95. fejezet - szebb vagy, mint egy barbie baba!

Helloka! :** ma megint kicsit korán jöttem, de remélem ez nem baj :) egyre kevesebb írni valóm lesz, ami eléggé elszomorít, de a 100 rész az már nem kevés :D boldog és büszke is vagyok egyben, hogy ennyit sikerült megírnom.. de mindegy is! na akkor jó olvasást! :* <3
ui.: ne haragudjatok a követelőzésért, de ezért a részért elég sokat dolgoztam, és szeretnék egy kicsit több komit látni, mint 6 *.* nagyon jó lenne, persze én annak is örülök, ha néhányan komiztok :))

Petra Pozsonyi: köszönöm :) és ezt most azért hosszú lett :D de ezt ők nem tudják.. haha:3 siettem, ma kicsit korábban hoztam, mint szoktam *.*
Barbara Pistai: nem baj az:D nem is kicsit.. xdd na azt látod elhiszem.. hidd el, én is! :33
Óffi07: köszönöm :) :)<3 gonosz feladatokat.. xd köszönöm, örülök, hogy tetszett *-* #énishiddel:$ <3 hahii:3
Pal Bianka: ittvan!!!!:Dxd
Netti: hát látod :) tudom, hogy dilis vagyok ^^ de úgy szeretem húzni az agyatokat :) igen, kicsit szemetek .. xd én is imádom őket ^^ :$ <3 puszi :* ui.: egyet mondok.. soha többet ne egyél csokit kérlek! xdd és én is szeretlek téged <3 és én is szeretem a Magic-et, de legjobban a She's not afaraid-ot *----* az lesz a következő blogom címe :) szeretem ezt a becenevet ^^
Kingucy Tomlinson: az is jó :D hidd el, én sem vagyok valami eszes xd köszönöm :) és nem, nem kell szőkén értetlenkedned xd :** <3

*Emily*
Sajnos Louis volt az, aki benyitott. Először nagy szemekkel nézett, majd -mintha eszébe jutott volna valami- komor lett a kedve.
-Louis én.. - kezdtem, de becsapta maga mögött az ajtót, és itt hagyott minket.
-Ez meg mi volt? - kérdezte értetlenül Harry.
-Hát gondolom azt hitte, hogy izé.. öhm.. érted! - vakartam meg a tarkóm, és éreztem, hogy elpirulok.
-Nem nézhet ilyen féregnek. A legjobb haverom! - állt fel ingerülten, majd magára vette a ruháit és elment, le a nappaliba. Sóhajtva keltem ki az ágyból, én is felvettem a tegnapi ruhámat, és Harryt követve először a nappaliba mentem. Töltöttem magamnak egy pohár italt és bevettem egy fájdalomcsillapítót is.
-Nem hiszem, hogy azt gondolta, hogy lefeküdtünk! - huppantam le a kanapéra, Hazz mellé.
-Akkor miért rohant el? - kérdezte értetlenül, de ekkor meghallottunk egy hangot mögülünk, így egyszerre kaptunk felé a tekintetünket.
-Nem emlékeztek semmire sem, igaz? - jött le a lépcsőn Louis, és leült közénk.
-Csak annyira, hogy Emily megcsókolt. - mondta Harry, én pedig bólogattam, jelezve ezzel, hogy igen, én is ennyire emlékszem.
-A játék végén azt a feladatot kaptad, - fordult itt felém. -hogy aludj Harryvel, fehérneműben! - válaszolt, és elcsuklott a hangja. -Azt nem tudom, hogy este mit csináltatok. - tett hozzá halkan.
-Louis én.. nem feküdnék le Emilyvel.. a barátnőd! - próbálta nyugtatni Harry.
-Hiszek nektek.. - mondta halkan, amivel engem és Harryt is meglepte. Nem szóltunk semmit, Louis pedig felment az emeletre. Ajtócsapódást hallottunk, tehát bement a szobájába. Egy szó nélkül felálltam, és mentem volna barátom után, de Harold közbeszólt.
-Békítsd ám ki! - kacsintott, mire elmosolyodtam és bólintottam, majd végleg felmentem Louis szobájába.
-Bejöhetek? - dugtam be a fejem a szobaajtó. Louis a telefonját bújta, de amint meglátott elmosolyodott és az ágyra dobta a telefont.
-Gyere! - mutatott az ágyra, maga mellé. Féloldalasan befeküdtem, ő pedig átölelte a derekamat, fejét pedig a nyakamba temette.
-Nem emlékszem semmire... de bizton ígérhetem, hogy nem történt köztünk semmi. - fordultam felé.
-Én tényleg hiszek nektek... csak gondolkozási időre van szükségem! - mondta, mire ledermedtem.
-Min akarsz gondolkozni? - hajtottam le a fejem.
-Harryn.. a barátságunkon. Kicsit többet szeretnék vele lenni. Tarthatnánk egy kis szünetet? - kérdezte, én pedig egyből ráemeltem a tekintetem. Meg akartam szólalni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ezt látva Louis tovább folytatta. -Nem hónapokra és hetekre gondolok! Csak pár nap..
-De... de miért?
-Tudod milyen rossz volt látni, hogy Harryvel csókolózol, és reggel mellette ébredsz! Tudod mennyire fájt, hogy miután 5 percig egymással voltunk elfoglalva, utána te az ő szájában kutakodsz? - sorolta lehajtott fejjel, és egy könnycsepp gördült ki a szeméből.
-Ne haragudj! Megértelek, ezért most megyek is! - keltem fel. Nem tudtam mit csináljak, menjek vagy esetleg megöleljem. Végül egy szimpla "szia" mellett döntöttem.
-Várj! - húzott vissza a kezemnél fogva, majd egészen közel simult hozzám. -Attól én még szeretlek! Csak pár nap.. - nyomott puszit a szám sarkába. Elmosolyodtam, és még egyszer elköszöntem tőle, majd végleg elmentem.

