32. fejezet - örökre felejts el!

Nagyon imádlak titeket *-* a 6 komi este feldobta a kedvem, de nagyon <3 bocsi, hogy tegnap nem hoztam, de nem voltam itthon :// mondtam már, hogy imádlak titeket? :D <3 na nem húzom az időt, olvassatok nyugodtan! :* 
UI.: a komihatár 4 :) talán meglesz :D

G. Tekla: nagyon szépen köszönöm :D hát igen, mindig veszekednek xdd így izgisebb nem? o.O xd
gumicukor:*: köszönöm :D igen segített xdd :) 
Lia: te vagy az egyik legjobb komizóm mind a két blogon :D imádlak téged is <3 köszi :D
Gréta: 1. nagyon köszi xd 2. bocsi, igyekszem :D 3. igen, most kivételesen nem volt :// 4. igen, de nem lesz rossza biznim >< csak két 4 lesz a többi 5 ^^ xdd :D itt is van.
G. Tekla (utóirat): amint kiteszem ezt a részt nekiállok elolvasni :D 

*Emily*
Beléptem a házba, és mi volt az első? Louis majdnem hozzám vágott egy laptopot, de Harry megállította.
-Az az én laptopom haver! - vette ki óvatosan a barátja kezéből.
-Mi a franc bajod van? - kérdeztem értetlenül.
-Hogy mi? Az, hogy elméletileg te soha nem csókolóztál Briceal a tegnapin kívül. Csak ma igaz? - nyomta az orrom alá a laptopot, amin a kép volt. Való igaz, az a pulcsim volt rajtam akkor, ami most van, de a kép nem ma készült. Hosszú sztori...
-Ez nem is ma készült! - hajtottam le a fejem. Louis megfogta az állam és felhajtotta a fejem, kényszerítve ezzel, hogy szép kék szemeibe nézzek. Amit belenéztem szemébe, egyből éreztem, hogy ma el fogom veszíteni. Az én szemeim könnyel teltek meg, amit ő is észre vett. Gondolkozott egy kis ideig, majd elengedte az állam.
-Nem hiszek neked. - fordult el szomorúan.
-De Louis... - kezdett volna védeni Harry.
-Ne szólj bele! - utasította Louis a barátját.
-De igenis beleszólhat, mert próbálja védeni egy barátját. Te szerencsétlen meg nem hiszel nekem. Tudod akkor nagyon sajnálom! - fakadtam ki. Louis döbbenten nézett rám, majd mikor leesett mit mondtam neki, egyből visszavágott.
-Tudod régebb óta ismerem Harryt és úgy gondolom jobb a viszonyom vele, mint neked. Sőt... most jobb a viszonyom Harryvel, mint veled. - emelte ki a 'veled' szócskát. Akkor törtem össze. Miért hasonlít engem egy barátjához?
-Tudod... - kezdtem halkulni. -Ez igazán fájt, de... rúgj belém még egy nagyobbat és akkor talán el is megyek. - hajtottam le a fejem.
-Sajnálom... - tátogta Harry. Aprót legyintettem, majd tekintetem megint Louis felé kúszott.
-Szakítanunk kell! - jelentette ki. Vállat rántottam, ő pedig nem szólt semmit, így a bejárat felé indultam. Utánam jött és visszarántotta a kezemet. Ránéztem, de még mindig nem mondott semmit. Egy 'ne haragudj' azért jól esett volna, de semmi.
-Örökre felejts el Louis! - téptem ki a kezemet az övéi közül, majd sírva futottam haza.

