38. fejezet - az a bizonyos...

Na megjöttem :D kicsit sejtelmes a cím, de semmit nem félreérteni :') xd remélem ez a rész is tetszeni fog :) ez már tényleg kicsit hosszabb is lett a többinél és ígérem nektek igyekszem nem mindig béna részeket írni ;) na jó olvasást! :*

gumicukor:*: köszi :* amúgy ja nem hiszem, hogy találkoztunk xdd és szívesen, a kínzás az egyik gyenge pontotok :'D és nem baj ha hülyén hangzik én akkor is szeretlek, meg persze miden olvasómat  ><
Lia: köszi :D szerintem amúgy kitalálható volt, hogy ki az xdd
Netti: tudom, hogy gonosz vagy ^^ szeretek az lenni :) xd amúgy most adtál egy ötletet, de azt majd későbbre tartogatom, most egy kis ideig béke lesz :dd
Pal Bianka: meghoztam, meghoztam :D remélem tetszeni fog, köszi :$

*Louis*
A meglepetés vendég Eleanor volt. Egyáltalán nem volt kedvem hozzá, mert tudtam, hogy úgyis odajön. Nem tévedtem. Telefonjával a kezében, mosolyogva jött oda hozzánk.

-Srácok! Sziasztok, mi újság?! - kérdezte egy hatalmas mosollyal, miközben felénk közeledett.
-Szia Eleanor! Semmi új nincs, de nekünk mennünk kell, cső  - szólaltam meg és gyorsan elhúztam a srácokat a színfalak mögül. Hamar kiértünk és egyből a kocsiba ugrottunk.
-Ez meg mi volt Lou? - kérdezte értetlenül Liam.
-Semmi kedvem nem volt Eleanorral beszélni. - húztam el a számat és mindenki bólintott. Megint én és Liam ültünk elől. A srácok elhülyéskedtek hátul, mi pedig beszélgetésbe elegyedtünk.
-Tényleg kibékültetek? - pillantott egy másodpercre rám a kormány elől  Elmosolyodtam és boldogan válaszoltam.
-Igen! És ti megvagytok Danival?! - kérdeztem mosolyogva.
-Persze. Mi baj lenne? - kérdezte értetlenül.
-Nem tudom. - rántottam vállat. -Mindenesetre örülök, hogy Payzer még 2 év után is boldog. - löktem oldalba egy aprót, nehogy a vezetés rovására menjen. Ő csak rám mosolygott, majd megkérdezte, hogy hol tegyen ki.
-Emilyéknél ha lehet! - vigyorodtam el megint.
-Okés akkor meg is jöttünk! - nevetett fel, én pedig oldalra pillantottam és valóban ott voltunk. Egy "köszi" kíséretében kiszálltam az autóból és az ajtóhoz siettem. Becsengettem és Emily nyitott ajtót, majd mosolyra húzta a száját.

*Emily*
Louis állt az ajtóban. Mikor megláttam egyből mosolyra húztam a számat. Egy csók keretében beengedtem. Mikor meglátta mennyien vagyunk a nappaliban kikerekedett a szeme.
-Szia Louis! - köszönt neki mindenki kórusban.
-Jó napot, sziasztok! - köszönt vissza.
-Apu találkozhatnék egy barátommal itt Londonba? - kérdezte Tony.
-Most vendégségben vagyunk! Nem mehetnél máskor? - kérdezte nyúzottan Peter. (Ő anyu élettársa.)
-De itt lakik Londonban.
-Ajj drágám engedd már el! - kérlelte anyu a barátját. Furcsa volt anyu szájából a "drágám" szó, ha nem apunak mondja. Fájt is kicsit, de ezt sikeresen magamba folytottam.
-Menj! - adta be a derekát az apuka.
-Köszi Eliza, nagy vagy! - ölelte meg Tony anyut, majd a fiú engem is megölelt és távozott. Louis oldalba bökött, hogy mégis mi volt ez az ölelés.
-Mi felmentünk a szobámba. - jelentettem ki, majd Lout a szobámba húztam. Miután becsuktam az ajtót átkaroltam Louis nyakát.
-Nyugi ez csak egy baráti vagy testvéri ölelés volt. - mosolyodtam el, mire erősen magához rántott.
-Ennek örülök! - nevetett fel és egy szenvedélyes csókot nyomott a számra.
-Amúgy nem vagy te egy kicsit túl féltékeny? - kérdeztem kacéran mosolyogva és leültem az ágyamra. Követte példámat és helyet foglalt mellettem.
-De lehet, mert fontos vagy. És mint azt sokszor mondtam nem akarlak elveszíteni! - mondta és az ölébe húzott. Elmosolyodtam, majd megcsókoltam. Szenvedélyesen kezdte falni ajkaimat, pár perccel később a nyakamra tért át, majd hátradöntött az ágyon. 
-Louis... ezt nem most kéne. - mosolyodtam el szándékain az elkövetkezendő pár órára.
-Igazad van! - szállt le rólam. -Nem megyünk fel a saját lakásomba? - kérdezte egy pimasz mosoly kíséretében, amin felnevettem.
-De menjünk! - keltem fel az ágyamból. -Ott is alszunk?
-Ott leszünk éjszaka, de alvást nem tervezek! - kacsintott. Mondatában apró tettetett felháborodást véltem felfedezni, ami megint megnevettetett. Fogtam az egyik táskám és beledobáltam pár ruhát holnapra. Addig Louis körbenézett a szobámban.
-Ez ki? - kérdezte egy képre mutatva.

Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mert a képen én és az unokatesóm voltunk, aki tavaly halt meg egy cserbenhagyásos gázolásban.
-Úristen miért sírsz? - jött oda hozzám a képpel együtt. Megráztam a fejem, letöröltem a könnyeimet és elvettem tőle a képet.
-Ő az unokatesóm, aki tavaly halt meg egy gázolásban. Egy gyökér elütötte, utána meg ott is hagyta. - válaszoltam kérdésére.
-Sajnálom.. - mondta, majd szorosan megölelt.
-Nem kell, jobb helyen van. - mosolyodtam el. Ő is mosolyra húzta a száját.
-Amúgy gyönyörű vagy ezen a képen! - dicsért meg.
-Köszönöm. - pirultam el egy kicsit. -Menjünk! - adtam a parancsot, mire megindultunk az ajtó felé. Furcsa, de Tony már itthon volt.
-Apu én ma Louisnál alszom. - húztam fel a cipőmet, majd a nevetgélő társasághoz mentem, a nappaliba.
-Rendben, de holnap siess haza, mert állatkertbe megyünk! - adott parancsot. De jó, egy nagy családi kiruccanás... hurrá.
-Oké, sziasztok! - köszöntem, és visszamentem Louishoz, aki az ajtóban várt.
-Védekezzetek ám! - kiáltott utánunk Tony, mire visszafordultam és annyit láttam, hogy Peter most kever le egy taslit a fiának. Elmosolyodtam és hallottam még annyit, hogy "Most mér'?!". A mondat Tony száját hagyta el. Szemforgatva végre kiléphettem az ajtón Louissal az oldalamon. Gyalog elindultunk Louis saját lakásához, mert azt mondta nincs messze.
-Ááááá, miért is lenne messze?! - kérdeztem nyavajogva, mikor Louishoz értünk. Tudniillik kereken 1 órát sétálhattunk.
-Ne haragudj! - ölelt át hátulról, fejét pedig a nyakamba temette, majd nyomott rá egy puszit.

Elmerültem a ház látványában, gyönyörű volt. Louisnak is feltűnt, hogy elbambultam, így megszólított. -Tetszik? - kérdezte még mindig engem ölelve. Egy beltéri medencéhez húzott, válaszadásom előtt.
-Szép, de lehetne jobb is. - húztam az agyát, noha nagyon tetszett a ház.
-Jobb is lehetne?! Na ezért most kapsz!- felkapott a kezébe, és velem együtt beleugrott a medencében. A víz hideg volt és még ruhában is voltam.
-Úristen ezt hogy merted?- és felnevettem, mert bárhogy is vesszük ezen lehet nevetni, hisz eléggé vicces jelenet volt.
-Bocsánat, nem mutatkoztam be jól. Én vagyok Louis Roszcsontfiú Tomlinson.
-Örvendek a szerencsének. Én pedig Emily Durcizóskirálylány Parker volnék. - és kezet ráztunk.
-Na és most? - kérdezte, miután kimásztunk a medencéből.
-Esetleg hozhatnál egy törölközőt és átöltözhetnénk. - adtam egy igen okos ötletet.
-Oks gyere! - vezetett fel egy szobába, az emeletre. Hozzámvágott egy törölközőt, mire egy durcis képet vágtam. -Jaj ne haragudj! - jött oda és megölelt.
-Nem haragszom, de Louis.. megfagyok. - dideregtem ölelésében.
-Hadd segítsek ezen! - mosolyodott el, majd egyszerűen levette rólam a pólómat. 
Végignézett felsőtestemen.
-Idehozod a csere pólómat? - kérdeztem félénken.
-Nem hiszem, hogy szükség lesz rá! - majd villantott egy hatalmas vigyort és az ágyra döntött. Felém helyezkedett és nyakamat kezdte csókolgatni.
-A lábam még fázik. - nevettem fel, úgy döntöttem belemegyek játékába. Cinikusan rám mosolygott és a nadrágomat vette le rólam. Édes csókjaival egész felsőtestemet kezdte kényeztetni. Pár perccel később megszólalt:
-Én is vizes vagyok, én is fázok. - vett fel egy kacér mosolyt. Mivel ő már eltávolította felsőjét, így nekem csak nadrágja maradt. Fordítottam helyzetünkön és én helyezkedtem fölé. Pár percig tökéletesre gyúrt felsőtestét elemeztem, ami neki is feltűnt.
-Tetszik mi? - kérdezte egy önelégült mosollyal.
-Nem tagadom! - válaszoltam, majd a szájára tapasztottam enyémeket. Hosszú csókunkat a levegő hiánya zavarta meg. Visszatértem nadrágjához. Nagy nehezen, sok próbálkozás után sikeresen kikapcsoltam az övét, ugyanis a kezem végig remegett, mert még nem voltunk együtt testileg. Már csak a fehérneműm volt rajtam, Louison pedig csak a boxere. Hátamra döntött, majd kézremegésemre visszatérve megszólalt:
-Ne félj oké? - kérdezte bátorítóan, mire aprót bólintottam. Melltartómhoz nyúlt, hogy kilapcsolja azt, de valaki ráült a csengőre. Talán nem szó szerint, de folyamatosan csak nyomta Louis házának csengőjét.
-A picsába! - sóhajtott a barátom és magára kapkodta a ruháit. Felnevettem idegességén, mondjuk jogos. Már egy jó ideje -kisebb megszakításokkal- együtt vagyunk, de még sosem feküdtünk le egymással. És azért egy fiúnak is vannak határai ilyen téren.
-Drágám ki az?! - kérdeztem és elindultam az ajtó felé, miközben a pólómat húztam magamra. A látvány nem igazán tetszett... az a bizonyos személy állt az ajtóban, aki mindig ott tesz keresztbe, ahol csak tud..