*Louis*
Fél órával azután, hogy Emily elment, én is lementem a többiekhez.
-Ugye nem hagytad elmenni? Ugye nem szakítottatok? - támadt le egyből Harry.
-Nem, csak szünetet tartunk! - mondtam, és ezzel lezártam a témát. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert iszonyúan fájt a fejem. A gyógyszer percek múlva hatni kezdett, a fájdalom már nem volt olyan feszítő. Viszont a szívemben nagy űr lézengett, de nem kereshettem Emilyt, hiszen én kértem szünetet.
**************
-Mi az, hogy szünetet tartatok? - rontott be a szobámba Harry, olyan este 7 fele.
-Szünetet tartunk! - vontam vállat, de belülről korántsem volt ilyen könnyű kimondani.
-De miért? - kérdezte, és leült az ágyamra.
-Mert kicsit többet akartam veled lenni! - mosolyogtam rá.
-Ahhoz képest itt ülsz a szobádban. - nevette el magát. -Menj el hozzá, és kérj bocsánatot, béküljetek ki!
-De nem vesztünk össze... és nem megyek, majd valamikor találkozunk. - mondtam.
-Mi az, hogy valamikor? Hol van az a Louis Tomlinson, aki annyira szerelmes volt a barátnőjébe, hogy hanyagolta a legjobb barátját? - kérdezte szinte már ordítva. Lehajtott fejjel ültem, és vártam, hogy kimenjen. -Szánalmas vagy.. - vágta hozzám, majd végleg kiment. Elgondolkoztam, de arra jutottam, hogy akármennyire is szánalmas a viselkedésem, kell nekem most pár nap egyedüllét.

*1 héttel később*
-Srácok, én elmentem! - jöttem le a lépcsőn.
-Húú, de kicsípte magát Mr. Tomlinson! - röhögött Niall, mikor meglátott, célozva ezzel a fekete öltönyömre.
-Miért.. te mibe mennél egy esküvőre? - kérdeztem értetlenül.
-Jogos! - mondta, és lehuppant a kanapéra, a többiek pedig követték a példáját. Harry kikísért az ajtóig.
-Akkor most vége a szünetnek? - kérdezte nagy mosollyal.
-Nem tudom Harry.. fogalmam sincs mi fog kisülni ebből az estéből! - sóhajtottam, majd elköszöntem a barátomtól és beültem a kocsiba. Nem kellet sokat utaznom, hiszen itt Londonban lesz az esküvő, amit nem is értettem. Pár perc alatt a Westminsteri apátsághoz értem, ahol már rengeteg kocsi állt.

