4. fejezet - egy átlagos fiú... vagy mégsem?!

Gréta: köszi, örülök, hogy tetszik <3 :*
NaomiPanda: habár nem 'most' - vagyis akkor amikor írtál - hoztam, de remélem azért ez is tetszeni fog :D

*Emily*
-Szia! - köszöntek egyszerre, én pedig a szomszéd felé vettem az irányt... Egy nagy kertes, kb. 3 emeletes luxus házhoz értem. Ledobtam magam mellé a deszkámat, majd becsengettem.
-Szia! - nyitott ajtót egy rövid, barna hajú fiú, akinek szép csoki barna szemei voltak.
-Szia! Új szomszédok vagyunk.. hoztam pitét. - nyomtam a kezébe. -Vigyázz forró! - nevettem fel, mikor majdnem kiejtette a kezéből.
-Louis, neked nincsen macskád? - kiáltott valaki bentről.
-Nincs Hazza, mert megnyúznád. - fordult hátra kiabálva.
-Emily Parker vagyok! - mosolyogtam rá, és kezet nyújtottam.
-Örülök Emily! - mondta és elfogadta a kezem, mire felvontam a szemöldököm. És én honnan a francból tudjam a nevét?
-Várj... te nem ismersz meg? - nézett rám furcsállóan.
-Honnan kéne? - kérdeztem.
-Ááá semmi.. semmi. Amúgy Louis Tomlinson vagyok. - válaszolt.
-Öhm... oké. Na akkor szia! - köszöntem el tőle.
-Szia! - köszönt vissza, majd becsukta az ajtót. Fejemre vettem a sisakot, ráálltam a deszkára, és már mentem is.

*Louis*
-Ki volt az? - kérdezte Harry, mikor beértem.
-Az új szomszéd.. hozott nekünk pitét. - mutattam oda a gőzölgő süteményt.
-Áááá pite! - csillogott Niall szeme.
-Csaj?! - kérdezte Zayn.
-Aha. - bólintottam.
-Csini? - kérdezte egyszerre Harry és Zayn. Elnevettem magam, majd körül írtam a lányt. Végül megállapították a többiek, hogy szép lány lehetett... tényleg szép volt.
-És mi volt az a csattanás? - kérdezte Niall, célozva /gondolom/ az ajtó nyitás előtti hangra.
-Gondolom ledobta a gördeszkáját. - rántottam vállat, mire kérdő tekintetek jöttek felém. -Igen, deszkázik. - mosolyodtam el. -Ennek tetejébe nem is ismert fel. - néztem furcsán.
-De hisz ez valamilyen szinten jó. - mondta Liam. Bólogattam, majd elkezdtük enni a pitét.

*Tyler*
-Végre itt vagy! - álltam fel a padról, mikor Em megérkezett. -Te gördeszkázol? - kérdeztem mosolyra húzva a szám.
-Nem úgy látszik? - kérdezte.
-Ja de... - rántottam vállat. -Amúgy szia. - nevettem, majd megöleltem. Visszaölelt, majd odament Lucyhoz.
-Szia! - ölelte meg őt is.
-Hello! - mosolygott az unokatesóm. -Akkor merre? - kérdezte.
-Mi itt még nem ismerünk semmit. - nevetett Tyler.
-Ja tényleg! - nevetett Luc. -Gyertek! - mondta, majd elráncigált minket egy közli folyóhoz.