*Louis*
-Akkora egy seggfej vagy! - vágott hozzám egy párnát Harry, mikor bejöttem. -Fogd fel, hogy nem csalt meg senkivel. Mit vagy úgy oda? Briceot nem szeretni, téged szeret, de nem veszed észre! - oktatott ki.
-Harry ne oktass ki, tudom, hogy nekem volt igazam és nem neki... - folytattam az előbb elkezdett veszekedést, azzal a különbséggel, hogy most Hazzaval vitáztam.
-Volt lehetősége, hogy ne téged válasszon. Volt idő, amikor én is ott voltam neki... most Briceot is választhatta volna. De téged választott mindkét alkalommal te idióta. Jobb is, hogy szakítottál vele, jobbat érdemel nálad! - idegesen felkapta a kabátját, majd elment otthonról. A többiek se voltak itthon, így magamba roskadva ültem a tv előtt, ami nem mellesleg be sem volt kapcsolva. Fájtak Harry szavai, de legjobban az utolsó mondat. "Jobb is, hogy szakítottál vele, jobbat érdemel nálad!". Szavai ott csengettek a fülemben. Féltem, hogy elveszítem Emilyt...
-De hisz már elveszítetted te hülye barom! - vágtam hozzá a saját fejemhez. Egy kis sétára volt szükségem, így felhúztam cipőmet és elmentem a közeli parkban. Nem tartott sokáig, míg odaértem. A park mellett volt egy újságos bódé. Nem igazán olvasok pletyka lapokat, de az egyik újság címlapján Emily díszelgett. Gyorsan megvettem, és úgy döntöttem otthon elolvasom, így haza siettem. Pár perc múlva otthon voltam. Ledőltem a kapaéra és kinyitottam az újságot. Mikor megláttam mit is írnak róla, akkor jöttem rá, hogy én egy igazi barom vagyok...

*Harry*
Nagyot csalódtam Louisban... szakít a barátnőjével és még velem is kötözködik. Veszekedésünk után rohantam Emilyékhez. Senki nem nyitott ajtót, így bementem. Levettem a cipőmet és a kabátomat és megkerestem Em szobáját.
-Emily! Bemehetek? - kérdeztem, miután kopogtam, de akkor válasz nem jött.
-Gyere! - válaszolt szipogva. Bementem és egyből az ágyon fekvő lányhoz siettem. A kezét szorongatta egy vastag ronggyal és sírt. Közelebb mentem hozzá, leültem mellé és láttam, hogy a rongy véres.
-Te mit műveltél magaddal? - kérdeztem hangosan, és elkaptam a kezét.
-Ez fáj te idióta. - húzta el gyorsan.
-Benned is csalódtam Emily! Először egyáltalán nem érdekelt téged Louis... most meg miatta pengét ragadsz. Egymáshoz illőek vagytok az biztos. - mondtam idegesen, majd Emily fürdőszobájába mentem.
-Mit csinálsz? - értetlenkedett.
-Kötszert keresek! - válaszoltam, majd meg is találtam a keresett dolgot, így visszamentem a szobába. Öntöttem egy kicsit egy szivacsra, majd elkezdtem a sebet fertőtleníteni. Emily többször is felszisszent.
-Ez nagyon fáj. - mondta a fogit összeszorítva.
-Nem kellett volna vagdosni magad egy seggfej miatt! - válaszoltam, és tovább tisztítottam a sebet, figyelembe se véve fájdalmát. Pár perc elteltével már be volt kötözve.
-Jobban vagy? - kérdeztem aggódva.
-Jól vagyok, eddig is jól voltam. - törölte le a könnyeit.
-Tudom, hogy hiányzik. - simítottam végig a karján. Az ágyon ültünk és néztünk ki a fejünkből.
-Nem hiányzik. Minden rendben van, én is utálom őt. - mondta és befeküdt az ágyba. Úgy döntöttem hanyagolom a témát.

It's okay, I hate me too...







-És most mi lesz? Megint Doncasterbe fogsz menekülni Louis elől? - kérdeztem sóhajtva miközben befeküdtem mellé.
-Nem... nem fogok többet költözni. Itt maradok, nem érdekel Louis. - mondta és fejét a mellkasomra hajtotta.
-Akkor jó! - mosolyodtam el halványan, legalább nem vesztem el a legjobb barátnőmet. Való igaz, hogy nehéz kiszeretni valakiből, de nekem Emilyből sikerült. Nem érzek már többet iránta, mint barátság. -Amúgy a szüleid hol vannak? - kérdeztem, mert nem voltak itthon.
-San Franciscoban! - válaszolta. -Apu és a nevelőanyám... - javított ki.
-Bocsi.
-Semmi gond! Megszoktam. - válaszolta semlegesen. -Nem költöznél ide pár napra? - kérdezte halkan. -Csak amíg a szüleim nem jönnek! - tette hozzá.
-De, szívesen pátyolgatlak. - nevettem fel. Ekkor csengettek. Emilynek fájt a keze, így én nyitottam ajtót.