65. fejezet - tettekkel bizonyitani..

Föld hívja az olvasóókat! :33 xdd most már itt vagyok, immár 13 évesen *-* xd na most sietek, mert tiszta ideg vagyok... ez a kib*szott (elnézést) blogger, nem mutatja a szöveg elejét -.-* remélem azért el tudjátok olvasni, de ma muszáj volt kitennem... na hali! :D

G. Tekla: köszi :$ siettem, ahogy tudtam :D hoztaam is :*

gumicukor:* (előző): örülök, hogy tetszett :) és akkor romantikus, na .. :D siettem, de mindig későn komizol xd :D tényleg ne komolyan halj meg :'D szerintem szép neved van *-* 

gumicukor:* (mostani): mint mindig, azt is megnézteem xd majd meglátod ;) pussza ;*

Barbara Pistai: köszikee :*

Pal Bianka: xdd szegény Tyler :(( hát most olyan lesz, amire nem számítotok majd :) 

I'm special, I'm left-handed: mert izgalmas :33 xd tudom, hogy borzasztó vagyok ^^ majd igyekszem ilyeneket írni :D hát most sem biztos semmi :) ui.: az előző blogomra válaszoltam a komidra :D ;*

*Louis*

-Nem tudom, hogy a kép mikor készülhetett... de abban biztos vagyok, hogy meg fogjuk beszélni. - válaszoltam.

-Ennek szerintem minden Directioner örül, és én is szurkolok! - mosolygott a műsorvezető.

-Köszönöm... - motyogtam lehajtott fejjel, és a műsor további felében nem igazán figyeltem, mert végig ezen járt az agyam. A kép mai... miért? Miért csinálja ezt velem Emily?

-Hát srácok, nagyon köszönöm, hogy eljöttetek. További sikereket kívánok! - mondta ki a végszót, a kamerák pedig lekapcsoltak. Kiosztottunk pár aláírást a rajongóknak és egyből a kocsihoz mentünk.

-Mi volt az a kép Louis? - érdeklődött aggódva Harry.

-Fogalam sincs, de az biztos, hogy ma készült. - válaszoltam sóhajtva.

-Nyugi, megbeszélitek... - ütögette meg a hátam, amit egy mosollyal jutalmaztam. Liam már reflexből állt meg a barátnőmék háza előtt, ugyanis tudta, nekünk ezt a dolgot minél hamarabb meg kell beszélnünk.

-Szurkolunk! - mosolygott Zayn, a többiek meg helyeseltek.

-Köszi srácok. - csuktam be az ajtót, majd a bejárathoz lépkedtem. Megvártam, míg a fiúk elhajtanak és bekopogtam.

-Louis! - ugrott a nyakamba sírva Emily, mikor ajtót nyitott. Egy szó nélkül visszaöleltem.

-Beszéljük meg! - suttogtam a fülébe, én sem értettem higgadtságom. Emily beengedett, szerencsére nem volt náluk otthon senki. 

*Emily*

Amint beengedtem Louist, teljesen máshogy viselkedett. Távolságtartó és rideg volt. Mintha a küszöb csak egy átjáró lenne, amit túllépve megváltozik az ember. 

-Mi az a kép? - kérdezte, hiszen tudta, hogy láttam az interjút. 

-Hadd magyarázzam meg! - léptem hozzá közelebb, de ő hátralépett. 

-Csak próbáld! - motyogta. Leültem a kanapéra, Lou pedig követte a példámat. 

-Elmentünk meginni egy teát. Rákérdeztem mit is szeretne, mire ő csak annyit mondott, hogy ezt egy séta közben beszéljük meg. Belementem, így elkezdtünk sétálni és a Temzénél kötöttünk ki. Ott Tyler azt mondta, hogy még mindig szeret és hiányzom neki. Majd megcsókolt, persze én ellöktem magamtól, de... - Louis nem hagyta, hogy befejezzem, közbevágott.

-Úgy viselkedsz, mint egy óvodás... mindig mindent másra fogsz! - szólt közbe, mire hitetlenkedve felálltam és az emeletre indultam. A lépcsőfordulóban egy erős kezet éreztem meg a derekamon.

