86. fejezet - a szökőkút legendája

Na hali! :33 meghoztam így 'kora' reggel a részt, és ma is tudok kettőt hozni :) de ez csak rajtatok áll, szóval ha meglesz 5-6 komi megint, akkor ma is két rész lesz :D (ha valakit érdekel, hogy miért: az új blogomat már nagyon el szeretném kezdeni, de kettőt nem tudok egyszerre írni) na akkor jó olvasást, puszi :*

Pal Bianka: *-------------------------------* itt van ^^ azért azt ne <3
Petra Pozsonyi: nem érdemlem meg, de akkor is hálás vagyok érte :) és hülyéskedsz? a blogod valami nagyon jó, már azt az 5 részt imádtam, amit eddig olvastam :) hozol ma oda részt? :D köszönöm :) siettem vele *.* köszi még egyszer :$$
Kingucy Tomlinson: hát majd most lesz több is :) szerintem is vicces, de ez nem fog így összejönni :) itt van, remélem megérte várnod egy kicsit :**
Petra Pozsonyi (megint xd): köszi ^^ és azt is köszi :$ miért komiztál kétszer? :o xd 
Óffi07: uhhhhhhhhhhh :D nagyonnagyonnagyonnagyon köszönöm :) igen, muhaha ;$ köszönöm :33 én is téged! <3 #überköszi:)
gumicukor:*: köszi ^^ köszönöm, örülök neki, hogy tetszik :) itt is van, nem kellett sokat várnod :D

*Emily*
-Ki az? - kérdeztem, és próbáltam letörölni a könnyeimet.
-Bejöhetek? - dugta be fejét a résnyire nyitott ajtón. Louis volt az..
-Már bent vagy nem? - húztam fel a szemöldököm, mire nem válaszolt, csak leült mellém az ágyra.
-Miért sírsz? - törölt le egy könnyet, amit útjára engedtem.
-Mindent elrontottam.. - fordítottam oldalra a fejem.
-Nem rontottál el semmit! - mosolygott, majd arcomat kezei közé vette. -Sétáljunk! - mondta és felállt.
-Menj le, mindjárt megyek. - utasítottam, mire bólintott és magamra hagyott. Még ejtettem egy utolsó könnycseppet, majd megmosakodtam, rendbe hoztam magam, és lementem.
-Emily, jól vagy? - ölelt meg szorosan Niall. Akkor nem teljesen sikerült eltüntetnem a sírás jeleit..
-Igen, jól! - suttogtam és visszaöleltem. Louis kinyitotta az ajtót, jelezve ezzel, indulhatunk. Kiléptem a bejáraton, ő pedig utánam. Arcomat egyből megcsapta a nyári szellő, ami most kivételesen jól esett. A velünk szemben lévő almafák szép termései majdnem lehúzták az ágakat. Gyönyörű ilyenkor minden, főleg a természet. Imádom a nyarat, főleg ha nincs olyan nagyon meleg, ami Londonban nem is gyakori.
-Merre? - zavarta meg gondolataimat Louis. Hangja még mindig hideg volt, pedig másra számítottam.
-Nekem mindegy. - mosolyogtam rá.
-Akkor gyere! - fogta meg a kezem. A hideg hangulatból, egyik pillanatról a másikra vált gyengéddé, kedvessé. Követtem őt, míg végül egy számomra ismeretlen parkban kötöttünk ki.
-Hol vagyunk Louis? - kérdeztem értetlenül. Megint megfogta a kezem és maga után húzott. Megkerültük a parkot, és Louis saját lakásánál lyukadtunk ki.
-Így már tudod? - mosolygott felém. Nem sokszor voltam Louisnál, de ezt a parkot még nem is láttam. Bólintottam. Visszamentünk a parkba és leültünk egy padra. Kínos csend következett. Az egész park csendességét csak a játszadozó kisgyerekek és a madarak csicsergése töltötte ki.
-Hogy értetted, hogy mindent elrontottál? - zavarta meg a csendet.
-Nem számít.. - ráztam meg a fejem, végül megállapodtam Louison. Végig néztem rajta, és elmosolyodtam. Csíkos póló, piros nadrág, tipikus Louis.
-Te tudod! - vonta meg a vállát. -Niallal mi van? - kérdezett megint, és kezeit ökölbe szorította.
-Mi lenne? - értetlenkedtem, mire felém fordult.
-Hát tegnap nála aludtál.. - suttogta halkan, féltékenységét nem tudta takarni.

