97. fejezet - soha nem lesz rendben semmi sem

Hali! :) itt a következő rész, remélem ez is tetszeni fog :) mondjuk ez kicsit unalmas -és szerintem ez az eddigi legrosszabb-, mert már nem tudok kitalálni semmit sem! :( de azért még 3 fejezetet hozok nektek ezen kívül :) az egyik barátnőm azt kérte, hogy hozzak képet Christine-ről... hát itt van, valahogy így képzeljétek el :)
ui.: a következő részt lehet, hogy este meghozom, majd meglátjuk :) na puszi:*

,,Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál

 találni valakit, akit szerethet." - Marilyn Monroe 

Christine :)











Petra Pozsonyi: köszi :)) siettem, ahogy tudtam :D aki kíváncsi hamar megöregszik! :*
Barbara Pistai: te szent isten, azért annyira nem izgalmas xdd köszi *--* akkor jó, én is szeretem, csak régen voltam már :/ xd
Óffi07: akkor jó :) nem igaz, hogy 1 napot nem lehet birni rész nélkül xd de örülök neki, hogy szereted <3 elvonási tünetek? wow... xd köszönöm :) én is örülök :D igen tudom, képeket is láttam róla, és meg is van a véleményem azokról a rajongókról, akik Niall miatt odapofátlankodtak. Niall sírt is :/ <3 ugye? xd #hahaköszi <3 <3 
Kingucy Tomlinson: anyám engem is :o xd köszönöm :D majd meglátod mi lesz :* szegény fejed :/ xdd siettem :* <3 <3 
Pal Bianka: köszi *.* nem tudom, de ha mégis tetszik, akkor ne haragudj! <3 igen elég egy rövid komi, csak nem tudom.. xd hát a végén még mekkora csattanó lesz.. csak annak nem igazán fogtok örülni :)) köszönöm*-* gyorsan hozam :** és igen, elég hosszú! :) itt van! :33 ^^ 

*Louis*
Reggel a csengőre ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy ki az, de pillanatokkal később meghallottam barátnőm hangját, amint átveszi a postástól a levelet. Miután becsukódott az ajtó, kicsit még feküdtem az ágyban, majd kimentem a konyhába, ahol megtaláltam a barátnőmet. Könnyes szemmel ült az egyik széken, és egy kis papírfecnit olvasott. Tekintetem az asztalra kúszott, ahol a tegnapi koszorúslány ruhája össze volt vagdosva. Egyből a keze után nyúltam, hogy elvegyem a levelet, de összecsukta kezeit. Leguggoltam elé, kezemet pedig végigsimítottam az egyik combján.
-Kérlek, hadd nézzem meg! - mosolyogtam rá lágy hangon, mire kinyitotta kezeit, de a fejét lehajtotta. Elvettem tőle a papírt, és kinyitottam.
"Jobb lesz, ha kicsit jobban vigyázol magadra, és a családodra! 
-J" - ez állt a papíron. Természetesen egyből leszűrtem, hogy a J az Josht jelent.
-Ezt nem hiszem el! - csaptam az asztalra. Soha nem zavart, ha engem akarnak bántani szavakkal vagy tettekkel, de ha a szeretteimet, akkor arra nagyon dühös tudtam lenni. -Ennek börtönbe kéne lennie! - dühöngtem tovább, de Emily mögém lépett.
-Nyugodj meg kérlek. - suttogta halkan, de hangja elcsuklott a végére.
-Hogy kérheted, hogy nyugodjak meg? Ez az elmebeteg tegnap a házatokban járt, pedig a börtönbe kellett volna lennie! - folytattam a kiabálást, de Em ellépett előlem és a telefonját kezdet el nyomkodni, majd a füléhez emelte. Sorba felhívott mindenkit, de senki nem vette fel.
-Kérlek menjünk el hozzánk! - kérte, én pedig azonnal elmentem öltözni. Mire kiértem Emily már könnyes szemekkel szorongatta a papírt, és olvasta újra meg újra. Kivettem a kezéből a levelet, letettem az asztalra, majd letöröltem könnyeit. Összekulcsoltam kezeinket, és elindultunk a kocsihoz.

