82. fejezet - Los Angeles

Kicsit későn, de azért meghoztam a részt, mivel sajnos tegnap nem volt időm:/ ma meg oltást kaptam, és a kezem persze, hogy estére fájdult meg ._. viszont lehet, hogy holnap vagy szombaton megint csinálunk olyat, hogyha adott időpontra meglesz a 3 komi, akkor több részt rakok fel :D majd meglátjuk :) na mindegy, most jó olvasást mindenkinek drágák! :**

Óffi07: sajnálom, hogy szomorú, de ennek most annak kellett lennie :) örülök neki, köszönöm azt is <3 én meg szeretek fogalmazni, csak szerintem nem tudok, de ez az én véleményem, és örülök, hogy a tied nem egyezik az enyémmel :** #ilovethiskomi xdd
Kingucy Tomlinson: nem mondom, hogy örülök, de jól esik, hogy majdnem megsirattam valakit azzal, hogy írtam :) köszönöm :* köszi :$$
Pal Bianka: köszi:* hát remélem azért nem fogsz sírni, de köszönöm :) siettem vele :) és hát azt majd megtudod :) (de nem éppen kivehető, ezért megsúgom: az érzéseid nem csalnak, Emre gondol) hamar, hamar ;$ itt van *--*
G. Tekla: ééééééééééééé! :33 semmi gond, köszönöm, hogy ennyit írtál :* köszönöm, de nem akartam senkit sem megsiratni :'/ siettem, ahogy tudtam :) xxxBogi<3
Petra Pozsonyi: nem láttam a komijaidat, mert spam-ba tette, de megcsináltam, hogy lássuk, így már tudok rá válaszolni :) köszönöm szépen ^^ :* köszi<3 siettem vele :)
Barbara Pistai: sajnos olyan is kell :( köszönöm :*
gumicukor:*: köszi :) remélem megérte várnod, de sajnos tegnap nem tudtam hozni :( de most itt van :)) 

*Louis*
Előttem Emily állt teljes életnagyságba, de most nem akartam, hogy itt legyen.. nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson.
-Louis! Nem is örülsz nekem? - tárta szét a karjait egy ölelésre.
-Dehogyisnem! - öleltem meg szorosan, majd eltoltam magamtól és megcsókoltam. Rá lett volna szükségem az elmúlt egy hétben..
-Mi most elmegyünk a családdal vacsorázni. Ti pedig ne döntsétek szét a házat! - próbált mosolyogni anyu, de nem nagyon ment neki.
-Rendben, sziasztok. - válaszoltam, ők pedig elmentek. Lottiet is vitték, így ketten maradtunk a házban. A kanapé felé mutattam, mire Emily egy apró mosollyal leült. Én is mellé ültem, lábait pedig az ölembe tette, és így ölelt.  
-Hiányoztál.. - suttogta és közelebb bújt hozzám.
-Te is... de nem kellene itt lenned! - válaszoltam őszintén.
-Miért? - távolodott el tőlem, én pedig a szemébe néztem.
-Nem akarom, hogy így láss! - mondtam halkan és elfordultam. 
-Nem ez az igazság.. ugye? - fordított maga felé.
-Nem.. - néztem mélyen a szemébe, amin lefojt egy könnycsepp. -Azt akartam, hogy velem legyél ezekben a pillanatokban, de te elmenekültél.. magamra hagytál..
-Megvolt rá az okom. - emelte fel a hangját.
-És mégis mi? - álltam fel széttárt karokkal, a válaszra várva. -Miért nem voltál velem most? Mi az ami meggátolt? - szinte már kiabáltam az idegességtől.
-Tudod.. volt egy kistestvérem. - kezdte, mire meglepődtem, és kicsit nyugodtabban ültem le mellé. -Igen, egyke vagyok.. de egy gyerek, aki a kisöcsém volt, a kezemben halt meg! Érted Louis, a kezemben? - nézett a szemembe, ő pedig már sírt.
-De itt lehettél volna.. ő csak egy gyerek volt.. - suttogtam, de egyből megbántam. -Ne haragudj, én ezt nem úgy gondoltam.. - kaptam a számhoz, de Emily legyintett és az egyik vendégszobába slisszolt. Egész este nem jött ki, én pedig éjfélkor úgy döntöttem, elmegyek aludni.
Reggel halk gitárpengetésre ébredtem. Felkeltem az ágyamból, és követtem a hangot, ami a vendégszobába vezetett. Senki nem volt még ébren, így csak én hallhattam. Mikor az ajtó elé értem, már ének is társult a gitárhoz, ami a barátnőmé volt.

Most először hallottam énekelni Emilyt, de olyan volt, mintha angyalokat hallanék. Avril Lavigne Darlin című számát énekelte, ami szerintem a tegnapi veszekedésünkről szólt. Én is mindig dalokba fojtom a bánatom. Mikor vége lett a számnak, benyitottam, és az ágyon ülő Emilyre néztem, aki könnyes szemekkel, a kezében gitárral, törökülésben ült az ágyon. Közelebb léptem hozzá, letöröltem könnyeit, majd leültem mellé.
-Nem tudtam, hogy tudsz gitározni, és a hangod is gyönyörű. - mosolyogtam rá, de nem válaszolt. -A dal nekem szólt? - kérdeztem egy apró elejtett mosollyal, mire aranyosan bólintott.
-Fájt, amit tegnap mondtál Louis.. - suttogta pár perc csend után.
-Tudom, ne haragudj. - állánál fogva felemeltem fejét, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen.

*Emily*
Rettenetesen fájt, amit Louis tegnap este mondott, de nem tudok rá haragudni.
-Nem tudtam, hogy nem akarod, hogy veled legyek. - tértem ki kezei közül, és oldalra fordítottam a fejem.  
-De igenis akarom.. csak minden összejött! - kelt fel idegesen az ágyról.
-Sajnálom.. én csak azt akartam, hogy boldog légy! - keltem fel, és hátulról átöleltem. -Azt hittem, ha itt vagyok, az leszel. - válaszoltam, de ekkor döbbentem rá, milyen buta vagyok. Meghalt Louis édesapja.. komolyan, mint egy naiv kisgyerek.
-Az is vagyok, ha velem vagy! De sajnos, ez most kevés.. de nagyon szépen köszönöm! - fordult meg, és derekamnál fogva közelebb húzott, majd megcsókolt. Az ágy felé kezdett tolni, de megállítottam.
-Nem a legalkalmasabb pillanat. - köszörültem meg a torkom.
-Igazad van. - nyomott egy apró puszit a szám sarkába, majd kézen fogott és kivezetett a nappaliba.
-Jó reggelt! - köszönt Louis anyukája, de a szokásos mosoly nem volt az arcán.. meg is értem.
-Neked is. - köszöntünk vissza egyszerre a barátommal, majd leültünk az asztalhoz, mire Johanna letette elénk a reggelit.
****************
Az egész délelőtt Troy iratai intézésével, és a végrendelet felolvasásával telt, délután pedig Lou szülei elmentek valahova, és Lottiet is vitték magukkal.
-Megint ketten vagyunk. - nyomott egy puszit Louis a fedetlen vállamra, ugyanis félvállas póló volt rajtam, mert a házban nincs hideg.

Összerezzentem, hiszen éppen az ebéd maradékait takarítottam el, és nagyon megijedtem. Barátom felé fordultam, akinek a szeme csillogott, és most a mosolya is az igazi volt.
-Mit mosolyogsz? - kérdeztem és kezemet automatikusan a nyaka köré fontam.
-Hiányzol. - puszilta meg megint a nyakamat, de most több nyomát hagyta rajtam szeretetének.
-De hiszen itt vagyok.. - nevettem el magam.
-Nem úgy értettem! - kapott az ölébe, mire megint megijedtem. Elmosolyodtam, majd a köztünk lévő távolságot megszüntetve, egy apró csókot nyomtam a szájára. Ekkor megcsörrent Lou telefonja. Leszálltam az öléből, ő pedig felvette.
-Igen? - szólt bele sóhajtva.
---------------------------------
-De miért pont én? - kérdezte nyúzottan.
-----------------------
-Oké megyek, szia! - tette le egyből a telefont. -Le kell mennem tejért, mert csak én vagyok itthon! - próbálta meg anyukája hangját utánozni, amiből nyávogás lett, furcsa arckifejezéssel párosítva, amin elnevettem magam.
-Addig legalább elmosogatok. - mondtam és nyomtam egy búcsúpuszit a szája sarkába, és visszaálltam a munkához, Louis pedig elment a boltba.
Egy fél óra múlva végeztem minden házimunkával, Lou pedig még nem ért vissza, így felöltöztem és írtam neki pár sort.  
Elmegyek kicsit sétálni, szétnézek LA-ben :) Sietek haza :*
Emily
Amint végeztem, magamra kaptam a tornacipőmet és el is indultam, de az ajtóban megálltam. Kinyitottam és akkor láttam meg Louist, de nem éppen egyedül..