-Ne haragudj, nem tudom mi van velem! - suttogta a fülembe, mire szembefordultam vele. Nem mondtam semmit, csak megcsókoltam. Visszacsókolt és belökött a szobámba, majd az ágyra döntött. Nyakamat kezdte el csókolgatni, de mivel ez nagyon csikizett, ezért fordítottam helyzetünkön. Medencéjére ültem és lassan kigomboltam az ingjét, majd megszabadítottam tőle. Leheltem egy csókot ajkaira, majd egyre lejjebb. Felsőteste minden porcikáját csókokkal hintettem be, majd nadrágja csatjánál megálltam és felnéztem rá. Kérdőtekintettel meredt rám, szemeiből egy "miért álltál meg?" kérdést olvastam ki. 

-Ne haragudj, de az óvodások ilyet nem csinálnak. - kuncogtam, mire fordított helyzetünkön. Megszabadított a felsőmtől és ugyanazt megcsinálta, amit én vele, majd felhajolt egy csókért.

-Nem vagy óvodás! - suttogta a nyakamba, amitől jól eső érzés kapott el.

-Kár... pedig már kérni akartam, hogy légy a játszótársam. - nevettem el magam. 

-Óóó... hát ez esetben! - vigyorodott el kajánul, majd a nadrágomtól is megszabadított.

***************

Reggel mikor felkeltem körbenéztem a szobámban. Louis még aludt, a ruháink a földön hevertek. Barátomon csak egy alsónadrág, rajtam csak a fekete csipkés fehérneműm volt. Ekkor benyitott valaki.

-Jó regge.... upssz bocsi! - nyitotta ki, és egyből csukta is be maga után az ajtót Tony, amikor meglátta, hogy rajtam csak fehérnemű van.

-Semmi baj. Mit akarsz? - kiabáltam ki. 

-Esetleg bemehetnék? - kérdezett vissza.

-Várj... - válaszoltam sóhajtva, majd kikeltem az ágyamból és felvettem egy ruha összeállítást. 

Nyomtam egy puszit Louis arcára, aki még mindig békésen aludt, majd kimentem Tonyhoz. 

-Mit akarsz? - kérdeztem egyből.

-Nem jöttök reggelizni? Amúgy az elöbbi ruha jobban állt. - kacsintott.

-Bazd meg de hülye vagy! - indultam el a konyha felé, ahol anyu és Peter volt.

-Szia kicsim, régen láttalak. - nevetett fel anyu.

-Nem baj az. - ugrottam le egy székbe, ő pedig elém rakta a reggelimet.

*Louis*

Reggel egyedül ébredtem fel, Emily sehol nem volt. Gyorsan felöltöztem és kimentem a konyhába. Mind a négyen ott reggeliztek, nevetgéltek. Mivel nem vettek észre, egy ideig csak mosolyogva bámultam a szinte tökéletes családot, majd én is odasétáltam.

-Jó reggelt! - köszöntem és egy csók kíséretében lehuppantam barátnőm mellé.

-Szia Louis. - köszöntek a többiek is. Hamar megreggeliztünk, majd felmentünk Emily szobájába.

-Mi a terv mára? Hány koncert, hány interjú? - ugrott az ágyára.

-Egy sem! Ma elviszlek egy különleges helyre, de csak holnap jövünk haza. - vigyorogtam, mire értetlenül pakolni kezdett.

-És a te cuccaid? - kérdezte értetlenül. 

-Ahova megyünk, ott nekem vannak cuccaim. - mosolyogtam sejtelmesen. Mikor végzett a pakolással, elköszönt a szüleitől és elindultunk. 

-Ez most komoly? - kérdezte mosolyogva Emily, mikor megálltunk a házunk előtt, vagyis Doncasterben.

-Igen, itt leszünk ma! - válaszoltam és kézen fogtam, majd bementünk. -Anyu itt vagyunk. - kiáltottam be.

-Sziasztok. - ölelt meg mindkettőnket. -Drágám elvitted már Emilyt? - kérdezte sejtelmesen mosolyogva, miközben egy-egy pohár narancslevet ittunk meg. A barátnőm nagy szemekkel, kiváncsian nézte anyut, aki még mindig csak vigyorgott. 

