21. fejezet - az nem lehet...

Meg is jöttem az ígért résszel a 2 komi után. :) Na, akkor remélem ez a rész is tetszeni fog. De lécci, ha elolvastátok komizzatok, mert így nincs nagy értelme :// és nagyon szépen köszönöm a szavazatokat :D na jó olvasást! :*

Ófii07: köszönöm a komid, itt a következő rész :D

Gréta: ahogy ígértem itt is a rész <3 :D

*Emily*
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy Liam lábra tud-e állni. Végül talán csak a csoda segített, de felállt. Danielle egyből odarohant hozzá, és megölelte.
-Kicsim, azért nem vagyok a legjobb állapotban. - nevetett fel, de még mindig szorosan ölelte barátnőjét.
-Annyira örülök! - szólt megint Dani. Az orvos kiküldött minket, és amikor kijött elmondta a szokásos dolgokat. Meg kell várnunk a zárójelentést, és vigyázni kell Liamre. De persze sokáig bajlódtak egy darab papírral. Végül is fél óra múlva elhagyhattuk a kórházat. Viszont ezt nem tettük a legjobban, mert fotósok százai álltak kint. Én persze fogtam Louis kezét, aki nem engedte el azt. Pedig azt hittem nem akarja világra hozni a kapcsolatunkat.

*******

-Megjöttem! Vagyis jöttünk. - nevettem el magam, mikor Louissal az oldalamon beléptem a házba. Apuék a nappaliban enyelegtek. -Azt hiszem felmegyünk. - fintorogtam, majd felfelé húztam a barátom. 

-Mit csináljunk? - mosolygott kacéran, majd átölelt. 

-Beszélgessünk! - romboltam szét mosolyogva minden perverz álmát. Leültünk az ágyra, ő pedig az ölébe húzott. -Mi volt az a kézfogós dolog? - kérdeztem rá első gondolatomra.

-Hát járunk nem? 

-De. De azt mondtad, hogy nem akarod elmondani a médiának. - nyeltem nagyot.

-Tudom... de szeretlek, és ezt nekik is meg kell tudniuk. - nyomott puszit a számra. 

-És mi lesz a rajongóitokkal? - kérdeztem félve.

-Akik nem fogadnak el, azok nem igazi rajongók. - mosolygott, de meghálálni sem tudtam megértését, mert megcsörrent a mobilja. 

*Louis*

-Sajnálom, de el kell mennem! - nyomtam egy gyors puszit Em arcára, majd mentem is. Nem vártam meg válaszát, mert nem akartam elmondani hova megyek. Eleanor hívott, hogy találkozni akar velem. Persze, hogy nem mentem volna bele, de megfenyegetett... méghozzá Emilyvel. 

-Mit akarsz? - kérdeztem, mikor odaértem a szokásos helyünkre, és megláttam. Itt szoktunk találkozni régebben, mert ez egy kicsi sikátor, itt nem találnak ránk a fotósok. Ami a romantikázásra mindig jó volt, utána pedig vagy az ő, vagy az én lakásomon kötöttünk ki. Megráztam a fejem, hogy ezek a rossz emlékékek menjenek ki belőle, mire ő idefordult.

-Neked is szia Louis! - át akart ölelni, de nem hagytam.

-Megismétlem... mit akarsz? - kérdeztem már dühösen.

-Téged, Louis. - válaszolt, majd -lehetőséget sem hagyva az ellenkezésre-, megcsókolt. Ekkor egy vakuvillanást hallottam a hátam mögül. 

Egyből ellöktem magamtól Eleanort. 

-Ezt te tervelted ki igaz? - néztem rá nagy gyűlölettel. 

-Ki más.. - nevetett fel cinikusan. -Nem hagyom, hogy egy Emily fajta ribanc elvegyen tőlem... - folytatta volna, de félbeszakítottam.

-Ne beszélj így a barátnőmről. - idegességemben már kiabáltam. 

-De Louis... ő nem szeret téged! - próbálkozott más módszerekkel. Ekkor megcsörrent a telefonom. Emily hívott.

*Emily*

Nagyon rossz volt, hogy Louis egy szó nélkül itt hagyott, mégsem hívtam fel. Aztán gondolkoztam kicsit, és arra jutottam, hogy mégis felhívom. Kezembe vettem a telefont, majd kikerestem Lou számát, és tárcsáztam. Kicseng, kicseng, kicseng... és végre felvette.

-Szia! - szólt bele idegesen.

-Hol vagy Louis? - kérdeztem mosolyogva. De ekkor lefagyott a mosoly az arcomról, mert nem Lou válaszolt vissza. 

-Gyere már ide Louis... kezdek fázni egyedül az ágyban! - nyafogott a háttérben valaki. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. De az nem lehet... Eleanor. A telefon kiesett a kezemből, majd sírva borultam az ágyamra. Egyenesen sírógörcsöt kaptam... 

Komizzatok, mert szokásos után hozom a kövit :D de szívesen látnám, hogy esetleg most mások is komiznak :D lepjetek meg! ;) :D <3 :*