56. fejezet - no remember

Na hello! :33 köszi a komit mindenkinek hálás vagyok <3 és beállítottam, hogy ne kelljen kódot írni, mert az tudom mennyire idegesítő :) és persze mostantól névtelenül is komizhattok :D most viszont szintén csak 5 komment után hozom a részt, mert én ilyen kis gonosz vagyok xd

gumicukor:*: köszi :) nem valami sokat gondolkodtam rajta, de örömmel látom, hogy tetszik :D igen összegyűlt ^^ én sem gondoltam volna, hogy össze fog, de szerencsére igen <3
Vickikee Révész: köszi :) nem szeretném még befejezni :D köszönöm *-* <3
Fruzsina Káli: Jajj kutya<3 xdd köszi és nem is gond, hogy nem szoktál :) húú ezt nem értettem de köszi xdd :'D nem készülök még abbahagyni :) köszi Fruzsi imádlak <3 :*
Névtelen: köszi, de lécci majd írj egy nevet a komiknál, hogy tudjam mindig te vagy az ;* köszi :$ húú akkor az oldalmegjelenítések nagy része tőled származik? :o xdd :'D 
G. Tekla: mert ez így izgalmas :) köszi *-* majd visszakapja... talán xdd :D siettem ;* xoxo
I&#39;m special, I&#39;m left-handed: köszi :) pedig nem is volt olyan szomorú, de jó érzés, hogy meghatódtál miattam :D siettem *-*

*Emily*
A napjaim egyre unalmasabbak. Csak Brice és Madison járnak be hozzám. Anyu dolgozik, Peter dolgozik, Tony pedig általában a barátnőjénél van. Igen, megismertem őket is. A véleményem elméletileg nem változott, bár ezt az amnézia miatt nem tudom. A legfurcsább dolog pedig az, hogy hiányzik Louis. Ő azóta egyszer sem jött be. Gondolkodásomat az ajtó csapódása zavarta meg.
-Emily! - ordított Brice.
-Brice! Mi van? - nevettem el magam.
-Ma hazajöhetsz! - ugrott a nyakamba, már amennyire ez lehetséges volt a csövektől és a többitől.
-Jupii! Akkor én most átöltözök, te menj el a zárójelentésemért. - mosolyogtam rá, ő pedig bólintott. Gyorsan átöltöztem, elraktam a cuccaimat és vártam Bricet. Pár perc múlva itt is volt, így elindultunk haza. Nem volt otthon senki, pont ahogy gondoltam.
-Maradsz kicsit? - kérdeztem mosolyogva.
-Maradhatok! - huppant le a kanapéra. Felvittem a szobámba a cuccomat és kicsit szétnéztem. Rengeteg kép lógott a falon rólam és Louisról. Voltak képek, amin csak állunk egymás mellett, vagy éppen átölel, vagy megcsókol. Bár ébresztettek volna fel bennem bármilyen emléket, de nem tették. Hisz ezek csak képek. Találtam egy fotót, amin Brice és én vagyunk, amin elnevettem magam.

Tovább nézegettem a képeket, és volt egy olyan is ami engem és Madisont ábrázol. A papír sarkába véstem pár betűt, ami a kép 'címét' adta, ami az "unalom a könyvtárban" volt.

-Idióták voltatok! - hallottam meg valakinek a hangját. Hátra fordultam és Brice mosolygott az ajtóban.
-Valóban. Bárcsak emlékeznék. Most minden könnyebb lenne. - bújtam oda hozzá, ő pedig átölelte a derekam.
-Igen, de nem mindig a könnyebb a helyes. - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
-De az a legfurcsább, hogy hiányzik Louis. - gördült ki egy könnycsepp az arcomon. -Pedig nem is ismerem.
-De ismered őt! Csak még nem tudod. - húzott közelebb magához mosolyogva. Ekkor csengettek, ezért lebaktattunk a lépcsőn. Az ajtóban Louis állt.
-Akkor én megyek, sziasztok! - szólalt meg Brice.
-Szia! - köszöntünk egyszerre, és ketten maradtunk.

*Louis*
-Hozhatok valamit inni? - kérdezte Emily.
-Nem kell köszi. Csak beszélni szeretnék. - mosolyogtam rá.
-Oké. - válaszolt és leültünk. -Miről? - érdeklődött arcomat vizslatva persze hiába, mert fejem le volt hajtva.
-Kettőnkről... tudom, hogy nem emlékszel. De nem kezdhetnénk előröl az egészet? - kérdeztem és felé fordultam.
-Kérlek várjuk meg, míg visszaemlékszem. - fogta könyörgőre.
-De Emily és nem bírom ki nélküled.
-Furcsa, de a napokban egyre többet hiányoztál. Pedig nem is emlékszem rád. Egy halvány emlék sem jelent meg azóta a fejemben. Még csak elképzelni sem tudtam kettők kapcsolatát, mikor mosolyogva meséltél. - vallotta be érzéseit, ami felért egy visszautasítással.
-Te nagyon idióta vagy Emily! - hallottunk meg egy hangot az ajtóból. Madisoné volt, aki éppen most érkezett.
-Miért? Ő csak egy fiú! - mutatott rám, ami kicsit sértő volt.
-Nem veszed észre, hogy ő nem EGY fiú, hanem A fiú! - jött beljebb teljes nyugodtsággal.
-Nem.. és tudod miért nem? Mert amnéziás vagyok, ha ez eddig nem tűnt volna fel! - sírta el magát.
-Héé lányok! Nyugi! - öleltem meg szorosan Emilyt.
-Engedj el, és kérlek most menj el! - utasított, mire teljesítve kérését elhagytam a házat.

*Madison*
-Látom kellett ez neked! - ültem le sóhajtva a síró barátnőm mellé, és átöleltem.
-De én nem emlékszem semmire. Ez nekem fáj jobban, nem nektek. Emlékezni akarok Madison. - válaszolt és fejét a vállamra hajtotta.
-Elhiszem Em, de neked most kicsit pihenned kéne! Gyere felkísérlek. - mondtam és felálltunk. Egyenesen a szobájába vettük az irányt, ahol egyből el is aludt. Nem akartam itt hagyni, így befeküdtem mellé és azt hiszem én is elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy Emily sírva olvasgat mellettem egy füzetet, amit rózsaszín szőrmés borító fedett.

Csak 2 kérdésem lenne még így a végére xdd
1. Miért gondolja mindenki, hogy befejezem a blogot? :o rengeteg komira adtam azt a választ, hogy még NEM szeretném befejezni... szóval? xdd
2. döntsétek el, hogy melyik fejléc legyen a kettő közül, mert akkor azt teszem majd be :D