60. fejezet - forever and more

Hali! :) Bocsi, hogy ilyen későn hoztam és tegnap este már nem raktam ki, de ma egy hosszú résszel készültem. Remélem tetszeni fog, és sok komit kérek szépen ^^ <3 Szóval a szokásos 5 komi és jön a következő rész :D A szavazás lezárult, a következő blogom Niall-os lesz, azt majd ennek a bognak a befejezésekor nyitom *-* Hát akkor jó olvasást ;*
UI.: köszi a 14. feliratkozót *-*

Vickiee Révész: ismételten köszi :) itt van, remélem tetszeni fog *-*
Pal Bianka: köszi :) hát sajnos nem volt időm, de most itt van egy extra hosszú :D de meg is néztem mennyi karakter, mert megkérted xd (8286 karakter a 'kertelés' és komiválaszok nélkül xdd) köszi :**
Fruzsina Káli: húú jaaaj de imádom a komijaidat *-* hát már hamarosan ;) bocsi, hogy nem volt :(
Barbara Pistai: megint csak köszi xdd *-* 
G. Tekla: köszi ;* ezt szerettem volna elérni :D siettem vele és ez most hosszú lett ^^ jaa akkor nem csak én vagyok idióta :'D áááááááááááááááááááááááááááá xdd hát majd hamarosaan xdd ne haragudj, hogy tegnap nem hoztam :( köszi ;* xoxo
gumicukor:*: köszi :) xdd húú látod ezt észre sem vettem :c betört :s xdd köszi, de tényleg nem tudom :o xd látod az ilyenek miatt nem leszek író :'c xd azt azért ne! :) puszi :*

"Ha meg tudsz nevettetni egy lányt, 

akkor már bármit tudsz vele csinálni..." - 

Marilyn Mornroe

*Emily*
-Szerintem menned kéne! - törtem meg a csendet és kivettem kezeimet Louiséból, mert hosszú percek óta fogta.
-Öhmm... igen, tényleg! - mondta, majd egy "szia Emily!" keretében távozott. Sóhajtva dőltem le az ágyba és azt hiszem pár perc múlva elaludtam.
*****************
-Kicsim megjöttünk! - ébresztett fel egy hang, ami anyué volt. Kómásan lebaktattam a lépcsőn, ahol anyu az ujjait tördelve, izgatottan várt.
-Hello! Tony? - kérdeztem, miután körbenéztem és a fiút nem láttam sehol.
-Valami randin van! - legyintett Peter.
-Őőőőő... oké. Te jól vagy? - kérdeztem anyu, mert még mindig az ujjait tördelte.
-Csak izgatott, mert szeretnénk valamit bejelenteni! - válaszolt helyette Peter.
-Rendben, nyugodtan. - mosolyogtam rájuk és leültünk a kanapéra. Ekkor az ajtón Tony lépett be.
-Szia Tony! - köszöntünk neki egyszerre, de figyelembe sem véve minket, dühösen rohant az emeletre.
-Ennek meg mi baja van? - értetlenkedtem.
-Ő már tudja, hogy mit szeretnénk bejelenteni. És nem szeretném, ha te is úgy reagálnál, mint Tony. - simított végig a karomon anyu. Kérdések hada keringett a fejemben. "Mit szeretnének mondani, ami miatt Tony ilyen dühös? Mi lehet ennyire fontos dolog?" Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak az agyamban, míg Peter kimondta a súlyos szavakat.
-Feleségül veszem Elizat! - mosolygott. Hogy mi volt az én reakcióm? Pontosan ugyanaz, mint Tonyé, azzal a különbséggel, hogy én nem a szobámat választottam a durcázás helyszínére, hanem a szabad levegőt. Hatalmas robajjal mentem ki a házból, aminek ajtaját aztán becsaptam magam mögött. Pár perc séta után a Temzénél találtam magam. Leültem a tópartra és gondolkozni kezdtem, aminek sírás lett a vége. Hogy miért, azt magam sem tudom. Talán anyuék eljegyzése miatt? Nem, hiszen szeretem Petert és Tonyt is. Nehezen, de rájöttem a saját kérdésem válaszára. Louis volt annak az oka, hogy megint sírtam...

