89. fejezet - never let you go..

Hali! :) ma is nálam alszik egy barátnőm, de igyekeztem hozni részt :) kicsit unalmas lett, mert csak egy téma körül forog, stb.. de azért remélem tetszeni fog :D na jó olvasást! :*
ui.: ehhez a részhez kaphatnék kicsit több komit, mint 4? :/ :))  
ui2. (xd): az előző bejegyzéshez válaszoltam komikba:* :)

Barbara Pistai: köszönöm :) hát válaszolok, csak a válaszom nem kielégítő lesz, ezért elnézést kérek! :/ szerintem ez a részekből leszűrhető, hogy mi is lesz, de majd megtudjátok hamarosan :D ui.: a 87. fejezetnél most válaszoltam a komidra, mert csak most találtam meg :/
Kingucy Tomlinson: az elején? :o pontosan, hogy mindenhol *-* hát itt már nincs sok boldogság, de igyekszem :D azt a személyt még nem ismeritek, majd most :))
Petra Pozsonyi: köszi :$ majd megtudod te is idővel! :P :) siettem vele :* <3
Pal Bianka: aaaz *-* köszi :) és hát ez nem lett boldog, de a következő kettő biztosan az lesz, talán a többi is :D itt van:)

*Emily*
-Te-te meg mit keresel itt? - kérdeztem dadogva, mire végre Louis leszállt rólam, én pedig fel tudtam állni.
-Jól látod, itt vagyok! Kiengedtek. - kacsintott, majd közelebb lépett hozzám. -Nem tudsz megállítani szépségem! - tűrt el egy tincset a fülem mögül. Egyből a keze után kaptam, de erősebb volt, mint természetesen mindig. Erősen megszorította a kezem. Louis mindeddig tétlenül állt, de ekkor nála is elszakadt a cérna.
-Engedd el a barátnőmet! - kiáltott rá, majd magához rántott.
-Óóó, hogy el tudtad felejteni 'életed szerelmét'? - kérdezte cinikusan.
-Louis, kérlek menj haza! - suttogtam halkan.
-Nem hagylak itt vele. - bökött a fejével a jövevény felé. A barátomhoz fordultam, aki értetlen tekintettel meredt rám, nem tudta ki ő.
-Nem lesz semmi bajom. - suttogtam, majd egy apró csókot nyomtam a szájára. Kicsit nyugodtabban elment.
-Mit akarsz Josh? - kérdeztem remegő hangon. Josh.. az a tipikus rossz fiú. Még csak 16 éves voltam, mikor a gimiben megismerkedtem vele. Hamarosan járni kezdtünk. Tudni kell róla, hogy eléggé sokszor lógott, bulizott, lerészegedett. Egy buliban kezdődött minden.
"-Siess már, mert elkésünk! - kiáltott Josh, mikor éppen egy buliba készültünk, én pedig öltöztem. 
-Megyek.. itt vagyok! - futottam le a lépcsőn. 
-Hűűű... az én csajom! - húzott magához és megcsókolt. Belemosolyodtam csókunkba, majd végül elindultunk a sulibuliba. Rengeteget táncoltam Joshal egész este, és remekül éreztem magam. 
-Menjünk el egy csendesebb helyre! - suttogta a fülembe órákkal később. Tudtam mire gondol, de én még nem akartam lefeküdni vele. Sajnos a barátom ekkor már részeg volt, és semmilyen tiltakozás nem volt elég..."
Fájdalommal emlékeztem vissza az aznap esti történtekre.. egy sztori, amit senkinek nem mondtam még el. Természetesen a rendőrségen és a szüleimen kívül. Lecsukták Josht, de most kiszabadult, megint itt van.
-Téged, cica! - húzott magához, és erősen belemarkolt a fenekembe.
-Egyszer már megkaptál, takarodj! - toltam el magamtól, de még mindig remegtem, mint a nyárfalevél.
-Sajnálom.. régen volt. - jelent meg az arcán egy kaján mosoly, és minden erejéből az ágyra döntött, majd rám mászott. El akartam tolni magamtól, de sehogy sem sikerült, mindig erősebbnek bizonyult. A nyakamat kezdet el csókolgatni. Pechemre Tony is elment itthonról.
-Engedj már el! - sikítottam fel, mikor elkezdett kihalászni a felsőmből. Ekkor nyitódott az ajtó. Louis és Tony lépett be rajta, és leszedték rólam Josht. Másra nem emlékszem, mert ekkor már a könnyeim patakokban folytak, elájultam.

*Louis*
-Ki volt ez? - kérdeztem idegesen, mikor végre kiért a rendőrség és elvitték a kb. velem egykorú fiút.
-Fogalmam sincs, de ha nem fogsz le, én megölöm! - sziszegte a fogai közt. Valóban így volt, nekem kellett lefogni Tonyt.
-Inkább nézzük meg Emilyt! - mondtam, és mindketten a szobába mentünk. Em elájult, de most már csak alszik. Halkan odaléptem mellé, majd leültem az ágyára. Megsimítottam az arcát. Érintésembe láthatóan beleborzongott, és az oldalára fordult. Elmosolyodtam, és befeküdtem mellé.
-Aranyosak vagytok.. - nevette el magát Tony, persze csak halkan. Bólintottam, amit egy köszönésnek szántam. Pár perc múlva Tony elhagyta a szobát, én pedig csak néztem, ahogy a barátnőm alszik, és átöleltem a derekát.

