70. fejezet - szeretném ha szeretnél

Kicsit szomorúan -a komik száma végett-, de mégis boldogan jöttem :D A boldogságomat pedig egyik barátnőm okozta, de a részletekbe ne menjünk bele :) Na akkor megint csak komikat kérek, de kérlek kicsit többet, mint az előzőhöz :( 

Óffi07: köszi :) még egyszer :* siettem :D
G. Tekla: áááááááááááááááááá! Köszi :$ hát örülök, hogy ezzel is meglepetést okoztam :D köszi én meg téged :* siettem vele <3
gumicukor:*: fúúú azt hittem fiú :o xdd :'') mikor csókolóztak volna még? xdd na nem baj :dd siettem :* persze, Hazz mindig velünk van <3 xoxo

*Emily*
Felrohantam a szobámba és magamra vettem egy ruha összeállítást. Gyorsan a hajamat is megfésültem, majd visszamentem Louishoz.
-Mehetünk? - kérdezte mosolyogva. Bólintottam és belebújtam a kabátomba és a csizmámba, a végeredmény pedig így festett:

-Csini! - harapta be alsó ajkát Louis, mikor kiléptünk az ajtón. Bezártam a bejárati ajtót és rámosolyogtam.
-Köszönöm! - tettem hozzá. -Hova megyünk? - kérdeztem.
-Hova szeretnél? - nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját. Kis gondolkozás után mondtam random egy étterem nevet, és már el is indultunk.
-Hölgyeké az elsőbbség! - nyitotta ki nekem az étterem ajtaját. Elnevettem magam és beléptem. Finom illatok csapták meg az orrom. Louis gyengéden megfogta a kezem és az egyik eldugottabb asztal felé húzott. Pár perc múlva jött egy pincér és rendeltünk. Remekül elbeszélgettünk Louissal, nem éreztem magam zavarban. Hiányzott a közelsége, mégis úgy éreztem, ellökném ha megcsókol.
-Nem maradsz kicst? - kérdeztem, mikor a házunk elé értünk. Büszkén elmosolyodott, amolyan "ezt akartam elérni" mosollyal, mire elpirultam.
-De maradok. - válaszolt mosolyogva és végig simított arcomon, ami égett, hideg keze pedig jól esett. Eltoltam kezét az arcomról és beljebb léptem, ahogyan ő is. Levettük a kabátokat és a kanapén beszélgetni kezdtünk. Pár perc múlva már popcornnal dobáltuk a másikat, amit időközben pattogtattam ki.
-Te idióta! - dobtam neki egyszerre több szemet, amit az idézett elő, hogy pólómba hajított egy kukoricát. Megfogta kezemet és kapva az alkalmon magára húzott.
-Hiányoztál! - suttogta. Szinte levegőt sem mertem venni, nagyon meglepődtem. Louis ajkai egyre közeledtek hozzám, de szerencsére csengettek. Egyből lehuppantam Louisról és ajtót nyitottam. Az ajtóban Lou anyukája állt.
-Szia! Louis itt van? - kérdezte mosolyogva.
-Szia, igen itt van. LOUIS! - ordítottam be a fiúnak.
-Mi van? - lépkedett kijjebb. -Ó szia anyu! - köszönt anyukájának, majd magára hagytam beszélni őket. Louis nem sokkal később visszatért.
-Mit akart? - kérdeztem kíváncsian.
-Nem fontos. - mosolygott és leül mellém. -Mit csináljunk? - fordult velem szemben.
-Egy forrócsoki? - huppantam fel, nehogy megint túl közel jöjjön hozzám.
-Rendben. - válaszolt mosolyogva. A konyhába mentem és elővettem két poharat, majd csináltam forrócsokit. Nem igazán szeretek forrócsokit inni, mert az elején még annyira forró, hogy inni sem lehet, majd mikor már kihűlt, az nem is forrócsoki. De tudtam, hogy Louis szereti, így azt csináltam. Felmentem az emeletre egy pokrócért.
-Tessék, gyere! - nyomtam a kezébe a poharat és kimentünk a teraszra. Bármilyen hideg is volt, leültünk a lépcsőre és magunkra terítettem a pokrócot. Louis közelsége is fokozta azt, hogy nem fáztam ilyen hidegben.
-Gyönyörű a kilátás! - mosolygott pár perccel később.
-Igen.. olyan szép, ahogy a nap sugarai csillognak a friss havon. - suttogtam és tovább merengtem.
-De én nem a havat nézem, és nem is a hóra céloztam! - szólalt meg Louis, és csak most vettem észre, hogy engem néz. Felé fordítottam a fejem.
-Akkor mire céloztál? - kérdeztem egy nagyon apró mosollyal.
-Rád, te butus! - nevette el magát. Dideregni kezdtem, ugyanis ahogyan az idő egyre jobban telt, a hőmérséklet annál kevesebb lett. -Fázol? - kérdezte Louis, mikor észrevette.
-Kicsit igen.. - suttogtam, ekkor közelebb csúszott és átölelte a derekam a pokróc alatt.
-Na jó... eddig bírtam! - fordult felém.
-Mégis mi...? - kérdeztem volna tovább, de ajkaimra tapadt és vadul megcsókolt.