Kiszálltam az autóból, és ekkor megpillantottam Elizat, Petert, és a barátnőmet. Vagyis őt nem láttam, csak a hangját hallottam, még távolról is.
-Én nem szállok ki ebben a ruhában! - nyavalygott, mire nevetve odamentem.
-Jó napot! - köszöntem mosolyogva az ott álló szülőknek. Ekkor Tony lépett ki a kocsi egyik ajtaján, a másik pedig még csukva volt, azon keresztül könyörögtek a barátnőmnek.
-Louis! - dugta ki fejét mosolyogva a lehúzott ablakon Emily.
-Szia kicsim! Elmondod, hogy miért nem szállsz ki? - kérdeztem és mellkasomon összefontam kezeimet.  
-Nagyon fess vagy! - röhögte el magát. -Amúgy meg azért, mert Christine egy eléggé undorító ruhát választott, amiben úgy nézek ki, mint egy barbie baba!
-Hadd döntsem el én, hogy hogy nézel ki.. oké? - nyújtottam neki a kezemet. Megrázta fejét, és felhúzta az ablakot. -Mi a baja a ruhájával? - fordultam Peter és Eliza felé.
-Túl 'habos-babos'! - mutatta az idézőjeleket az anyuka. Mosolyogva megráztam a fejem, majd tovább vártam, hogy égre kijöjjön.

*Emily*
-Miért nem szállsz ki? Szerintem gyönyörű a ruhád. - biztatott mosolyogva Tony.
-Mert olyan idiótán néz ki! - forgattam a szemeimet, és továbbra is csendben tűrtem anyuék könyörgését.
-Jó napot! - hallottam meg Louis hangját, mire a szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Már nagyon hiányzott a barátom, de nem gondoltam volna, hogy eljön, hiszen egész héten nem keresett. Tony sóhajtva kiszállt a kocsiból.
-Louis! - dugtam ki a fejem -de csak és kizárólag a fejem- az éppen most lehúzott ablakon.
-Szia kicsim! Elmondod, hogy miért nem szállsz ki? - kérdezte, mellkasán összefont kezekkel. A kicsim szó hallatán elmosolyodtam, majd válaszoltam.
-Nagyon fess vagy! - röhögtem el magam. -Amúgy meg azért, mert Christine egy eléggé undorító ruhát választott, amiben úgy nézek ki, mint egy barbie baba!
-Hadd döntsem el én, hogy hogy nézel ki.. oké? - nyújtotta kezét, az ablakon keresztül. Durcásan megráztam a fejem, és felhúztam az ablakot. Pár perc múlva valaki kinyitotta az ajtót. Összerezzentem, és aput láttam meg magam előtt.
-Kicsim, kérlek gyere ki! - nyújtotta kezét.
-A jó büdös francba, hogy nem zártam be azt az ajtót! - sóhajtottam. Apu elnevette magát, és jelentőségteljesen a kezére nézett. Egy nagy levegővétel után elfogadtam a kezét, és kiléptem az ajtón.
-Még hogy úgy nézel ki, mint egy barbie baba! - nevetett Tony, mire kinyújtottam a nyelvemet.
-Louis hol van? - kérdeztem ijedten, mert azt hittem elment.
-Megunt várni, és bement a templomba! - rántott vállat apu, de egy apró huncut mosoly az arcán volt.
-Azt hittem legalább megvár! - biggyesztettem le ajkaimat.
-Komolyan nem bízol bennem? - lépett elő mosolyogva a kocsi mögötti fa mellől.
-Louis! - ugrottam a nyakába, ő pedig mosolyogva eltolt magától és végigmért. Narancssárga uszályos ruhám láthatólag tetszett neki. A hajam kontyba volt, Louis még így szerencsére soha nem látott. A csuklómon egy virágfüzért díszelgett.




















-Szebb vagy, mint egy barbie baba drágám! - csókolt meg hosszan, mire mindenki ujjongani kezdett.
-Na jó gyerekek, ma az én esküvőm van, szóval befelé! - terelt be mindenkit apu az apátságba, mielőtt a menyasszony megérkezett volna. Nekünk, koszorúslányoknak ugyebár kint kellett maradni, hogy bekísérjük majd Chritinet. Mosolyogva vártam, és fogalmam sem volt, hogy milyen izgalmas estének nézek elébe.