80. fejezet - a legjobban fáj

Hát most a 8 kommentnek hihetetlenül örülök *---* viszont a megtekintések száma sajnos még mindig kevés, de nem baj :) mire befejezem a blogot, elszeretném érni a 15 000 oldalmegjelenítést, az olyan szép szám xdd ^^ na mindegy.. látom nagyon vártátok már a részt, aminek örülök :D a hetem most nem lesz zűrös, így ELMÉLETILEG mindennap lesz rész *.* de mint azt ti is tudjátok, nincs sok rész hátra.. maximum 20, legalább 10.. nem sok idő:( de addig is élvezzétek a társaságom még egy kicsit! :*
ui.: ennek és a következő résznek kicsik Kedves John hangulata lesz, remélem sokan láttátok már ezt a filmet :) ha nem, akkor mindenkinek feltétlenül ajánlom :)

Gréta Pete: te vagy az idióta ^^ örülök neki, remélem holnap nem írsz rosszat :D nem fogok mostantól :) és ezt neked köszönhetem :* hát kicsit nehézkesen megy már egy blog a vége felé, ezt te is tudod :D de az öröm még megvan máig is :$ ugye tudod, hogy az 'aranyköpések' szó a vicceket jelenti? xdd hát hamar hoztam ;) igen, észrevettem :) és igazad van, nálad ez haladás xd <3 ui.: ha most összevesztünk kb. egy fél órával ezelőtt, akkor ne haragudj rám :'/
Barbara Pistai: jaaaj de kis okos vagy, hogy sejtetted :) szerintem nem annyira, de ő az igazi apja.. az a furcsa, hogy nem is az apja nevét vette fel, hanem a nevelőapjáét, mert ő volt Tomlinson oO
Pal Bianka: köszönöm :) szerintem sem hasonlítanak annyira.. hát majd hamarosan meglátod, mit is jelent be Lou apja :$ köszönöm, igyekeztem :33 siettem :*
Kingucy Tomlinson: nem baj az :) köszönöm szépen, örülök neki :D köszi :$$ majd most megtudod :'dd siettem. :)
gumicukor:*: remélem, hogy nem jól sejted, és hogy meglepetést tudok majd okozni :) köszönöm ^^ ezt akartam elérni.. azt, hogy megijedjetek :p <3 nem kellett szerintem olyan sokat várnod :D
G. Tekla: köszönöm :D és tudom én azt, hogy gonosz vagyok, szeretek is az lenni xdd :$$ de, szerintem gondolsz arra, ami lesz :') uuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu! :33 (váltsunk át 'é'-re, mert az még nem volt xdd) siettem vele :** xoxo<3
Lia: tervezem, de ezt facebook-on és már viberen is megtárgyaltuk <3 :) ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá neked is :'33
Óffi07: semmi gond, remélem azért jól vagy :) én is tanultam, de SzJG-t nem olvastam, mert nem is olvasom xdd több, mint a kötelező basszus :oo xd igen, direkt csinálom, mert az izgi, ha nem tudod mi lesz a végén :'3 köszönöm :$ :) :**

*Louis*
-Mondd már! - sürgettem aput, aki alig bírta elmondani, mit is akar.
-Oké.. kimondom kerek-perc... rákos vagyok. - mondta, mire nem hittem a fülemnek. Mégis csak az édesapám. Meg fog halni. Éreztetek már olyat, hogy a szívetekből kitéptek egy darabot, ami bár igazán apró volt, de ez a kicsi darab fájt a legjobban? Nem? Eddig én sem.. eddig! Olyan érzés, mintha azt mondanák; game over.. csak az életben!

-Hogy mi? - kérdezte Emily, én még mindig nem tudtam megszólalni.
-Azért kértem, hogy siessetek, mert nekem már csak egy-két napom van hátra.. semmi több. - próbálta meg kipréselni magából a szavakat.
-Hogyan történt? - szólaltam meg, most először.
-Nem tudom. Szokásos rutin vizsgálat, ami nem végződött jól. - nevetett fel kínosan. Hangja meggyötört volt, de egyben boldog. Hogy miért boldog? Én sem tudom.. talán majd egyszer rájövök, hogy az emberek miért boldogok akkor, mikor az életüknek vége lesz.. tudatában vannak a halállal, mely olyan gyorsan jön, hogy észre sem veszed. Amely addig teper, míg el nem kap, és szinte keresztbe le nem nyel, mint a kutya egy darab húscafatot. Ironikus az élet.. az ember azt hiszi, minden remek körülötte. De jön egy telefonhívás és az egész életedet romba dönti. Emily és apu észrevették, hogy nagyon elbambultam, de nem szóltak semmit. Tudták, hogy engem most magamra kell hagyni.
-Sétálok egyet. - álltam fel, és elengedtem apu kezét, amit időközben szorítottam meg. Ki kellett valahogy szellőztetnem a fejem, és erre a -nem rég elhagyott- hegy volt a legalkalmasabb hely. Leültem a hegy lábánál és gondolkozni kezdtem. Már félhomály uralkodott, szinte sötét volt. Ijesztő, mégis nyugtató környezetben éreztem magam, hiszen most apu szobájánál minden jobb. Elgondolkoztam.. a múltamon. Mikor minden olyan átlagos volt.. mindenki azt hiszi, hogy a sztároknak az élete egy mese.. de nem. Mintha nekünk nem lennének problémáink.
-Tessék, itt egy hatalmas probléma! - ordítottam a semmibe, majd halkan hozzátettem: -Meg fog halni.. - suttogtam. Azt hiszem az ordítozással kiadtam magamból mindent, azt gondoltam elég volt. Lassan visszamentem apuhoz, majd mikor beértem a szobájába, szorosan megöleltem. Éreztem, ahogy a könnyeim csak úgy száguldanak le az arcomon, mintha versenyeznének, vajon ki is ér le előbb. Hagytam.. most hagytam őket szabadon szállni, ha már én nem érezhettem magamat szabadnak.