-Louis én.. - toltam el magamtól.
-Te? - kérdezte értetlenül.
-Én már nem szeretlek.. - szorítottam össze fogaimat, és hamar kimondtam az orbitális hazugságot.

*Louis*
Csodálatos volt újra érezni Emily ajkait. Még ennyi idő után is a mennyekbe tud vinni már azzal, hogy megcsókol. Azonban most nem csókolt vissza és el is tolt magától.
-Louis én... - kezdte, de nem folytatta. Nem tudott mit mondani.
-Te? - kérdeztem értetlenül.
-Én már nem szeretlek.. - suttogta. Tudtam, hogy hazudik, hiszen fogait összeszorítva nyögte ki nagy nehezen ezt a mondatot.
-Miért mondod ha nem igaz? - kérdeztem elhalló hangon, és a nekünk nyíló tájra tekintettem. A kopasz fák a magasba emelkedtek, mintha csak bejutásért könyörögnének az egekbe. A téli madarak még most is hangosan csiripeltek és szálldostak össze vissza. A hó még mindig csillogott attól a pár napsugártól, amiket a felhők átengedtek néhány sugárban maguk között. Csodaszép látványt nyújtott, de amikor az elgondolkozó Emily felé fordultam.. a táj látványa közel sem ért fel volt barátnőm szépségéhez, melyet most éppen begöndörített haja még jobban fokozott.
-Nem tudom... - suttogta előző kérdésemre.
-Akkor szere... - folytattam volna kérdésemet, de megköszörülte torkát, majd tématerelésképp kérdezett:
-Mi van Amandával és Tonyval?
-Ugyanaz, mint velünk... Tony még mindig szereti Amandát és próbál vele kibékülni. De Amy már nem szereti a tesódat. - válaszoltam. Már természetes volt kimondani azt, hogy a testvére, hiszen tényleg így éreznek egymás iránt.
-Tony még képes azért a ribancért küzdeni? - kérdezte hitetlenkedve, mire felnevettem. Zavarba hoztam, szemeit lesütötte. -Ne haragudj.. - sóhajtotta, és a 'ribanc' szóra célzott.
-Nem gond! - nevettem megint. -Vedd fel a kabátod és gyere velem. - hajoltam közel a füléhez és belesuttogtam, amitől látszóan kirázta a hideg. Felállt és bement a kabátjáért meg a csizmájáért és pár pillanat múlva ki is jött. Én is felöltöztem gyorsan.
-Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva. Bólintott így elkezdtünk egymás mellett sétálni. Kicsit később megfogtam a kezét.

Lenézett a kezünkre, majd elpirulva tekintett rám.
-A fiúk hol vannak? - kérdezte zavarában.
-Visszamentek Londonba. - válaszoltam vigyorogva, annak hatására, hogy ilyen helyzetbe hoztam.
-Értem.. te mikor mész vissza? - kérdezte és lóbálva kezünket tovább ment.
-Attól függ.. - mosolyodtam el, hiszen az attól függ befejezése egy "mikor lágyul meg a szíved és jössz velem vissza.." volt.
-Mitől? - értetlenkedett.
-Ááááá nem fontos. - legyintettem.
-Amúgy hova is megyünk mi most? - nézett körül.
-Mindjárt ott vagyunk, de te tudod nem?
-Öhmm... őszintén? Nem.. - röhögte el magát. Vállat vonva én is elnevettem magam és közelebb húztam a kezét.
-Itt vagyunk! - szólaltam meg pár perc múlva és felmásztam a már jól ismert létrán, Emily pedig követett. -Emlékszel még erre a helyre? - néztem körül a kis kuckómban.
-Hogy is felejthetném.. - sóhajtott nagyot, mire megint megfogtam a kezét és magamhoz húztam.
-Miért nem engedsz magadhoz közel? - kérdeztem 'megkínzottan'.
-Elég közel vagy. - kuncogott.
-Tudod, hogy nem fizikailag értettem.. - nevettem el magam én is. -Mióta idejöttél Doncasterbe én meghaltam. A nélküled eltöltött idõ olyan lassan tellik, és számomra unalom. - vallottam be érzéseimet.
-És mit szeretnél Louis? Én mit tegyek? Boruljak sírva a nyakadba és bocsássak meg? - fakadt ki.
-Szeretném ha szeretnél.. - suttogtam. Nem válaszolt, így nem is igazán foglalkoztam vele. Megint kiültünk a faház oldalára és beszélgettünk, majd lemásztunk.
-Hazamehetek? - kérdezte nyúzottan Em.
-Még van egy megállónk. - mosolyogtam rá. -Amúgy is csak 5 óra van.
Sóhajtva beletörődött sorsába, majd megint kézen fogva sétáltunk a következő helyig, ami egy játszótér volt. Emily röhögni kezdett, mikor meglátta hova hoztam, de a mosoly lefagyott az arcáról.
-Ez ijesztő! - mutatott a hintákhoz, mert egy lélek sem volt ott, a hintákat pedig szél mozgatta.

