24. fejezet - karácsonyi csoda *-*

Meg is jöttem a résszel skacok! :D Hihetetlenül örültem, mikor megláttam, hogy 4 komim is érkezett :) Nagyon imádlak ááám benneteket *-* <3 De nem is szaporítom a szót, itt a 24. fejezet, ami remélem tetszeni fog :D
PS.: a szavazás le lett zárva, az eredmény pedig: 2 "Jól :)", 16 "Remekül :D". köszi nektek <3 

Gréta: nagyon szépen köszönöm Pali :'D xdd amúgy szerintem lenne mit kritikázni, de ha szerintetek nem, akkor jó :) <3
Dinaa L: köszi Dina :) örülök, hogy tetszik :D
Ófii07: köszönöm szépen :D :* jó látni, hogy neked is tetszik :D
Lia: köszönöm neked is a komikat :)*

*Emily*
Amikor hazaértem gyorsan ledobtam magamról a ruháimat. Felvettem egy világosbarna rövid gatyát és egy fekete trikót. Kiültem az ablakpárkányra, és néztem a csillagokat.

Vártam... vártam Louist, hogy utánam jöjjön, és a karjaiban vigasztalást találjak. Sírni tudtam volna, de nem ment. A könnycsatornáim már nem bírtak megeredni valamiért... ekkor egy hullócsillag suhant el szemem előtt. Kívántam, és rájöttem, hogy megéheztem, ezért csendben -hogy anyu fel ne keljen- leballagtam az emeltre és ettem valamit. Ezután szomorúan feküdtem le aludni.
Szomorú voltam, szinte a sírás fojtogatott. Már 25.-e van, karácsony. Louis tegnap nem jött utánam, pedig én megbocsátottam volna neki. Rettentően hiányzik, és utálom magam, mert ezt eddig nem vettem észre. 
-Kicsim, gyere, apuék mindjárt itt lesznek! - kiabált fel anyu. Na igen... "a család töltse együtt a karácsonyt" szöveget már utálom... nem vagyunk mi egy család, sőt Christine is jön.
-Megyek! - sóhajtottam, majd gyorsan felöltöztem. Megreggeliztem, és apuék már itt is voltak. Elbeszélgettünk, megebédeltünk, ajándékoztunk. Nem is volt olyan rossz karácsonyom...
-Én azt hiszem elmegyek sétálni. - álltam fel az asztaltól vacsora után.
-Jó, de siess kicsim! - kiabált utánam anyu. Egy "persze" kíséretében kiléptem az ajtón. Elindultam valamerre, de a szomszéd háznál megálltam. Felpillantottam az ablakba... Louiséba. Lou állt ott, de szerencsére csak háttal nekem. Gyorsan elmentem onnan, mielőtt még megfordulhatna. Elsétáltam a Shieffeld parkba, ott pedig leültem egy padra.
***********
Több, mint fél órája ülhettem ott, mikor elkezdett esni az eső.
-Klassz! - tettem a fejemre a sapkámat, amit anyu kedvéért hoztam magammal. Ekkor megszólalt valaki mögülem.
-Nincs szükséged egy esernyőre? Egy ilyen szép lány nem ázhat meg! - hallottam egy mosolygós hangot.
-Köszi, de nincs semmire, senkitől szük... - közben fordultam a hang irányába, így megpillantottam Louist.
-Szerintem pedig de! - nyújtotta oda, én pedig végül elfogadtam. -Sétálunk?
-Felőlem. - rántottam vállat, majd felálltam. Elkezdtünk sétálni, majd egy sikátorba tévedtünk.

*Louis*
-Louis... itt voltunk múltkor, amikor eltévedtünk. Megint elfogunk... - pánikolt be Emily.
-Elárulhatok neked valamit? - kérdeztem mosolyogva. Bementünk egy sikátorféleségbe, így az esernyőt lehúzhattuk, mert fedett tér volt. Ledobtam a földre, mire Emily összerezzent, de követte példámat.
-Nyugodtan. - válaszolt előbb feltett kérdésemre. Közelebb léptem hozzá.
-Tudtam hol vagyunk. De tudod, eltévedni romantikus. - suttogtam, mintha attól félnék valaki meghallja szavaimat, és érzi súlyát.
-Nem vagy normális. - csapkodott a levegőbe, de elkaptam a kezét és magamhoz rántottam.
-Normális vagyok, csak szerelmes. - mosolyodtam el pimaszul.
-Hagyj Louis! - futott ki az esőre, majd utána eredtem. -Miért nem tegnap voltál szerelmes, miért nem jöttél utánam?
-Tegnap is szere... várjunk csak, te erről honnan tudsz? - kérdeztem, és megint elmosolyodtam. -Te voltál igaz? - léptem még közelebb.
-Igen.. - válasza halk volt, én mégis értettem. Fejét lehajtotta így nem nézett a szembe. Felhajtottam állát, majd egyre közelebb hajoltam. Ajkaink összeértek, mégse csókoltam meg.

-Miért nem csókoltál meg? - kérdezte, és távolabb lépett.
-Azt akartam, hogy te csókolj meg engem. Nem gondoltam, hogy elmész. - hajtottam le én is a fejem, hisz tudtam, hogy hülyeséget csináltam.
-Látod ezt rosszul gondoltad. - nevetett fel cinikusan, majd futni kezdett. Jó ideig futottam utána, ekkor már tisztára vizesek voltunk, mert az eső csak szakadt.
-Vááárj máár! - kiabáltam utána, erre visszafordult.
-Mit akarsz? Magyarázatot adni.. megint?
-Nem.. már mindent megmagyaráztam... te döntésed, hogy megbocsátasz-e.
-És ha nem? - jelent meg egy halvány mosoly az arcán.
-Csak könyörgök, bocsáss meg! - léptem hozzá közelebb. Megszüntette a köztünk lévő távolságot, és megcsókolt. Kezemet szokásosan derekára helyeztem, ő pedig beletúrt a hajamba.











Csókunk után homlokomat az övének döntöttem, és rámosolyogtam.
-Megbocsátok! - válaszolt, majd adott még egy csókot.

*Emily*
-Te vagy az én karácsonyi csodám! - ölelt meg Louis. Annyira hiányzott a csókja, az ölelése.
-Szeretlek. - öleltem vissza.
-Én is, de mennünk kéne nem gondolod? - nézett az égre, mert még mindig szakadt az eső.
-De! - bólintottam, majd kézen fogott, és mentünk is.
-Ő AZ ÉN KARÁCSONYI CSODÁÁÁM! - énekelgette Lou egész úton, amin végig röhögtem. Végül amikor a házunk elé értünk befejezte az ordibálást.
-Bejössz? - kérdeztem mosolyogva.
-Ha nem zavarom meg a karácsonyozást. - mondta kicsit félénken.
-Dehogyis... de itt van Christine. - nevettem fel, majd a kilincs után nyúltam, de visszahúzott. -Mi az?
-Szabad egy táncra? - hajolt meg előttem.
-Louis... esik az eső!
-Tudom... de ez romantikus. Csók és tánc az esőben. - hajolt közelebb. Elfogadtam kezét, majd keringőzni kezdtünk a szakadó esőben. Őszintén? Nagyon élveztem...

-Most már bemehetünk? - kérdeztem nevetve, mikor befejeztük az angol táncot. Ő aprót bólintott, majd bementünk. Őszintén szólva nem arra számítottam, ami otthon történt ezután....

Mivel most több, mint 2 komi lett, ezért úgy döntöttem a komihatár mostantól 3 lesz, mert nincs mindennap időm kiírni :// De remélem azért nem utáltok meg :( xdd na puszi :*