23. fejezet - hullócsillag

 Hamar meg lett a 2 komi, amin én is nagyon meglepődtem. :) Így hát itt is van az új rész, kicsit szar, kicsit érzelgős... de talán majd a következő :'D ebben a részben szándékosan csak Emilyről és Louisról lesz szó, a többi fiúról nem. Tudjátok másoktól is szívesen várnék tanácsokat /nem csak Nettától :)/. :DD Na mindegy... jó olvasást! :*
PS: a komihatár a változatosság kedvéért 3, de ha 2 lesz meg az is elég :)

Sz Marii:): köszönöm szépen, örülök, hogy neked is tetszik és itt is van az új rész :D :*
Ófii07: csak a ti kedvetekért rakom ki még ma :D köszi a komid Ófii :*

*Louis*
Mivel anyuék kint voltak a vásáron, ezért csak ketten voltunk nálunk Emilyvel.
-Kérsz valamit? - kérdeztem, mikor levettük a kabátokat, cipőket.
-Nem kell köszi. - mondta, majd otthonosan a kanapéra ült. Megrebegtette szempilláit, amin felnevettem, de ő is. -Mit szeretnél?
-Elmondani, hogy mi történt aznap. - hajtottam le a fejem. -Amúgy ti jártok? - céloztam a vásárban látottakra, majd leültem mellé.
-Igen.. de ez nem fontos... mond, amit akarsz, és én itt sem vagyok. - siettetett, láthatóan kerülte a témát.
-Oké... szóval Eleanor felhívott, hogy találkozzunk. Mondtam neki, hogy nem, mert semmi megbeszélni valónk nincs... - de itt közbevágott.
-Mégis elmentél.
-Befejezhetem? - kérdeztem, mire lesütötte szemét, majd aprót bólintott. -Szóval.. megfenyegetett, hogy bánt téged, ezért elmentem a titkos helyünkre. Soha nem volt ott egy fotós sem, de most igen... tehát találkoztunk, és ő azt mondta, hogy szeret és megcsókolt. Időm sem volt ellenkezni, mert vakuvillanást hallottam mögülünk. Ellöktem magamtól és elmondta, hogy ezt ő tervelte ki. Aztán hívtál te... ő direkt belekiabált valami baromságot, te pedig bevetted. Soha nem csaltalak volna meg Emily, mert teljes szívemből szerettelek... és még most is. - az utolsó mondatnál mélyen a szemeibe néztem, amik megteltek könnyekkel. Egy könnycsepp a többit gyorsan kielőzve lefojt tökéletes arcán, amit egyből letöröltem.
-Louis... ne! - tolta el a kezem. -Én Tylerrel járok...
-De tisztán látszik rajtad, hogy nem szereted. - álltam fel.
-Ez pedig nem a te dolgod! - állt fel ő is idegesen, majd kiviharzott a házajtón. Beletúrtam a hajamba, és gyorsan utána futottam. Nem szóltam semmit... csuklójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.

*Emily*
Annyira hiányzott már a csókja, ezért akaratom ellenére is visszacsókoltam, de ekkor hangos köhögést hallottam a hátam mögül.
-Tyler... én... - fordultam felé, hiszen a barátom állt előttem.
-Nem kell mentegetőznöd... titeket Isten is egymásnak teremtett. - szólt szokásos, bariton hangján, majd könnyes szemekkel elfutott.
-Nézd meg mit csináltál! - kiabáltam Louisra, aki megint megcsinálta előző tettét, és megcsókolt. Most eltoltam magamtól, és nemes egyszerűséggel felpofoztam. Tettemet megint egy csókkal jutalmazta, szintén eltoltam magam tőle. -Meddig csinálod még?
-Ameddig azt nem mondod, hogy igazam van, és engem szeretsz! - jelent meg egy kisfiús, pimasz mosoly az arcán.
-Na azt már nem. - téptem ki kezeimet az ő védelmező karjai közül. Egyből Tyler után futottam, és a házuk melletti parkban rá is találtam.
-Ne haragudj rám kérlek... szeretlek. - suttogtam, mikor leültem mellé.
-Semmi baj.. én is szeretlek, de... tudod, hogy ezt nem folytathatjuk így. - fordult velem szembe.
-Igen, igazad van... - hajtottam le a fejem.
-Na menj, és békülj ki vele. - mosolyodott el.
-Köszönöm. - nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, majd elindultam vissza. Nem tudtam, hogy Louishoz megyek, vagy szimplán csak haza... 

*Louis*
Mikor Emily elment szomorúan rogytam le a földre. Azt hiszem nekem tényleg ő volt az a bizonyos "nagy Ő"... de sajnos csak volt. Hiányzik... de nagyon. Elgondolkozva váltottam pózt, így az ülésből fekvés lett. Kint feküdtem a házunk előtt és bámultam a csillagokat.

Minden álmom... veled nézni a csillagokat <3








Egyszer csak lefeküdt mellém valaki, és egy papírt nyomott a kezembe.
-Kérlek ne nézz oldalra! - állt a papíron.
-Jó, de miért ne? - értetlenkedtem, persze én már hangosan. Ekkor kikapta a kezemből a papírt, és ráírt.
-Nem akarom, hogy tudd, ki vagyok. Én írok, te beszélsz. Csak egy jó barát, bízz bennem! Van valami, amit kiadnál magadból? - írt megint a papírra.
-Van! - válaszoltam hangosan. Ekkor a papírra vetett egy kérdőjelet, én pedig folytattam. -Tudod, van egy lány, aki azt hiszi megcsaltam... és elhagyott. Pedig úgy érzem nekem ő az igazi. De most mással jár. - öntöttem ki a szívem. Fogalmam sem volt ki az, mégis elmondtam neki mindent. Mondjuk nem értem ezt a "ne nézz oldalra" dolgot, mert ha odanéznék se látnám a vaksötétben az arcát.
-És megcsaltad? - kérdezte megint írásban.
-Nem... nem tudnám megtenni vele. Nagyon hiányzik. Hiányzik, hogy úgy csókoljam meg, hogy ő se ellenkezzen. Hiányzik, hogy visszacsókoljon, hogy magához öleljen. - sóhajtottam. Ekkor a titokzatos valaki felállt, odadobta a cetlit, majd elment. Rápillantottam a színes papírra.
-Beszélj vele... ha eddig nem hallgatott rád, most biztos fog! - nem tudom miért, de hittem ennek az embernek, bárki is volt. Felálltam, még egyszer rápillantottam az égre, amin pont elment egy hullócsillag.

 


*Külső ember*
Az ég sötét volt, tele csillagokkal. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy szemed káprázásával a csillagok ragyogtak. Különleges este volt, hiszen hullócsillagot jósoltak a mai napra.

Én magam is bíztam abban, hogy ez nem csak egy babona. Egy téveszme, miszerint ha hullócsillagnál kívánsz minden teljesül. Két másik ember is nagyon bízott ebben a mai napon. Emily és Louis is...
-Bárcsak megbocsátana! - kívánta Louis.
-Bárcsak utánam jönne! - kívánta vele egy időben Emily. Igen, utána... Emily volt a titokzatos ember Louis mellett a ház előtt. Hogy Louis utána ment? Ezt már ti is tudjátok. De ki tudja, hogy Emily megbocsát-e neki....? Mindenben bízni, hinni kell!