Körülbelül fél óra múlva Emily nyögött egyet és felém fordult. Kinyitotta szemeit és elmosolyodott.
-Jól vagy kicsim? - kérdeztem aggódva.
-Most már igen. Köszönöm, hogy megmentettetek. - nyomott puszit az arcomra.
-Elmondod ki volt ő? - kérdeztem hidegen.
-Josh.. - sóhajtott és felült.
-De ki az a Josh? - ültem fel én is, és tekintetét fürkésztem.
-Louis.. ezt még senkinek nem mondtam el a szüleimen és a rendőrségen kívül. - suttogta halkan.
-Em.. nem bízol meg bennem? - gördült le egy könnycsepp az arcomon.

*Emily*
-Nem erről van szó! - álltam fel az ágyról, és a hajamba túrva lépkedtem a szobában. Louis még mindig nyugodtan ült, és testemet pásztázta, ami közel volt az összeomláshoz. Az életem mostanában olyan, mint egy bizonytalan mérleg... valaki egy aprót lök rajta, és már nem is áll egyensúlyban. Gondolkozásom alatt az ablakomhoz lépkedtem. Elhúztam a függönyt, és kinéztem. Arcomat egyből simogatni kezdték a nap sugarai, amik még mindig a nyáré voltak... az utolsó nyáré.
-Akkor mégis miről? - kelt fel a barátom, és hátulról átölelt. Kezeit a hasamon lévő kezemre csúsztatta, és erősen megszorította, jelezve ezzel; ő itt van nekem.  

-Félek.. félek visszaemlékezni arra az estére. - borzongtam bele az érintésébe, de egyben az emlékképbe is, ami akkor ugrott be.
-Itt vagyok, megvédelek! - szorított ölelésén, ami engem biztatott, és beszélésre késztetett. Megfogtam a kezét, és leültettem az ágyra. Szorosan leültem mellé, ő pedig a derekamnál fogva közel húzott magához.
-Még gimiben kezdődött.. - kezdtem bele a hosszúnak nyúló történetbe. -És most kiengedték.. - fejeztem be, de ekkor már rengeteg könny folyt le az arcomon.
-Ha ezt tudtam volna, akkor nem a rendőrök viszik el, hanem a mentősök! - szorította össze fogait, és éreztem, hogy egyre erősebben szorít engem is.
-Jobb is, hogy nem tudtad.. te mennél most helyette börtönbe! - keltem fel, és megint az ablakhoz léptem. A nap még mindig hét ágra sütött, a felhők pedig barátságosan kúsztak egymásba, mintha csak ismerkedni akarnának, mint a kisgyerekek a játszótéren. Elmosolyodtam gondolatomon. A kertre kúszott tekintetem, aminek a látványa még csodálatosabb volt, mint az égé. A virágok színpompásan figyeltek a nap felé. De sajnos a tükörbe nézve már nem fogadott ilyen szép látvány. Ugyanis a hajam kócos volt az alvástól, a ruhám még mindig rendezetlenül állt rajtam Josh miatt, az arcomról pedig ne is beszéljünk. A sírástól a szemeim vöröslöttek, mintha csak egy vámpírt látnék a tükörben.. az arcom pedig teljesen fehér, sápadt volt.
-Én megölöm, ha még egyszer találkozom vele! - szorította ökölbe a kezét Louis és mögém lépett. Egyből megfordultam, kezeimet pedig automatikusan tekertem nyaka köré.
-Felejtsük el Josht! Téged szeretlek, és ő már nincs itt. Higgadj le! - próbáltam nyugtatni. Elmosolyodott, majd megcsókolt, amiből hosszú csókcsata lett, végül az ágyon kötöttünk ki.
-Az előbb majdnem megerőszakoltak.. biztos le akarsz velem most feküdni? - kérdezte Louis apró habozással, mikor levette rólam a nadrágot is.
-Szeretlek.. és ebben Josh sem akadályoz meg. - mondtam és megcsókoltam.
Reggel Louis mellkasán ébredtem fel. Levegővétele nagyon szapora volt, valószínűleg rosszat álmodott.
-Louis... kelj fel! - próbáltam keltegetni, de semmi. Egyszer csak lelassult a légzése, és elmosolyodott.. ha tudnám mi járt akkor a fejében. Nem sokkal később ő is felébredt, én pedig rákérdeztem az álmára, amire csak ennyit felelt:
-Rólad álmodtam.. és rájöttem valamire! Bármi történjék, soha többet nem engedlek el, mindig veled leszek! - ölelt szorosan magához, majd megcsókolt. Csókunkat kezei zavarták meg, amik a derekamra csúsztak, és óvatosan elkezdtek csikizni. Végül a nappaliban kötöttünk ki, ahol váratlan személyekre találtunk.

Itt a végén ne számítsatok nagy emberekre.. semmi érdekes, csak kellett a végére valami, amin törhetitek a fejeteket holnapig :) na puszi :*