-Grr... - vigyorodtam el, tényleg horrorfilmbe illő jelent volt.
-Gyere! - húzott maga után és beleült az egyik hintába. Látva, hogy én nem ültem bele egyikbe sem, kérdőn nézett rám.
-Nem lökhetnélek inkább? Nem szeretek hintázni! - jelentettem ki mosolyogva.
-Felőlem lökhetsz. - nevette el magát. -De figyelmeztetlek, hogy nehéz vagyok.
-Te? Pehelysúlyú.. sem. - röhögtem és lökni kezdtem. Komolyan, mint egy 5 éves kislány, annyira élvezte ezt a kis 'hintakalandot'.
-Vicces volt. - röhögött, mikor leállítottam a hintát.
-Nagyon! - forgattam meg a szemem nevetve és mögé léptem. Átnézett válla fölött és felém fordult. Meg akartam csókolni, amit szerintem ő is érzett. Elmosolyodott.
-Mi az? - kérdeztem értetlenül.
-Semmi. - válaszolt mosolyogva. Ajkaimat az övéire akartam tapasztani, de direkt elhúzta azokat, és felnevetett.

-Mit akarsz Louis? - kérdezte kacagva.
-Ez gonosz volt.. - fordultam el előle. Kicsit még szórakoztunk, majd elindultunk haza.

*Emily*
-Akkor szia! - köszönt Louis, mikor a házunk elé értünk.
-Szia! - indultam befelé, de megtorpantam. -Louis.. nem jössz be kicsit? - láttam rajta, hogy meglepődik, és őszintén én sem tudom miért kérdeztem ezt meg tőle, de valahogy kicsúszott a számon. Elmosolyodott, majd válaszolt:
-Mennem kellene.. de ha gondolod. - jött utánam egészen be a házba. Leültünk a konyhába és csak bámultuk egymást.
-Mitől függ, hogy mikor mész vissza Londonba? - törtem meg a csendet. Tudni szerettem volna mikor megy el, mikor kezd hiányozni.
-Attól, hogy mikor mondod azt, hogy visszajössz velem. - mondta és felállt, majd odajött hozzám. -Ha azt mondod, holnap visszajössz, akkor holnap hazamegyek. Ha nem, maradok! - válaszolt mosolyogva. Nem válaszoltam csak beletúrtam a hajába és közel vontam magamhoz.
-Jó itt nekem! - vigyorodtam el.
-Ebben a pillanatban nekem is.. - suttogta és megcsókolt. Csókja nagyon vad volt és éreztem nem megy ma el. Visszacsókoltam, mire felbátorodva felállított, de nem szakította meg csókunkat.
-Megbocsátasz? - kérdezte lihegve, miután nekinyomott a konyha falának.
-Egész nap azon dolgoztál, hogy megbocsássak. Szerinted? - nevettem el magam, mire elmosolyodott és megcsókolt. A csókjai egyre vadabbak voltak és már nem számat, hanem nyakamat becézgették ajkai. Mikor feleszméltem már az emeleten voltunk a szobámba és csak fehérneműben voltam, míg Louis egy nadrágban.
-Akarlak.. most! - suttogta a fülembe, amitől jól eső borzongás járta át testem minden szegeltét. Nem tudtam semmit sem mondani, mert ajkait megint az enyémekre tapasztotta. Erősen megfogta csípőmet, majd felültetett az éjjeliszekrényre.



















-Lehet, hogy most ezt nem kéne... - toltam el magamtól.
-Baj van? - ölelte át a derekam.
-Nem, csak most ne. Oké? - karoltam át a nyakát. Bármennyire is kívántam, kíváncsi voltam valóban szeret-e még, vagy csak egy éjszakára kellenék.
-Nekem az is elég, ha veled lehetek egész este! - mormolta és megcsókolt. Elmosolyodtam és magamra kaptam egy pizsamát. Louis felvette a felsőjét és lehuppant az ágyamra. Kicsit beszélgettünk, laptopon filmet néztünk, majd egymás karjaiban elaludtunk.