96. fejezet - a titokzatos hozomány

Bocsi, hogy csak most hozom, de nem gyűlt össze még 7 komment sem.. amiért kicsit szomorú vagyok, de ez a mai legkisebb problémám! :) na de most itt a rész, és remélem ez azért tetszeni fog :D az eleje kicsit unalmas, mivel csak az esküvői formalitásokról szól, de úgy gondoltam azért ezt is leírom *--* na puszi:*

Lia: haha te vagy! :3 kösziiiii (sok i-vel) igen az vagy, de nem baj <3 :)
Óffi07: iiiiiiiiiiiiiiiiiii! :3 köszi :) igen, nekem is nagyon tetszik :D nem, az nem ér xdd köszönöm <3 <3 #Zsófiiiénistéged! <3 bocsi, hogy tegnap nem írtam face-n, majd ma :)
Petra Pozsonyi: köszi *...* és szerintem is :D itt is van <33
Kingucy Tomlinson: köszi :) nem kell ijedezni, már csak jót akarok nektek! <3 itt is van, és bocsi, hogy sokat kellett várnod :( :*
Barbara Pistai: nekem is :o <3 és itt is van ... :))
Pal Bianka: köszi:3 hát azért, mert szerintem ez cuki :) de nem baj, hogy nem komiztál, észrevettem, hogy neked most már nem annyira tetszik a történet a vége felé, de semmi gond :D itt van! :) te malac xdd :* semmi gond.. :)) 

*Emily*
Mindenki bement, mi pedig hárman -ugyanis ennyien voltunk koszorúslányok- kint vártuk a menyasszonyt. Sajnos egyik lányt sem ismertem, de gondolom apu sem. Christine perceken belül megérkezett. Amint kiszállt a kocsiból, elámultam. Hófehér, földre omló esküvői ruhája hihetetlenül gyönyörű volt. Kétpántos felsőrésze, hullámos alja -amit egy masni fogott össze hátul- még gyönyörűbbé tette a ruhát.

A sminkje is csodálatosan nézett ki, amit információm szerint anyu készített el neki. Elhaladt mellettünk, biztatóan rám mosolygott, majd megindult, mi pedig követtük. Odaért apu elé, megfogta egyik kezét, és együtt a pap felé fordultak.
-Kedves jegyespár! Eljöttetek, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét. Feleljetek tehát az egyház kérdéseire! - kezdet a pap, majd apu felé fordult. -Tomas Parker! Ígéred, hogy tisztelni és szeretni fogod a feleségedet, míg a halál el nem választ?
-Ígérem! - válaszolt apu határozottan.
-Elfogadod-e gyermekeidet, akikkel Isten megajándékozza házasságod? Ígéred, hogy Krisztusnak és az ő egyházi törvényei szerint neveled őket? - tette fel következő kérdéseit.
-Elfogadom és ígérem! - válaszolt apu, a pap pedig a menyasszony felé fordult.
-Christine Roberts! Ígéred, hogy tisztelni és szeretni fogod a férjedet, míg a halál el nem választ?
-Ígérem! - villantott egy hatalmas mosolyt Christ, amivel még szebbé tette ruházatát.
-Elfogadod-e gyermekeidet, akikkel Isten megajándékozza házasságod? Ígéred, hogy Krisztusnak és az ő egyházi törvényei szerint neveled őket? - kérdezte, mire Christine a kislánya felé fordult, elmosolyodott, majd válaszolt.
-Elfogadom és ígérem!
-Kedves jegyespár! Forduljatok egymás felé, majd válaszoljatok a következő kérdésekre. - kérte, mire apuék egymással szembe fordultak. Tomas Parker, akarod-e feleségül venni az itt jelenlévő Christine Robertset?
-Akarom!
-Christine Roberts, akarsz-e férjül menni az itt jelenlévő Tomas Parkerhez?
-Akarok!
-A házasságotokat érvényesnek nyilvánítom Isten színe előtt! Ti pedig testvéreim legyetek tanúi ennek a köteléknek! Amit Isten megköttetett, azt ember szét ne válassza! Megcsókolhatod a menyasszonyt! - fordult a pap apu felé, aki nem tétlenkedett, egyből közelebb lépett és megcsókolta a feleségét. Mindenki ujjongani kezdett, nekem viszont egy könnycsepp gördült le az arcomon. De csak egy, többet nem engedtem, azt az egyet is letöröltem. Nekem ő nincs többé... 
******************
Amint kiértünk a templomból, én Louis kocsijához szaladtam. Nem akartam anyuékkal menni a lakodalomba, hiszen tudom, hogy útközben elsírom magam. Megvártam Louist. Mikor ideért, egy kicsit meglepődött, de egyből beleegyezett, hogy vele menjek.
-Olyan rossz volt látni... - folyt le egy könnycsepp az arcomon, de -ahogy az előzőt- ezt is letöröltem.
-Nyugodj meg oké? - tette kezét a combomra, de egyből eltoltam onnan, mire kérdőn nézett rám.
-Nem volt szó a szünet végéről.. - suttogtam halkan. Az esküvő előtt nem akartam erre terelni a témát. Louis elhúzta kezét, és az útra figyelt. Csendesen telt az út, míg odaértünk a hotelba, ahol a lakodalom lesz. Barátom kiszállt, amint odaértünk és nekem is ajtót nyitott. Christine kérésére abban a ruhában maradtam egész este, pedig ki nem állhatom.

