83. fejezet - elvárások

Hali! :33 na meghoztam a részt, mint ígértem :) sajnos ma nem tudok többet hozni, mert olvasok délután :D de holnap lehet, hogy tényleg megcsináljuk, hogy többet is hozzak ^^ mondjuk akkor előbb lesz vége a blognak, de nem baj :) na jó olvasást! :**

Pal Bianka: köszi :) siettem vele ^^ most még pár szomorú rész lesz, de ígérem hozok neked majd romantikusakat is *---*
Kingucy Tomlinson: örülök neki, hogy tudtad :) és hát majd megtudod, hogy ki az :$ siettem vele :D
G. Tekla: éééééééééééééé! :33 ne bántsd szegényt! :// xd majd megtudod :* köszönöm :$$ és akkor téged meg tudtalak lepni! ^^ siettem :) XxBogi<3
ui: nem baj, szeretem az embereket, akik sokat beszélnek, mert én is olyan vagyok xd köszönöm szépen, imádlak! :** <3
Óffi07: hát nem, nem... köszönöm szépen, de az irodalom tanárom nem éppen így gondolja :( mondjuk ő a blogomat nem olvasta (xdd), csak a fogalmazásaimat, amik őszintén nem sikerülnek jól :'// köszönöm, de a szókincsemet még fejleszteni kell! :D köszi :$$ #MeToo <3 :')

*Louis*
Éppen mentem volna be a házba, mikor valaki utánam szólt.
-Louis! - hallottam egy mosolygós hangot. Mire megfordultam a vigyorgó Hannahval, a volt barátnőmmel találtam szembe magam.

-Hannah, szia! - köszöntem vissza én is mosolyogva, majd közelebb menve megöleltem.
-Mi újság veled, hogy-hogy itt vagy Los Angelesben? - kérdezte, miután elváltunk egymástól. Furcsa, hogy miután szakítottunk, nagyon is jóba voltam ezzel a lánnyal, ami nálam szakítás után nem volt szokásos.
-Ezt én is kérdezhetném.. amúgy apu a napokban halt meg, tegnap volt a temetése! - nyeltem egy nagyot, Hannah arca pedig elsápadt.
-Nagyon sajnálom, részvétem.. én nem tudtam. - hajtotta le a fejét.
-Semmi gond. - mosolyogtam. -De te mit keresel itt?
-Felvettek egy egyetemre, és gondoltam kihasználom az alkalmat. - mondta nagy lelkesedéssel.
-Jól tetted. - biztattam, ekkor közelebb lépett.
-Hiányzol Louis. - suttogta, majd ajkait épphogy enyémekre tapasztotta. Szokásomhoz híven nem gondolkoztam, egyből visszacsókoltam. Régen -mikor még jártunk- mindig az gondoltam, ajkainkat egymásnak teremtették, úgy passzoltak egymáshoz. Ez sajnos most sem volt másképp. Nem tudom miért csókoltam vissza, de most jól esett az a fajta törődés, amit csak volt barátnőm adhatott meg. Percek óta csókolóztunk, de meg is bántam.. ugyanis a bejárati ajtó nyitódott. Gyorsan az ajtó irányába kaptam a fejem, ahogy Hannah is. De késő volt, Emily meglátott minket.
-Nagyot csalódtam most benned Louis Tomlinson! - vágta a fejemhez könnyeivel küszködve, majd elfutott egy park felé. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit is tettem. Egyből utána akartam menni, de Hannah a kezemnél fogva visszahúzott.
-Majd megnyugszik.. ez csak egy baráti csók volt, felejtsük el! - mondta mosolyogva. Valahol legbelül utána akartam menni, de inkább bólintottam. -Bekísérlek. - jelentette ki volt barátnőm. Kétséges lett volna behívni, hátha Em addig hazajön, de nem ellenkeztem. Fél óra múlva a kanapén ültünk és beszélgettünk.
-Szerintem ez a lány meg sem érdemel téged... legalább meghallgathatott volna. - csóválta a fejét rosszallóan, de nem mondtam semmit. Han egyre közelebb hajolt, és megint meg akart csókolni, de eltoltam magamtól.
-Ideje menned. - fordultam el mellőle. Felkelt és gyorsan magára kapta a kabátját, majd egy ölelés és köszönés kíséretében távozott. Csak remélni tudtam, hogy nem fog találkozni Emilyvel.

*Emily*
Rettenetesen fájt, mikor megláttam Louisékat, de nem akartam sírni. Ennek ellenére nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Az arcom már égett a sok meleg könnycsepptől, melyet megint Louis idézett elő. A lelkem pedig most is darabokban hevert, mint mindig, amikor elveszítem egy kicsit. Minden veszekedéssel egy darab -ami belőle az enyém volt-, elveszik, kész, vége, nincs tovább, és sajnos már csak nagyon kevés darab maradt bennem.
-Még csak utánad sem jött. - ült le mellém valaki a padra, az egyik parkban. Nem akartam oldalra fordulni, így is tudtam, hogy ki az.
-Nem érdekel.. akkor is szeretem. - suttogtam.
-De ő téged nem! - nevetett fel cinikusan.
-Ezt neked meg ki mondta? - fordítottam oldalra a fejemet, és ekkor már biztos voltam benne, hogy Hannah az. 
-Senki, de látszott rajta.. visszacsókolt! - mosolyodott el, reménnyel telve. Nem volt kedvem a zagyvaságait hallgatni, így inkább visszamentem Louishoz. Körülbelül 10 perc séta után Troy házához értem, és gondolkodtam kicsit, de végül benyitottam.
-Emily! - ölelt szorosan magához Lou, de eltoltam magamtól. Felmentem az emeletre, és gyorsan bepakoltam a bőröndömbe a cuccomat, amit egy nappal ezelőtt még mosolyogva pakoltam be a szekrények mélyére.
-Kérlek.. ne menj el! - suttogta Louis. Megráztam a fejem, és a nappaliba indultam, majd a kabátomat és a cipőmet is felvettem. -Ne hagyj itt.. szeretlek!
-Figyelj Louis! Én nem azért szeretlek, mert olyan helyes vagy... és nem azért mert híres. Hanem, magadért. Elhiszem, hogy az a lány valamikor szeretett téged, de most szerinted miért mászott rád? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Nem tudom.. - hajtotta le a fejét.
-Csak mert szerintem azért, mert olyan híres lettél. Ezen kicsit gondolkozz el! - válaszoltam és kiléptem az ajtón, ő pedig jött utánam.
-Most akkor elmész? - fogta meg a karom. Felé fordultam, és sóhajtottam.
-Mit szeretnél? Őt, engem? Maradjak, menjek? - tettem csípőre a kezem.  
-Fogalmam sincs. - mondta halkan.
-Gondoltam.. pedig egy döntést azért elvártam volna tőled. Na szia Louis! - köszöntem el, és egy taxival a reptérre mentem. Már naplemente volt, mikor a szárnyas gépen ültem.. nagyon nehéz volt felszállni arra a repülőre, de nem tudtam mást tenni, hiszen Louisnak most gondolkodásra, időre van szüksége. Én ezt megadom neki... 

Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid lett :/ este azért még talán hozhatok egyet, de azt csakis 6-7 komiért! :) na rajta! :**