*Emily*
Nagyon aggódtam Louisért, de én nem maradhattam itt, még egy-két napot sem. Nem bírtam volna ki.. rossz emlékeim vannak a haldokló emberekkel kapcsolatban, de ez egy másik történet.
-Louis.. ne haragudj, de beszélhetnénk! - érintettem meg óvatosan barátom vállát, aki még mindig Troyt ölelte. Bólintott, majd kivezetett a nappaliba.
-Baj van? - kérdezte könnyes szemekkel.
-Nagyon sajnálom, de én nem maradhatok itt. Nem tudnám végig nézni. - suttogtam.
-Persze.. ezt nem is kérem tőled, kicsim! - rántott magához egy hosszas ölelésre. -Holnap reggel hazamehetsz, én pedig majd megyek utánad... később. - suttogta halkan, mire bólintottam. Bevezetett egy szobába, és lefektetett aludni. Troy Louis apukája, de én kaptam kisebb sokkot, mikor közölte velünk; ő rákos.
Egy kiadós alvás után, reggel hamar felébredtem. Körbenéztem az ismeretlen szobába, de nem láttam senkit. A tegnapi szoknyám volt rajtam, de ez érdekelt most a legkevésbé. Kimentem a szobából, egyenesen Louis apukájának szobájába. Már mindketten ébren voltak, látszólag nem is aludtak. Gondolom végig beszélték az éjszakát.
-Jó reggelt! - köszöntöttek mosolyogva.
-Viszont. - válaszoltam, majd nyomtam egy csókot Louis ajkaira. -Nem lenne gond, ha én ma hazamennék? - fordultam az apukája felé, hiszen ez illetlenségnek is számíthat.
-Nem, dehogyis. - mosolyodott el Troy, mire hálásan bólintottam.
A délelőtt folyamán kicsit kirángattuk Louis apukáját a megszokott környezetéből, hiszen ha csak pár napja van hátra, akkor ne azt a komor szobát jegyezze meg utolsó emlékeként. Dél körül egy kiadós ebéd után Louissal rendeltünk nekem egy jegyet.
-Hát akkor, köszönöm, hogy kikísértek mindketten. - öleltem meg Troyt, majd Louist is, persze a magázás Troynak szólt.
-Örülök, hogy megismertelek Emily. Sok boldogságot nektek! - mosolygott az apuka és még egy ölelés után elengedett. Louissal kicsit odébb álltunk és hatalmas csókcsaták közepette, búcsút vettünk a másiktól; kitudja mennyi időre. A levelezésnél maradtunk, mert ez sokkal aranyosabb, mintha telefonon beszélnénk.
***************************
Már este leszállhattam Londonba, de egyből anyuék lakására mentem. Szerencsére nem voltak már ébren, így nem is kellett magyarázkodnom. Gyorsan lezuhanyoztam és elmentem aludni.
Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki ugrál az ágyam másik végén.
-Tony a büdös életbe, takarodj már! - ordítottam rá, hiszen csukott szemmel is tisztában voltam vele, hogy ő az.
-Jó na, ne légy ilyen durcis. Gyere enni, ha kidühöngted magad! - válaszolt sértődötten, majd kiment. Sóhajtottam és magamra vettem egy ruhát, és kérését teljesítve lementem.

Hamar megreggeliztem és, hogy véletlen se kelljen beszélnem a történtekről, gyorsan elmentem otthonról.

*1 hét múlva*
Louis még azóta sem jött haza, de természetesen megértem, hiszen az édesapjával kell lennie ilyenkor. Eddig még egy levelet sem küldött, legalább is nem érkeztek meg.
-Emily, leveled jött! - kiáltott fel anyu a szobába, amit alig hallottam meg, mert zenét hallgattam, természetesen One Direction-t.
-Megyek. - válaszoltam és kihúztam a fülemből a fülhallgatót, és lerohantam a nappaliba. Kivettem anyu kezéből a papírost és egy táskába bedobva a cuccaimat -köztük a levelet is-, elmentem a Hyde Parkba. Friss levegőre volt szükségem, hogy nyugodtan elolvashassam a levelet. Elkezdtem sétálni, és érdeklődve bontottam ki a borítékot, amiben nem valami jó hírek fogadtak, de azért mosolyogva olvastam, mert mégis csak Louis írta.