*Louis*
Az egész lakodalom alatt egy szót sem beszéltem Emilyvel, mert ő végig Tonyval volt, én pedig nem akartam őket zavarni. Éppen kimentem a teraszra, hogy kicsit egyedül legyek, mikor megpillantottam Emilyt. A korlátnál támaszkodott és valamin látszólag nagyon gondolkozott, mert nem vette észre, hogy kimentem. Mögé osontam és kezemet a derekára csúsztattam.
-Tudtad, hogy te vagy itt a legszebb koszorús lány? - suttogtam a fülébe, majd egy apró csókot nyomtam a nyakára. Felém fordult, de szemei nem tükröztek semmi érzelmet. -Még mindig szünetelünk.. tudom.. oké! - léptem távolabb tőle, de megrázta a fejét és magához húzott, majd megcsókolt.
-Idióta vagy Louis Tomlinson! - nevette el magát, majd fejét vállamba fúrta.
-Szeretlek Emily. - öleltem szorosan magamhoz.
-Én is.. - mosolyodott el, de egyből el is tűnt a mosoly az arcáról, mikor az újdonsült pár nevetgélve lépett ki az ajtón. -Menjünk haza! Látni sem bírom őket.. - suttogta a fülembe barátnőm, mire bólintottam. A kocsihoz mentünk, és először Emilyékhez mentünk, mert elmondása szerint a ruhájának semmi baja nem lehet, így átcseréli.  Miután felvett egy másik ruhát, elindultunk a saját lakásomra. Percek alatt odaértünk.
Emily egész este, sőt talán még éjjel is csak sírt, és sírt. Nem tudtam nagyon vigasztalni, hiszen nem tudom milyen érzés ez neki. Olyan hajnali 3 körül elaludt, én pedig pár perc múlva követtem példáját. 

*Emily*
-Nem hiszem el, hogy feleségül vette! - ez volt az utolsó mondat, amit -talán már félálomban- kimondtam, mielőtt elaludtam. Semmi másra nem is emlékszem, csak arra, hogy Louis pár nyugtató szót mondd, majd teste elnehezedik, tehát ő is elalszik.
Reggel arra ébredtem fel, hogy fázom. Pedig még hideg sem volt a szobában, hiszen az ablakok csukva, a takaró pedig rajtunk. Kimásztam Louis mellől és a fürdőbe mentem. Egyből a tükörbe néztem, amit nem igazán kellett volna, hiszen a látvány nem volt valami természetesnek nevezhető. A hajam úgy állt, mint egy szénakazal, az arcom beesett és sápadt volt, és a szemeim pirosak. Nem hagyhattam, hogy egy esküvő ennyire tönkretegyen. Elhatároztam, hogy lezuhanyzok, hajat mosok, és tűrhető állapotba szedem magam, míg Louis felkel. Kerestem egy ruhát barátom szekrényében, amit még régebben hagytam itt.

Egy törölköző és a ruha kísértében visszamentem a fürdőbe, és beálltam a zuhany alá. Pár percig csak hagytam magamra folyatni a kellemes hőmérsékletű vizet. Sokszor segít egy jó meleg zuhany a felejtésben, vagy ha csak egy kis nyugalomra vágyok. Ilyenkor kikapcsol az agyam, nem gondolok a rossz dolgokra, csak elképzelem magam egy másik világban, ahol csak boldogság van. Felszabadító érzés.
Fél órán belül végeztem a zuhanyzással és a hajam megmosásával. Magamra tekertem egy törölközőt és megszárítottam szinte derekamig érő, egyenes, szőkésbarna hajamat, majd felöltöztem. A látvány már sokkal jobb volt, mikor a tükör elé álltam. Mosolyogva mentem ki a konyhába, hogy készítsek valami reggelit kettőnknek, ugyanis barátom még nagyban húzta a lóbőrt. Ekkor csengettek. Értetlenül indultam meg az ajtóhoz, hogy kinyissam, mivel még csak reggel 8 óra van.
-Jó napot! Ezt Emily Parkernek hoztam, kérem itt írja alá! - nyújtott felém egy dobozt, majd egy papirost a postás.
-Köszönöm! - vettem el, miután a papírra firkantottam az aláírásom. Becsutam az ajtót, és a dobozzal a kezemben visszaindultam a konyhába. Leültem az asztalhoz és kicsomagoltam a hozományt. Amint megláttam a tegnapi koszorúslány ruhámat összevagdosva, a szám elé kaptam. Hiszen ez tegnap még otthon volt. A ruha mellett találtam egy cetlit, amit egyből ki is bontottam.
"Jobb lesz, ha kicsit jobban vigyázol magadra, és a családodra! 
-J" - ez állt a papíron. Ekkor Louis jött ki a szobából, és a kezemért nyúlt, amit egyből összecsuktam, nehogy meglássa, mégis mit kaptam.