*Louis*
Miután kiléptem Emilyék házából, egyből a Direction házba vettem az irányt. Nagy meglepetés ért, ugyanis Eleanor kocsija is a házunk előtt parkolt, a fiúkéval egyetemben. Kiszálltam a kocsiból, bezártam magam után, majd bementem.
-Louis végre itt vagy! - rohant felém Eleanor és szorosan magához ölelt. Már a puszta reflex vezérelt ha Eleanorról van szó, így eltoltam magamtól.
-Te meg mi a francot keresel itt? - kérdeztem értetlenül.
-Téged Louis! Hol voltál? Kivel voltál? Miért léptél le egy szó nélkül? Ugye nem Emilyvel voltál megint? - zúdította rám a kérdések hadát.
-Hééé-héé állj már le! Semmi közöd hozzá! - téptem ki kezem az övéi közül és beljebb mentem.
-Mi az, hogy nincs? A barátom vagy! - jött utánam idegesen.
-Nem.. mi nem járunk! Fogd mér fel, hogy nem szeretlek... - vágtam a fejéhez és felmentem az emeletre. Persze, hogy a fiúk pont ilyenkor vannak a szobáikban. Egyből Niall szobája felé vettem az irányt, hogy miért azt nem tudom. Halk gitárpengetés és éneklés hallatszott, ami megnyugtató volt. Niall személyisége alapból megnyugtató, de amikor játszik, az valami elképesztő. Bekopogtam és vártam az ír manó reakcióját.
-Gyere! - kiáltott ki, és a halk gitár elhallgatott.
-Szia Niall! - léptem beljebb és becsuktam magam mögött az ajtót.
-Louis! Mi kéne? - ugrott rá az ágyára, amin felnevettem.
-Te vagy Emily legjobb barátja ugye? - érdeklődtem, hiszen ilyenről soha nem beszéltünk.
-Mondjuk... mi történt vele? - kérdezte aggódva.
-Hát... ma találkoztam vele a jégcsarnokba. - kezdtem bele.
-És ugye kibékültetek? - csillantak fel a szemei.
-Sajnos nem... de utána mentem és annyit mondott, hogy legyünk barátok. - hajtottam le a fejem szomorúan.
-Figyelj Louis! Tudom, hogy szereted Emilyt. És hidd el, hogy még ő is szeret téged. Rengetegszer kimondtátok már a szakítást, de megint összejöttetek. Ez megint csak egy kicsi veszekedés. - mosolygott.
-Ami több, mint 4 hónapos Niall? - nevettem el magam cinikusan.
-Lehet... a lényeg, hogy beszéld meg vele és mondd el, hogy mit érzel. - erősködött.
-Köszönöm! - mondtam és megöleltem Niallt, majd kimentem a szobájából, egyenesen a nappaliba. Eleanor még mindig ott volt.
-Ugye nem akarsz megint elmenni? - kérdezte idegesen.
-De igen.. és igen, Emilyhez megyek. Tudod miért? Mert őt szeretem! Nem téged Eleanor... - fordultam felé.
-De... - kezdte, de közbevágtam.
-Nincs de... a következő interjúnkon bejelentem, hogy szakítottunk! Ennek örökre vége. - válaszoltam és mosolyogva kiléptem az ajtón, majd Emilyékhez mentem.

*Tony*
-Hogy fogadta? - baktattam le a lépcsőn. A kérdést apuéknak címeztem, Emilyre sandítva. Lehet, hogy először rosszul fogadtam én is a dolgot, de beletörődtem és rájöttem nem is olyan rossz ötlet.
-Fiam, ugye nem haragszol?! - kérdezte mosolyogva apu.
-Nem... gratulálok! - öleltem meg.
-Köszönjük! - ölelt meg Eliza is.
-De Emily hol van?
-Nem tudjuk, csak elrohant.. - hajtotta le a fejét apu.
-Oké, én bízom benne. Majd hazajön! - mondtam és felmentem a szobámba.
Nem tudom, hogy honnan jött ez a nagy bizalom, de Emily már szinte a húgom.