*Emily*
-TYLER SMITH! Hogy a francba fogom én ezt innen kimosni? - ordítottam vele egy kávézó közepén, mikor "véletlen" leöntötte a felsőm.
-Ott a mosógép. - rántott vállat. Na, azt már nem...
-Komolyan te fogod nekem kimosni. - dühöngtem. Csak rázta a fejét, jelezve ezzel, hogy ő aztán biztos nem.
-Na jó álljatok már le! - röhögött Lucy.
-Ideje lenne hazamenni. - nevettem én is.
-Okés, elkísérünk. - mondta Tyler, majd fizetett. Elkísértek haza, én pedig egyből az ágyba dőltem. Nagyon kifáradtam, de a napnak sajnos nem volt vége. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat, és lementem vacsorázni.
-Milyen napod volt kicsim? - kérdezte anyu vacsora közben.
-Nagyon jó.. Lucy és Tyler tök jó fejek! - lelkesedtem.
-És milyen a szomszéd? - kérdezte apu.
-Milyen lenne? Egy átlagos fiú. - nevettem. Apuék vállat rántottak, és folytattuk tovább a vacsorát. Hamar megettem az elém tett ételt, és rohantam a szobámba. Mióta találkoztam ezzel a Louissal /vagy kivel/, nagyon foglalkoztat, hogy miért kellett volna nekem felismernem. Mindegy... bedőltem az ágyamba, kezembe vettem a laptopom és rákerestem a nevére. Legelsőnek egy youtube-s videó jött ki, gondoltam megnézem. A videó tetszett, a zene jó volt.. és akkor... akkor felismertem az egyiket. Ő Louis. Felnéztem a címhez, ami ezt adta ki : "One Direction - one thing". Rákerestem a banda nevére, és rájöttem, hogy Louis ebben a bandában játszik.
-Felvilágosodás! - kiáltottam fel, mikor minden leesett. Innen kellett volna felismernem. Sok videót megnéztem róluk még este, és megszerettem ezt a bandát. Nem lettem az a hirtelen nagy fanatikus, csak kedvelem a zenéjüket.
******
Reggel fáradtan keltem fel, mert sokáig fenn voltam. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, de sajnos muszáj. Mikor leértem a nappaliba, egy cetlit találtam.
"El kellett mennünk dolgozni. Sajnáljuk, hogy nem keltettünk fel, de még kora volt. Kaja a hűtőben, pénz a helyén. Menj el valamerre, nézd meg a várost. Szerintünk gyönyörű hely.

Puszi anyu és apu :*"

-Remek! - mormogtam, és elindultam a hűtő felé. A konyhába menet megnéztem, hogy mégis hány órakor keltem fel. -Jézusom! - kiáltottam fel, mikor láttam, hogy már 11 óra. Ettem valami kaját, majd gyorsan felöltöztem. 

-Szia Ty! Nem lenne kedved találkozni? - hívtam fel a fiút.

-Szia. Bocsi, de ma az unokatesóm családjával megyek valahova. - mondta, és hallatszott, hogy nem nagyon fűlik a foga ehhez.

-Ááá semmi gond, majd elleszek. - nevettem.

-Tényleg ne haragudj. 

-Nem haragszom, de most megyek. Szia Ty! - visítottam az utolsó mondatot, amin felnevetett. 

-Szia! - röhögött a hangszóróba, majd letette.

-Remek, akkor most mit fogok csinálni? - kérdeztem, igazából magamtól. Aztán a szemem a nagy képernyős tv-re tévedt, és úgy döntöttem beteszek egy filmet. "A rettegés háza" című horrort kerestem elő, és benyomtam a lejátszóba. Körülbelül a film közepénél tarthattam, mikor valaki csengetett. Kicsit megijedtem, de felálltam és odamentem az ajtóhoz. 

-Szia! - mosolygott rám az ajtó túloldaláról.

-Szia! - néztem rá furcsán. 

-Bocsi, csak visszahoztam a tálat. - mondta és átnyújtotta. -Amúgy finom volt. - mosolyodott el.

-Anyukám csinálta. - nevettem fel, és elvettem tőle a tálat.

-Nincs kedved sétálni? - kérdezte. -Gondolom még nem láttad a várost.

-Nem igazán. - néztem rá. -Szóval van kedvem. - mosolyogtam. -Csak egy perc. - mondtam, és felfutottam az emeletre. Írtam pár sort anyuéknak, majd eltettem a telefonom. 

-Mehetünk! - mondtam mikor leértem, és már itt sem voltunk. Louissal az oldalamon kiléptem a házból.

Remélem tetszett. :D komizzatok, iratkozzatok fel! ;)