92. fejezet - szeretlek!

Hellokaa! :* na meghoztam a mai második részt :) holnap nem biztos, hogy tudok részt hozni, mert tanulnom kell.. mondjuk az csak fél óra, szóval lehet, hogy mégis lesz :D igyekszem *--* na puszi :*

Pal Bianka: itt van gyorsan *-* :3
Barbara Pistai: itt van ^^ 
Kingucy Tomlinson: neked is itt van! :)
Netti: WOW! hát ha gondolod, mindig kezdhetjük azzal :3 akkor okos vagy :* szerintem meg amúgy is.. ha odaköltözöl a barátodhoz, az eleinte jó meg minden.. de megunjátok egymást! igyekszem már ebben a pár részben nem szomorút írni :) ne tépd szegény hajadat, az idegrendszeredet pedig nyugtasd meg! :* hát szerintem az utolsó részekben már nem a koncertek meg az ilyenek a fontosak, de csak neked teszek bele :) hoztam is, siettem <3 nem kicsit.. xd és örülök neki, hozd csak a jó jegyeket! :) persze, hogy sokat találkozunk majd :D de akkor ideköltöztök? :o <3 *-* imádnám! <3
Óffi07: kettőt már nem kapsz ma Zsófi :p :D örülök neki, hogy tudtad :) puszi <3 :* köszi :D #EGYET! :* xd  
Petra Pozsonyi: köszi <33 :) köszi megint :D siettem :* 

*Emily*
Mikor elértünk egy nagyon magas emeletes házhoz, Louis megállt.
-Hát itt volnánk! - mutatott a házra. Nem értettem semmit, hiszen ez egy rég, lepukkant ház. Mégis itt akarja ünnepelni a második évfordulónkat?
-Hol is? - kérdeztem, és elnevettem magam, mert valljuk be így is vicces volt.
-Gyere velem! - húzott maga után. Egészen 10 emeletet futottunk, míg végül kikötöttünk a tetőn.

Ekkor megértettem, hogy miért idehozott Louis. Egy hatalmas, két személyes asztal volt megterítve a tető közepén. Már alkonyodott, így a gyertyák remek fényforrást jelentettek az asztalon. Ennek tetejében még egy hatalmas hirdető tábla is díszelgett mögöttünk, amin mi ketten voltunk.

Elnevettem magam a plakát láttán, és Louis felé fordultam.
-Nem unod még a hős szerelmes szerepét? - kérdeztem nevetve, és a válaszra sem várva a nyakába ugrottam.
-Soha nem unom meg, hogy a kedvedre tegyek! - suttogta a nyakamba.
-Én soha nem teszek a te kedvedre.. - mondtam halkan, és egy könnycsepp folyt le az arcomon, ezért még jobban Louishoz dörgöltem magam, nehogy meglássa, hogy sírtam.
-Hülyéskedsz... - tolt el magától. -Akkor is a kedvemre teszel, mikor velem vagy! Mikor szerethetlek. - törölte le azt az egy könnycseppet. -Főleg akkor teszel a kedvemre, amikor valami szexi ruhában vagy, mint most. - harapta be alsó ajkát. Nevetve a vállába ütöttem, majd hosszan megcsókoltam.
-Húú... ez hiányzott napok óta! - lépett hátrébb Louis. Láthatóan extázisba esett, pedig csak megcsókoltam. Felkuncogtam, majd kiléptem a tető széléhez. A nap már nem sütött, már a hold volt látható az égen. A csillagok viszont még nem ragyogtak, csak egyet láttam közülük. De az hatalmas fénnyel égett, szinte nem is kellett több, hogy a sötét éjszakát betöltse fényével.
-Az a mi csillagunk! - ölelt át hátulról Louis, majd arra a csillagra mutatott, amit én néztem. Elmosolyodtam, és megfordultam. Kezeimet a nyaka köré tekertem.
-Nagyon szeretlek! - mosolyodtam el. Szemei csillogni kezdtek, és ő is elmosolyodott.
-Ha tudnád mire készülök.. - villantott egy ezer wattos mosolyt, én pedig értetlenül néztem rá. -Nem számit.. én is szeretlek! - mondta, és a pár centiméter távolságot megszüntetve köztünk, megcsókolt. Ez a csók más volt, mint a többi. Mindenki azt mondja, hogy a legfontosabb csók az életében az, ami az oltár előtt csattant. Na nekem olyan nem lesz -érzéseimet tekintve-, így úgy gondoltam, ez volt az a csók. A legfontosabb, legérzelmesebb, leggyengédebb. A rövidnek nem nevezhető csók után leültünk a plakát előtti megterített asztalra, és nekiláttunk az inycsiklandozó ételeknek.
-Odaadhatom az ajándékod? - kérdezte egy aranyos mosollyal, mire elnevettem magam. Bólintottam, Louis pedig elővett a zsebéből egy ékszeres dobozt, és kinyitotta. Kivette belőle a nyakláncot, ami benne volt, és feltette a nyakamba.