 *Louis* 
Emily nem volt otthon, ezért úgy döntöttem elmegyek a Temzéhez kicsit gondolkodni. A tópart szélén egy lány ült. Vállai megremegtem, ami azt jelenti sírt. Közelebb mentem hozzá és ekkor rájöttem Emily az.
-Emily! - ültem le mellé, mire rám kapta tekinteté. Szemei kisírtak voltak. -Mi a baj? Még csak most váltunk el.. ennyire hiányzok? - próbáltam elpoénkodni a dolgot, de nem jött be.
-Anyu és Peter eljegyezték egymást. - válaszolt az első kérdésemre.
-De azt hittem bírod Petert! - válaszoltam értetlenül.
-Igen... azt hiszem nem is ez a bajom. De az mindegy is. - fordult felém. -Te mit keresel itt?
-Téged kerestelek... - hajtottam le a fejem.
-Mi a baj Louis? - kérdezte.
-Szakítottam Eleanorral! - válaszoltam.
-Értem... - mondta. Emily remegni kezdett, így levettem az ingem és ráterítettem.

Nem szólt semmit, ezért felálltam és elindultam. Ő is felpattant és utánam jött, majd magához rántott és elsírta magát.
-Kérlek ne menj el! - suttogta közben. Amilyen szorosan csak tudtam magamhoz húztam.

-Nem fogok! - mosolyogtam saját ígéretem hallatán.

*Emily*
Nagyon hiányzott Louis ölelése, csókjai, puszijai, szavai... mindene. De nem mondhattam el, hiszen mégiscsak én kértem, hogy maradjuk barátok. Ehhez tartom magam.
-Menjünk el innen! Nem akarom, hogy megint ezen csámcsogjon holnap az egész sajtó! - engedett el Louis, majd felkapta a csuklyáját és a kocsijához rángatott. Beültem és Louis egyből a gázra taposott. 20 csendes perc múlva a saját lakásánál parkolt le.
-Miért ide jöttünk? - kérdeztem, mikor még ki sem szálltam. Ő kiszállt és az én ajtómat is kinyitotta.
-Nem szeretném, ha így mennél haza! - mondta és kezet nyújtott. Mikor észrevette, hogy nem hat meg az érvelése, tovább folytatta. -Csinálok neked forrócsokit és ha megnyugszol hazamehetsz! Na gyere! - nyújtotta megint a kezét, amit már mosolyogva fogadtam el. Kiszálltam a kocsiból és bementünk a házba.
-Cseréld le a felsőd! - mondta és odadobott egy hosszított pólót és egy rövidnadrágot, ugyanis időközben megeredt az eső és teljesen eláztunk.
-Köszi! - motyogtam és az egyik szobába mentem átcserélni a ruhámat. Mikor kiértem Louis a felsőjét már levette. Szerintem tudta, hogy ezzel ingerel, de jól esett neki. Mert mikor megláttam nyeltem egy nagyot, amit ő egy hatalmas vigyorral jutalmazott.
-Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz! - mosolygott még mindig a látvány megszemlélésemet észrevéve.
-De egoista vagy! - ütöttem vállba, de elkapta a kezem.
-Lehet... de bókoltam! - húzott közelebb, én pedig lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a türkisz kék szempárba néznem.
-Egy bókkal nem érhetsz el bármit! - suttogtam.
-Nem baj az. - rántott vállat nevetve, amin én is elnevettem magam és felhajtottam a fejem. Itt végem volt. Szemei csillogtak a vágytól, miszerint most meg fog csókolni. Egy apró millimétert közelebb léptem hozzá, ő pedig értette a célzást és ajkaimra tapadt. Úgy csókolt, mint még soha. Most én is beleadtam mindent, amit tudtam, hogy megmutassam neki, mennyire is hiányzik és szeretem. A falnak nyomott, lábaimat pedig a dereka köré fontam, így csókolt tovább.

-Még mindig csak a barátom akarsz lenni? - kérdezte két csók között.
-Nem... szeretlek Louis! - válaszoltam és most én csókoltam meg.
-Én is szeretlek! - mondta és egy kicsit eltolt magától.
-Örökre és tovább! - mosolyogtam meg egyszerre tett kijelentésünket, majd izgalmas éjszakának néztünk elébe.

Tudjátok gondolkodtam... nem kevés a 60 rész. És a névtelen haverunk miatt gondolkozni kezdtem a befejezésen. Egy dolgot tudok már... depy end lesz, csak még nem tudom mikor. Hány részt szeretnétek még? És egyáltalán ti milyen befejezést akartok? Mert kellene kicsit segíteni, hogy nektek is jó legyen :) na pussz :*