*Louis*
-Niallal mi van? - kérdeztem Emilyt, kezeimet pedig ökölbe szorítottam. Hiába tagadtam volna, sütött rólam a féltékenység.
-Mi lenne? - kérdezte, én pedig felé fordultam.
-Hát tegnap nála aludtál.. - mondtam halkan, mire aprót kuncogott.
-Niall csak a barátom. - nevetett.
-Nem úgy látszott reggel sem! - válaszoltam, már kicsit hangosabban. Megint felkuncogott és a fülemhez hajolt.
-Eláruljak egy titkot? - suttogta, amitől kirázott a hideg. -Csak féltékennyé akartunk tenni.. úgy látom sikerült. - ledermedtem. Soha nem gondoltam volna, hogy pont Emily képes ilyenre. De furcsa módon nem haragudtam rá.
-Nem szeretem, ha játszanak az érzéseimmel.
-Én sem Louis... én sem! - kelt fel a padról, és elkezdett sétálni. Követtem őt, végül nagyon messze kötöttünk ki, egy szökőkútnál. A táj, amit akkor láttam, leírhatatlan. A fák körül ölelték a szökőkutat, melyből egy angyal szobor ereszkedett ki. A szobor kezében egy aranyalma volt. Soha nem értettem a művészetet.. miért pont alma? Emily leült a kút szélére, majd a kezét nyújtotta. Mellé ültem, és így néztük a kicsi kutat, aminek az alján régi pénzérmék díszelegtek.

-Tudod hol vagyunk? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nagyon bámulok.
-Fogalmam sincs.. - nevettem el magam.
-Ez sok ember számára csak egy szökőkút. Viszont egy leganda járja, hogy aki ebbe a vízbe beleteszi a kezét, örökre boldog lesz. Az emberek régen nem hitték el, talán még most sem. A rengeteg ősrégi pénzérme is legendára utal, miszerint, ha valaki beledob egyet, annak szerencsétlen lesz a szerelmi élete. - fejezte be. -Nézd csak! - mutatott egy érmére, ami a víz fenekén uszkált. -Az az enyém. - tette hozzá.
-Hogy került oda? - értetlenkedtem.
-Véletlen esett bele, de a szerelmi életem sincs a toppon. Sajnos babonás vagyok! - húzta el a száját. Ekkor megeredt az eső, de tényleg a semmiből. Emily felugrott, ahogy én is. Mosolyogva emelte fejét az ég felé, és becsukta szemeit. Hiába, ő mindig szeretni fogja az esőt.
*************************
-Soha többet nem sétálok veled! - jelentettem ki, mikor beléptünk saját lakásom ajtaján, csurom vizesen. Ugyanis Emilynek kellett egy kis séta az esőbe, mire rájött, ő is megfázhat.
-Jó na.. most mondd, hogy nem élvezted! Imádom az esőt. - mosolyodott el.
-Nem az eső miatt élveztem, hanem mert te ott voltál. Én meg utálom. - nevettem el magam, mire kicsit elpirulva oldalba vágott. Egy 'auu' keretében a hálószobába mentem, és kivettem egy pólót Emnek.
-Nem kell köszi, úgy is haza kell mennem! - tolta el a kezem.
-Csak egy kicsit maradj még. - kértem, mire aprót bólintott. Bementünk a szobába. -Én azért átöltözök. - motyogtam, és a fürdőszobába mentem.

*Emily*
Míg Louis elment átöltözni, én körbenéztem a szobájában. Mindössze kétszer voltam nála, de nem igazán néztem körbe. Most sem volt rá alkalmam, mert nyitódott az ajtó. Louis lépett ki rajta vízes hajjal, egy törölközővel a hátán.
-Kérsz inni? - kérdezte, mire bólintottam. A konyha felé indult, és pár pillanat múlva egy pohárral tért vissza a kezébe. Messziről megéreztem, az alkohol illatát, de nem tudtam pontosan mi az. A kezembe nyomta.
-Hmm.. konyak. Le akarsz itatni Louis? - kérdeztem nevetve, miután megkóstoltam.
-Lehetséges.. - mormolta. -Kérlek ne haragudj rám! Nem tudom mi ütött belém Los Angelesben. Idióta voltam.. - kezdett bele abba, amit már a séta elejétől fogva várok.. a bocsánatkérésbe.
-Ebben egyetértek.. idióta voltál! - mosolyodtam el. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, onnan pedig a fenekemere, és közelebb vonva magához, megcsókolt.
















Kezeit a hátamra csúsztatta, a poharat pedig óvatosan kivette a kezemből. Nekinyomott a falnak, de ekkor megcsörrent a telefonom. A képernyőn Brice neve állt. Alapjáraton nem sejtettem semmi jót, hiszen mostanában nem sokat beszélünk. Louisra néztem, aki a telefon fölé hajolt.
-Szerintem fontos lehet. - mondta, én pedig bólintottam és felvettem. Rossz döntés volt..