-Louis..ez gyönyörű! - öleltem meg. -Köszönöm! tudod, én nem tárggyal készültem neked... - vallottam be, mire egy kaján mosoly jelent meg az arcán.
-Hmm.. jóra gondolok? - kérdezte mosolyoga.
-Perverz fantáziádat itélve.. azt hiszem, igen. - nyomtam puszit az arcára, hiszen jól tudta, mire gondolok.
-Nekem elég, ha velem vagy! - ölelt szorosan magához, majd visszaült a helyére.
-Na és mi az a fontos kérdés, amit még a Temzénél emlegettél? - kérdeztem mosolyogva.
-Hát.. nem mondom el, amíg egyértelmű választ nem adsz a költözésre. - válaszolta karba tett kézzel. Nagy levegő vétel után, újra, de utoljára visszautasítottam Louist.
-Szerintem sokkal romantikusabb, ha egy randi előtt eljössz értem. És megunnánk egymást, meg persze attól is félek, hogy az egyik fiú esetleg megláthat meztelenül. - nevettem el magam, mire Louisnak kikerekedtek a szemei. -Szóval ne haragudj, de nem költözök hozzád! - válaszoltam lehajtott fejjel. Louis közelebb húzta a székét.
-Nem haragszom. - nyomott puszit a számra. -De ha a feleségem leszel és gyerekeink lesznek, akkor sem fogsz hozzám költözni? - kérdezte teljes komolysággal.
-Ha a feleséged leszek és gyerekeink lesznek, akkor már nem a fiúkkal fogsz lakni. - nevettem el magam képzelgésén, miszerint mi valaha összeházasodunk és gyerekeink lesznek.
-Hát akkor feltenném a kérdésemet.. - vett egy nagy levegőt, majd felállt a székről, és letérdelt elém. Egyik kezemet a saját kezébe vette, a másikat meg a szám elé kaptam. Nem gondoltam volna, hogy erre készül.
-Emily Parker! A jövőbeli gyerekeim anyja! - nevette el magát. -Lennél a feleségem? - kérdezte csillogó szemekkel, majd szabad kezével elővette a zsebében lévő dobozkát, és kinyitotta. A másik aranygyűrűnél -amit tőle kaptam- ez ezerszer szebb volt. Nem hinném, hogy értékesebb is, de szebb és emlékezetesebb. Semmivel sem törődve ugrottam a nyakába. Nem érdekelt, hogy a földön kötünk ki, nem érdekelt, hogy a ruhánk tiszta kosz lesz.. csak Louis érdekelt. Életem szerelme most kérte meg a kezem.
-Őrült nőszemély. - röhögte el magát. -Ezt vehetem egy igennek? - kérdezte nevetve, mikor végre leszálltam róla, és mindketten visszaültünk a helyünkre.
-Visszautasíthatatlan ajánlatot tettél Louis Tomlinson! - mosolyodtam el, és kezet nyújtottam neki. Ráhúzta a gyűrűt, majd áthajolva az asztalon, megcsókolt.

