36. fejezet - you are the love of my life

Hihetetlenül felemelő érzés, mikor belépek és meglátom a 6 komit! Egyszerűen imádlak titeket :D Ezért is próbálok meg minden nap hozni részt, amit ma is sikerült teljesítenem! *-* remélem tetszeni fog, a komihatár megint 3, de jöhet most is több <3 na pussz :*

Pal Bianka: köszi :$ akkor majd ez az lesz :/ xdd
Netti: de normális vagyok ki kérem magamnak xd csak van önkritikám ;) nem találtam lécci mondd meg mit jelent! :D igen rosszaság vagy >< köszi a komid, majd meglátod mi sül ki ebből a randiból *-*
gumicukor:*: köszi a komid :) tudom amúgy, mert az egyik legjobb barátnőm ki szokta tenni (köszi Gréta <3) és ott találtad gondolom :) de ha nem Louis fan vagy, akkor neked ki a kedvenced? :D amúgy nekem se Louis, hanem Harry *-* de persze Louist is imádom :$
G. Tekla: köszi, remélem ez is tetszeni fog :D
Dinaa L: azt hittem már meghaltál, úgy eltűntél xd de örömmel látom, hogy nem <3 :) köszi :*
Lia: majd most megtudod :) *-* köszi neked is:*

UI.: közben hallgassátok EZT! /mily meglepő, hogy OD xd/

*Emily*
Hosszú percekig itattam az egereket, de már a síráshoz is fáradt voltam... pedig nem rég keltem. Feltápászkodtam a -már sírástól ázott- párnámról, és ránéztem az órára. Már fél 12 volt, ezért gyorsan a fürdőbe futottam. Sminkeltem, átöltöztem, rendbe szedtem magam. Nem tellett sok időbe, már csengettek is. Gyorsan lerohantam ajtót nyitni. Félrelöktem Christinet, aki éppen ki akarta nyitni, így én nyithattam ajtót.
-Szia Louis! - öleltem szorosan magamhoz. Hiányzott az ölelése, az illata, a csókja... mindene!
-Szia Emily! - ölelt vissza. -Indulhatunk? - kérdezte, miután elengedett.
-Persze. - mosolyogtam rá, majd visszafordultam. -Elmentem apu! - kiáltottam be és Louishoz fordultam. Egy "mehetünk" kíséretében a kocsijához indultunk kézen fogva. De csak azért, mert megszorította a kezem, nem akartam elhúzni. Ránéztem az összekulcsolt kezünkre.

-Látom zavar... - hajtotta le a fejét, majd elengedte a kezem.
-Nem... csak furcsa. - jelentettem ki mosolyogva, és a kezéért nyúltam, majd megint összekulcsoltam azokat. -Menjünk inkább gyalog. - fordultam felé mosolyogva. Bólintott, így elindultunk egy étterem felé. Hamar odaértünk, nem volt messze.
-Hölgyem! - húzta ki nekem a széket Louis. Felnevettem, majd leültem. Ő is így tett, aztán rendeltünk. Louis nagyon figyelmes volt az egész ebéd közben, teljesen máshogy viselkedett velem, mint eddig.
-És.. akkor térjünk rá arra, amiért itt vagyunk. - köszörülte meg a torkát, mikor megettük az utolsó falatot is. Látta rajtam, hogy minél inkább húzni akarom a dolgot, mégse mentem bele.
-Sétáljunk! - álltam fel. Louis sóhajtott, kifizette az ebédet és elindultunk ki az étteremből. Megint összekulcsolta kezeinket. Hamar odaértünk a Hyde Parkba, ahol leültünk egy padra. Oldalasan fordult nekem, kezeit pedig a combomra helyezte, én pedig megfogtam 'mancsait'.
-Akkor...? - kérdeztem, hiszen fogalmam sem volt, hogyan kezdhetnénk el ezt. Teljesen tanácstalan voltam.
-Mondjuk el, amit akarunk. Látom neked nem megy.. - vigyorodott el. -Kezdem én! - mosolygott, majd bele is kezdett mondanivalójába. -Tudod nagyon hiányzol... amikor a fejedhez vágtam minden hülyeséget, akkor dühös voltam. Nem gondoltam komolyan, és szeretném ha megbocsátanál. Tudom, hogy ez nehéz, mert nagyon megbántottalak. De tudd, hogy én nagyon szeretlek, és soha, ismétlem soha nem akarlak elveszíteni. Úgy érzem TE vagy életem szerelme. - mondta és az utolsó mondatnál a szemembe nézett. Komolyan kikönnyeztem annyira édes volt. Úgy gondoltam nekem semmi mondanivalóm nincs. Felálltam, kezénél fogva őt is felhúztam. Kezeimet nyakára helyeztem, közel vontam magamhoz és hosszú csókot leheltem az ajkaira, amit csak a levegő hiánya szakított meg. Nem tudtam rá haragudni, sőt senkire sem tudtam hosszú ideig haragudni. Talán ez a baj velem...

