDJÜK! - kiabáltam.
-Hülye itt állok melletted. - nevetett fel Emily.
-Ja bocs. - mosolyodtam el, végül nekiálltunk. Együtt kisütöttük a tésztát, utána Emily csinálta a csokikrémet, én pedig a habot.
-Most már kivehetjük? - nyavalygott.
-Ne légy cukrász. - forgattam a szemem, mert már vagy huszadszorra kérdezte meg.
-Nem terveztem. - ült le a pulthoz, én követtem példáját. Felém fordította fejét, majd hangosan hahotázni kezdett.
-Mi yan vicces? - értetlenkedtem.
-Az orrod... ha-hab.. habos. - itt szinte már sírt a röhögéstől. Gyorsan letöröltem az említett részt egy szalvétával.
-Ne röhögj, neked meg csokis a szád! - nyújtottam ki rá a nyelvem. Kezeit a szája elé emelte, majd elkezdte törölgetni.
-Hagyd, segítek! - vettem röhögve a kezembe egy szalvétát és letöröltem a csokit a szájáról. -Nesze hülyelány. - nevettem még mindig. Ekkor csipogni kezdett a sütő, jelezve ezzel a sütemény elkészültét.
-Én töltöm meg bíbíbí! - ujjongtam.
-Hány éves vagy, 5?! - nevetett fel.
-Ki tudja.. - adtam értelmes választ, majd megtöltöttem a sütit, amit egyből megkezdtünk.
-Hűű.. ügyesek vagyunk. - mosolyodtam el, mikor megkóstoltam.
-Ja. - válaszolt tömören Emily.
-Nincs kedved ma megismerni a fiúkat? - kérdeztem.
-Őőő.. ja... vagyis.. de. - mondta szaggatottan.
-Baj van? - kérdeztem megint aggódva.
-Nem.. csak a tegnapon kattogott az agyam. Ne haragudj, hogy egyből hozzád rohantam. - mentegetőzött.
-Semmi gond. - mondtam, majd megöleltem. -Na, akkor áthívhatom a fiúkat? - kérdeztem.
-Aha! - mosolygott, én meg felhívtam a többieket... pár perc múlva itt is voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése