47. fejezet - leghűségesebbek...

Ne haragudjatok, hogy csak most hozom, de én egy akkora hülye vagyok... tegnap este ennek a résznek a megírására rengeteg időt szántam és én béna ma délután meg ügyesen kitöröltem. Na mindegy... lényeg, hogy így most nem is lett olyan jó, mert újra meg kellett írnom és most szarabb :// remélem ezért nektek tetszeni fog:) előre szólók, hogy holnap nem biztos, hogy lesz rész, de lehet. Na puszi:*

Lia: nyugi nem nyírom ki Louis.. ilyen szívtelennek ismersz kedves Lili? ;) xd köszi a komid:*
Pal Bianka: ugye a Lia tiszta zizi! :oo xd amúgy köszi a komid, itt is van a rész, ami elég gagyi lett... :((
G. Tekla: köszi itt is van :) én meg téged imádlak <3
gumicukor:*: örülök, hogy tetszik :) amúgy nyugi, ha kinyírnám, akkor a blognak vége lenne, amit még egy jó ideig nem szeretnék xdd siettem, ahogy tudtam, de mint írtam én béna letöröltem ezt a részt ._. köszi :*

*Emily*
Féltem... rettentően féltem, hogy Louis bármi baromságot csinálhatott. Izgulva vártam Harry válaszát, nem hiába.
-Mi-mi tör-történt? - kérdeztem még mindig félve.
-Louis autóbalesetet szenvedett, de szerencsére csak a lába törött el. - mondta és kifújta az eddig bent tartott levegőt. A 'csak' szó elég furcsán hangzott, de ebben az esetben ez volt a legjobb.
-Sietek szia! - nyomtam ki a telefont, majd Madisonhoz fordultam. -Figyu Mad! Nekem el kell mennem, de majd mesélek! - mondtam és megöleltem, majd a kórházba siettem.
************
-Jól van?! - kérdeztem lihegve a kórterem előtt álló Eleanort (!!!). Most legkevésbé érdekelt, hogy ő itt van, és láthatólag most őt se zavarta a jelenlétem.
-Most vizsgálják, hamarosan kijöhet, de sajnos nem a saját lábán. - szontyolodott el a végére.
-Akkor csak várhatunk ugye? - kérdeztem és leültem az egyik székre. Sóhajtva huppant le mellém.
-Ja... - mondta és ezzel lezárult beszélgetésünk, hiszen nincs miről fecsegnünk. Pár perccel később kijött az orvos, mögöttük a fiúkkal, legvégül Louissal. Mikor meglátott egyből egy lesajnáló pillantást vetett felém. Értettem a célzást.
-Sziasztok srácok! Látom jobban vagy, úgyhogy én megyek is... - köszöntem és elindultam.
-Várj Emily! - kiáltott utánam Hazz.
-Nincs miért Harry! - mondtam és könnycseppek indultak meg az arcomon, amit látva Louis lehajtotta a fejét, én pedig haza indultam. Otthon annyira rám tört a sírás, hogy a hazaérkező anyukámnak, Peternek, de még Tonynak sem tudtam elmondani mi bajom van. Felfutottam az emeletre, becsuktam az ajtómat és sírva csúsztam le annak mentén a földre.

Kérlek, hagyd abba a bántásom...







*2 héttel később*
-Kicsim megjöttek Lillyék! - kiáltott fel anyu. Lilly a 2 éves unokatesóm és látogatóba jöttek a nénikémmel. Hogy mi is történt az elmúlt 2 hétben?! Semmi... nem beszéltem senkivel Madisont kivéve.
-Megyek! - ugrottam ki nagy lelkesedéssel az ágyamból, majd hangos robajjal lebaktattam.
-Óóó Emily szia! Gyönyörű vagy kincsem! - ölelt magához a nénikém.
-Te is! - öleltem vissza mosolyogva, hiszen Lisa néni mindig is nagyon fiatalos lesz korához képest.
-Emijji! - futott hozzám az unokahúgom.
-Lilly kicsim szia! - kaptam a kezembe. Kicsit beszélgettünk, majd Lillyvel felmentem a szobámba.
-Kamejja! - mutogatott a laptopomon lévő webkamerára.
-Csináljunk egy képet pöttöm? - kérdeztem mosolyogva. Aranyosan bólogatott, ezért felvettem díszszemüvegemet, Lillyt az ölembe ültettem, majd pózoltam.

-Nadon szép vad! - mosolygott, miután egy apró pillantást vetett az elkészült képre.
-Te is prücsök! - nyomtam egy puszit az arcára, majd feltettem a képet facebookra.
-Kicsim gyertek ebédelni! - kiáltott fel anyu.
-Megyünk! - szóltam le, majd Lillyt ölembe véve mentünk enni. Hamar megebédeltünk és beszélgettünk még kicsit, de Lisaék korán hazamentek. Délután kicsit gépeztem, olvastam és unatkoztam, este pedig hamar lefeküdtem.

*Madison*
Reggel arra ébredtem, hogy valaki csenget. Kómásan levánszorogtam a földszintre és ajtót nyitottam. Kicsit meglepődve néztem, mikor Harryt pillantottam meg.
-Szia! - köszöntem nagy szemekkel, és egy parányit elpirultam, mert pizsamában voltam és valljuk meg Harry eléggé helyes.
-Szia Madison! Tudom, hogy nem ismerjük annyira egymást, de most Emilyről lenne szó! - hadarta gyorsan, én pedig félre álltam az ajtóból és beengedtem.
-Na és mi van Emilyvel? - kérdeztem, miközben letettem elé egy pohár narancslevet.
-Épp ez az... múltkor a kórházban csak úgy ott hagyott minket és azóta fel sem hívott. - mondta, de én a kórház szónál megakadtam. Rákérdeztem, ő pedig szívélyesen elmesélte, mi is történt Louis és Emily utolsó veszekedése után.
-És miben tudnék én segíteni? - kérdeztem értetlenül.
-Esetleg beszélhetnél vele! - csillantak fel a szemei.
-Jó, akkor megreggelizek, felöltözök és beszélek vele. - válaszoltam mosolyogva.
-Akkor én megyek is. Köszi mindent. - mondta és felállt.
-Szívesen, szia Harry! - kísértem ki az ajtóig.
-Remélem még találkozunk, szia! Ja és cuki a pizsamád. - szem forgatva és mosolyogva csuktam be mögötte az ajtót. Átöltöztem, megreggeliztem, vettem egy kis ajándékot Emilynek és már mentem is hozzá. Csengettem, ő pedig kómás fejjel nyitott ajtót.
-Szia Emily! Gondoltam meglátogatlak. Anyudék? - kérdeztem, miközben beinvitáltam magam a házba.
-Dolgoznak, Tony pedig a barátnőjénél. De minek köszönhetem kedves látogatásod? - kérdezte egy mosoly keretében.
-Hiányoztál és hoztam neked valamit! - nyomtam a kezébe a mozgó dobozkát.
-Ez mi ez? - kérdezte, miközben kihalászta a dobozból az apró csöppséget.
-Egy macska, te igenokos! - csaptam a homlokára.
-Úúúú de cuki köszönöm. - ölelte magához. -Anyu tuti megengedi, hogy megtartsam.
-Szerencse, sokat költöttem rá. - huppantam a kanapéra, amin felnevetett, majd a macska felé fordult.
-Dusty lesz a neved! - mosolygott rá, majd letette és adott neki tejet, végül mellém ült. -Mi a terved mára?
-Igazából délre mennem kell dolgozni. Te mit fogsz csinálni? - kérdeztem aggódva.
-Elleszek nyugi. Anyuék csak éjjel érnek haza, Tony pedig a csajánál alszik. - sóhajtott én meg bólintottam egyet. Végül betetettünk egy filmet, közben beszélgettünk mindenféle témáról és még közös képet is csináltunk. Délben pedig elmentem dolgozni.

*Emily*
Miután Madison elment, úgy döntöttem felmegyek a szobámba. Átöltöztem és kerestem egy könyvet, hátha az olvasás leköt, de semmi. Végül játszottam egy kicsit Dustyval, aztán a gép elé ültem. A cicám befurakodott mellém és kapott egy 'eszkimó puszit'.

  

-Nee Dusty, menj innen! - nevettem fel. Dorombolni kezdett, majd végül elment, azt hiszem a földszintre. Ebben a pár napban rájöttem, hogy a leghűségesebb társak a kisgyerekek, az állatok és a legjobb barátnőd... felléptem twitterre, de semmi érdekeset nem találtam. Már éppen ki akartam lépni, de megláttam egy képet, amit Louis tett fel, méghozzá rólam.

@Louis_Tomlinson

Nekem volt a legszebb barátnőm... :// de csak volt... #imissyouEmily

Pár percig furcsállva néztem a képet, mikor arra riadtam fel, hogy csengetnek. Kikapcsoltam a gépet és lementem a földszintre, majd ajtót nyitottam. Meglepődésem még nagyobb lett, amit az ajtóban álló Louis (!!) is észrevette. 

-Szia Emily! Jól vagy? - kérdezte aggódva.

-Ő.. mi? Ja persze... szia Louis! - köszöntem dadogva.

-Ne haragudj, hogy eddig nem kerestelek, de pihentetnem kellett a lábamat, és nem mozdulhattam ki nagyon otthonról. Most megbeszélhetnénk a Tyleres dolgot? - kérdezte reménnyel csillogó szemekkel.

-Gyere! - sóhajtva elálltam az ajtó elől, hogy be tudjon jönni. 

-Inkább sétálnék! - mondta mosolyogva, mire kezembe vettem a házkulcsot és bezártam az ajtót. 

-Louis... tulajdonképpen hova is megyünk? - kérdeztem, mikor már azt sem tudtam hol vagyunk és a nap kezdett lemenni.

-Majd meglátod, meglepetés! - mondta, és mit tehettem volna, beletörődtem.