"Az én problémám? Nem tudok haragudni. A végén mindig megbocsátok az embereknek, még akkor is, ha nem érdemelnék meg."






-Akkor megbocsátasz? - engedett el hitetlenkedve. Éreztem, ahogy vörösödök, nem tudom miért, de kezeimet az arcomra tettem, mint aki valami hülyeséget mondott. -Hééé mi az? - kérdezte nevetve.

-Felejts el mindent, szeretlek, megbocsátok, de elpirultam... - válaszoltam még mindig a kezeim mögül.







Felejts el mindent, szeretlek! <3












-Akkor cuki vagy, szóval el a kezekkel! - vette le a kezeimet arcomról. Valóban piros lehettem, mint az alma, mert elmosolyodott. Szorosan magához ölelt, majd ordibálni kezdett:
-MEGBOCSÁTOTT! - kiabált minden szembejövő embernek, amin csak felnevettem.

*Louis*
Hatalmas boldogsággal töltött el, hogy Emily végre megbocsátott. És amiket mondtam, én úgy is gondoltam..  miután végig kiabáltam szinte az egész parkot, elindultunk Emékhez.
-Louis... - kezdte Emily alig hallható hangon.
-Hmm?
-Tényleg komolyan gondoltad, amiket mondtál? - kérdezte még halkabban.
-Mire gondolsz? - jelent meg egy apró mosoly az arcomon.
-Tényleg nem akarsz soha elveszíteni? És tényleg én vagyok életed szereleme? - kérdezte mosolyogva. -Vagy ez csak egy békülési módszer és Eleanornak is mondtad egy csomószor? - az utolsó mondatnál sokkal komorabb, szomorúbb arcot vágva mondta.
-Hogy képzeled? - álltam meg és szembefordítottam magammal. -Én ezt eddigi életemben senkinek nem mondtam, és komolyan úgy gondoltam. - válaszoltam komoly, de közben felháborodott hangon. Nem válaszolt, csak a nyakamba ugrott, aminek hatására a földön kötöttem ki.
-Te nem vagy normális! - jelentettem ki megállapításomat nevetve. -De én így szeretlek... mindennél jobban. - tettem hozzá.
-Én is téged Louis! - mondta, majd megcsókolt. Felálltunk és mintha nem is történt volna semmi, tovább mentünk.
-És ki vár otthon? - kérdeztem huncutul mosolyogva.
-Nem Louis... - nevettet fel, tudta mire gondolok, persze csak hülyeségből. -Amúgy apu, Christine és a kicsi. - forgatta a szemét.
-Megszületett a kis Christine? - mentem át kisgyerekbe.
-Nem, még nem. - kuncogott Emily. -De már azt hiszem a 6. hónapban van. - emelte fel mutató ujját okoskodóan. Elmosolyodtam, és ekkor megérkeztünk hozzájuk. Benyitottunk, de nekem a látvány őszintén nem tetszett. Egy kb. 18 éves srác ült a nappaliban a tv előtt....