*Emily*
Pár perc múlva a házunkhoz értünk. Próbáltam higgadt maradni, és felkészülni mindenre, amit ott láthatok, hiszen Josh bármire képes lehet. Louis kiszállt az autóból és nekem is kinyitotta az ajtót. Megfogta a kezem, biztatóan rám mosolygott, és bementünk. Kinyitottam az ajtót, és ezt láttam, amire nem készültem fel. Ugyanis az egyetlen egy dolog, amire nem készültem fel az az, hogy mindenki békésen sütögeti a reggelit a konyhába. A mindenki alatt pedig valóban mindenkit értek, mert itt volt anyu, apu, Peter, Christine és még Tony és a barátnője, Ella is.
-Jó reggelt! - mosolyodtam el. Mindenki odajött sorba megölelni engem, hiszen nagyon aggódtak értem, mert elmentem.
-Beszélhetnék veled Emily? - kérdezte Christine. Nagyot nyeltem és aprót bólintottam. Felmentünk a szobámba, én pedig vittem magammal a ruhát is a dobozban. Amint betettem magam mögött az ajtót, Christine egyből beszélni kezdett.
-Kérlek ne haragudj, hogy elvettem tőled az apukádat.. én nem akartam, de.. szeretem Tomast! Pont miattad nem mentünk el nászútra.. - nézett le rám, ugyanis én ültem, ő pedig állt. Ekkor kedveltem meg őt.. olyanét kért bocsánatot, amit el sem követett.
-Semmi gond! És elmehettetek volna. - mosolyogtam rá. -Inkább te ne haragudj rám! - nyújtottam felé a dobozt. Amint meglátta az összevágott ruhát, a feje elvörösödött, és nagyon ideges lett.
-Ez meg mit jelentsen? Oké, hogy nem tetszett a ruha, de megmondtam, hogy épségben szeretném visszakapni! - vágta hozzám elég idegesen. Nem szóltam semmit, csak elővettem a levelet -amit még akkor tettem el, mielőtt elindultunk-, és a kezébe csúsztattam. Mikor elolvasta, először megnyugodott, majd ugyanolyan ideges lett, mint előtte... talán jobban!
-Ezt közölni kell a szüleiddel! - indult volna ki, de megfogtam a kezét.
-Majd én és Louis.. - mondtam, mire bólintott és végleg kimentünk. Már mindenki az asztalnál ült és palacsintát evett. Louis mellé ültem le és én is majszolni kezdtem a finomabbnál finomabb töltelékekkel megtöltött reggelit.
****************
-Várjatok! - kértem anyuékat, mielőtt felálltak volna az asztaltól.
-Baj van kicsim? - kérdezte egyből apu.
-Az nem kifejezés.. - suttogta halkan Christine. Kivettem a zsebemből a papírt és odaadtam apunak. Hangosan felolvasta, mire  megint egy könny csordult végig az arcomon. Engem és Louist felküldtek a szobámba, ők pedig azt hiszem felhívták a rendőrséget.
-Minden rendben lesz kicsim! - ölelt át hátulról Louis, mikor az ablakon nézegettem ki.
-Soha... soha nem lesz rendben semmi sem. - sírtam el magam, miután felé fordultam és fejemet a vállába temettem.
-De igen.. - ölelt még szorosabban magához, majd államnál fogva felhajtotta fejemet és megcsókolt. Lábujjhegyre álltam, hogy vissza tudjam csókolni. Louis az ágy felé kezdett húzni, majd lefektetett és -csókunkat megszakítva- befeküdt mellém, és átölelt oldalról.
-Fáradt vagyok.. - kuncogtam, Louis pedig felnevetett.
-Akkor aludj.. vigyázok rád! - suttogta a fülembe, majd utoljára megcsókolt, engem pedig elraboltak az álommanók.

*Louis*
Emily pár perc múlva el is aludt, én pedig csendben és mosolyogva hallgattam szuszogását, és néztem, ahogy mellkasa megemelkedik minden egyes lélegzetvételnél. Belegondoltam, hogy itt és most az életemet tartom a kezemben, akinek bármikor valami baja eshet egy őrült miatt. Elkapott egy fajta idegesség, mire Emily megmozdult. Először nem értettem miért, majd rájöttem, hogy véletlen megszorítottam a barátnőmet. Kicsit lenyugodtam, mikor szirénát hallottam a ház előtti utcáról. Még pedig rendőrségi szirénát...