-Tartogatok még valamit... - köszörülte meg a torkát.
-Halljuk csak.. - mosolyodtam el kíváncsian.
-Szeretlek! - mondta, és reakciómat várta. Elnevettem magam, ugyanis magyarul mondta a szót, helytelen akcentussal.
-Min nevetsz? - kérdezte durcázva, természetesen már angolul.
-Szeretlek! - ejtettem ki helyes akcentussal, mire neki is leesett, és elnevette magát.
-Nem fogok megtanulni magyarul.. - forgatta a fejét.
-Megoldjuk! - nevettem fel, majd befejeztük a vacsorát.

*Louis*
-Ez volt életem legszebb napja! - mondta Emily, mikor már hazafelé indultunk. Kezére pillantott, amin már nem egy, hanem két gyűrű díszelgett.
-Örülök neki.. és hidd el, nekem is! - álltam meg egy pillanatra, majd szorosan megöleltem.
-Annyira szeretlek Louis! - nézett fel rám.
-És már a menyasszonyom vagy! - kaptam a kezembe, majd megpörgettem, és miután letettem hosszú csókban forrtunk össze.
-Az vagyok. - mosolygott.
-Nem akarsz nálam aludni? A saját lakásban, csak mi ketten. - suttogtam a fülébe. -Kicsi Louis hiányol. - tettem a végére, mire oldalba vágott. Elnevettük magunkat, majd elindultunk hozzám.
-És most jössz velem! - kaptam a kezembe Emilyt, aki éppen levette a lábáról a cipőt.
-Így a feleséget szokták vinni esküvő után. - mosolyodott el.
-Hamarosan az leszel! - csókoltam meg, közben pedig a hálószobába vittem, de csókunkat egy pillanatra sem szakítottam meg. Szerintem mondanom sem kell, felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt.
Reggel arra keltem fel, hogy valaki a hasamat simogatja.
-Jól esik? - kérdeztem kómásan és az oldalmra fordultam, ezzel elszakitva magamtól Emily kezét.
-Hát hogyne! - mosolygott, majd ő is oldalra fordult és kezeit visszatette a hasamra, majd végighúzta rajta.
-Kinzol! - öleltem át.
-Én? Téged? Soha! - nevetett fel, és végre megkaptam reggeli csókomat.
-Fel is ébredtem.. de még nem teljesen. - mondtam és megint megcsókoltam. Kikeltünk az ágyból, majd megreggeliztünk, és elindultunk Emilyékhez.
-Mi a terv mára? - kérdezte útközben.
-Két koncert, egy interjú! - soroltam lehangoltan. -Ezerszer inkább lennék veled, mint egy interjún vagy koncerten! - biggyeztettem le ajkaimat.
-Pedig ez máskor sem lesz másképp.. tényleg, a fiúk tudnak róla, hogy megkérted a kezem? - fordult felém.
-Öhmm. izé.. nem. - vakartam meg a tarkóm.
-De legalább Paul tud, igaz? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
-A menedzsmentnek semmi köze az életemhez! - válaszoltam ingerülten, ugyanis Paul tuti kiakad, ha megtudja.
-Ma el kell nekik mondanod!
-Egy vacsora ma nálunk? A fiúk ott megtudják, és kajálás után Pault is felhivjuk. Megfelel? - kérdeztem reménykedve.
-Legyen. - sóhajtott. Percekkel később elértünk a barátnőm háza elé, ahol egy ismeretlen kocsi állt. Bementünk, de sajnos Emily számára nem kedvelt személyek jöttek, ennek tetejében még egy hihetetlen bejelentést is hoztak magukkal...