-Nem, még nem. Majd ebéd után.... - jelentettem ki és Emilyre néztem. 

-Mi vár még rám! - sóhajtott, amin mind a hárman felnevettünk. Nem sokára apu és a testvéreim is itthon voltak, akik mint később kiderült boowlingoztak. 

***************

-Gyerekek gyertek! - nyitott be anyu a szobámba, ahol megzavarta hosszú ideje tartó csókcsatánkat.

-De anyu.... - szóltam utána, mire visszafordult. -Mi már nem vagyunk gyerekek. - nevettem el magam. 

-Akkor is gyertek! - mosolyodott el. Lementünk és hamar megebédeltünk, majd visszamentünk a szobámba. 

-Fáradt vagyok! - huppant le az ágyamra Emily.

-Miben fáradtál el? - kérdeztem értetlenül és lefeküdtem mellé. 

-Megmutassam? - fordult felém vigyorogva. Mit sem értve aprót bólintottam, mire megcsókolt és megint heves csókcsatába kezdtünk. Belemosolyodtam csókunkba, mire megharapta alsó ajkaimat. Haragosan fordítottam magam alá, ő pedig csak vigyorgott. 

-Ezt még egyszer ne! - szálltam le róla. 

-Nem fogom Louis. - kuncogott. -Mikor megyünk arra a bizonyos helyre? - kérdezte. 

-Menjünk most! - válaszoltam, majd kisiettem a házból. Egyből bepattantam a kocsiba, ő meg követte példámat.

*Emily*

10 perc elteltével oda is értünk egy nagy füves pusztára, aminek a közepén egy tó díszelgett. 

-Mit keresünk mi itt? - értetlenkedtem. 

-Kuss és gyere! - húzott maga után, míg nem egy nagy faépítményhez értünk. Louis elkezdett felmászni egy létrán, majd a kezét nyújtva várt rám. Megfogtam a kezét és én is fellépkedte a létra fokain. 

-Ez mi? - kérdeztem, mikor felértem. Egy fajta gyerekkuckó tárult elém, amit látva elmosolyodtam. 

-Régen apuval építettük. Ez volt az... ühmm... kuckóm! - válaszolt elmerengve régi emlékein.

-Cuki! - nevettem el magam, mikor a kezembe vettem egy plüss macit, ami egy "I love you" felirat díszelgett.

-Medve urat ne bántsd! - tépte ki a kezemből. A név hallatán akkora röhögőgörcs jött rám, hogy hosszú percekig eltartott, mire lenyugodtam.

-Jóna, kicsi voltam... - ment ki 'megbántva' a kuckóból, majd kiült a faház peremére. Sóhajtva leültem mellé.

-Ne haragudj na... - dőltem a vállára.

-Nem haragszom, de neked adom. Tükrözi az érzelmeimet irántad! - nyújtotta felém, amit mosolyogva elfogadtam. Ekkor beállt egy csend, ami egyáltalán nem volt kínos.

-Gyere vissza! - állt fel és visszamentünk az apró házikóba. Egy napra újra gyereknek érezhettem magam vele, ezen a helyen, amire majd csak úgy fogok visszagondolni, mint életem legromantikusabb helye. Hogy miért?

-Üljünk ki! - fogta meg a kezem. Mikor kiértünk az ég már a csillagoktól világosodott ki. 

-Csodaszép... - motyogtam és a fejem felé néztem. Louis nem válaszolt, csak maga elé meredt, majd pár perc múlva felém fordult.

-Te vagy a második lány, akit felhoztam ide. - mosolygott, én pedig lehajtottam a fejem.

-Eleanor? - kérdeztem elhalkult hanggal, célozva a lányra, aki rajtam kivűl látta gyermek birodalmát.

-Anyukám! - nevette el magát.

-Ez nem volt szép! - ütötten oldalba mosolyogva.

-Tényleg fontos vagy nekem... - halkult meg a hangja. -Nem csak ez a meglepetésem mára. Ma szeretném bizonyítani tettekkel is, azt a bizonyos "örökre és tovább" dolgot. - mondta és a zsebéből előhúzott egy apró dobozkát.