54. fejezet - életre szóló következmény...

Itt a következő rész! :) köszi a kommenteket az előző részhez. :D amúgy tettem ki szavazást a következő blogommal kapcsolatban. Az alapsztori már meg van, már csak a főszereplő kellene hozzá, szóval légyszi szavazzatok, hogy minél előbb el tudjam kezdeni. Persze ez sem lesz befejezve, ha nem szeretnétek :) 

Pal Bianka: köszi, meg is hoztam :)
Gréta: igen tudom, és köszi :D már meg van írva pár rész, mint tudod :p és meghoztam a következőt szóval remélem ez is tetszeni fog :*
G. Tekla: köszi :$ nem lesz nagy dolog, ebből nem akarok veszekedést, de mindjárt megtudod :) siettem ;* xoxo
gumicukor:*: köszi, de neked is mondom nem lesz nagy szám :D ui.: tuti nem igaz, a képen Joe Jonas van. akkorát röhögnék annak a képébe, aki ezt kitalálta és pluszba még fel is pofoznám ;) hát én Perrie-t és a Little Mix-et is a kezdetektől fogva bírtam, sőt azt hiszem előbb lettem mixer mint directioner xdd de ez nem biztos.. én is, remélem Pezz sem fog hinni ennek az ostoba pletykának... -.-* ;*

*Louis*
-Igen? - szólt bele az ismeretlen hang.
-Emily hol van? - kérdeztem meglepetten.
-Őőő.. azt hiszem Madisonnál. Itthon felejtette a telefonját. - mondta elgondolkozva. -Ja amúgy hello Louis, Tony vagyok. - nevetett a telefonba.
-Szia Tony! - fújtam ki az eddig bent tartott levegőt én is nevetve.

*1 hónappal később*
-Srácooook! - ordítottam el magam. -Mindjárt ott vagyunk! - kiáltottam a repülőn ülve. Hihetetlen, hogy 1 hónapja nem láttam Emilyt, és már csak pár perc választ el tőle.
-Tudjuk Louis, de ne ordibálj! - csitított el a mellettem ülő Harry.
-Oké na! - huppantam le a székemre. 2 percen belül leszállta a gép. Lepakoltunk mindent, és elindultunk a várakozóba, ahol megpillantottam a barátnőmet, aki háttal állt nekünk. Ledobtam a kezemben lévő bőröndöt és Emilyhez rohantam. Felkaptam a kezembe, ő megkapaszkodott a nyakamba és megpörgettem.

-Louis te nem vagy normális! - ordított el magát nevetve, és hosszú csókot lehelt ajkaimra.
-Te mégse hagytál el 3 hónap alatt. - vigyorogtam önelégülten.
-Jogos Louis... - ölelt meg szorosan. Pár pillanat múlva a srácok is ideértek és köszöntek Emilynek. Mind a hatan a közös lakásunkba mentünk és kipakoltunk.
-Én átmentem Daniellehoz. Zayn jössz? - kérdezte Liam a fiú felé fordulva. Zayn bólintott, majd elindultak.
-Mi meg kajálni mentünk. - baktatott le a két jó madár, Harry és Niall. -Sziasztok! - köszöntek és már mentek is.
-Ketten maradtunk! - mosolyogtam Emilyre.

*Emily*
-Louis... felteszek egy kérdést, de ne sértődj meg! - ültem a kanapén ülő barátom ölébe. Átkarolta a derekam, majd kérdőtekintettel meredt rám.

-Mi az szívem? - nyomott egy puszit az arcomra.
-Miért vagy mindig ilyen kanos? - kérdeztem és elröhögtem magam, ahogy ő is.
-Hát melletted! - mért végig, mire oldalba ütöttem.
-De most komolyan! Mi tetszik rajtam? - kérdeztem értetlenül.
-Mindened! - csókolt meg.
-Te tudod! - rántottam vállat. Betettünk egy romantikus filmet és azt hiszem elaludtam rajta. Telefon csipogására keltem fel, ami azt jelezte üzenetem érkezett.

Vagyis nem nekem, hanem Louisnak. Mivel ő aranyosan szuszogott, ezért a telefonhoz léptem és megnyitottam az üzenetet.

"Megismételhetnénk a múltkori éjszakát. Mi van Emilyvel, hogy 

ilyen kielégítő voltál Louis? :) 

I love you: Eleanor..." 

Nem hittem a szememnek, mikor végig olvastam az üzenetet. Louis megcsalt... méghozzá vele. A szemem a telefon órájára kúszott, ami hajnali 2 órát mutatott. Idegesen dobtam le a telefont a megnyitott üzenettel, és kirohantam az ajtón. Akkora fájdalmat éreztem a szívemben, mint még soha. Az ember akkor kapja a legnagyobb csalódásokat, mikor szerelmes, mikor nem számít rá. Nem tudtam mi őrültséget tudnék most csinálni, csakhogy kidühöngjem magam, de gyorsan megkaptam a választ. Hazáig futottam, ott bementem a kocsikulcsért és beültem a kocsiba. Nem, nincs jogsim, de vezetni nagyjából tudok. A gázra léptem, és elindultam valamerre. Végül a főúton kötöttem ki, ahol egyre gyorsabban mentem, aminek sajnos meglett a következménye... életre szóló következménye.

*Louis*

A telefonom vad csörgésére ébredtem. Kinyitottam a szemem, de Emily sehol sem volt. Az asztalon lévő órára néztem. Reggel fél 9 volt. A telefonom keresésére indultam, de mire megtaláltam az illető letette. A kezembe vettem a készüléket és egy megnyitott üzenet tárult elém.

"Megismételhetnénk a múltkori éjszakát. Mi van Emilyvel, hogy 

ilyen kielégítő voltál Louis? :) 

I love you: Eleanor..." 

Az üzenet nem nagyon érdekelt, természetesen nem igaz. Nem feküdtem, és soha nem is feküdnék össze Eleanorral. Jobban izgatott, hogy hol van Emily és hogy az üzenet miért van megnyitva. Mi van ha ő találta meg?

-Jaj ne... - kaptam a számhoz, és megnéztem a számot, ami az előbb hívott. A mentősök száma volt, így gyorsan tárcsáztam. Amit ott hallottam soha nem kívánnám senkinek. Emily autóbalesetet szenvedett. Neki ment egy fának és a fejét nagyon megütötte. Egyből átöltöztem és a kórházba mentem. 

-Jó napot! Emily Parkert keresem! - lihegtem a recepción.

-Második emelet 22-es ajtó. - mondta, én pedig futni kezdtem az említett terem felé. A kórterem előtt orvosok serege diskurált valamiről.

-Elnézést! Emily Parker orvosát keresem! - mentem oda.

-Itt vagyok. - jött félre egy negyvenes éveiben járó férfi. 

-Elnézést, de hogy van a barátnőm? - kérdeztem idegesen, mire még arrébb hívott.

-Nagyon sajnálom... de Ms. Parker állapota nagyon rossz. Ha felépül, akkor is lehetnek maradandó károsodásai. - mondta és várta a reakciómat. Szemeim könnyel teltek meg és nem tudtam válaszolni. 

-Bemehetek hozzá? - kérdeztem meg végül.

-Persze, de még nincs ébren. - válaszolta és az ajtóhoz vezetett. Beléptem és a látvány szörnyű volt, noha Emily még csövekbe burkolózva is gyönyörű volt.

Leültem az ágya mellett lévő székre és megfogtam a kezét.

-Kérlek kicsim... ne hagyj itt! - tettem fejemet a kezére. Ekkor belépett az ajtón Brice, Madison és Emily anyukája.